LFG.HU

Marco
hírek
Maró Tűz Után 3209. Tavasz
 
Sokáig, évszázadokig tűnődtem, miként tudnék egyszer s mindenkorra végezni a süvegfával, és azt hiszem, végül is rájöttem a megoldásra: egy gyökeret növesztek alá, körbekerítem, és olyan szorosra húzom a tövet, hogy ellenségem ne juthasson tápanyaghoz.
A terv kivitelezhetőnek tűnt, csupán egyetlen nehézsége adódott, mégpedig a kettőnket elválasztó jó húszméteres szakadék. Egyszerű gyökérzettel lehetetlenség áthidalni, de én megtaláltam a módját, hogy mégis sikerüljön. Nem tétováztam tovább, nyomban munkához láttam. Tövem külső oldalán egy apró erezetet meggörbítettem, majd folyamatosan pumpáltam belé a tápnedvet addig, amíg az ki nem türemkedett, és földalatti rüggyé, gyökérkezdeménnyé nem változott.
Rövid ideig gyönyörködtem létezésem újabb darabjában, és elhatároztam, hogy tervem megvalósítása minden más fegyverrendszer fejlesztésével szemben elsőbbséget fog élvezni. Ezentúl csak a kémlevelek nevelését végző ágaimhoz juttatok el kicsivel több nedvet – mindig is fontosnak tartottam a felderítést -, de egyéb gallyaim éppen csak annyi tápanyagot fognak kapni, amivel szinten tartható lesz bennük a keringés. Ha elég óvatos vagyok, a süvegfa nem fogja észrevenni harci készülődésemet.
 
Maró Tűz Után 3215. Nyár
 
Előrenyomuló gyökérnyúlványom a szakadék felé vezető út háromnegyedéig jutott. A tőnél már most féltörzsnyire vastagítottam, így később elegendő tápanyagot tud majd szállítani a harchoz.
Idáig minden jól alakult, de sajnos a terjeszkedés során problémába ütköztem: a meszes‑földes talaj megszűnt, és helyét a gránit váltotta föl. Reménykedem benne, hogy csak egy nagyobbacska kőtömbről van szó, és nem egy egész hegynyi szikláról. Támadó gyökeremet megpróbálom a gránit alá növeszteni, és megkerülni az akadályt.
 
Maró Tűz Után 3218. Nyár
 
Nincs szerencsém. Úgy tűnik a gránit most már egészen a szakadékig tart. Gyökeremet több irányba is elágaztattam, de sehogy sem sikerült megkerülnöm a kőtömböt. Megtehetném, hogy kibújok vele a felszínre, de nem merem megkockáztatni, hogy a süvegfa meglássa a felé tartó sarjat. Amint beköszönt a tél, mást próbálok. Minden kis hajszálrepedést megkeresek a gránitban, olyan közel a felszínhez, amilyen közel csak a biztonság megengedi, majd parányi, szivacsos kacsokat eresztek a résekbe. Ahogy megérzem a fagy leheletét, a kacsokba nedvet pumpálok, és hagyom, hogy a jegesedés sziklarepesztő ereje megtegye a magáét.
 
Maró Tűz Után 3225. Nyár
 
Kissé könnyebb lett a dolgom: a gránit töredezetté vált. Nem kell megvárnom a teleket, és sziklarepesztésekkel bajlódnom, hanem egy‑egy hasadékban végignyúlva, a köveket szétnyomva gyorsabban haladhatok.
 
Maró Tűz Után 3225. Ősz
 
Ahogy lenni szokott, ha egy probléma megoldódni látszik, egy másik veszi át a helyét; előttem a gránit minden egyes hasítékát benőtte a tudattalan tűlevelűek tömege. Gyökérzetük összenőve, egymásba gabalyodva teljesen kitöltötte az élhető helyeket. Még nem tudom, mit kezdek velük, de nincs kedvem hatalmasat kerülve újabb járatokat repeszteni a gránitba.
 
Maró Tűz Után 3227. Ősz
 
Át kellett fúrnom a tűlevelűek gyökereit. Sajnáltam őket, mert ágaikkal a süvegfa támadásának jórészét felfogták, de nem tehettem mást. Egyik növény száradt el a másik után. Mindenesetre tápanyagaik nem mentek veszendőbe; átvágott gyökérzetükbe tápcsatornát vezettem, fel egészen a törzsükig, és kiszívtam testnedveiket az utolsó csöppig.
 
Maró Tűz Után 3228. Ősz
 
Szokatlan dologra lettem figyelmes: a szakadék túloldalán meggyulladt az erdő.  Előfordult már párszor, általában a száraz évszakban, vagy egy‑egy villámcsapás következményeként, viszont a forróságon már túl voltunk, és vihar sem tört ki mostanában. Minden ok nélkül egy jó dárdagally‑hajításnyira a süvegfától lángba borultak a fák. Érthetetlen.
Ahogy innen, a szenzor‑rügyeken keresztül meg tudtam ítélni, ellenségem is eléggé megpörkölődött az elharapódzó lángokban. Egészen feketére sült a kérge, és néhány alsóbb gallya csonkig égett. Nem ringatom magam illúziókba, tudom, hogy megúszta a dolgot, belül a tápanyagcsatornákat nem érte baj, de ha előrenyomuló gyökerem már a szakadék túlpartján járt volna, akkor most minden nehézség nélkül, egykettőre megfojthatnám a süvegfát.
 
Maró Tűz Után 3230. Ősz
 
Megint ég az erdő a túloldalon. Valami nincs rendben odaát.
Mindenesetre rohammunkában építem a támadó gyökérzetet, hogy minél előbb a süvegfához érjen.
 
Maró Tűz Után 3231. Nyár
 
Végre kiértem a szakadék szélére. Éreztem, ahogy enyhe nyomásomra egy tenyérnyi kődarab elmozdul, majd belecsúszik a mélységbe. A gyökér kunkori végét egy jódarabon kidugtam a sziklafalból, jóval a süvegfa alatt, ellenségem látómezejének holtterén kívül.
Most várok. Ki kell derülnie, vajon a süvegfa észrevette‑e harci készülődésemet. Ha igen, nem fog késlekedni az ellentámadással, ha nem, tovább építkezhetem.
Mindenesetre, hogy a várakozás alatt se teljen haszontalanul az idő, a hasadék mellett létartó‑gumókat nevelek, és teletöltöm tápnedvekkel. Később csak innen kell átpumpálnom a támadáshoz szükséges tápanyagokat a túlpartra.
 
Maró Tűz Után 3233. Tavasz
 
A süvegfa nem vett észre semmit, folytatom az előrenyomulást.
Sietek, mert a túloldalon megint kigyulladt az erdő. Rosszat sejtek, most már végképp ki kell derítenem, mi folyik odaát. Annál is aggasztóbb az eset, mivel a tűzvész most nem harapódzott el, hanem a süvegfához érve lelohadt. Sokkal több kémlevelet kell növesztenem.
 
Maró Tűz Után 3233. Nyár
 
Legalább fél tucat kémlevelet röpítettem a süvegfa köré. A levelek, mint hangtalan, lapos, zöld pillangók vitorlázták át a szakadékot, majd megkerülték ellenségemet, és visszatérve halk cuppanással rácsatlakoztak a kilövő kacsokra. A receptoraikban megbúvó információk nyomban bekerültek a tápkeringésbe, és én kielemezhettem az adatokat.
Még a föld alatt húzódó idegközpontom is megremegett a döbbenettől. Tüzes magházak! Ha a süvegfával nem lettünk volna évezredek óta ellenségek, bizony kivívta volna tiszteletemet ezért a bátor ötletért! El sem tudom mondani mekkora merészség kell ahhoz, hogy egy magunkfajta a belénk ívódott félelmet leküzdve belefogjon egy ilyen kísérletbe.
Gyorsan számba vettem az új fegyver kifejlesztésének nehézségeit. Először is ki kell számolni, hogy a magházak mennyi növényi olajt bírnak ki, nehogy kevés legyen bennük, mert akkor semmit sem érnek, de túl nehezek sem lehetnek, mert akkor nincs az a hátrahúzott gallymozdulat, amivel át lehetne repíteni őket az ellenséghez. De ez még csak a kisebbik probléma. Itt van a tűz kérdése. Elvileg nevelhető olyan kócos anyag, ami becsapódáskor szikrát tud csiholni, de attól még nem fog meggyulladni az olaj. Ahhoz égés kell! Igen. A szikrát gázzal telt gömbben kell létrehozni. Így berobban az egész anyag, meggyújtja a szétfröccsenő olajat, és ha elegendő mennyiséget lehetne belőle termelni, akár tövig is égethető vele az ellenfél. Így van. Kivitelezhető. És a süvegfa már több éve kísérletezik a fegyverrel.
Sőt, nyilván már azt is kifundálta, miként lehet védekezni ellene, hiszen nemrég eloltotta a felé közeledő tüzet. Nekem is rá kell jönnöm s megoldásra. Rengeteg testnedvre lesz szükségem.
Vagy ki tudja… Ha azok a magházak nem jutnának el a célig…
 
Maró Tűz Után 3233. Ősz
 
A sziklafalból kibúvó gyökeret tovább növesztettem. Gázzal töltött, lyukacsos anyagot használtam, így a nyúlvány most a szakadék fölött lebeg. Egyedüli veszélyforrásnak a viszontagságos időjárás tűnik, de mivel elég sok figyelmet fordítok az előrejelzésre, ezért nem történhet baj. Ha viharos idő kerekedik egészen a sziklafalig hajlítottam, és a kövekhez tapasztottam a léggyökeret, ha elcsendesült az idő, újra kinyújtottam, és tovább építem támadó sarjamat.
Nem haladtam vele olyan gyorsan, mint szerettem volna, de tápanyagaim egy részét a tüzes magházak elleni védekezésre kellett fordítanom. Hatalmas, hártyás leveleket növesztettem, és úgy tartottam őket az ég felé, hogy az esős évszakban minél több nedvességet gyűjthessenek magukba.
Persze a süvegfa nem tudhatta meg, hogy miben mesterkedem. Máskor az ellenfelem által rám hajított, és törzsembe fúródott kémrügyeket rögvest leráztam magamról, de most nem ezt tettem. Inkább néhány közönséges levelet növesztettem föléjük, és csak egy keskeny résen át láttattam velük pár jelentéktelen dárdagally kezdeményt. Elégedettséggel töltött el, amikor az esős évszak elmúltával a kémrügyeket az aljukban rugóként feltekerődzött szerves nyúlványok halk pendülésekkel ellökték tőlem. Tudtam, hogy téves információt szállítanak a süvegfának, és ez jól esett a lelkemnek.
 
Maró Tűz Után 3236. Nyár
 
Átértem a túlpartra! A léggyökér megkapaszkodott a másik oldal kiugró sziklái közt. Huszonhét évembe telt, de megérte. Most már csak az van hátra, hogy a könnyű gyökérzetre csavarva egy vékony, de tápanyagokkal telt nyúlványt is átvezessek a süvegfa alá, majd jó másféltörzsnyi vastagságúra neveljem.
Közben a kémlevelek a tüzes magházakról is hírt adtak. Ellenségem évente nyolcat nevelt belőlük, úgyhogy bőven elég lesz az általam megtermelt évi tizenkét ballonhártya.
 
Maró Tűz Után 3237. Tavasz, 7. tetrád
 
Én naiv hülye! Hogyan becsülhettem le ennyire a süvegfát? Öntelt örömömben hogyan lehettem ennyire ostoba?
Mikor elkezdtem a két partot összekötő léggyökeret felváltani a mindent kibíró másikkal, ellenfelem pengeleveleket zúdított rá. Egyszerű pengeleveleket! Amikből még rossz éveimben is legalább százat megtermelek!
Az éles levelek megvadult méhrajként borították be az eget, majd csapódtak a semmi felett függő védtelen tőbe. És én nem tehettem ellene semmit! Mint mondhatnék? Egykettőre kettészelték a gyökeret, és miközben az apró üregeikből halk szisszenésekkel szöktek ki a belépumpált gázok, a sziklafal tövénél elnyesett nyúlvány elhalt idegvégződésként pusztult a szakadékba.
 
Maró Tűz Után 3237. Tavasz, 8. tetrád
 
Dühömben a meredély szélén álló tűlevelűek nagy részét megfojtottam. Pedig a föld alatt felhalmozott energiát inkább vissza kellett volna pumpálnom a törzsembe, de mérgemben nem tudtam gondolkodni.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 1. tetrád, 2. fény
 
Sikerült kissé lenyugodnom. A maradék tápnedvet visszapumpáltam a törzsembe, és az elpusztult tűlevelűekbe is belefúrtam a tápanyagcsatornát.
Vajon honnan jött rá a süvegfa, hogy mit építek a látóterén kívül? Biztos voltam benne, hogy a kémrügyei nem fedezhették fel a gyökeret, és a bimbószenzorok sem látnak olyan mélyre.
Talán az tűnt fel neki, hogy az utóbbi években egyáltalán nem zaklattam? Nem küldtem rá se egy savas gubót, se egy dárdaként becsapódó hegyes gallyat, de még csak nedvszívó kacsokat sem lőttem ki felé. Nyilván gyanút fogott, és eltöprengett rajta, hogy mi ez a hirtelen támadt béke kettőnk közt. Bizonyára alaposan körülkémlelte a terepet. Meg kell tudnom mi leplezett le, hiszen tanulnom kell a hibámból, ezen múlhat a következő évszázad támadási taktikája. Még a sötétség beállta előtt magam köré röptetek néhány kémlevelet…
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 1. tetrád, 2. sötét
 
Elkezdtem elemezni a kémlevelek képeit, és most már én is tudom, hol rontottam el a dolgot. Elvakult voltam és szűklátókörű! Csak a bolondnak nem tűnt volna fel, hogy mit jelent a törzsemtől a szakadék széléig húzódó, elszáradt, összeaszott tűlevelűek sora. Igen. Meg kellett volna kerülnöm a gránittömböt, vagy ahelyett, hogy megöltem volna az átfúrt tövű növényeket, inkább saját nedvemből kellett volna táplálnom őket, hogy a száradáshullám ne mutassa meg nyílegyenesen, merrefelé munkálkodom. Saját magamat lepleztem le, és ezért megérdemeltem a csalódást. Most már tudom, hogy egy ilyen fontos hadmozdulatra több évszázadot is érdemes áldozni az életből.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 1. tetrád, 4. fény
 
Furcsa, prémekbe öltözött lények jelentek meg a süvegfa oldalán.
Ami a legmegdöbbentőbb bennük, hogy két gyökérszerű nyúlványon képesek a helyváltoztatásra. Azonkívül hangokat is kiadnak. Mint amikor a szél csikorgatja a kisebb gallyakat, de úgy tűnik ezekkel a hangokkal képesek egymással kommunikálni.
Szakaszos mozgással egészen a süvegfáig haladtak, majd leveleket tépkedtek le az ágairól, és néhány lédús, tápnedvvel telített, húsos magot szakítottak róla. A terméseket a felső gömbjük nyílásába dugták, majd szörcsögve eltüntették magukban a vöröslő lével teli bogyókat.
Megértem ellenfelem reakcióját. Én sem szerettem volna, ha gallyaimról idegen, gyenge lények tépdesnék az engem megillető, energiával teli nyúlványokat.
A süvegfa néhány pengelevelet, és dárdagallyat vágott hozzájuk, mire a nyúlánk alakok élesen nyikorogva berohantak a sűrűbe, hátrahagyva pár mozgásképtelenné vált, törzsükből vörös nedvet folyató társukat.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 2. tetrád, 1. fény
 
A süvegfa indákat csapott a földön fekvő testekbe. Irigyeltem ellenfelemet, hiszen még soha nem láttam ilyen tápanyagbőségről árulkodó törzsű lényeket.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 2. tetrád, 1. sötét
 
A jövevények nem menekültek messzire. Néhány találomra elhajított és a sötétségben elkallódott kémlevél árán csakhamar megtaláltam őket. Egy nagyobbacska mélyedésben húzódtak meg, és – legnagyobb megdöbbenésemre – ugyanolyan tüzet gyújtottak, amilyet eddig csak villámcsapás, vagy a süvegfa tüzes magházkísérletei után láttam. A lények kerregtek, és élénk taglejtésekkel tanácskoztak.
Miközben ezeket a szánalmas teremtményeket figyeltem, egyszer csak rémület futott végig a gyökereimtől egészen a lombkoronámig… Idegvégződéseim egy emlékképet citáltak elő valahonnan a legmélyebben fekvő memóriagyökerekből, amitől teljesen ledermedtem. Hirtelen nem tudtam, hogy ez a kép miként kapcsolódik a két nyúlványon közlekedő lényekhez, de valahányszor csak visszatért egy‑egy kémlevél, és jelentése útján megpillantottam a gesztikuláló teremtményeket, mindannyiszor beugrott elém ugyanaz a jelenés a szürkés‑vöröses égboltról, és a lángpiros felhőkből hulló maró esőkről. Lehet, hogy életem tengerében nem először találkozom ilyen lényekkel? Talán azokban az időkben volt velük dolgom, amikor még én is alig voltam több, mint a körülöttem hajladozó tűlevelűek?
Nem sikerült több képet felidéznem, de egy földöntúli érzés mégis azt sugallta, bármennyire is lenézem ezeket a teremtményeket, jó lesz velük vigyáznom.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 2. tetrád, 2. fény
 
A lények újra megjelentek, megpróbálták kidőlt társaikat levágni a süvegfa szívóindáiról, de ellenségem néhány pengelevéllel elijesztette őket.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 2. tetrád, 3. fény
 
A lények még mindig a közelben ólálkodnak. Néha fölbukkannak a süvegfától néhány dárdagally‑hajításra, és felső nyúlványukat vadul megrázzák felé.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 2. tetrád, 4. fény
 
A süvegfa elkezdte hátrafeszíteni a tüzes magház‑tartó gallyait, azt hiszem, eljött az idő…
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 3. tetrád, 1. fény, kezdő korong
 
Pörögve érkeztek a tüzes magházak, mint valami labdányi, világító csillagok; belsejükben csak egy vékony hártya választotta el a szikrázó belső izzást a növényi olajjal csordultig töltött tasakoktól. Ahogy megindultak felém az első lövedékek, én is útjukra bocsátottam az esővízzel telített ballonhártyákat. A repülő növényi részek pont a szakadék fölött találkoztak, és egymásba csapódtak. Leveleim úgy ölelték körül ellenfelem gyilkosnak szánt arzenálját, mint a legjobb sziromcsapda az apró bogarakat. A tüzes magházak hangos sercegéssel csapódtak bele a ballonhártyákba, majd ártalmatlanul hullottak alá a szakadékba.
Elképzeltem, mekkora lehet a süvegfa bosszúsága. Egy évtizeden át minden energiáját beleölte a tüzes magházakba, és azok most haszontalanul, megszenesedve hevernek valahol a mélység alján. Boldogság futott végig az ereimen. Most végre megfizettem az átvágott léggyökérért! A süvegfa tombolt a túloldalon. Mérgében pengelevelek tucatjait, és dárdagallyak tömegét küldte felém, de nyilván ő sem gondolta komolyan, hogy ezek a kezdetleges fegyverek kárt tehetnek bennem.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 3. tetrád, 1. fény, közép korong
 
A két nyúlványon haladó lények közelebb óvakodtak a süvegfához. Mintha megérezték volna, hogy ellenfelem kilőtte fegyverarzenáljának tetemes részét és mostanra csaknem védtelenné vált. A teremtmények egy hosszú, fényes, vékony lapot hoztak magukkal, és úgy tartották maguk elé, mint valami ereklyét. A lapot a süvegfa törzséhez nyomták, majd szorgos munkával ide‑oda tologatták a kérgen. Ahogy meg tudtam állapítani, akkora kárt okoztak a keskeny hártyával, mintha pengelevelek milliárdjaival dolgoztak volna.
És akkor hirtelen rádöbbentem: itt a lehetőség, a lények segítségével végleg leszámolhassak ellenségemmel. Pusztulása után végre zavartalanul átnyúlhatok a túloldalra, és ott is összegyűjthetem a tápanyagokat. Tartalék pengeleveleimet csatarendbe állítottam, és útjukra bocsátottam őket. Úgy irányoztam, hogy a lövedékek a törzsénél találják el a süvegfát, pont ott, ahol a teremtmények is tevékenykedtek.
Mire elfogyott az utolsó pengelevelem is, addigra a süvegfa törzse már jó háromnegyedéig átszakadt. Persze néhány megtévedt lövedék a jövevények közül is megsebesített, vagy megölt párat, nem figyeltem, de nem is számított, hiszen nyilván így is örömmel fogadták, hogy szövetségesük segítette őket a harcban.
Gyorsan számba vettem, mivel sebezhetném tovább a süvegfát, de kiürült arzenálomban csak néhány dárdagallyat találtam. A biztonság kedvéért azokat is ellenfelemre hajítottam, aztán – mivel nem tehettem mást – vártam, hogy a lények mire jutnak a fényesen csillogó lappal.
 
Maró Tűz Után 3237. Nyár, 3. tetrád, 1. fény, végző korong
 
A teremtmények fáradhatatlanul, egymást váltva dolgoztak. Nemsokára reccsenés hangzott, és a zaj tudtomra adta: a süvegfa a végét járja. Eszeveszett boldogság futott végig a törzsemen. A több évezredig tartó háborúskodásnak immáron vége, és ezt az apró lényeknek köszönhetem! Hálásan figyeltem őket, ahogy addig munkálkodnak, míg a süvegfa végül megadja magát: egy utolsó sóhajnak is beillő reccsenéssel kidől. Szinte ijedten néztem, ahogy a szakadék felé billen, gondolatban búcsút mondtam annak a rengeteg értékes ásványi anyagnak, amiket egykori ellenfelem törzse rejtett, de aztán megkönnyebbülten ráztam meg gallyaim; a vén fa mára olyan hatalmasra nőtt, hogy fent akadt a meredély két partja között. Onnan még könnyűszerrel feldolgozhatom, sőt épp a legjobb helyre esett, legalább nem kell léggyökérrel bajlódnom, hanem a halott törzsön átvezethetem az első vastagabb tápnyúlványomat is a másik oldalra.
A két lábon járó lényekkel is megvolt a tervem: idecsalogatom őket, és bódító gyümölcsöt termelek, amit majd megehetnek. Aztán elszaporítom a fajtájukat, és az addigra magáról mit sem tudó kolóniából néhanapján pár egyedet legyilkolva hihetetlenül gazdag ásványi anyagokkal fogom gazdagítani tápanyagbázisomat.
Szinte szeretettel és örömmámorban úszva figyeltem, ahogy a teremtmények a süvegfa testét próbálgatva megbizonyosodnak róla, hogy a törzs nem fog belefordulni a mélységbe, majd sorra átjönnek hozzám. Aztán…
Aztán a törzsemhez léptek, nedvet csurgattak mellső nyúlványaikba, és megmarkolták azt a fényes, csillogó lapot…
 
 

Az írást nem feltétlenül az eredeti szerzője küldte be, az RPG.HU Gurítsd a címlapra szolgáltatásán keresztül érkezett. Az eredeti link: http://www.irokor.hu/?p=209

A cikket cimlapra gurította: Reprobus


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.irokor.hu/?p=209]
[http://rpg.hu/iac/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához