LFG.HU

HammerTimeCafe
Rorimack
ismertetőCimkek

Puhafedél, az egyik legjobb Shadowrun-borítót idéző címlap, ráadásul Luis Royótól. Az ember ránéz, tizenöt évet fiatalodik és tudja, hogy ez a könyv kell neki. Azután belelapoz, tetszik neki, de… de midjárt elmondom részletesebben, miért lettem cukormentes csokoládé*.
 
A magyar olvasó számára sajnos nem ismeretlen jelenség az, amikor egy regény olvasása közben ésszel tudja, hogy egy ragyogó történettel van dolga, de a pocsék fordítás miatt élvezni már nem sikerül azt.
 
Nos, a Kvartett pont ilyen könyv, azzal a különbséggel, hogy a Jonathan Cross álnév magyar írót, Benyák Zoltánt rejt.
 
Először csak gyanús volt, hogy átlapozás (plusz a könyvbe belefolyt rumosmeggy-lé kipréselése) közben szinte minden oldalról előugrik egy “a nő”, “a lány”, “a tisztogató”. Csak a 45. oldalon négyszer szerepel “a csavargó”. Az illetőt már oldalak óta így hívja az író, ám csavargó volta történés szinten csak a következő oldalon derül ki. Mintha valaki a sok he-she-vel birkózna.
 
Ehhez járulnak hozzá olyan mondatszörnyek, mint Valery Fluores írónő alábbi gondolata: “Vajon mikor érkezett el, majd robogott tova életem azon pontja, amikor emberből halni vágyó porhüvellyé váltam?” Ember így nem beszél, pláne nem gondolkodik, legfőképpen nem ír. A szerkesztésen, Trethon Judit egyik utolsó munkáján tehát letetett volna még dolgozni.
 
Ahogy a történeten is. Van egy jópofa alapötlet, két szintes város, felül a kiválasztottak, alul a nyomor. Ahogy a később feltűnő szereplők, ez is inkább szimbolikus, logikát, hihetőséget nem nagyon érdemes keresni mögötte, ahelyett van egy igen szövevényes, fordulatos cselekmény.
 
Cross eljátszik a szereplőivel, hihetetlenségében hiteles kapcsolati rendszert épít ki köztük. Van itt Érző Android, Őrült Tudós, a Jövő Zálogát Hordozó Anya, és Kiégett Írónő. Többségük pontosan azt hozza, amit elvárunk tőle: Dr. Ed Lanchester szerepléséből csak egyetlen dolog hiányzik: az égre meredő fehér haj. Androidunk tovább megy, hiszen ahhoz képest, hogy eredetileg egy intelligens szűrőszivattyúval lenne dolgunk, hát… töke van a vőlegénynek. Biztos csak pH-mérő szonda. Ám mire a gépember bekerül egy még abszurdabb kütyüket tartalmazó környezetbe, már hiszünk neki, és képesek vagyunk emberként kezelni.
 
Nem úgy Fluorest, a fenti írónőt. Ami azért is baj, mert vele kezdődik a regény. Vele, és egy groteszk, esetlen szexjelenettel, ami ott veszti el teljesen a hitelét, amikor az illető hölgy élvezettel fogad magába egy tengerhőmérsékletű fémakármit. (Majd ugyanő hasonló örömökre tör egy kád meleg vízben.) Fluores minden szava mesterkélt, ami nem baj, ez a szerepe, csak az igazzy íróvá válás után is megmarad ez a stílus. Ráadásul szerencsétlen nőbe mintha hektoliterszám szorult volna a vér, és az író ezt ki is használja.
 
A negyedik szereplő, az exgerillalány, teljesen meg van zavarodva. Néha hozza a vagány mélyvárosi kiscsajt, néha olyan naiv, mint Fluores.
 
A történetben egyébként rábízhatjuk magunkat a fülszövegre, lesz részünk árulásban, erőszakban, kalandban, izgalmakban, és akadnak még bölcs mondások, robbanások és deus ex machinák is.
 
 
A Kvartett jó könyv nyárra, bár scifi klasszikus az nem lesz belőle. Még két ilyen könyv, és utána már érdemes Jonathan Cross nevére vadászni a könyvesboltokban. Addig meg reménykedjük, hogy előbb-utóbb valaki megcsinálja a tisztességes magyar fordítását is.
 
 
*”- Ma a szokásosnál is keserűbb vagy – állapította meg hangosan a fiú. – Mi történt? Miért lettél cukormentes csokoládé? “
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához