LFG.HU

bgege
RPG mesélőknekCimkek
Az alábbi rendszer független high fantasy kaland kevés (2-4) játékosra van belőve. Nem első kaland egy partinak, de AD&Dben 2-3 4.-5. szintű karakternek semmi gondja nem kéne, hogy legyen. Lényegében bármilyen rendszerben, bármilyen high fantasy világban elmesélhető, összesen egy ember által ritkán járt hegységre van szüksége a kalandnak, ami elválaszt két országot, megyét, tartományt, akármit. Ezekre A és B országként fogok hivatkozni. A kaland összes NPCje ember, de ha be akarsz dobni egy törp borkereskedőt, aki a fiával új piacok után kutat, nosza. Az egyszerűség kedvéért a hágó túloldalán levő első nagyvárost nevezzük Odrevernek. 
 
 Rövid összefoglaló: Három gonosz pap egy nagy erejű, senki által nem használt energiaforrásra bukkant a hegységben, a Szivárványvölgyre. Ez lehet manaforrás, 5-ös mágikus aura, ami éppen van a rendszerben. Azt, hogy puszta véletlenül találták e meg, vagy módszeres kutatással, rád van bízva, attól függően mit akarsz a kaland utóéletének. Ami viszont rossz hír a papoknak, hogy a völgy legutolsó lakója lezárta a bejáratot mindenféle gonosz erő ellen. Ezt a védővarázst a bent levő energiaforrás táplálja és újítja meg folyamatosan. Nem reménytelenül erős, de jelenleg meghaladja a három pap egyesített hatalmát. Mivel nem akarnak osztozkodni a koncon, ezért elhatározzák, hogy sorozatos emberáldozatokkal a vezetőjük erejét megnövelik, aki ezután remélhetőleg képes lesz megtörni a védőpajzsot. A rituálé elég pazarló. Minden nap egy emberélet kioltását követeli meg a rituális csapattól, és a végeredmény mindössze addig tart, amíg folyamatosak az emberáldozatok. A rituálét egy reinkarnáció során csak egyszer lehet használni egy személyen. Ráadásul, ha sokáig alkalmazzák, nagyon komoly mellékhatásai is vannak. Játéktechnikai szempontból ez annyit jelent, hogy naponta nyer egy szintet a rituálé kedvezményezettje, és ha eléri az eredeti szintje dupláját, akkor jó eséllyel belehal. Emellett annyi kellemetlen mellékhatást pakolhatsz rá amennyit csak akarsz, nehogy valamelyik kreténebb játékos karakter le akarja nyúlni a varázst.
 Míg a gonosz erői a sötét tervüket főzik, a sors végletesen különböző embereket sodor egyazon útra.
 A fejvadász egy szökött feleséget követ, aki a szeretőjével és a családi ékszerekkel készül elhagyni az országot, hogy valahol máshol új életet kezdhessenek.
 Egy ifjú paladin és a rábízott gyermek az ismert hágókat elkerülve próbálnak átcsusszanni a határon, észrevétlen, biztonságban. Ám a hátuk mögött sötét árnyak gyülekeznek.
 Három gyanútlan, ifjú lovastiszt egyikőjük menyegzőjére tart hazafelé az Akadémiáról.
 És végül, néhány világjáró csavargó új kalandokat keresve nekilát, hogy átvágjon a hegységen.
 
 
Dramatis Personae
Statisztikákat mindenki találja ki magának, AD&D jellemet írtam mindenkihez, tájékoztató jelleggel.
 
Adely:
Kissé duci, mindig aggódó hölgy a korai harmincas éveiben. Barna, váll alá érő tincseit egy elegáns gyémántfejű tűvel fogja össze kontyba, amit még alváshoz se bont ki. Ijedős, összerezzen minden hirtelen eseményre. Ha valaki a háta mögött elkiáltja magát hogy “Boo”, elájulhat. Loevartól sosem távolodik el jobban egy tucat lépésnél, és a gyengéd érzelmek amik a férfihoz fűzik mindenki számára egyértelműek. A valóságban ő Lady Essebar, egy kisebb, de gazdag nemes neje, aki a férje fővadászával szökött meg, akivel már évek óta viszonya volt. Ami ékszer volt a hozományában egykoron, azt magával hozta, ebből szeretne a szomszéd országban valami megélhetést teremteni kettejüknek, talán venni egy fogadót és ott élni. Rettenetesen fél, hogy a férje embereket küldött utána, mindenkiben ellenséget sejt. Habár kölcsönösen szeretik egymást, egyértelmű, hogy a kapcsolatukban a nőé a döntő szó. Jelleme Lawful Neutral
Fedőtörténet: Keveset mond magáról, egy fogadós második lányának vallja magát, aki a falu juhászával házasodott össze, miután az megözvegyült. Azt állítják, hogy szerencséjük volt és oldalági örökség útján némi pénzhez jutottak, most a szomszéd országba tartanak az odreveri vásárra, szerencsét próbálni, esetleg munkát találni egy felsőkategóriás fogadóban. Közel sem olyan cserzett a bőre, mint amennyire kellene, de ha bármilyen főzéssel kapcsolatos feladatot bíznak rá, kiválóan végrehajtja; másfél évtizeden át felügyelt egy nagy konyhát. Rosszul hazudnak mind a ketten, könnyű őket önellentmondáson kapni, ha valaki feltesz pár keresztkérdést. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy akárhogy is igyekeznek a fent említett vásárt, legalább két héttel mindenképpen lekésik. Ha egyik karakternek sem ugrik ez be (IQ, emlékezet etc dobás) akkor William, Bertold vagy Joseph rámutat erre egy megfelelő pillanatban.
 
Loevar
Néhány évvel idősebb Adelynél, magas, jó kiállású, izmos férfi. Íj és tőr van nála, a csomagjában egy kard is. Ha bárki átkutatja és rákérdez, hogy miért is van egy juhásznál ilyen minőségű fegyver, akkor csak hebeg-habog. Éveken át messziről csodálta Adelyt (a hölgy nem volt ilyen molett fiatalabb éveiben) és számára ez egy valóravált álom. Reménnyel telve, pozitívan tekint a jövőre, szerelmével egy új életet kezdeni indult B országba. Ha kicsit ellazul, akkor látszik rajta, hogy valamennyire parancsoláshoz szokott, határozott ember, elvégre egy évtizeden át egy csapat hajtónak és vadásznak parancsolt Lord Essebar birtokán. Adely legkisebb sóhajára is ugrik. Úgy véli, hogy jól álcázták a nyomaikat, nem hiszi, hogy Lord Essebar bármilyen embere követni tudná őket. (Téved.) Tábortűz körül egy kupa bor után jó hangulatú anekdotákat tud mesélni, de az idő nagy részében Adelyn csüng, nehéz vele igazi beszélgetést folytatni. Jellem: Lawful Neutral
 
Marcus
Rövid, kusza hollóhaj, acélszürke szemek, határozott, nemes metszésű vonások. Egy paladin, aki a titkok istennőjét követi. Mivel a titkok istennőjéről van szó, lényegében senki nem tudja, hogy egyáltalán vannak paladinjai, és a rend szeretné hogy ez így is maradna. Tulajdonképpen a “különleges ügynök” jobb munkaköri leírás, mint az hogy szent lovag. Mint rendtársai, ő is inkább a fürgeségre helyezi a hangsúlyt, mint a vastag páncélra, tehát inkább kisportolt, mint izmos. Két hónappal ezelőtt Marcus álmot látott, szent víziót, amit maga az istennő küldött. Másnap útra kelt, hogy elkísérje úrnője új kiválasztottját az Istennő főtemplomába. Nem tartja magát méltónak a feladatra, de az Istennő és Cassiope is úgy kívánja, hogy ő legyen a kísérője. Főleg Cassiope. Az életét adná a kislányért, és nem csak kötelességtudatból, őszintén szereti a gyermeket, és mindent megtenne, hogy megóvja. Tudja, hogy komoly veszélyek leselkednek rájuk, mindig résen van, és soha nem engedi ki a lányt a látóteréből. Ha megbízik valakiben, akkor kicsit ellazul és sokkal könnyedebb, közvetlenebb lesz, szívesen megoszt néhány titkot és pletykát néhány másikért cserébe, legyenek azok parasztlányok titkos randevúi szénaboglyák mögött, vagy országokat megrendítő intrikák. Természetesen a pletykáinak egy jó része szándékos megtévesztés, az úrnője örömére. Van valamiféle mágikus tárgya ami páncélként viselkedik és egy gyenge mágiával ellátott kardja, de nem húzza elő amíg nagyon, nagyon, nagyon nem muszáj. Remek vívó, de ha nem szükséges ezt sem fedi fel, és az hogy szegényes varázslatrepertoárjából bárki bármit lásson teljesen kizárt. Jellemét tekintve Chaotic Good.
Fedőtörténet: Egy hónappal ezelőtt vette hírét estvére halálának, és lóhalálában vágtatott “A” országba, hogy gondoskodjon az árván maradt kislányról. Most az unokahúgával tart a nővére kúriája felé, hogy a testvére gondjaira bízza a lányt, aki sokkal alkalmasabb Marcusnál arra, hogy felnevelje Cassiopét. Ő maga egy borkereskedő testőre/karavánmestere, folyton úton van, ezért nem tudna a lányra vigyázni. Nagyon ügyesen hazudik, ezernyi részletet ismer, jó esély van rá, hogy bármilyen hazugság érzékelő varázs igaznak jelzi a szavait. Ha szükséges együtt imádkozik másokkal más istenekhez, tudja, hogy úrnője nem fog megsértődni.
 
Cassiope
Tizenkét éves kislány, Marcus szeme fénye. Piszkoszőke, kusza fürtök, amik ellenállnak bármilyen fésülési kísérletnek, keretezik enyhén szeplős arcát. Pajkosság és intelligencia csillog a smaragdzöld szemeiben. Élénk, mindig mozog, kérdez, beszél és egy kiscica kíváncsiságával és ártatlanságával kezeli az őt körülvevő világot. Még a pubertás előtt áll, de már látnok, és bölcsebb mint sokan ősz korukban. A Bölcsessége már most 16, mire fiatal felnőtt lesz eléri a 21-et. Néha elejt egy-egy megjegyzést, vagy félszót, amivel kedvező irányba befolyásolja az eseményeket. Senki, még Marcus sem tudja, hogy pontosan mennyit tud előre a jövőből. (Lényegében mindent, és tökéletesen biztos benne, hogy ő és Marcus is túl fogják élni a kalamajkát, úgyhogy nem nagyon töri magát). Ugyanakkor mégiscsak egy kislány, aki egy világ súlyát hordja a vállain, neki is szüksége van játékra, szeretetre, megértésre. Ha a karakterek összebarátkoznak vele, illetve lekötelezik, akkor a későbbiekben egy nagyhatalmú szövetségest nyerhetnek. Ha akarod lehet egy isteni kiválasztott, leendő főpapnő, ha későbbi kalandokat akarsz belőle kihozni, akkor lehet nyugodtan a Titkok Istennőjének avatárja. Játszd ki a rosszcsont, de szeretnivaló kislányt. Beleüti az orrát mindenbe amibe nem kéne, de ezt olyan bájosan teszi, hogy képtelenség haragudni rá. Néha kicsit elgondolkodik, összeráncolja a homlokát, és megereszt egy megjegyzést aminek csak másnap lesz értelme. Ha van gyerekbarát férfi/nő a partiban akkor összebarátkozik vele, és ideiglenes pótanyává fogadja. A kaland vége felé már a karakterek gyanítsák, hogy valami nem stimmel a lánnyal, de annak a titoknak, hogy ki is ő valójában még egy pár évtizedig a közelébe sem kerülhetnek. Ha szükséges befolyásolni tudja a véletleneket a közelben. (illetve folyamatosan ezt teszi, de ha nagyon muszáj, akkor feltűnően fogja tenni). Igazából egy fogadós találta kiskorában a keresztútra kirakva a gyereket, eddig ott nevelkedett. Igazi szülei ismeretlenek. Jellem: Chaotic Good
Fedőtörténet: Szülei halála megviselte, nem szívesen beszél az előtti időkről. Most a nagybátyjával utazik, világot lát. A kérdezősködést hamar visszafordítja, és indiszkrét személyes problémákról “neked miért nincs feleséged? Nem működik a kukacod? Hallottam amikor egy néni azt mondja egy bácsinak hogy…” “Mi az a fura fa? Miért zöldek a levelei és miért nem kékek mondjuk?”
 
Joseph
Szélesvállú, öblöshangú, mackótermetű: a férfi aki magát Josephnek nevezi a legatipikusabb orgyilkos a birodalomban. A harmincas évei végén jár, de még mindig halálos, erős és gyors. Marcus útitársának meggyilkolására fogadta fel az egyik sötét isten valamelyik főpapja, aki ugyanazon az éjjelen látott víziót, amikor Marcus. Megpróbálja majd megölni a lányt mielőtt elérik a hegység túloldalát. Egyáltalán nem próbál meg a háttérbe húzódni, egy nagyszájú, hangos, jó kedélyű harcost alakít. Mindenkivel igyekszik megbarátkozni, segít ahol tud. Sokra tart egy jó tréfát és még többre egy kupa bort. Ha bárkinél van sör, akkor bemutatja, hogy tudja elböfögni a nemzeti himnuszt. A táskája alján van néhány fiola színtelen folyadékkal, ami méreg, de nincs nála semmi más gyanús. Nem hisz a mászókampókban, fojtóhurkokban, álkulcsokban és a többi hagyományos orgyilkos felszerelésben. Nagyon meggyőző színész, tökéletesen adja az “egyszerű mint a faék” katonát. Vigyázat, nem ostobát játszik, csak egyenest! Amikor a szar becsap a ventillátorba, segít a karaktereknek ahogy tud, ő is túl akarja élni a kalandot. Van egy jellemálcázó amuletje is, jellegtelen fémkorong amit a nyakában hord. (Tudja, hogy paladin ellen jön). Tapasztalt, rutinos vén róka, ennek megfelelő harci képességekkel. Jellem: Lawful Evil
Fedőtörténet: Több kampányt végigverekedett katona, aki nemességet kapott a haditetteiért, majd néhány év testőrködés után egy nagyúr oldalán, már a pénze is megvan, hogy békésen élje le élete hátralevő részét. Nincs családja, bár a fehérnépeket meg-megnézegeti magának, de még ráér a lehiggadással. Most éppen a hegyeken túlra tart, a tengerparton valami téli lakot keresni magának, ahol horgászással töltheti a fagyos hónapokat.
 
Anterani Bertold
Bertold a késő húszas éveiben jár, szikár, csontos arcú, fekete hajú férfi és a foglalkozását tekintve fejvadász. Lord Essebar bérelte fel, hogy szökött feleségét megtalálja, többre nincs parancsa. Amikor utolérte Adelyéket, már indított egy levelet a megbízója felé, és amint átérnek a hegyeken értesíti majd Lord Essebart egy újabb futár útján. Egyelőre azonban csak követi a turbékoló párocskát. Nem nagyon folyik bele semmibe, csak akkor szólal meg, ha kérdezik és akkor is csak tőmondatokban válaszol. Az egész megbízást a méltóságán alulinak tartja, de a fizetség első osztályú, úgyhogy teszi a dolgát. Van nála pár nem halálos méreg (altató, hashajtó), amivel le tudja lassítani a prédát, ha szükséges.Némi fegyverzet is található a csomagja mélyén, de a harci képességei maximum a karakterek szintjén vannak. És persze magával hordja a levelezését Lord Essebarral. Jellem: Lawful Neutral
Fedőtörténet: Ha nagyon faggatják elmondja, hogy fivérét látogatja meg Odreverben, aki kovács. A fivére valóban kovács, csak teljesen máshol, de meggyőzően tud mesélni a kovácsműhely mindennapjairól, ha muszáj. Magát lovas futárnak állítja be, a korona szolgálatában, aki épp a kétévente kapott két hónapos szabadságát tölti.
 
Ben és William
Papok egy gonosz istenség szolgálatában, akik a Szivárványvölgy kapuját őrző varázst akarják megtörni. William a vezér kettejük közül, a harmadik társuk a rengetegen át követi az utazókat és állítja fel a csapdákat, készíti elő az aznapi gyilkosságot. A táborhelyeken igyekeznek a szélén felverni a sátrat, hogy éjszaka válthassanak pár szót. William minden megölt emberért egy ideiglenes szintet kap, feltéve, hogy a halált megelőző 10 percben el tudja mormolni a varázst. Ez nem jár hangos kántálással sem kalimpálással, csak némi mormogással és ujjmozdulatokkal. Nem túl feltűnő, ellenjavalt, hogy a játékosok a legvége előtt észrevegyék. Fogalma sincs akár Joseph akár Cassiopé valódi kilétéről, nem is sejti, hogy a kis hatalommániás kísérlete egy sokkal nagyobb játszma mellékszínpadává vált. William 40 év körülinek néz ki, Ben huszonkevésnek. Valódi rokoni kapcsolat nincs köztük, de mindketten sötét hajúak, barna szeműek. Az elmúlt fél év vadonban töltött élet után mindkettejüknek elég cserzett a bőre is, hogy a fedőtörténetüket hihetővé tegye. Természetesen a valódi nevük nem Bill és Ben, de teljesen elképzelhetetlen hogy a játékosok kiderítsék, hogy mik is azok. William tudja, hogy ez az egyetlen esélye igazi hatalomra, és bármit megtenne, hogy az álmait valóra váltsa. A málhás csacsin van két gyanús alakú tőrük elrejtve, a ruhájuk alatt hordják a szent szimbólumukat. Jellem: Chaotic Evil, Lawful Neutralnak álcázva
Fedőtörténetük: Vándor ácsként mutatkozik be William, aki a fiával munkát keresve kóborol a kontinensen. A szomszéd országban egy újonnan épülő várról hallottak, oda igyekeznek most, talán megtelepedni ott pár évre, évtizedre, amíg elkészül az erőd. Azt állítják, hogy már többször is jártak erre, és hamar átveszik a vezetést. Valóban ismerik a hegyeket, a Szivárványvölgyet nem volt egyszerű megtalálni. Egyikük sem könnyed, vagy jó kedélyű, de nem is olyan határozottan antiszociálisak, mint Bertold. Meggyőzően adják elő a megszeppent közrendűt aki nemesurak közé keveredett. Ha van varázstudó a partiban akkor rendszeresen elmondanak magukra jellemfedő varázslatokat. Ismerik a környező területek pletykáit, ha a karakterek bármi érdekeset tettek a környéken a közelmúltban, akkor erről tudnak, és készülnek a “hősökkel” való összecsapásra, jó eséllyel túlbecsülve a karakterek képességeit. Két “gebe” kategóriás lovon közlekednek, és egy csacsi viszi az ácsszerszámokat, amik kb. véletlenszerűen lettek összeválogatva, nem nagyon tudnák őket használni. Ha valakinek van házépítés/fafaragás képzettsége akkor ezt könnyedén kiszúrja.
 
Menel, Verat, Catarav
A királyi lovasakadémia három frissen végzett tisztje, akik Verat eljegyzési ceremóniájára tartanak hazafelé. Friss még a tojáshéj a fenekükön, harcot még csak gyakorlópályán láttak, de hamarosan mind megkezdik tiszti pályafutásukat, és emiatt roppant izgatottak. Optimisták, jó kedvűek, úgy érzik fényes jövő áll előttük. Kijátszásukhoz képzelj el egy csapat egyetemistát aki épp hátizsákkal kirándul. Ha van ital (és van, mert hoztak!) akkor isznak, ha van szabad hölgy a közelben akkor udvarolnak (kivéve Veratot aki fülig bele van esve kamaszkori szerelmébe). Hangosak, poénkodnak, jó hangulatú bagázs. Jellem Lawful Good és Neutral Good vegyesen
Fedőtörténet: Nincs.:) Tényleg azok aminek látszanak, és ezzel bizony egyedül vannak.
 
A völgy
A Szivárványvölgy komoly mágikus gócpont. Egy kilométer hosszú, legszélesebb részén háromszáz méter széles katlan, aminek a középen levő mélypontja 50 méterrel van a két végén levő kijáratok alatt. Majdnem függőleges, furcsa, kékes erezetű sziklafalak veszik körbe a völgyet, ahol mindig kellemes idő van. A fű harsogó zöld, és a közepén levő kis tavacska mellett egy magányos, göcsörtös, öreg tölgy áll. Az egész völgy békét és nyugalmat sugároz, az álmok édesek és pihentetőek itt. Ha akarod, a mágiahasználók kapjanak valami bónuszt a következő nap, ha itt pihentek. A tavacska tán húsz méter átmérőjű, megdöbbentően tiszta vizű, gyorsan mélyülő kis tengerszem. Ha valaki megpróbálná megnézni a fenekét, kellemetlen meglepetések érnék. Rád van bízva, hogy csak néhány tucat méter mély akna, vagy tényleg feneketlen a tó. A védővarázs kupolaként borul a völgyre, gonosz jellemű lény nem léphet be. A völgy két bejáratánál 2-2 jókora őrszobor áll, beléjük vannak vésve a varázslat rúnái. Néhány hangyától és lepkétől eltekintve állat nincs a völgyben. A tó partján, a tölgyfával ellentétes oldalon egy romos torony áll, valaha 8 méter x 8 méter lehetett az alapterülete és talán kétemeletes lehetett, ez mostanra ott tart, hogy a földszint fele felett van csak mennyezet. A toronyban nincs semmi, se titkos kéziratok, se kincsek, se gyanús faragások. Illetve találd ki te, hogy utoljára ki használta és mire. A tó mélyén rejtőzik a Titkok Istennőjének egyik nagyhatalmú tárgya/ereklyéje, ez szépen fellebeg a felszínre amikor Cassiope szépen kéri.
 
 
 
Események
 
Ha nagyon leülnek a dolgok akkor egy spontán ork/rablóbanda támadása felélénkítheti a dolgokat, de nem kéne hogy szükség legyen ilyesmire. Lehet egy nappal hosszabbá is tenni az utazást és akkor a papok megpróbálják megölni az egyik karaktert. Ez azért necces, mert addigra már William piszok erős, és nem kéne nekimenni.
 
Első nap
A karakterek a hegyekbe felvezető út előtti utolsó fogadóban, az utolsó esti vacsorájukat költik el éppen, amikor Adely és Loevar lép hozzájuk. Udvariasan bemutatkoznak, kicsit lelkendeznek hogy mekkora hősök a karakterek, mert hallották a legutóbbi kalandjuk hírét, majd rátérnek a lényegre. Hallották amint a karakterek megbeszélik az útitervet, és ők is pont ugyanerre mennek, egységben az erő, veszélyesek a hágók, etc. Miután távoznak, Bertold is előlép, és elmondja, hogy ő is hasonló cipőben jár, és megkérdi, hogy csatlakozhat-e. Már küldöncöt menesztett lóhalálában Lord Essebar birtokára, és nem akarja szem elől téveszteni a párocskát. Már éppen készülnek visszavonulni a szobájukba amikor két halálfáradt, csuklyás alak lép be, Cassiope és Marcus, akik szintén egy szobát bérelnek. Másnap reggel Cassiope kézen fogva rángatja oda Marcust a karakterek asztalához, és elég határozottan rákérdez, hogy “Ugye mi is veletek mehetünk e?”.
 
Második nap – úton
Miután összeáll a karaván és kilovagol a fogadó udvaráról, Cassiope a legbeszédesebb, igyekszik mindenkivel megismerkedni, remélhetőleg a karakterek ebbe belefolynak. A kapuk elhagyása után pár mérföldel éri utol őket Joseph, aki állítása szerint a fogadóstól hallotta, hogy most indult útnak egy nagyobb csoport a hegyek felé és ő is csatlakozna. Szerencsés véletlennek látszik, hogy ez a keménykötésű, vidám zsoldos is csatlakozni akar hozzájuk. Ebédidőben éri őket utol a három ifjú lovag, akik hamar megszavazzák egymást közt hogy átkisérik a társaságot a hegyeken. Legyen meg az együtt utazunk, friss hegyi levegőn, kék ég alatt hangulat. Esetleg valakinél lehet egy mandolin vagy gitár amin lovaglás közben játszik. A társaság este éri utol a két ácsot. Pontosabban a két ács már 3 órája várakozik egy helyben, és csak amikor meghallják a kanyar mögött közelgő társaságot kezednek el békésen kocogni. Este Loevar kirak egy nyúlcsapdát, amire Cassiope megkérdezi, hogy elkaphat e a csapda valami mást is például egy fogolyt, mert nagyon szeretne szárnyas levest enni.. Loevar beismeri hogy ez megeshet de valószínűtlen.
 
Harmadik nap – Menel
Csodák csodája, egy fogoly van a csapdában. Reggelt Menel a bozótban tölti hasmenéssel, Ben megmérgezte az italát. Azt mondja, induljanak el, majd utoléri őket, ha lenyugodott a gyomra, úgyis jobb a hátasa a csapat átlagánál. Ha valaki figyel, láthatja, hogy Cassiope szemében könnyek csillognak amikor elbúcsúznak. Félúton tartanak felfelé egy hegyoldalban, amikor észreveszik Menelt, aki jön utánuk egy mérföldel lemaradva. Egy hirtelen meginduló kőgörgeteg azonban elsodorja, és halálra zúzza. Ez errefelé megeshet, valószínűtlen, de nem lehetetlen szerencsétlen véletlennek tűnik. A görgeteget a harmadik pap indította el a sűrűből. Még a testet sem bírják a szakadékból kihalászni, Verat magát vádolja a barátja halála miatt, dráma, szenvedés. Kicsivel később egy elágazáshoz érnek, balra megy a kövezett út, jobbra fölfelé pedig egy láthatólag gyakran járt (elmúlt héten fel alá lovagoltak rajta a papok, hogy annak tűnjön) ösvény. A két ács azt állítja, hogy arrafelé egy rövidebb út van, ami szekerek számára nem járható, mert néha beszűkűl, de egy csapat lovasnak tökéletes, és két napot tudnának spórolni vele. Marcus és Cassiope összedugják a fejüket, és némi halk, de heves vita után, Marcus kijelenti, hogy valóban ez a rövidebb út, ők is jártak már erre. Ez a papokat nagyon meglepi, ők biztosak hogy senki nem járt erre vagy egy évszázada, de pókerarcból erősek. Egyszerűen arról van szó, hogy Cassiopenak dolga van a völgyben, és övé a végső szó a döntésekben. Adelyt nagyon megrázta Menel halála, ő is támogatja a rövidebb utat, Loevar pedig megy amerre ő. A két vadász meg persze követi a prédáját. Vacsora: fogolyleves, Adely módra.
 
Negyedik nap – Loevar
Reggel Loevar nincs sehol. Adely ébreszt mindenkit pánikolva, az ura hajnaltájt elvonult a dolgát végezni, ő visszaaludt, de ennek már vagy három órája is volt. Nem túl messze találják meg a holttestet a táborhelytől, egy tiszta szúrás végzett vele hátulról, profi munka. Adely néhányszor elájul, majd megvádolja Bertoldot, szerinte már látta máshol is, ahogy követi őket, mindezt persze bőszen zokogva. Követeli, hogy kutassák át Bertoldot, akinél természetesen megtalálják az “Élve vagy halva – Loevar, Élve-Adely” típusú papírokat. William és Ben ezen kellemesen meglepődnek, ez csak az ő munkájukat teszi könnyebbé. Remélhetőleg ezután láncba verik Bertoldot, hogy majd gyilkosságért átadják a hegyek túloldalán a hatóságoknak. Ben és Bill mindenképpen ezt akarják elérni, meggyőzően érvelnek, és maguk mellé állítják a lovastiszteket is. Ha kell, azt állítják, hogy kétnapi lovaglásra van egy előretolt katonai állás, ahol leadhatják Bertoldot, de ezt nem hozzák szóba, amíg nem muszáj .(Természetesen nincs ott semmi ilyesmi) Adely eközben Bertold vérét követeli és zokog, ki lehet belőle szedni, hogy ki is ő valójában.
Estére Josephnek elege van mindenből, nagyon bűzlik neki a helyzet, le akarja tudni az orgyilkosságot. Altatóval megmérgezi Marcust. Cassiope a legszimpatikusabb játékoshoz óvakodik be éjszaka, rémálmokról panaszkodik, fél a farkastól, de ne szóljanak Marcusnak, hadd legyen itt el csöndben a sarokban. Joseph belopakodik Marcusék sátrába, látja, hogy a lány nincs ott és visszavonul, Marcusért nem kap pénzt, meg minek ontson feleslegesen vért és kavarja még jobban meg a trutyit.
 
Ötödik nap – Bertold
Aki Bertoldot őrzi, elbóbiskol. (Remélhetőleg nem őrzi senki, az Williamék finom javaslata, hogy kötözzék meg jó alaposan, annyi elég is éjszakára). Álomvarázstól természetesen, amit a mostanra már rendesen combosodó William bocsájt rá. Bertoldot leszúrják, és Adelytől lenyúlt parfümmel kicsit körbehintik a helyet. Adely tiltakozik, ártatlannak vallja magát, de közben olyanokat mondogat, hogy “Megérdemelte a mocsok” “Csak azt kapta ami járt neki”. Elég instabilnak tűnik a nőszemély, főleg hogy meg lehet találni a vérest tőrt a cuccai között. Marcus elmondja a karaktereknek, hogy gyanakszik Josephre, és félti Cassiopét. Nem hajlandó elmondani pontosan ki is Cassiope, ha nagyon muszáj, azt hazudja, hogy egy főnemes balkézről született lánya. Ha a karakterek önként nem segítenek, akkor ajánl fizetséget is, de erre nem kéne, hogy szükség legyen. Megpróbálhatják leleplezni Josephet, rájuk van bízva hogy. Figyelem, Joseph _NEM_ járkál bazinagy Cassiope poszterrel a nyeregtáskájában amire a “Halál, Vér,Halál! Mwahahaa!!!” szavak vannak írva. Éjszaka dupla őrséget állítanak, a papok megszervezik, hogy Ben legyen Verattal.
 
Hatodik nap – Verat
Reggelre se Ben, se Verat nem található sehol, William teljes pánikot játszik. A táborhelytől nem messze vért lehet találni és dulakodás nyomait, és egyértelmű nyomokat elfelé. William uralom/parancs, etc varázst bocsátott Veratra, kicsit kivéreztették, hogy látványos legyen a dolog, most a mentálisan dominált Verat és Ben éppen hegynek felfelé sétálnak, pontban délben pedig Ben megöli Veratot. Ilyenkor már illene gyanakodni Williamre, ha leleplezik akkor elmenekül. Bőven a karaktereknél erősebb már, könnyedén harcképtelenné tudja őket tenni, de nem bánt senkit, holnapra is kell még áldozat. Verat holttestét estefelé találják meg, a nyomok vezetnek tovább. William, ha még a partival van, rettenetesen aggódik, éjszaka is megpróbálná követni a nyomokat, és bízik benne, hogy erről lebeszélik.
 
Hetedik nap – Ben
A harmadik pap megöli Bent, ő az aznapi áldozat. Szar ügy, kellet neki gonosz főpapok csatlósának állni. Ez remélhetőleg tisztázza Williamet, aki előadja a nagydrámát, és bosszút esküszik. A harmadik pap nyomokat hagyva vezeti tovább a csapatot a völgy felé.
 
Nyolcadik nap – Adely
Amikor már csak pár saroknyira vannak a völgytől, William megöli Adelyt, nem is törődve az álcázással, és előadja a Főgonosz Beszédét. Én fogom uralni a világot Mwahahaha. Ha AD&Dben gondolkodunk akkor most 12. szintű pap, és mint ilyen nem legyőzhető a karaktereknek. Cassiope nagyon határozottan indítványozza, hogy hajtsanak végre taktikai visszavonulást a völgy védővarázsán át, és ő maga is jó példával jár elől. “Fussatok, ha élni akartok!”
Ha a karaktereknek bíznak benne annyira, hogy kövessék, akkor átérnek a védővarázson. Joseph ugyebár gonosz, nem tud rajta átjönni, vagy elmenekül, vagy csúnya halált hal a papok keze között. William szétfoszlatja a védővarázst és eközben elveszti hatalma nagy részét, marad 7. szintű (kaland elején 5. volt). Ő úgy képzelte, hogy nem fogja elveszteni az ideiglenes szinteket attól, hogy olyan mágiát használ, ami amúgy meghaladná az erejét, nos nem olvasta el az apró betűt a rituálé leírásában. A harmadik pap 4. szintű, kettejüket illene tudni leverni a karaktereknek Marcussal és Cataravval az oldalukon. Ezután nincs más dolguk, mint felfedezni a völgyet.
Éjszaka, ha valamelyik karakternek magas a természetfeletti érzékelése, felébredhet arra, hogy Cassiope éppen egy ereklyét emel ki a tó vizéből. Írd le olyan szépre a jelenetet ahogy tudod, és éreztesd a játékossal, hogy nem kéne számon kérni a lánytól, hogy éppen mit csinál :) Illetve ha nagyon izmozik akkor a lány legyint egyet és közölheted a játékossal hogy a karaktere visszafekszik aludni, és másnap úgy ébred fel, hogy nem emlékszik semmire. Esetleg éjszakára bedobhatsz egy esőt is, hogy másnap reggel láthassák a karakterek, miért is Szivárványvölgy a hely neve. (Amúgy a völgy nevét nem nagyon tudhatják meg senkitől, hacsak utána nem kezdenek el nyomozni)
 
Utána
Egy ösvény vezet ki a völgyből a másik irányba is, és némi tekergőzés és bozótirtás után kijutnak a hegyek túloldalán a kövezett útra. Meglepő módon a völgyből levezető út valóban két nappal gyorsabb, mint a főút, bár ez eddigre már senkit sem érdekel. Ha életút játékot játszotok, akkor 5 év múlva a karakterek kapnak egy titokzatos üzenetet az éjszaka közepén egy küldönctől, hogy a Titkok Istennőjének új főpapnője magánaudiencián várja őket…
 
Megjegyzések
A hatodik nap után mi történik az elég képlékeny, vezesd úgy a karaktereket, ahogy akarod. Ami biztos
-ha Williammel a védővarázson kívül harcolnak, akkor végük
-ha gonosz karakter próbál átlépni a védővarázson, először rosszul érzi magát, ha erőlteti, akkor meghal. Nálunk volt egy neutral evil karakter, ő a susnyásban kushadva figyelte a meccset.
-Cassiopénak és Marcusnak semmiképpen sem esik baja. Megsérülhetnek, de nem komolyan. Ha szükséges csalj pofátlanul és feltűnően, Cassiope megvédi mindkettejüket
-Joseph a társaság ellen fordulhat korábban is, megpróbálhatja nyílt színen megölni Cassiopét aztán elmenekülni a sűrűben. Rajtad múlik, hogy akarsz e még egy csavart a történetbe
-A történet nincs nagyon felkészülve mágiára, Josephnek van egy jellemálcázó amulettje, a két pap is elmond magára naponta jellemrejtő varázst, de ennyi az összes védekezésük. Én anno egy harcosnak, egy tolvajnak és egy papnak meséltem el a történetet, nem tudom hogy egy pszionicista mennyire borítaná fel például. (Valószínűleg nagyon)
-A neveket írd át, ha akarod, az eredeti közönség két finn és egy spanyol volt, ennek megfelelően angolos hangzású, egyszerű neveket használtam.
 
Kommentek, vélemények? Lát e valaki a történetben ordító logikai buktákat?
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához