LFG.HU

HammerTimeCafe
gris_bleu
novellaCimkek
A varázsló egy teaházban ült a tanítványával. Kedvelte ezt a helyet, gyakran időzött itt, és növendékét is legszívesebben egy csésze tea mellett oktatta. A tanítvány már rendelt magának, a varázsló azonban hosszasan töprengett, mit válasszon a hatalmas teakínálatból.
- Mester, ha szabad javasolnom valamit… szerintem a Fekete Sárkány a legjobb! – szólalt meg a tanítvány. 
- Én is úgy hallottam – bólintott a mágus -, ezért azt fogom legutoljára megkóstolni. 
- Ezüst Gyöngy teát kérek, és egy kis mézet is hozzá! – szólt hangosan a varázsló. 
A tea igen gyorsan elkészült. A felszolgálólány tálcájáról két teáskanna, homokszínű porceláncsészék és egy mézes csupor került az asztalra. A két férfi lassú, szertartásos mozdulatokkal töltötte meg a csészéjét; az illatos gőz körülsimogatta arcukat. “Először mindig az orrunk ismerkedjen meg az italban lakozó szellemmel, majd jöhet néhány apró korty” – szokta mondogatni a varázsló. Mindketten lehunyt szemmel barátkoztak a választott főzet harmóniáival. 
- Fahéj és egy kis vanília egy ködös téli reggelen – mormolta a varázsló.
- Rózsaszirmok illata egy nyári délutánon – dünnyögte a tanítvány.
Mindig így zajlott a teaivás szertartása. A varázsló letette a csészéjét, és tanítványára nézett, jelezvén, hogy várja a kérdéseket. A fiatalember megköszörülte a torkát. 
- Mester, ha nem tartod botorságnak a kérdésemet, kérlek, mesélj nekem arról, milyen mágiával lehet elbűvölni a nőket!
- Sejtettem, hogy ez érdekel – mosolyodott el a varázsló. – Számtalan módszer létezik. Az én tanácsom az, hogy ajándékozz nekik bűvös ékszereket. Elmondom most, hogyan készítheted el ezeket. – A mester egy pillanatra szünetet tartott, majd látva tanítványa arcán az áhítattal vegyes figyelmet, folytatta. – A titkos művészet gyakorlói három ékszert alkotnak éveik során. Az elsőt úgy nevezik: a Végtelenség Könnye.
A varázsló megkeverte a teáját, és furcsa mosollyal nézte a csészében örvénylő aranyszínű italt, mintha valami távoli, álomszerű dologra emlékezne vissza.
- Fiatalkorodban elméd még tiszta kehely, amit nem nehezít el az ólom, és nem szennyez be a salak; ezért az ékszert olyan anyagból készítsd, amely a tisztaság jelképe, és kristálya maga a hűvös szépség. Egy alkonyba hajló, hideg, téli délutánon menj a Nő ablaka alá, és várakozz. Figyeld, ahogy lassan leszáll az este, az ég felölti a tenger színét, előjönnek az első csillagok, majd az ablak mögött is kigyúl a fény. Egy idő múlva úgy fogod látni, hogy az ablak is egy a csillagok közül. Ekkor nagyon kicsinek érzed majd magad, mert ugyan ki érhet fel az égig, hogy onnan csillagot szakítson magának? Megkörnyékez a kétségbeesés, de a következő gondolatod dac és lázadás lesz. Mint a villám ragyogó hídja, amely összeköti az egek magasát a sáros földdel, olyan lesz a te akaratod, és ez egy pillanatra megnyitja előtted a Végtelen kapuját. Ezernyi nagyszerű álom tódul a szemed elé, hogyan juthatsz el az ablak-csillagig. Merítsd kezedet az egyik hókupacba, és tartsd ott, amíg úgy érzed, már inkább a jéghez tartozik, mint hozzád. Elszánásod, amely úgy szárnyal, mint egy dal, lebírja majd a hideg fájdalmat. Szorítsd ökölbe a kezedet, mintha a téli éjszaka fagyos szívét akarnád kitépni. Látni fogod, hogy egy csillogó kristály marad a markodban. Fuss vele egy ékszerészhez, és ígérj neki dús fizetséget az örökségedből, ha másnap reggelre ezüstbe foglalja. Amikor elkészült az ékszer, kopogtass be az ablakhoz tartozó ajtón.
- Mester, már alig várom, hogy végrehajthassam ezt a varázslatot! – kiáltott a tanítvány csillogó szemmel.
- Tudnod kell azonban – folytatta a mester -, hogy az ékszer sajnos múlandó. Vízből vétetett, a természet akarta, hogy jéggé legyen, a te varázslatod tartja kristályformában, ám egy napon ismét vízzé kell válnia. A bűvölet éveket is megérhet, de egyszer eljön a nap, amikor elfogynak ajkadról a varázsszavak, ekkor az ékkő olvadni kezd, azután eltűnik. Vannak mágusok, akik azt mondják, nem is víz az a csillogó folyadék, amely az ezüstfoglalatból lassan elszivárog, hanem könny. Könnycseppek, amik azért hulltak oda valahonnan, mert egy fiatal varázsló megtette az első lépést az öregedés útján. Persze ezzel a magyarázattal kapcsolatban lehet némi kételyt táplálni – mosolygott ironikusan a mester, majd mézet csorgatott a csészéjébe, és tovább mesélt.
- Az idő telik-múlik, és egyszer eljön a nap, amikor a beavatott készen áll, hogy elkészítse a második ékszert, a Teremtés Kristályát. Az előző kudarcból tanulva, ezúttal válassz tartós anyagot, és a víz helyett használd a tüzet. Ha megtaláltad a Nőt, akit méltónak ítélsz az ékszerre, végy egy kristálykelyhet, amiből boldog napokon nemes bort kortyolgattál. Törd szilánkokra, és ezekből formáld meg az ékkövet. Kora reggel kezdd a munkát, és dolgozz késő éjszakáig! Minden szilánk másképp töri a fényt, ezért sok idő kell, hogy hibátlanul összeilleszthesd őket. Használj fel minden tapasztalatot, amit az évek során gyűjtöttél, és legyen nyitva a lelked a fentről érkező sugallatokra. Sok nap telik majd el, de végül kezedben lesz a tökéletes kristálygömb, amit éles szemmel, gazdag szívvel és erős igékkel formáztál. Ekkor tartsd az ékkövet a felkelő nap fényébe, hadd szívja magába annak tüzét, és citáld azt a verset, ami a legjobban illik a pillanathoz. A kristály mélyvörös színt ölt majd, mintha régi napok és borok emléke éledne fel benne. Aki beletekint, álmokat láthat: hol tüzes, hol nyugodt álmokat. Az ékszert tedd bársonyerszénybe, és vidd el ahhoz, akit illet. Emelt fővel menj végig az utcán, mert nagy varázslatot műveltél. Ne feledd azonban, hogy a sors szeszélyét még a teremtés mágiájával sem tudod megzabolázni. A Nő, akinek szépségét a kristályba álmodtad, örömmel fogadja majd az ékszert, de egy idő elteltével ráunhat. Néhány hétig az éjjeliszekrényén fogja tartani, hogy rápillanthasson elalvás előtt és ébredés után. Azonban az ékkőre nem tettél foglalatot és láncot, nehogy megtörd a gömb harmóniáját. Ezért a Hölgy nem tudja ékszeredet a nyakában vagy a kezén viselni. Így a kristály hamarosan más, egyszerűbb, de könnyen hordható ékszerekkel kényszerül megosztani az éjjeliszekrényt, azután visszakerül a bársonyerszénybe. Végül egy poros zugban végzi, ahol belepi a feledés. – A varázsló kortyolt egyet a teájából, a tanítvány pedig némán töprengett a hallottakon. Egy percig mindketten csendben ültek, majd a mester folytatta.
- Ezután már csak a harmadik ékszer van hátra, a Győzelem Köve. Ez az ékkő nem kíván teremtő varázsigéket, készen vár rád, mégis sokat kell érte küzdened. Utazz délre, ahol a rejtelmes őserdők fekszenek. Amikor leszáll az éj, menj ki az erdő szélére. Emlékezz, az első ékszeredet egy tengerkék estén alkottad. Itt azonban szurokfekete éjszaka vár. A holdfény néhol átszűrődik a lombokon, de csak azért, hogy szörnyek árnyékát rajzolja a fatörzsekre. A bokrok közt tigrisek járnak: szemükben láng, tagjaikban lebírhatatlan erő. A földön skorpiók másznak: kínt és halált hordoznak. A párás, sötét forróságban megelevenednek azok a rémképek is, amiket már eltemettél magadban. Indulj el az ékkőért, de ne felejts el megfelelő tájékozódási pontokat keresni, mert az erdőben könnyen eltéved az ember, és ha így jársz, nagyon sokáig kell majd bolyonganod az ordításoktól visszhangzó homályban. Vélt és valódi szörnyetegek állnak majd eléd, fel kell ismerned mindegyiket, és rá kell jönnöd, hogyan tudod őket szertefoszlatni vagy megfutamítani. A levelek alatt kell kutatnod a drágakő után, lélegzetvisszafojtva, mikor mar a kezedbe egy mérges csúszómászó. Hosszas keresés után azonban ujjaid rábukkannak egy kőre, amiről lelked azt súgja, hogy nem közönséges kavics. Emeld fel, és látni fogod, hogy egy gyönyörű smaragdot találtál. Rejtsd biztonságos helyre a drágakövet, másnap reggel pedig menj be a közeli városba, és szegődj el szolgának egy évre. Nehéz és egyhangú munkát végeztetnek majd veled, ami a kezeket és a gondolatokat egyaránt kérgessé teszi. Kezdetben még lelkesen dolgozol, de ahogy peregnek a napok, egyre távolibb, ködösebb lesz a cél, amiért mindezt vállaltad, és minden mozdulatod olyan egyforma lesz, mint a vízcseppek századokat őrlő, egyenletes, kimért koppanásai egy elfeledett barlangban. A szolgálatod azonban kitelik egyszer. Fogd a béredet, és vegyél belőle egy aranyláncot, ami illik a smaragdhoz. Öltsd magadra újra varázslói köntösödet, és idézd fel a régi bűvös szavakat, hogy gondolataidból száműzhesd az egyhangúságot. Ezután keresd fel azt, akinek az ékszert szántad. Lehet, hogy a Győzelem Köve elhozza neked, amit a neve ígér, de a kudarcra is fel kell készülnöd. Ha ugyanis éppen az ékszer átadásának pillanatában sejlik fel egy előtted egy rossz kép a múltból, megremeghet a kezed. A legtöbben persze nem tulajdonítanak ennek nagyobb jelentőséget, de vannak olyan Nők, akiket elbizonytalaníthat, ha meglátják rajtad az emlékek vagy a gyengeség jelét. Ők ilyenkor halvány, jól nevelt mosollyal utasítják vissza az ékszert.
- Ha ez megtörténne, hogyan léphetek tovább? – kérdezte a tanítvány.
A varázsló telitöltötte a csészéjét, és eltöprengve nézett maga elé. 
- A három ékszer után már nem készíthetsz többet, mert a kudarcok félelmet és kishitűséget szülnek, és ezek béklyót vetnek az alkotószellem szárnyaira – válaszolta halkan a mester. – Ha újra megpróbálkoznál bármelyik ékkővel, csak az első kristályok silány utánzatát kapnád. Hosszú, fakó hónapok-évek várnak hát rád. Van azonban egy varázslat, ami még ekkor is segíthet. Eljöhet ugyanis a nap, amikor tornyod ajtaján bekopogtat egy fiatal lány, akinek a mosolya mindent feledtet. Szeretnéd őt megajándékozni, de nem tudsz neki mit adni, mert akkor már tél lesz, és üres lesz a szíved és a kincseskamrád. Felejtkezz el a hidegről, és láss újra varázslathoz! Végy a kezedbe egy maroknyi fekete földet, és ültess bele virágmagot, amit polcodon egy régóta porosodó cserépedényben találsz. Nem mondom most el, milyen varázsigéket kell akkor idézned, úgyis tudni fogod, ha eljön a pillanat. Miután kimondtad a megfelelő szavakat, visszatér hozzád mindaz, amivel a három ékszert alkottad: egyszerre lesz birokodban a fiatalos szenvedély, a kifinomult tudás és a kipróbált bátorság. Ezúttal viszont nem te alkotsz, hanem egyszerűen csak vársz, tartod és melegíted a földet, amíg lassan kibújik, és szirmot bont a virág. A siker egyedül hitedtől és türelmedtől függ. Amikor kinyílt a virág, mutasd meg a lánynak, és kérdezd meg tőle, szeretne-e saját tavaszt a tél közepén. A mosoly, amit válaszként kapsz, olyan lesz, mintha egyetlen szivárványba sűrítenék a színeket, amiket az elmúlt éveidből elloptak. Persze ez mind csak teória. Rajtad múlik, mit kezdesz vele – mondta a varázsló.
- Köszönöm a tanítást! – hajtott fejet a tanítvány.
A varázsló mosolyogva biccentett. Aztán szótlanul ültek a lassan hűlő tea mellett, míg a délután apró léptekkel lopakodott tovább. 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához