LFG.HU

Gémklub
ismertetőCimkek

forrás: Gémklub

A Venedig a népszerű Carcassonne társasjáték szerzőjének a műve, és szerintünk akár az Év játéka nevezettek közé is kerülhetett volna, ha dolgoznak még egy kicsit a finombeállításokon. A Keltis a gémerek egyik legtiszteltebb játék szerzője, Reiner Knizia alkotása, és fődíjas is lett idén. Mi e két játék hasonlósága?

Keltis
A Keltis röviden egy 30 perces ínyencfalat. Flottul kiegyensúlyozott taktikai játék, ahogy ezt Kniziától megszoktuk. Nem íveli át az egész játék menetet stratégia, de mielőtt ezt bárki hiányolná, elröppen a játék idő, és a vesztes revánsot követel.

Kicsit bővebben:
5 köves úton lépeget mindenki a saját figuráival és megpróbál egyrészt útközben pontokat szerezni, másrészt a játék végén minél előrébb jutni. A soron következő letesz egy lapot a kezéből maga elé és lép egyet, vagy lapot cserél. Minden út eleje büntetőpontokkal fenyegeti azt, aki lemarad, és aztán felfelé egyre több nyereménypont jár. Az utak bizonyos köveire véletlenszerűen kiosztott korongok minden játék alkalmával variábilisan új helyzetben kecsegtetnek további 1,2 vagy 3 nyereményponttal, vagy még értékesebb gyűjteménybe való kövekkel, vagy plusz lépésekkel. A kő-gyűjtemény értéke a darabszámmal hatványozottan nő, sőt akinek nincs elég, ezért is büntit kap.

Szóval kniziásan mindenhol egyszerre jelen kell lenni, és a játék arról szól, hogy melyik ujjadba harapj. Véletlenül abból is öt van. Ahogy az utak színének megfelelően 5 féle kártyából kap mindenki véletlenszerűen, 1-10 értékekben, de nem kell félni a szerencsefaktor miatt, a nagyok nem értékesebbek a kicsiknél. Hogyan lépünk? Egyesével. Ki milyen színű lapot tesz le maga elé, azon az úton lép egyet. Szellemes, hogy bizonyos mezőkre lépve bármely bábummal még egyet léphetek, és ezzel akár láncreakciót is beindíthatok. Ezt a mechanizmust valószínűleg már fiatalon, az atomfizikai tanszéken találta ki Knizia, ahol játékokon törte a fejét, mikor éppen unta a tanárt.

A kombinatorika ott kezdődik, hogy az aktív játékos 5 külön sort képez a lerakott kártyáiból, melyek általa szabadon választható módon, vagy felfelé vagy lefelé haladó értékrendben kell következzenek. Aki pl. egy 10-esre letesz egy 1-est, az nem értette meg a játékot, mert átugrotta az összes értéket és így ebből a színből már nem tehet le több lapot (legfeljebb még egy 1-est). Szóval vagy mohón rárohansz a kövekre, olyan lappal amid éppen van, és szűkíted a későbbi játékteredet (ha az értékeid távol állnak egymástól és így később nem marad hely több kártyának ugyanebből a színből), vagy gyűjtögeted szép akkurátusan az egymást követő értékeket, hogy messzebb eljuss a végén. A nyerő taktika persze az arany középút, ami egyrészt a bölcsek, másrészt a szerencsések útja. Mert valljuk be, jó lapjárás nélkül a ravasz játékos is be lesz kerítve.

Nem esett azonban szó még arról, hogy a lapokat lehet cserélni. Mégpedig vagy vakon a pakliból, vagy közprédára kitett kártyák közül, mert aki cserél, annak ezért a letett lapot rendelkezésre kell bocsátania. Ezzel lehet elvileg kombinálgatni, visszatartva egyrészt azt, ami másnak kellhet, rácsapni másrészt arra, ami kis tervezéssel később jól jöhet, de ez azért inkább elvi lehetőség. A magam részéről kiszolgáltatottnak éreztem magamat a lapjaimnak. Két egymást követő partiban egyszer nyertem, egyszer nagyon lemaradtam, pedig ilyen gyorsan nem butulok.

Összegezve nagyon tetszett. A lapokkal való kombinálgatás a Venedig-ben sokkal több taktikai lehetőséget nyújt (erről ott még lesz szó), de a kis szerencsefaktor miatt végig izgultam a játék nem egészen 30 percét és közben járt az agyam, mint a motolla. Főleg a láncreakciós lépés ismétléseken, hogy miként tudok ezzel követ szerezni mások orra elől. Nem sikerült gyakran, de az mindig jól esett!

Venedig
Klaus-Jürgen Wrede és az Amigo kiadó kis híján egy nagyon jó játék alkotóiként dicsekedhettek. Ennek végül is 3 akadálya lett: egyrészt a szerző szerényebb, mint dicsekedne, másrészt az Amigo guruja, Uwe Mölter se dicsekedő fajta, harmadrészt a játék sajnos nem jó. Legalább is a jelenlegi formájában. A végén kitérünk rá, hogy miként lehet kiaknázni az erényeit, és itt folytassuk inkább a Keltis gondolatmenetét továbbfűzve a lapok cserélgetésével.

Mint később látni fogjuk, e velencei hajókázásban is az nyer, aki a lapjait jól használja. A játék felépítése ugyan egészen más, mint a Keltis-é, de itt is azon múlik minden, hogy a mennyire sikerül a kártyacserével megfelelő kombinációt összeállítani. Azonban a Venedig e tekintetben sokkal liberálisabb. Egyetlen lap leadásával három másikat lehet választani, igaz, összesen legfeljebb 5 lehet a kézben. Imádom a szabadságot, és itt ennek van tere.

A kártya-kombinációk Velencében épületek felépítéséhez kellenek. Aki sorra kerül, az levesz két tetszőleges mezőről egy-egy mocsár-jelzőt, és ezzel úgymond kiszárítja és beépíthetővé teszi az adott helyet, aztán kijátszik – ha akar – kártyákat a kezéből és ezzel épít, és végül jöhet a fentnevezett kedvenc lapcsere. Minden épület típushoz meghatározott számú (1-7) megfelelő színű lap kell. Le lehet tenni kevesebbet is, mintegy megkezdve az építkezést, és ilyenkor az adott színt megkezdő játékos kap egy építőmestert. Ha azonban valaki többet tesz le ebből a színből, akkor a mester átkerül a többségi tulajdonoshoz. (Olyan ez kicsit, mint a Tribun hatalmi kártyái, csak sokkal lájtosabb.) Amint összegyűlt egy épületből a befejezéshez kellő számú kártya, az építőmester elhelyezi az épületet a táblának erre korábban alkalmassá tett tetszőleges pontján, kap érte pontot (minél több kártya kellett hozzá, annál többet), és ezt lelépi a gondolájával. Ha más is részt vett ebben az építkezésben, akkor ő is kap érte pontot, de csak a teljes érték felét.

Az épület értéke a fekvésén múlik. A taktikát eleve befolyásolja, hogy csak üres mezőkre lehet építeni, amelyeken már nincs mocsár lapocska, de még nem került rá épület. Az egyik épület annyit ér, ahány üres mező van körülötte, a másik annyit, ahány beépített, és vannak fixen meghatározott értékűek. Nyilván ettől is függ, hogy ki milyen kártyával melyik építésébe akar beszállni vagy hol akar többségbe kerülni. Nagyon kellemes variálgatás!

A gondoláknak a pontozást megtestesítő útvonala Velence utcái közt kanyarog, és a pontok állásán túl más jelenősége is van. Amennyiben egy játékosnak sikerül a gondolájával olyan mezőre érkezni, mely éppen felépült épület mellett van, akkor ezért kincses-zsák lapocskát is kaphat. Ezek lefordított oldalán a mocsár szárításáért kapott lapocskákhoz hasonlóan aranypénz van véletlenszerűen különböző értékekben. Ez az esetlegesség a játék gyenge pontja, amit illet volna kiküszöbölni. Ugyanis az arany itt nem csak pontot ér, hanem a segítségükkel további mezőket haladhat a gondola, és esetleg elérhet a kincses-zsákkal kecsegtető építési helyekre. Kár, hogy az így szerezhető aranyak értéke közel annyit módosít az eredményen, mint a taktikai döntésekkel elért előnyök. Ha ezt kiküszöbölnénk, a Velence az egyik legjobb idei játék lenne.

Venedig / Keltis
Összehasonlítva a Keltis kidolgozottabb, feszesebb, mint a Venedig, de a Venedig színesebb és változatosabb. Különösen az alábbi kiegészítésekkel, bár belátom, nem fair Kniziával szemben egy ilyen összehasonlítás. Reiner Knizia megérdemelne már egy Év játéka díjat, és lehet, hogy a zsűri is hajlik erre, mégis az a véleményem, hogy nem a Keltis az a játék, mely legméltóbban képviselné Knizia nevét e patinás kitűntetés kapcsán. A Medici például mind taktikai mélysége miatt, mind témájában közelebb áll az alkalmi játékosokhoz és a gémerekhez egyaránt. Míg a Medici grafikája azonban ennek ellent mond, addig a Keltis alkotóit dicséri az igényes kivitelezés. A Kosmos kiadó ért hozzá, hogyan tálaljon egy játék újdonságot, és e tekintetben bizony a Venedig kivitelezését a Keltis kenterbe veri. Mielőtt azonban Velence elsüllyed, reméljük sokan kapnak kedvet egy kis gondolázásra. Kniziát pedig nem kell félteni.
Nekem ő a király.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.gemklub.hu]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához