LFG.HU

DeltaVision
hírekCimkek
A Delta Vision kiadó novellapályázatot hirdet M.A.G.U.S. tehetségkutató verseny 2009 címmel. A pályázatra a lenti háttéranyag felhasználásával, Torozon tavernájához erősen köthető novellákkal lehet nevezni. A pályaművek közül 5 kerül értékelésre és díjazásra.
 
A díjazottak megjelenésre kapnak lehetőséget a Delta Vision Kft. M.A.G.U.S.-sorozatának novelláskötetében, valamint írói honoráriumban részesülnek. Minden pályaműnek eredeti, korábban nem publikált írásnak kell lennie. Egy pályázó összesen legfeljebb két pályaművet küldhet be. Csak olyan alkotótól tudunk pályaművet elfogadni, akinek még nyomtatott formában nem jelent meg a M.A.G.U.S. világán játszódó írása.
 
A Delta Vision kiadó fenntartja annak jogát, hogy nem megfelelő pályamunkák beérkezése esetén az 5 díjazott novella helyett csak kevesebbet jelöljön megjelentetésre, illetve hogy a nyertes pályaműveket csak átszerkesztés után jelentesse meg.
 
Terjedelmi korlát: 10000-50000 leütés (szóközökkel együtt).
 
Formai követelmények: Times New Roman betűtípus, 12 pt, kiemelés csak kurzív (italics) és félkövér (bold) formázással, Rich Text formátum.
 
Írógéppel íróknak: Az átlagos szerzői oldal (25 sor, soronként 50 leütés), azaz körülbelül 1250 karakter.
 
A pályamű tartalmazza a következőket:
- a novella címe
- jelige
 
A pályaműveket az író által választott jeligével ellátva, nyomtatott vagy elektronikus formában az alábbi címre várjuk: Delta Vision Kft. “Tehetség2009″, 1092 Budapest, Ferenc körút 40. vagy novella@deltavision.hu
 
A postán feladott pályaművekhez lezárt, és a jeligével ellátott borítékban, az elektronikus úton érkezett pályaművekhez jelige alapján elnevezett .rtf (Rich Text File) fájlban (pl. jelige.rtf) mellékelni kell az alábbi adatokat:
- pályázó neve
- pályázó címe
- pályázó e-mail címe vagy telefonszáma
 
A pályázat postára adásának határideje: 2009. április 30.
Eredményhirdetés: 2009. július 30.
 
A díjazatlan kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.
 
Szempontok
A pályázat célja olyan új vagy más munkáikról ismert szerzőket bevonni Ynev sorsának alakításába, akik még nem publikáltak a legnépszerűbb magyar fantasy világon, így reményeink szerint friss ötletekkel és nézőpontokkal járulnak majd hozzá annak további fejlődéséhez.
 
A pályázat tematikáját jó okkal kötöttük Erionhoz, azon belül a fogadónegyedhez és Torozon tavernájához: e korlátozás nélkül az Ynev világára újonnan érkezett szerzőknek már-már átláthatatlan mennyiségű forrásanyagot kellene feldolgozniuk. A résztvevőktől nem világértelmezést vagy világmegváltást, hanem fordulatos történetet és emlékezetes karaktereket várunk – meggyőződésünk, hogy a kontinens legnagyobb városának leglátogatottabb vendéglátóipari egysége erre önmagában is megfelelő keretet biztosít. A történeteknek természetesen nem kell mindvégig a tavernán belül játszódniuk – az egyetlen kikötés, hogy szervesen kapcsolódjanak hozzá, és se tartalmi, se földrajzi értelemben ne távolodjanak el Erion falaitól.
 
Nem titkolt célunk, hogy hagyományt teremtsünk, ezért a pályázatot mostantól évente kiírjuk – rendszeres lehetőséget biztosítva a hazai fantasy irodalom művelőinek arra, hogy képességeikről számot adjanak, és lappangó tehetségüket mindannyiunk örömére kibontakoztassák.
 
 

 
Krad kvartja még véget sem ért, az ősz azonban máris aláereszkedett a Világgerinc lejtőiről Godora termékeny síkjára. Fellegek árnyékában, égő avar füsttjével környékezetten nyomult az óceán felé, mint egy láthatatlanságában is impozáns ármádia – sem a száz öl magas falak látványa, sem az általuk vigyázott milliók zsivalya nem tarthatta távol a kontinens leghatalmasabb városától.
Hatalomátvétele északnyugati szelet hozott és makacsul szitáló esőt. Az utak simára koptatott kövezetén reggelente tükörjég csillogott, s csak kelletlenül adta meg magát a felhőtorlasz résein áttűző napsugaraknak. Az erioni polgárok és a földrész minden zugából idegyűlt szerencsevadászok hajnaltól napközépig száron vezették lovukat. A kocsik kerekét rongyokba bugyolálták, így azok futása biztosabbá, s már-már kísértetiesen csendessé vált. Mikor a balesetek szaporodni kezdtek, a helytartó elrendelte, hogy kolomppal vagy kereplővel felszerelt városőrök járjanak előttük. A legnagyobb forgalmú templomok és örömtanyák környékén pallókat fektettek le, a terek díszburkolatára marokszám szórták a kősóval kevert homokot, s a fáradozás nem volt hiábavaló: bár a patikáriusok, felcserek és koporsókészítők ugrásra készen álltak, a korai fagy alig követelt áldozatokat az ősi falak között.
Torozon központi fekvésű, erioni mércén is nagymúltú tavernájába sem a szél zúgása, sem a kereplés és kolompolás visszhangja nem talált utat. Nagytermében munkátlan hírességek és esélylesők múlatták az időt – akadtak vendégei még annak a söntéstől távoli, kicsi, kerek és méregdrága asztalnak is, melynek lapjába ismeretlen kezek a VILÁG KÖZEPE feliratot vésték.
A korán jött szél kemény telet ígért, a politikai klíma azonban sokat enyhült a 14. zászlóháború vége óta eltelt másfél esztendőben. A toroni és az erv kalandozók közös tószttal adóztak elesett bajtársaik emlékének, a rowoni zsoldosok sem méregették már sanda pillantásokkal az asziszokat. A Quiron-tenger mellékén vívott küzdelem epizóddá szürkült, múlttá lett a lobogók évezredes viszályának sodrában, mely kicsinyeket és hatalmasokat egyforma közönnyel ragadott tova. Az erőpróbát megjárt világcsavargók egymás társaságában keresték a feloldozást, s nem rezzentek össze akkor sem, ha a helyiségen át-átrebbenő árnyék az arcukra vetült: egy tiadlani harcos, a tulaj közeli barátja röptette a kupolatető alatt lábadozó vadászsólymát.
A mélyvörös hajú, űzött tekintetű lány a napközép utáni záporral érkezett. Vállán cobolygalléros szürke köpeny, övén rapír, hátán mandolin: bárd volt, világcsavargó, szívesen látott vendég mindenütt, ahol akadnak még hódolói a kellemnek és a szabad művészeteknek. A taverna törzsközönsége kedvtelve méregette, bár lerítt róla a kimerültség; hosszú utat tehetett meg, hogy a legendásan szilárd tető alatt hajthassa álomra fejét.
- Hoztak az istenek Erionban, hölgyem – lépett hozzá a teremszolgák egyike. Csak úgy áradt belőle a segítőkészség: ilyen alkalmakkor kedvelte leginkább változatos munkáját. – Ebédet vagy szobát parancsolsz? Esetleg mindkettőt? – Szemügyre vette a lány utazózsákját, gyors pillantást váltott a hátsó ajtón belépő lovászfiúval; a kölyök bólintással jelezte, hogy a jövevény, pompás hátasából ítélve, fizetőképes.
- Szobát szeretnék – suttogta Lirian vil Sineas. – Egy csendes szobát, ebédet, forró fürdőt és egy palack vörösbort. Átkozottul hideg éjszaka és reggel van mögöttem.
A teremszolga bólintott, és ahogy a lány az asztalok felé fordult, lopva szemügyre vette. Nem különösebb szépség. A válla túl széles, a fara túl izmos, a keble túl kicsi… de határozottan van benne valami.
- Több csendes szobát is ajánlhatok a hátsó fronton. Fáradj utánam és válassz! Ha megteszed, az ebéd egy fertályórán belül az asztalodra kerül. – Ismét az utazózsákra pillantott. – Megengeded?
- Megköszönöm – mosolygott Lirian. – Vezess, kérlek!
Első emeleti szobát választott (a teremszolga hálás volt ezért), az ágyra hajította köpenyét és fegyverövét, helyet keresett hangszerének, majd sóhajtva roskadt az ablak melletti karszékbe. Lehunyt szemmel várta, hogy émelygése csillapuljon, utóbb erőt vett magán, és előrébb hajolt. Pihenőhelyéről a taverna hátsó udvarára látott. A lovászfiú épp elvezette lenyergelt hátasát. A mentális tudományok novíciusa lehetett, mert megérezte, hogy figyelik, feltekintett, és derűsen odaintett a lánynak: minden a legnagyobb rendben lesz.
Lirian visszaintett, noha ő korántsem volt biztos a dolgában.
Várt, félig lehunyt szemmel hallgatta az esődobolást a párkányon és a cseréptetőn. Irtózott attól, amit tenni készült, de tudta, hogy nincs választása. Megvívta a maga csatáját és veszített; most már a nála különbeken a sor.
Összerezzent a kopogásra. Ruh Corlanban hónapokat töltött a legkülönfélébb – rendszerint baljós – neszek és zörejek osztályozásával; ha utánagondolt, képtelen volt magyarázatot adni arra, miért vállalta mindezt a szeretője kedvéért. Emlékezett az éjszakákra, mikor nyitott szemmel feküdt a sötétségben, hallgatta a férfi egyenletes légzését, érezte teste melegét… és ahogy idáig jutott, megint felpislákolt benne a veszteség fájdalma.
- Szabad.
A teremszolga érkezett megrakott tálcával, a bort és a kupát egy legénye hozta utána. Tisztelettudók és fürgék voltak, ahogy mindenki errefelé: új mécsest gyújtottak a kártevőktől védő rajzolaton, felfűtötték a fürdőkamra sárkányát; két perc alatt elrendeztek mindent, és felkészültek a távozásra.
- Ha bármi egyebet kívánsz, elég csengetned, hölgyem. Reméljük, hogy erioni tartózkodásod nyugalmas lesz, és ha megengeded…
Aranyak csillantak a lány nyitott tenyerén. Ereni érmék voltak: a kék herceg zordon portréja díszlett mindegyiken.
- Különleges… szolgáltatásra lesz szükségem.
A teremszolgának, sokat tapasztalt férfiú lévén, a szeme sem rebbent.
- Kit küldhetek? – érdeklődött. – Füvesembert? Bábát? Kirurgust vagy papot? Méltó társaságról is gondoskodom számodra, ha úgy óhajtod.
Lirian a fejét rázta – lassan, mint aki attól tart, hogy egy hirtelen mozdulat sötét erőket szabadít el a bennsőjében. Futása véget ért, elérkezett a vezeklés ideje.
- Keríts nekem egy inkvizítort – suttogta.
 
Wayne Chapman: Két hold
 
 
 
Erion városa
A Kyria bukását követő századokban a káosz hullámverésével egyedül a Godora volt képes dacolni. Alapítói, az Örök Háborút átvészelt kyr főrangúak eleinte a birodalom visszaállításának eszméjét dédelgették… erejüket azonban jobbára megmaradt birtokuk védelmezése kötötte le. Godora területe egyre fogyatkozott, kyr lakosságának vére elkeveredett az északról és délről érkező menekültek és kalandorok vérével. Számtalan győztes csatát vívtak – és legalább ugyanannyit veszítettek – míg egy, a Pyarron szerinti 1024-ben zajlott ütközet után az uralkodóherceg parancsot adott Godora fővárosának, Erionnak (az egyetlen megmaradt városnak) fallal történő körülvételére. Az ütközetet megnyerték ugyan, a herceg azonban rádöbbent: hatalma többé nem elegendő Godora távolabbi, a folytonos háborúk miatt egyre néptelendő területeinek megvédelmezésére. Alattvalói szétszóródtak vagy Erionba költöztek; a város egy nemzedéknyi idő alatt sosem látott méreteket öltött.
Napjainkban nem csak Ynev legősibb – több mint hat évezredes – városa, de leghatalmasabb települése is egyben: lakóinak száma meghaladja a tizenkétmilliót, ám alkalmanként tizenötmillió ember és egyéb lény nyüzsög falai között. Területe éppily óriási: elővárosaival egyetemben majd’ ezer négyzetmérföldön terpeszkedik, fala pedig (mely építésének megkezdése után ezernégyszáz évvel érte el jelenlegi nagyságát) százhetvenkét mérföld hosszan kígyózik Godora lankáin át. E védmű magassága hatvanöt-hetven méter közt váltakozik; vastagsága helyenként a fél mérföldet is eléri, és számtalan titkos folyosót, üreget rejt. Mivel több mint egy évezreden át épült, s tervezőinek gyakran már az emléke is feledésbe merült, a járatok és különböző helyiségek zöme ismeretlen a város mai urai számára. A titokzatos helyek olykor összeköttetésben állnak az Erion alatt húzódó csatornarendszerrel, és ezt ki is használja mindenki, akinek rejtegetnivalója van: számtalan titkos társaság, szekta, tolvaj- és orgyilkosklán választotta búvóhelyül.
Tudvalévő, hogy a falban sajátos életformák alakultak ki, melyek veszélyesség dolgában az Elátkozott Vidék lényeivel vetekszenek. A kutatók Tharr-szentélyeket, Orwella-templomokat találhatnak a fal üregeiben, másutt tolvajklánok, boszorkányszekták ütöttek tanyát, és kegyetlenül védelmezik ottlétük titkát.
 

Erion urai
A várost herceg kormányozza, akit hivatalosan mindmáig Godora teljhatalmú urának (dom supreor), Kyria helytartójának címeznek. Az eltelt hat évezred alatt számtalan dinasztia váltotta egymást; a jelenlegi – a da Viniel család – nyolc évszázada ad uralkodókat Erionnak. A nemesség hasonlóképpen ősi, a legfiatalabb família is jó három évezredre tudja visszavezetni családfáját.
A herceg a várost kerületekre – mintegy tartományokra – osztotta, e kerületek (közel nyolcezer kerület van, némelyik nem nagyobb néhány háztömbnyinél) letelepedési és üzletnyitási jogát adományozta egy-egy nemesi családnak. A jog – így a jövedelemforrás – az elsőszülött fiú jussa, a többi gyermek vagyontalan lesz, ezért, ha egy családban több fiúgyermek születik, ezek bizonyosan valamelyik egyetemre vagy lovagi rendházba kerülnek. Leánygyermek nem örökölhet; ha nincs fiúutód, a kerület joga visszaszáll az uralkodóra. A jog át nem ruházható, hozományul sem adható, ezzel veszi elejét az udvar a családok túlzott megerősödésének. A hercegi família a kapupénzeket, a kikötői vámokat és a Palotanegyed bevételeit magának tartja fenn.
Minden nemesi család saját hadsereggel rendelkezik, s feladata, hogy kerületében a törvényeket betartassa. Ezek a törvények különlegesnek tűnhetnek egy külhoni számára, a maguk könyörtelen módján azonban igen logikusak. Miután Erion a kalandozók fogadására és ellátására rendezkedett be, a törvények döntő többsége nem vonatkozik rájuk, ezzel is hangsúlyozva lehetőségeiket. A város nem állandó lakói és látogatói egymás közt bármit tehetnek, az őrség nem lép közbe. Csak olyankor cselekszenek, ha erioni polgárok, netán a város kárára történik bûncselekmény. A bűncselekmény megítélése persze kényes dolog. A kerületek nemesurainak húsbavágó anyagi érdeke, hogy alattvalóik békében éljenek, üzleteik zavartalanul virágozzanak – ám ezt nem mindegyik őrség tudja szavatolni. Az előkelőbb negyedekben (ezek közé tartozik a Palotanegyed, a Kereskedőnegyed és a Szórakozónegyed), ahol magasak az adók, így több pénz fordítható a nemesi őrségekre, a közbiztonság jobb: e kerületek urai volt kalandozókból és veterán zsoldosokból szervezik csapataikat, akik a ma rendbontóival is képesek felvenni a harcot. A leghíresebb persze a hercegi őrség, mely drága pénzen fogadott külhoni fegyverforgatókból áll. A szegényebb negyedekben a bûnözésnek semmi nem szab határt. A kalandozó egész piacokat foszthat ki, háztömbnyi boldogtalant gyilkolhat le, ha kellően erősnek mutatja magát, hisz a kerület ura jobban félti őrségét, mint alattvalóit. Miután egy-egy család, egy-egy üzlet csekély jövedelmet jelent kincstárának, vesztesége sem számottevő. Ráadásul mindig akadnak betelepülni vágyók, akik az alacsony adókért cserébe vállalnak minden kockázatot.
Pedig rájuk, a köznapi emberekre más törvények vonatkoznak. A város urai szigorúan büntetik a csalást, a gyilkosságot és a lopást. Más kérdés, hogy a tolvajklánokkkal nemigen tudnak mit kezdeni, így egyes kerületek urai megegyeznek egy-egy klán vezetőjével, váltságot fizetnek a klánnak, és ha azoknak mégis törvény előtt kell felelniük tetteikért, befolyásukat is latba vetik az érdekükben. Cserébe a klánok nem tevékenykednek az adott kerületben, sőt, a szabadúszó tolvajok ellen is fellépnek. A kevésbé szerencsés kerületek nem élveznek efféle védelmet, őrségük úgyszólván tehetetlen a tolvajokkal szemben. Ám ha egy-egy besúgó révén tudomást szereznek búvóhelyükről, egész hadsereget küldenek ellenük: a kerület ura inkább kalandozókat, zsoldosokat bérel, semhogy megtorlatlanul hagyja a klánok pimaszságát. A tolvajok ezért mindenütt jól meggondolják, meddig merészkedjenek.
 
 
Erion Fogadónegyede
A Kapuk tere hatalmas és túlzásokban tobzódó, akár a város, mely keblén hordozza: állandó mágikus átjárók nyílnak innen Ynev fontosabb civilizációs központjaiba. Két roppant, félkaréjban elhelyezkedő boltívsor rejti a Kapukat – az egyik az indulás oldala, a másik az érkezésé. A téren az átjárókon kívül csupán egy karcsú torony áll, melynek alsó szintjei (ha a szóbeszédnek hinni lehet) több emelet mélységbe nyúlnak, és összeköttetésben állnak a szövevényes csatornarendszerrel. E toronyban laknak a Kapuk őrzői, azok a térmágusok, akik az átkelés biztonságára felügyelnek. Tudományuk apáról fiúra száll, kivülállót nem engednek maguk közé. Mondják, nem csak a Kapuk működtetéséhez szükséges mágiához értenek, egyedülálló ismerői a Káosznak és a Szférákon kívüli univerzumnak is. Tornyuk katakombáiban hátborzongató kisérleteket folytatnak, és rendszeresen nyitnak Kapukat más létsíkokra. Céljaik túlmutatnak a puszta tudományos érdeklődésen; azt tartják róluk, a Hatalom Kilenc Megnyilvánulását (mások szerint a rég eltávozott Nagyokat) keresik. Erion urai tisztelettel vegyes irtózattal tekintenek rájuk… szolgálataikat azonban éppúgy nem nélkülözhetik, mint azok a milliárdok, akik az elmúlt hat évezred során rájuk és tudományukra bízták sorsukat.
A Kapuk teréről négy sugárút indul ki, melyek a “négy égtáj tengelyén” szelik át a várost. Köröttük terpeszkedik a Fogadónegyed, Erion leglátogatottabb része, mely több ezer intézménnyel várja a kontinens közeli és távoli zugaiból érkezőket. A legdrágább és legfelkapottabb fogadók a Keleti sugárút mentén sorakoznak. Itt szállnak meg a tehetősek, a zsoldosokat kereső külhoniak, no meg azok a jó családból való, kalandvágyó ifjoncok, akik erszényük tartalma mellett többnyire ártatlanságukat is e falak közt hagyják. A fogadók a tolvajklánok, balekfogók és rabszolgavadászok hagyományos vadászterületei. Ha egy efféle csillogó szállásról eltűnik valaki, az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna: a szerencsétlenül járt vendégeknek ritkán akadnak barátaik, akik készek kutatni utánuk.
A kalandozók többsége állandó szobát bérel valamelyik vendégszálláson, hogy kóborlásaiból legyen hová “hazatérnie”. A Fogadónegyed vállalkozói az ő esetükben különös hangsúlyt fektetnek a szolgáltatás minőségére: akik előre kifizetik a nem csekély bérleti díjat, biztosak lehetnek abban, hogy hátrahagyott holmijukat évek múltán is érintetlenül, lakosztályukat makulátlan állapotban találják. A városi és nemesi őrségek kemény fellépése mellett a visszatérő vendégeknek köszönhető, hogy Erion e részén a mindenütt jelenlévő alvilági testvériségeknek nincs érdemi befolyásuk.
 
 
Torozon tavernája
Nevezetes intézmény Rattikani fogadója és a Godorához címzett vendégház, mulatni és munkát keresni mégis mindenki Torozonhoz jár. A taverna – egyike a város nevezetességeinek – a Nyugati sugárút közelében, a tavernát birtokló család nevét viselő kis téren áll. Hogy ki volt az első Torozon, és mivel szolgált rá e tisztességre, rég feledésbe merült. A tanácstermeket, pénzváltót és fürdőt is magába foglaló, hatemeletes épület mai formájában a Pyarron szerinti XVIII. század óta létezik, s találkahelyként szolgál a világ összes csirkefogója, kalandozója és szerencsevadásza számára. Roppant kaszárnyára emlékeztető, durván megmunkált homokkő lapokkal borított tömbjét helyenként egy-egy bazaltkeretbe foglalt ablak, számtalan, fából ácsolt, faragványokkal ékes erkély és tucatnyi fiatorny tarkítja. Árnyékában számos melléképület és egy kis temető is akad. A bejárat – különösen ellenálló fémötvözetből kovácsolt, kétszárnyú ajtó – a taverna nagytermébe nyílik. A beltér hatalmas; a míves korlátok övezte körfolyosók rendületlenül sorjáznak a homályba vesző mennyezetig. Hosszabb szemlélődés után az ember talál azért valamiféle rendszert a látszólagos összevisszaságban. A helyiség három egységre tagolódik. A söntés előtt hitvány ülőalkalmatosságok sorakoznak, a terem egy távolabbi szegletében emelvény várja a magukat különösképp kitüntetett vendégeket. A köztes területet kisebb-nagyobb asztalok foglalják el. Egy kicsiny, kerek asztal lapjába ismeretlen kezek a VILÁG KÖZEPE feliratot vésték – a közhiedelem szerint itt kezdődik és végződik minden út, mely Ynev vadregényes világán át vezet.
Vajon miféle történeteket mesél azoknak, akiknek van fülük, hogy meghallják szavát?
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához