LFG.HU

wyquin
hírek
Elméleti technoblabla. Nehéz ügy. A felhasználás módja dönti el, vajon a scihez vagy a fihez fog tartozni. Ha ugyanis egy teljesen fiktív alapokon nyugvó technoblablát írunk, akkor az nem tudomány, így az egyetlen szempont, amit szem előtt kell tartanunk, hogy önmagában logikus legyen, amit felépítünk. A tudomány többnyire ugyanis az ok-okozat összefüggésén alapul, és bármennyire mi találjuk ki az alapfeltételeket, a működés mikéntje adott. Amennyiben nem akarunk olyasmivel vesződni, mint logika, ok-okozat, akkor írjunk fantasyt, és használjunk a megoldáshoz mágiát. Bár mint fentebb említettem, ez kezdő számára erősen ellenjavallt, akárcsak a sci-fi, kalandregény.
A technoblabla másik felhasználási módja elég instant, fogjuk a tudományt, és tegyük a magunkévá. Használjuk kedvünkre, és amikor elérünk a végére, bizonyos korlátok között bátran tovább is vihetjük a nekünk tetsző irányba.
Én alapvetően kedvelem mindkét megoldást, de mivel lusta vagyok hozzá, hogy egy teljesen új tudományos hátteret kreáljak a történetem mögé, és mert egyik kedvencem a meglévő keretek között mondani valami újat, így a második megoldást választottam.
Ez persze feltételez némi alaptudást, avagy affinitást műszaki dolgok iránt. Bölcsészek hátrányban, kockáké a világ!
Aki azt gondolja, hogy a tudomány bonyolult, jól gondolja. Aki viszont azt hiszi, hogy a tudomány minden lényeges kérdésre tudja a választ, vagy csak, hogy a tudósok elszántan keresik a helyes válaszokat, az szálljon magába és békéljen meg azzal, hogy nagyon keveset tud az emberekről!
A tudósok emberek, ami azt jelenti, hogy többségüket, mire odáig jut, hogy akár valami lényegeset is csinálhat, már lényegesen kevésbé érdekli az újdonság, mint korábban. A friss szemmel nézés képességét jó részt kiöli a hatalmas lexikális tudás bebiflázásának folyamata, az új keresését elnyomja az intézményesített tudomány gépezete, a felfedezés izgalmát a megélhetés szüksége.
Persze ez csak a többség, azért szép számmal vannak tudósok, akik tényleg meg akarják ismerni választott területüket, és lelkesek, meg minden. Belőlük találunk bőven a kutatók között, és szinte sosem az egyetemek, akadémiák vezetőségében.
Ebből az eszmefuttatásból azt akartam kihozni, hogy bármennyire sokat vélünk tudni a világról, a tudomány úgy általában adós marad az átfogó, minden igényt kielégítő magyarázatokkal. Ezért aztán, ha valaki egy kicsit jobban beleássa magát egy-egy területbe, elég hamar el fog jutni oda, ahol a legjobb tudósok is csak vállat vonnak, és olyan irgalmatlan bonyolult számításokra mutogatnak, amiket igazából ők is csak félig értenek, és amelyeknek a valósághoz már csak érintőlegesen van közük.
Más szóval: állati sok mindent nem tudunk és nem értünk, így aztán bőven van lehetőség arra, hogy a technoblablával töltsük ki ezeket a hézagokat, és olyan hatásokat, effektusokat, találmányokat képzeljünk el, amilyet csak akarunk.
Amikor a hozzám hasonlóan lusta ember belevág a technoblabla összerakásába, a következő utat követheti.
Nálam adva vagyon némi logikus gondolkodás képessége (az ismerőseim szerint erősen túlzásba viszem ezt), egy kevés természettudományos alapképzés és ilyen irányú érdeklődés. Ezért aztán, hogy ne erőltessem túl magam, kézbe veszek egy elvadult fantaszta tudós által írott könyvet, és elolvasom. A legtöbb területen találni olyanokat, akik makacsul szembe mennek a hivatalos állásponttal. Még csak azt sem állítom, hogy mindegyikük bolond lenne. Vannak köztük elgondolkodtatóan alapos és képzett emberek, akik nem hajlandók csak azért befogni a szájukat, mert a világ nagy része csak legyint az elméleteikre. Emlékezzünk! Állati keveset tudunk a világról, és az olyan agyonkoptatott és -használt dolgok között is találhatunk furcsaságokat, mint amilyen a mágnesesség vagy az elekromosság. De például furcsa módon azt is kevesen gondolnák, hogy a klasszikus mechanika csak áll bambán az előtt a probléma előtt, hogy mi is történik akkor, ha egy szilárd testet három tengely körül forgatunk meg.
Ezt a példát a jelen íráshoz felhasznált irodalomból merítettem, az Egely György által írott Tiltott találmányok című könyvből. A tudományban járatosabbak számára talán nem cseng ismeretlenül az úr neve, akit cirka Uri Gellerrel említenek egy napon mérvadó tudományos fórumok. Ez a könyve speciel az örökmozgókról, az energia meg-nem-maradásról, és ilyen teljesen elfogadott nézetekről szól.
Nem állítom, hogy minden megállapításával egyet értek, különösen azokkal nem, amelyeknél úgy von le szilárd következtetést, hogy bizonyíték egy darab sem, de most nem is ez a lényeg. Az általa felvetett kérdések valóban elgondolkodtatóak, itt-ott nyilvánvalóan igaza van abban, hogy a világról alkotott képünk és definícióink minimum hiányosak. Én például nem hiszem, bár ez csak magánvélemény, hogy az energia megmaradás törvénye nem igaz, abban viszont kételkedem, hogy elegendő ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy biztosan kijelenthessük, képesek vagyunk zárt rendszert létrehozni.
Namost a tudományban járatlanabbak számára: egy zárt rendszer energiaszintje állandó, így szól a tétel. Ez a rendszer minden energiafajtájára összesen igaz, vagyis a mozgási- helyzeti-, hő- és egyéb energiákra mind. Ezek egymásba átalakulhatnak elég szabadon, de az összegük változatlan kell maradjon. Ez igaz mindaddig, míg a rendszeren kívülről nem adunk vagy veszünk el energiát (vagy éppen anyagot, hiszen gondoljunk csak Einstein egyenletére E=m x c2, amely az anyag és energia ekvivalenciáját mondja ki).
Mivel a fizika jelenleg nem tud bizonyosat mondani a háromnál több dimenzióról, és bizonyos jelenségekkel kapcsolatban hasonlóan szegényes a bizonyítás, ezért azt szilárdan kijelenteni, hogy képesek vagyunk zárt rendszereket létrehozni, ahol mérhetjük az energia megmaradást, hát némiképp megalapozatlan.
Viszont szerencsére nem tisztünk eldönteni, hogy dr. Egelynek igaza van-e, nekünk bőven elég, hogy a kérdései rávilágítanak a fizika olyan területeire, ahol még közel sincs minden betonba öntve, bármennyire is ezt igyekeznek elhitetni velünk az alap- és középszintű oktatásban.
A Tiltott találmányok többek között nehezményezi, hogy az elektrodinamikában nincsenek meg a forgó elektromos és mágneses töltésekre vonatkozó ismereteink. Ebben speciel igaza lehet, még ha egyes következtetései finoman szólva is kétségesek. Mivel azonban a fizika még mindig gondban van a gravitáció meghatározásával és a graviton létének kísérleti igazolásával, alakítsunk egy kicsit ezen a vonalon.
 
Gyakorlati technoblabla.
Tételezzük fel, hogy közös középpontú, egymásra merőleges, egymással szemben forgó mágneses és elektromos erőterek képesek létrehozni egy, mindkét erőtérre merőleges irányú (gömb alakú erőtérnél tök mindegy a tengely iránya), nem forgó gravitációs erőt, amely éppen úgy kettős, anyagi és hullámtermészettel rendelkezik, mint az elektromágneses spektrum. Tételezzük fel, hogy két ilyen erőtér segítségével, a kellő méretezés, intenzitás stb. (erről majd később) esetén megoldható, hogy két gravitongenerátor között semleges teret, a két generátoron kívül pedig tetszőleges erősségű gravitációs teret hozzunk létre.
Tételezzük fel, hogy a megfelelően irányított gravitációs mező úgy működik, mintha fognánk az asztalra terített terítőt, és egy ujjal, mint a gyerekek, addig kapirgálnánk, míg felgyűrődik. Ezáltal képesek lehetnénk összehúzni a teret, és ebben a sűrített térben elvben végtelen sebességgel is haladhatnánk. Természetesen a gravitáció erősségének, így a tér sűrítési arányának, ezáltal az elérhető maximális sebességnek határt szab az energiaforrás. Ráadásul a sebesség növelése aránytalanul nagy energia befektetést igényelne, hiszen mind a tolóerőt, mind a külső gravitációt, mind a belső tér semlegességének biztosítását ugyanaz, a szállítóeszköz energiaforrása biztosítja.
Ha esetleg pár évtized múlva kiderülne, hogy a dologban igazam volt, a Nobel-díjat dr. Egely Györggyel megosztva, nagyon meghatottan fogom átvenni. Addig is, míg a világ e szerény módon kifejezésre juttatja elismerését zsenialitásommal kapcsolatban, térjünk vissza a történethez, a háttérmunkához, a technoblablához és a fiktív idővonalhoz.
Szerencsére a gravitáció alapvetően elég gyengécske erő. A távolság négyzetével fordítottan arányos, ezért egészen addig, míg nem tudták manipulálni az erőteret, addig bizony fegyvernek nem volt gazdaságos használni.
Egyelőre legyen elég ennyi a technoblablából, és a kitérő után kanyarodjunk vissza a fiktív idővonalhoz a következő bejegyzésben!
 

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://fold2682.rpg4.me/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához