LFG.HU

Lazók György
novellaCimkek
Iszonyatos fejfájással ébredtem. Rosszabb volt a legrosszabbnál is, amiben valaha részem volt, bár abban a pillanatban nehezen idéztem fel bármilyen emléket. Csak annyi volt biztos, hogy valami félig megemésztett akart feltörni a gyomromból, ezért egyéni rekordot döntve kitámolyogtam a fürdőszobába és kieresztettem a rókát a vécécsészébe. Nem mondom, pazarul indult a reggel.
A nevem egyébiránt Martin Boyle. A nap nagyrészében magánnyomozó vagyok, de ekkor leginkább másnapos voltam. A pia és én sosem voltunk jó barátok, pedig én folyton próbáltam ledönteni a köztünk lévő korlátokat. Ennek általában filmszakadás lett a vége, továbbá egy magamnak tett ígéret, hogy ilyesmi soha többé nem fog előfordulni velem. No persze, ha annyi tízcentesem volna, ahányszor erre megesküdtem, azt hiszem saját országom lenne.
 
Rémlett, hogy előző éjjel Jack Hamilton, egy tévézsaru partiján döntöttem le egymás után a feleseket, amin mindenki kitűnően érezte magát, még én is egy darabig. Hamilton jó fej volt, csak annyira beképzelt, amennyire egy sztártól elvárható. Steve Hollum, egy producer mutatott be neki, aki engem is meghívott a buliba cserébe azért, hogy segítettem lerázni egy megkattant fószert, aki névtelen fenyegetőleveket küldözgetett neki. Hamilton körül egy egész slepp gyűlt össze, aminek én is a része lettem. Töredelmesen bevallottam, hogy soha nem láttam egyetlen részt se a sorozatából, amiben John Nashfieldet, a san franciscoi sármos zsernyákot alakította, aki a vége-főcímre mindig megoldja az aktuális ügyét. Ennek még örült is, annak pedig különösen, hogy magánnyomozó vagyok. A szakmám rendesen felcsigázta, ezért el kellett lőnöm az összes jó sztorimat, ami a tarsolyomban volt. A végére úgy odavolt értem, hogy arra jutott, filmet kéne forgatni rólam, amiben természetesen ő játszana engem. Tudtam, hogy úgyse lesz belőle semmi, de azért élveztem a helyzetet. Egész kis társaság gyűlt körénk, köztünk olyan osztályon felüli hölgyemények, akikről eddig csupán álmodozhattam. Az egyikük azt hiszem egyenesen vágyaim asszonya, Salma Hayek volt. Egyre több szesz került belém, így az is lehet, hogy csak egy mexikói pincérnő. Az biztos, hogy Hamilton ipari mágnesként vonzotta a legjobb nőket és az oldalán állva nekem is jutott a választékból. Nem mintha nélküle éhkoppon maradtam volna, de ahogy egy nálam bölcsebb ember mondotta, könnyebb egy csatár mögött kapura törni.  
 
Az est többi része sajnos az alkohol ködébe veszett és mivel a felidézésével járó erőfeszítések csak fokozták a fejfájásomat, feladtam a kísérletezgetést. Bekaptam egy pirulát, hogy csökkentsem az agyam koponyarepesztő pulzálását és egyet a szájszagom ellen, majd nagy levegőt véve beálltam a zuhany alá. Miután túlvoltam a mélyponton, kezdett tisztulni a fejem és egy rövid időre megszabadultam a hasogatástól is. Ahogy szárazra töröltem magamat, a fáradtság és kifacsartság érzete egyre erőteljesebben hatalmasodott el rajtam, ezért úgy döntöttem, hogy egy méregerős kávéval támogatom meg a szervezetemet. A hálóba visszatérve felkaptam egy farmert és kósza pillantást vetettem a szobára, ami a szokottnál is rumlisabbnak látszott. Mivel a lakásom tisztasága pillanatnyilag huszadrangú kérdés volt, ezért részletekbe menő szemlélődés helyett egyenest a konyhába mentem, hogy megfőzzem az életmentő szert.
 
Az egyik szék fel volt döntve, aminek a jelentősége eltörpült amellett, hogy, amikor a hideg csempére léptem a talpamba egyből egy szilánk fúródott. Szerencsére nem volt túl nagy, a két ujjam között is alig látszódott, ezért inkább csak bosszúságot okozott. Jobban foglalkoztatott az, hogyan került a padlóra. Lehet, hogy trehány vagyok, de ennyire azért mégse. Ezt a kis vackot is egyből a szemetesbe dobtam, ahol megláttam a kedvenc nemzeti zászlós bögrém többi darabkáját. Úgy tűnt, hogy megérkezésemkor levertem a konyhapultról, amiben csak az a különös, hogyan volt energiám összeszedni, mikor még azt se sejtettem, hogy egyáltalán hazakeveredni miképp voltam képes.
Amikor az ember egy jelentéktelen apróságra nem talál magyarázatot, általában meghagyja az örökkévalóság titkának. Én is pontosan így tettem. Egy hümmögéssel a szemeteskosár fedelével együtt lezártam az ügyet, odatettem főni a kávét és, amíg jellegzetes hangon felforrt, előszedtem egy magazint. Olvasás közben rossz szokásként a kistévét is bekapcsoltam a sarokban, csak háttérzajnak. Épp a reggeli sztárhírek ment, amiről, ha több energiám lett volna, azonnal elkapcsolok. Az, hogy melyik híresség babázott le, ki válik éppen és ki-kivel dugott félre nem nagyon bírt izgatni. Egy fél másodpercre kaptam csak fel a fejemet, amikor a tegnap esti buliról kezdtek egy rövid beszámolót tartani, amin én is ott voltam. Az anorexia gyanús műsorvezető fruska elmondta, hogy a partin több hollywoodi híresség is részt vett, többek közt Michael Douglas, Salma Hayek, Jack Hamilton a Nashfield című tévésorozat sztárja, valamint Richard Sylbert iparmágnás hírhedt lánya, Ashley is. A pletykák szerint a nagykorúságát alig pár hete megünneplő férfifalónak egy új hal akadt a horgára. A deszkácska épp arra készült, hogy megnevezze az illetőt, de mivel kezdtem besokallni tőle inkább csatornát váltottam. Akárki is lehetett az ürge, én igazából sajnáltam. Bár a bulvárhírekben annyira nem voltam otthon, azt még én is tudtam, hogy Ashley Sylbert ex-barátja nem más volt, mint Joey Avellan, aki még mindig nem fogta fel azt a bizonyos ex szótagocskát és következetesen félholtra verette azt, aki hozzányúlt a csajához. Pszicho volt a csávó, ráadásul tele pénzzel, ami veszélyes kombináció.
 
Épp a Capgras-szindrómáról olvastam egy érdekes cikket, amikor egy meztelen nő lépett be a konyhámba, minden különösebb zavar nélkül elsétált mellettem és a hűtőmben reggeliféle után kezdett kutakodni. Az arcát megjelenésekor nem tudtam jól megnézni, mivel ösztönösen egyéb anatómiai adottságai kötötték le a figyelmemet: a tökéletes mellek, a feszes has és simára borotvált elsődleges nemi jelleg. Még jó, hogy rajtam legalább egy farmer volt.
- Jó reggelt! – mondta vidáman, majd egy vaníliapudinggal a kezében, úgy ahogy volt leült velem szemben. Mialatt kikanalazta én tátott szájjal bámultam a pimasz mosolyú leányzót, aki kis túlzással a gyerekem is lehetett volna. Az örömében sajnos nem tudtam osztozni, mivel a felismerés úgy vágott tökön, mint egy jókora kalapács. Mint bizonyára mindenki kitalálta már, a jelek szerint Ashley Sylberttel töltöttem az éjszaka mámorosabb felét.
 
Még nem aggódtam. Túlságosan nagy volt a meglepetés, hogy odáig eljussak.
A kávé felforrt, ezért részben, hogy a merev bámészkodás helyett csináljak valamit, szépen felálltam és töltöttem magamnak egy csészével. Ashley továbbra is fesztelenül és meztelenül eszegetett, sőt még a magazinomat is lenyúlta. Úgy festettünk, mint egy bohém házaspár. Valahol mulatságos volt a helyzet, de mégse tudtam rajta nevetni.
- Kapok én is? – kérdezte a lány
- Hát persze. Nálam első a vendég. – feleltem és odanyújtottam neki azt a csészét, amit eredetileg magamnak szántam.
- Köszike.  
Míg békésen elkávézgattunk, azon gondolkoztam, vajon, hogy nem vettem észre, hogy egy nő van az ágyamban, a ruhái pedig szerteszét a szobában. Nehezen töltődött fel az agyam, az egyszer biztos. Az, hogyan is kezeljem a helyzetet megmaradt az egymillió dolláros kérdésnek, az időm viszont kezdett lejárni, hogy megválaszoljam.
- Benne voltunk a tévében. – bukott ki belőlem
- Szuper, örülsz neki?
- Annyira nem.
- Akkor te vagy az első a történelemben.
- Tudod, az jár a fejemben, hogy a volt barátod, Joey vajon, hogy fog reagálni?
- Ha innen nézzük, lehet, hogy igazad van. Azt mondta, hazavágja a következőt pasit, aki lefektetet! – válaszolta a legnagyobb könnyedséggel
- Ezekkel a szavakkal?
- Pontosan, nagyon megmaradt.
Ezt hallva már kezdtem aggódni. Nem mintha máris az emigrációt fontolgattam volna, de kellett a halálnak, hogy egy félőrült kipécézzen magának.
- Mit akarsz csinálni? – kérdezte Ashley kihívóan
- Először is felöltözöm, a többit majd még kitalálom. Neked mik a terveid a napra?
- Délután lesz egy fotózásom, de ha akarod, szívesen lemondom.
- Miattam ne. – feleltem zavartan és éppen azon gondolkoztam, hogyan rázzam le finoman a csajt, amikor dörömböltek az ajtón.
- Ilyen bunkók a szomszédaid? – érdeklődött Ashley ártalmatlan egyszerűséggel
- Nem hiszem, hogy ezek ők lennének.
A bejárathoz siettem azzal a rossz előérzettel, ami Ashley Sylbert megpillantása óta végigkísérte a reggelemet. Túl korán volt ahhoz, hogy Joey Avellan és barátai legyenek azok, mégis szinte biztosra vettem, hogy őket fogom meglátni a kukucskálón keresztül. A megérzésem kivételesen bejött, bár így lenne ötösöm a lottón. A vékony dongájú mitugrász hozott magával két izmot. Időm se volt kitalálni, hogy mi legyen, mivel az egyik Frankenstein szörny berúgta az ajtót. Mázli, hogy félre tudtam ugrani.
- Hello-hello – jött be meghívás nélkül Joey a lakásomba. Jól fizetett barátai árnyékként követték. Próbáltam megőrizni a nyugalmamat, ami az adott helyzetben nem volt egyszerű.
- Csak nem zavarunk? – kérdezte fölényesen
- Minek kérdezel olyat, amire tudod a választ?
- Kérdésre kérdéssel felelni nem illendő.
- Betörni más lakására szintén nem.
- Mondd Marty, így hívnak ugye? Nem akarod befogni a pofádat?
- Ha csak erre vágysz.
- Helyes. Aurelio, Hernandez, foglalkozzatok vele! Én addig megkeresem a barátnőmet.
A nálam egy fejjel alacsonyabb Joey úgy ment el mellettem, hogy magát tökéletesen sérthetetlennek hitte. Eszébe se jutott, hogy lenne merszem hozzá nyúlni, nekem viszont igen. Ahelyett, hogy megvártam volna, hogy odadob a kutyáinak, a centire belőtt sérójánál fogva magamhoz rántottam és olyan fogásba kényszeríttettem, amiből nincs szabadulás. A két izom először rámozdult, majd amikor élő pajzsként fogtam magam elé a főnöküket, visszahátráltak.
- Eressz el te rohadék! – üvöltötte
- Te Joey, én a helyedben inkább átértékelném a dolgok állását.
- Csak egy szavamba kerül, és az embereim darabokra tépnek!
- Nekem meg csak egy mozdulatba és a nyakad hirtelen rugalmassá válik!
- Nem mered megtenni!
- Fogadunk? – kérdeztem tőle a gigáját szorongatva
- Oké-oké, nyugodjunk meg! Rosszul indítottunk. Eressz el és beszéljük meg!
- Az egyetlen, amit hajlandó vagyok megbeszélni az a feltételek nélküli fegyverletétel.
- Mi?
- Szólj szépen a barátaidnak, hogy dobják el a stukkereiket!
- Miről beszélsz? Nincs náluk fegyver!
- Nincs? – kérdeztem újfent egy kis nyomást gyakorolva rá
- Rendben! Fiúk, a vasakat!
Az izmok engedelmesek voltak. A parancsszó volt az ő nyelvük, amiből folyékonyan értettek. Kissé hezitálva ugyan, de lepakolták a teljes arzenáljukat, amik között akadt egy ezüstszínű .44-es Magnum és egy gyöngyházmarkolatú Smith & Wesson.
- Hé, te a fejkendővel! Rúgd ide a pisztolyod!
Az izom egy fenyegetőnek szánt fintorral reagált, majd követte az utasítást. Óvatosan, Joeyval a kezeim közt lehajoltam, hogy felvegyem a fegyvert. Rázós feladat volt, mivel figyelnem kellett a két bizonyítási vágytól égő bajnokra és az izgága Joey Avellanra is, aki még mindig alig várta, hogy visszaadhassa a kölcsönt. A lábamhoz rúgott Magnum felé nyúlva kénytelen voltam gyengíteni a szorításon egy kicsit. A foglyom ezt azonnal kihasználta, de sokra nem ment vele. Mire tényleges léphetett volna, a képébe nyomtam a fegyvert és kibiztosítottam, hogy jelezzem, nem félek meghúzni a ravaszt.
- Megmondom mi lesz! A bájos hármas szépen eltűnik a lakásomból, te haver pedig elfelejtesz engem meg a volt barátnődet, különben megkereslek és ezzel a géppel szedlek le!   
- Tiszta sor.
- Okos gyerek. – mondtam neki és a témát lezárva a két haverja közé löktem. A meggondolatlan húzások elkerülése végett az ezüstösen fénylő Magnumot mereven rájuk szegeztem. – Most húzás! – tettem hozzá
- A cuccunkkal mi lesz? – kérdezte az egyik izom
- Megtartom emlékbe. Na tűnés!
A trió egy megvert sereg letörtségével hagyta el a lakásomat. A megalázott Joey Avellan arcán, ahogy észrevettem, ott bujkált a visszatartott harag is, ami azt súgta, hogy lesz még visszavágó.
 
Az ajtóm megsenyvedte az erőszakos behatolást, de aligha tarthattam igényt kártérítésre. Gondoltam a triótól elvámolt cuccost majd beadom a zaciba és abból megjavíttatom. Egyelőre viszont Ashley Sylberttel kellett törődnöm, aki úgy megrémült a volt barátja hallatán, hogy elbújt a szekrénybe. Hát nem édes? Kissé meglepettnek látszott, amikor rá nyitottam. Elmeséltem neki, hogy lerendeztem Joeyt egy időre, aminek annyira megörült, hogy a karjaimba ugrott. Sokmindennel lehetett vádolni a csajt, de azzal nem, hogy hálátlan. Tapasztalt kurtizánok sem vállalnák be külön pénzért se amilyen kunsztokat ő magától megtett. Felfrissítő élmény volt.
- Ez jól esett! – mondta lekúszva rólam
- Gondolom jobb volt, mint az éjjel.
- Lényegesen.
- Csodálkozom, hogy akkor egyáltalán az ágyig el tudtam menni egyedül.
- Az akaraterő csodákra képes. – válaszolta hetykén
Hagytam, hogy nyugodtan felöltözzön a hálóban, amíg én lehallgattam a mobilomra érkezett hívásokat a nappaliban. Csak egy fontos üzenet jött, Steve Hollum kérte, hogy feltétlenül ugorjak be az irodájába a délelőtt folyamán. Majdnem tizenegy óra volt már, ezért belehúztam. Hollum pénzes ügyfél volt, emellett belépőt jelentett további jól fizető kuncsaftokhoz, úgyhogy ki kellett tennem magamért. Negyed óra múlva kész is voltam az indulásra, míg Ashley még mindig félmeztelenül flangált. Nem mondom, vadító látványt nyújtott, mégis sürgettem, hogy kapja már össze magát. Ezen kissé megsértődött, hiába magyaráztam, hogy fontos munkám akadt. Hívtam neki egy taxit és a kapuban egy gyors puszival el is váltunk egymástól. Egyikünk se ígérte meg a másiknak, hogy majd felhívja, és azt hiszem így volt a legjobb.
 
Steve Hollum produkciós irodája a San Francisco pénzügyi negyedében található toronyházak egyikében volt. A magas épületetek felsőbb szintjeit annyira belepte a pára, hogy odalentről a nevükhöz híven úgy látszott, hogy a felhőt karcolják.
Hollumnak jól mehetett a szekere, három szintet kibérelt ott, ahol egyetlen szegletért is csinos összeget gombolnak le az emberről. Jack Hamilton tévésorozatának elsőszámú producereként a bevétel jelentős része az ő zsebébe vándorolt. A Nashfield három éve futott és, ahogy hallottam nemrég aláírtak a stúdióval egy újabb évadra. A hely nem nagyon árulkodott arról, hogy kreatív munka folyik benne. Kisebb-nagyobb zugokban egy rakás ember papírhalmok fölött görnyedt és telefonokat intézett. Hollum tőlük elkülönülve dolgozott. Egy szeparált folyosó vezetett ahhoz a hatalmas, panorámás irodához, amely neki volt fenntartva. Ide úgy kellett bekéreckedni mintha magához az atyaúristenhez kérnénk bebocsátást. A várakozókkal teli előteret egy titkárnő felügyelte egy domború alakú pult mögül, amely felett öles betűkkel virított Hollum produkciós vállalatának, DreamFactory-nek a cégére. A szigorú habitusú nőszemély alig burkoltan letolt azért, hogy az utolsó pillanatban érkeztem meg, majd miután bejelentett, megkért, hogy fáradjak be. Amilyen hamar le lett tudva ez a kis szertartás arra gyanakodtam, hogy Steve Hollumnak nagyobb szüksége van rám, mint korábban.
 
A belépésemkor ugyanaz az érzet uralkodott el rajtam, mint az előző látogatásaimnál. Gondolom nem véletlenül. A szobát véleményem szerint szándékosan úgy alakították ki, hogy az ember picinek érezze magát. A minimális számú berendezési tárgy nagy teret hagyott szabadon. Óriási festmények lógtak a falon, a kilátás pedig a környék gigantikus épületeire nyílott. A középpontban Hollum nem kevésbé tekintélyt sugárzó antik íróasztala állt, amelyen túl egy magas támlájú bőrfotelben foglalt helyet maga a főnök. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a rám irányuló pszichológiai hatásokat és lezseren végigsétáltam a bizonyára igen drága márványpadlón.
- Foglaljon helyet Mr. Boyle! Tíz percem van magára.
- Köszönöm.
- Nem siette el.
- Kicsit nehezen keltem.
- Azon nem csodálkozom. Úgy láttam, jól érezte magát a partin.
- Igen, még egyszer köszönöm a meghívást!
- Semmiség. Nos, térjünk a tárgyra! Szeretném egy újabb üggyel megbízni.
- Mi lenne az?
- A tegnap esti összejövetelen részt vett egy fiatal színésznőm, Nancy Clegg, viszont a mára beütemezett forgatáson már nem jelent meg. A takarítók kora reggel megtalálták a személyijét a 303-as szobában. Jó lenne, ha előkerítené őt!
- Ön szerint valami történhetett vele? – kérdeztem rá, habár magamban azt gondoltam, hogy korai még bármit is feltételezni.
- Igen, van egy ilyen érzésem. – felelte Hollum bizonytalanul. Ez volt az első alkalom, hogy nem éreztem határozottságot a hangjában. – A barátja megcsalta, ezért nagyon el volt keseredve. Félek, hogy valami butaságot csinált. Haza nem ment, ezt már sikerült megtudnom, továbbá azt is, hogy azokkal se távozott, akik részt vettek a partin.
- Jó, finoman megérdeklődöm az ilyenkor szokásos helyeket és beszélek a barátjával. Nem tudja véletlenül, hogy hívják?
- Minden benne van az aktában. – mondta Hollum és elém tolt egy fehér dossziét. Nem lepett volna meg, ha mindenkiről lenne egy hasonlója, aki valaha is dolgozott neki. – Remélem sikerül egyszerű és megnyugtató magyarázatot találnia!
- Én is. Akkor a viszontlátásra Mr. Hollum!
Ennyiben maradtunk, ezzel pedig a távozás mezejére léptem. Meglepett, sőt egyenesen furcsálltam a megbízást. Ha más kér fel, simán közöltem volna az illetővel, hogy csak az idejét meg a pénzét vesztegeti és okosabb lenne várni, míg magától előkerül a lány. De Hollumnak nem akartam nemet mondani. Akár úgy is felfoghattam volna, mint ölembe hullott potyapénzt, viszont a megbízom nem tűnt egy meggondolatlan fickónak. Vagy érzelmileg kötődött a lányhoz, vagy tudott még valamit, amit nem mondott el.
 
Elsőként a kórházakat, majd a hullaházat hívtam. Egyikbe se hoztak be Nancy Clegg nevű nőt és a személyleírása se illett azokra, akik névtelenül kerültek be, így a legrosszabb feltételezést egyelőre kihúzhattam. Később még azért akartam tenni egy újabb próbát mindkét hellyel.
Az aktában, amit Hollum a lányról adott több volt, mint vártam. Megtudtam belőle milyen ételeket szeret, hol lakik, mik róla a legfrissebb vélemények és azt is, hogyan szokott viselkedni a forgatásokon. Egyelőre visszatérő karakter volt a Nashfieldben, de már latolgatták azt, hogy állandó szereplő legyen belőle az egyik kolléganője, a rendkívül attraktív Sandra Richards kárára, aki több férfimagazinban is feltárta már a bájait. Nancy abszolút más volt, mint ő. Míg a lángvörös hajú, feltöltött ajkú Sandra Richards a plasztikai sebészet ékes munkáját dicsérte, Nancy természetes szépség volt. Afféle szomszéd lány típus, akibe könnyen beleszerettek a nézők. Az aktája szerint csendes és fegyelmezett volt, mindig tudta a szövegét és korábban sohasem késett egyetlen forgatásról sem. Meglehet Hollum balsejtelme nem volt teljesen alaptalan.    
 
Az első utam Nancy fiújához, egy Derek Smith nevű sráchoz vezetett, aki fahrtsegédként dolgozott a Nashfield forgatásán. Bármilyen hihetetlen, de van, akit azért fizetnek, hogy tolja a kamerát. Derek munkája is ez volt és állítólag jól végezte. Hollum titkárnőjétől megtudtam, hogy hol találhatom és a frissen felújított Chevy Novámmal megcéloztam a stúdiót, ahol az aznapi felvételek zajlottak. A biztonsági őr a nevem hallatán szó nélküli beengedett a lezárt területre. Az előttem kibontakozó díszlet egy rendőrőrs akart lenni, legalábbis úgy, ahogy azt Hollywoodban elképzelik. A menő megjelenésre láthatóan nagyobb hangsúlyt fektettek, mint a valósághűségre.
 
Megérkezésemkor a filmesek két felvétel között tartottak. A színészek trécseltek és sminkeltek, a rendező egy executive producerrel vitatkozott a meghúzott költségvetésről, a technikusok pedig előkészítették a terepet. Derek Smith egy kamerakocsin henyélt, mint, aki jól végezte dolgát és egy szendvicset majszolt. Jóarcú fickó volt. Az a fajta zsíros hajú, hanyag Brad Pitt utánzat, akiért kortól függetlenül bomlanak a lányok.
- Derek Smith? – szólítottam meg
- Jah. Mit akarsz haver?
- Martin Boyle vagyok, magánnyomozó. A barátnőjéről, Nancy Cleggről szeretném kérdezni.
- Már nem a barátnőm. Szakítottunk a kurvával és fogalmam sincs, hol van.
- Kurva? Tudtommal maga volt az, aki megcsalta.
- Először, de visszaadta a kölcsönt. Kamatostul.
- Ezt, hogy érti?
- Sehogy, nem érdekes.
- Engem minden érdekel. Mondja csak el!
Derek Smith épp kinyitotta volna a száját, amikor Jack Hamilton lépett közénk. Nagyon feldobott volt és úgy viselkedett velem mintha évszázados cimborák lennénk.
- Hello Marty! Hogy érzed magadat te vén iszákos?
- Megvagyok, kösz. Hallottál valamit Nancy Cleggről?
- Azon kívül, hogy nem jött be dolgozni, semmit.
- Ha már itt tartunk, hogy tudtok haladni nélküle?
- Gondtalanul, nem volt olyan nagy szerepe! A szövege egy részét kihúztuk, amit lehetetett, azt meg átadtuk Sandynek.
- Rólam van szó? – jelent meg a csábító vörös démon, Sandra Richards a neve hallatán
- Igen. Ha már ilyen szépen összegyűltünk, ki mikor látta utoljára Nancyt?
- Én a tegnap esti partin. Elég sokat ivott a kicsike. – jegyezte meg Sandra
- Én szintén ott láttam utoljára, olyan éjfél körül. – vette át a szót Hamilton – Tényleg kissé berúgott és, ahogy láttam a mi Derekünkkel veszekedett.
- Hé, nem veszekedtünk! Csak… lezártuk a kapcsolatunkat! – védte meg magát az érintett
- És maga miért akarta lezárni? – tettem fel neki a kérdést
- Azért, mert a szemét ringyó bosszúból lefeküdt Hollummel!
- Wow, ügyes váltás! – szurkálódott megint Sandra
- Amikor ezt elárulta, elszakadt nálam a cérna. Megmondtam, hogy dögöljön meg és leléptem! – fejezte be Derek
- Emberek, két perc múlva felvétel, mindenki a helyére! – mondta be a rendező egy hangosbemondón, mire az új pletykával felvértezve szétszéledt a banda
- Majd még beszélünk Marty, szevasz! – köszönt el tőlem Hamilton
- Ezt azért diszkrétebben is közölhette volna! – mondtam Dereknek
- Szarok a diszkrécióra. Előbb-utóbb úgyis mindenki megtudta volna!
- Na igen. Visszatérve Nancyre, egy cseppet se aggódik érte?
- Szerintem félájultan hever egy vadidegen ágyában. Meglepne, ha estig nem kerülne elő!
- Ha mégse így lesz, még beszélünk!
Otthagytam a sértődött amorózót és megvártam, hogy befejezzék az aktuális jelenetet, hogy kikérdezhessem a stáb többi tagját, akik részt vettek a bulin. Szimpla párbeszédes részt vettek fel Jack Hamilton és Sandra Richards között. A nő felelősségre vonta a férfit, amiért megint szitává lőtte a rosszfiút ahelyett, hogy tárgyalt volna vele. A végén a Hamilton alakította Nashfield azzal zárta le a vitát, hogy leszólta a partnere seggét és sarkon fordult, mire az szúrós szemekkel nézett utána.
 
Ahogy a jelenet, a stábtagok se mondtak semmi újat. Míg az éjszaka játszódó részekre állították be a fényeket, leszólítottam Sandra Richards, aki a személyemet ugyan annyira se tartotta, mint a büfésfiúét, de mivel rosszat szólhatott Nancy Cleggről, bőbeszédűen nyilatkozott. Elmondta, hogy a lány a bulin teljesen elvesztette az önkontrollt, ami önmagában még nem lett volna érdekes, ám ezt megfejelte egy nem akármilyen értesüléssel. Az állította, látta, hogy Nancyt félreérthetetlen módon behúzza egy szobába Ashley Sylbert, aki a férfiak mellett nem vetette meg a nőket se.
- Melyik szobába? – kérdeztem tőle
- Nem tudom. Azt hiszem a 303-asba.
Ez már beindította a fantáziámat. Ott találták meg Nancy személyijét.
- És ez mikor volt?
- Későn, már kezdtek elszállingózni az emberek. Most, hogy így belegondolok, szerintem Ashley lehetett az, aki azon az estén utoljára “együtt volt” Nancyvel. Csak azt az egyet bánom, hogy nem volt nálam a mobilom, hogy készítsek pár képet! Adhattam volna az álszent ribanc karrierjének egy pofont!
- Köszönöm Miss Richards! Sokat segített.
- Ugyan, én vagyok hálás, hogy elmondhattam! És szólíts nyugodtan Sandynek!
- Oké Sandy! Itt a kártyám, ha beugrana még valami fontos!
Reméltem, hogy nem dobja el amint elfordulok. A legfőbb kérdés az volt, hogy hihetek-e a nőnek. Könnyen meglehet, hogy csak a rosszindulat beszélt belőle, ám egyelőre ez volt az egyetlen igazi nyom, amin elindulhattam. Meglehet Ashley Sylbert volt az ügy kulcsa. És, ha így van, mi egyébről maradtam még le az este részeges mámorában?
 
A kocsim felé visszasétálva ismét az emlékeim közt kutattam, de nem kaptam tisztább képet a partin történtekről, mint ébredéskor. Annyi biztos, hogy együtt ittam Jack Hamiltonnal, aki velem szemben egyáltalán nem látszott másnaposnak. Vagy fene jól bírja a piát, vagy inkább töltött, mint vedelt. De ez önmagában még nem jelentett semmit. Másra konkrétan nem is emlékeztem, összemosódtak az arcok, amikkel találkoztam. Halványan rémlett, hogy láttam Sandra Richardsot, illetve nekem most már Sandy-t, viszont Nancy Cleggről még egy futó pillantás se jutott eszembe. Az sem volt világos előttem, hogyan jöttem össze Ashley Sylberttel. Sőt, valójában ez volt a legkülönösebb: vajon mi tetszhetett meg neki egy ismeretlen alakon, aki a nevét is nehezen mondhatta ki részegségében?
Meg kellett találnom Ashleyt. Bár tulajdonképpen nem utalt semmi konkrét arra, hogy van ügy, amiben nyomozni érdemes, Steve Hollumhoz hasonlóan engem is a hatalmába kerített egy megérzés, hogy többről van szó, mint egy színésznőcske kicsapongásáról.
Felpattintottam a mobilomat, hogy felhívjam a megbízóm titkárnőjét, hogy ajánljon valakit, aki tudja, hol van Ashley Sylbertnek fotózása. Mintha egy komputerrel beszéltem volna. Némi keresgélés után gépiesen átirányított egy bizonyos Andy Kitcherhez, majd mereven további jó napot kívánt és letette. Reméltem, hogy nincs gyereke.
Épp az új számot ütöttem be a telóba, amikor észrevettem, hogy egy sötét színű furgon állt rá a kocsimra, méghozzá olyan közel, hogy csoda, hogy nem nyomta meg a lökhárítót. Rejtély volt miképp tudok így kiparkolni.
- Istenem, hogy mennyi barom van ebben a városban! – bújt ki belőlem és imádkoztam, hogy a sofőr benne legyen a járgányban. A sötétített ablak miatt ezt kívülről nehéz volt megmondani.
 
Kopogtatni akartam az üvegen, amikor az az idióta hirtelen nekicsapta az ajtót a képemnek. Az ütés olyan felkészületlenül ért, hogy elvágódtam az úttesten és mire bármit tehettem volna két alak mászott elő a furgon hátuljából, akik rám tették a hatalmas mancsaikat. Nem vacakoltak, simán bevágtak a verdába és csépelni kezdtek. Természetesen nem a parkolóhelyről volt szó. Erről akkor bizonyosodtam meg végleg, amikor két ütésváltás között kiszúrtam a vigyorgó Joey Avellant a sofőrtérben.
- Hello Boyle! Eljött a visszavágó ideje! – közölte elégedetten, mire az egyik gorillája, azt hiszem Aurelio, nagy lendületet véve egy minden eddiginél nagyobbat bebokszolt nekem. Ez kellet még az én másnaposságomnak. Az utolsó, amit láttam a felém tartó ököl látványa volt, utána bekövetkezett a már jól ismert filmszakadás. Pont a legizgalmasabb résznél.
 
A sajgó fejemben lezajlott tekercsváltást követően egy mocskos, elhagyatott helyen kezdtem ébredezni. Két izomagy cipelt egy magányosan álló szék felé, ami különös mód felvillantott pár képkockát abból a ködbe veszett éjszakából, de túl keveset ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjak velük.
- Mindjárt magához tér! – figyelmeztette a főnökét az egyik izom
- Most már mindegy, helyben vagyunk! – nyugtatta meg Joey Avellan
A birkózó külsejű fószer ledobott a székre, a haverja pedig összekötözött. Ahogy kábán körbebillentettem a fejemet az imbolygó térben egy gyártelep képe bontakozott ki előttem. Rozsdás gépek, lelógó vasláncok és széthordott fémhulladék mindenütt. Akár egy olcsó helyszín a soha véget nem érő Fűrész-sorozatból. Bíztam benne, hogy rám azért jobb sors vár, mint azokra, akiket a filmekben láttam. A kilátásaim nem voltak túl kedvezőek. Pszichopatában nem szenvedtem hiányt, aki alig várta, hogy eljátszogasson velem.
- Mire készülsz? – kérdeztem elnyomott félelemmel Joeyt
- Egy kis szórakozásra. – felelte és biccentett az egyik emberének, aki az egyik üzemen kívüli csiszológép mögül előtolt egy műtőstálcát, amin megvolt minden egy jó kis kínzáshoz. Csontfűrész, vadászkés és olyan elmaradhatatlan szerszámok, mint a csípőfogó és a kalapács. Nem tudtam, hogy csupán rám akarnak-e ijeszteni vagy tényleg elment a maradék eszük is. Mindenesetre az ijedtség magamhoz térített.
- Ez komoly? – kérdeztem
- Halálosan. – jött a közhelyes felelet Joeytól
- Egy nő miatt?
- Nem róla van szó. Tudom, hogy egy újjal se nyúlhattál hozzá az este.
- Tényleg?
- Aurelio, aki követte Ashleyt, mesélte, hogy olyan csontrészeg voltál, hogy ketten támogattak be a kapun.
- Na álljunk meg egy percre! Ketten?
- Ez most nem a kérdezz-felelek. – közölte és magához vette a csontfűrészt a tálcáról.
- Ugye felesleges megkérnem, hogy ne csináld?
- Ahogy mondod. – közölte betegesen – Aurelio, fogd le!
- De Joey, talán tényleg nem kéne! – szólt oda határozatlanul Hernandez
- Kuss! – jött az ellentmondást nem tűrő válasz
Nagyon úgy nézett ki, hogy nekem annyi. Csúnya és lassú halál várt rám, viszont, ha netán túlélem, akkor se fogok gyakran tükörbe nézni. Néha úgy érzem, hogy okkal történnek ilyenek velem. Nem arra gondolok, hogy elég hülye vagyok ahhoz, hogy belemásszak mindenféle zűrbe, hanem, hogy ez a sors bosszúja. Meglehet, az, hogy egy őrült markába kerültem, annak a korábbi életemnek a fizetsége, amiben én se mutattam túl sok kíméletet. Nincs kizárva, hogy ez az ára mindannak a rossznak, amit elkövettem. Az életnek, amelynek elmaradhatatlan részét képezte egy hangtompítós fegyver, egy fojtózsinór és egy az ingujjam alá rejtett kipattintható kés. A múltját nehezen vetkőzi le az ember. Ugyanúgy, ahogy a régi rossz szokások is nehezen tűnnek el. Így történhetett meg, hogy a kés most is ott pihent a csuklómnál, készen arra, hogy kihúzzon a csávából.
 
Amikor Joey Avellan megragadta a fűrészt, úgy gondoltam épp itt az ideje használni. A kés előugrását a mögöttem tornyosuló Aurelio szerencsére nem vette észre. Ugyan volt egy titkos ütőkártyám, a helyzeti előny még mindig Joeynál volt, akit másodpercek választottak el attól, hogy a hentesmesterséget gyakorolja rajtam. Ahogy elnéztem, már ki is pécézte a bal fülemet a kezdővágáshoz. A kötél fokozatosan adta meg magát a pengének, egymás után foszlottak szét a darabjai. A fűrész hideg élét már a fülemen éreztem, egy mozdulat hiányzott, hogy Joey eltorzítson. Ekkor a kötél lehullott a kezemről, amit Aurelio is észrevett, viszont egy bamba rácsodálkozásnál többre egyelőre nem tellett tőle. Joey infantilisen vigyorgó arca ott volt pontosan előttem, túl közel, ha engem kérdeznek. Én kockáztatva, hogy ez a fülembe kerül, egy heves mozdulattal előre rántottam a karomat és a kést a mit sem sejtő Joeyba döftem, akinek az első döbbenetére már ömlött a vér a nyakából. Egy artériát találhattam el, mert átkozottul vérzett a szerencsétlen.
Nem tudhattam, hogy Aurelio és a társa miképp reagálnak, ezért előzékenyen jártam el. Hátra vetettem magamat, egyenest a mögöttem álló izomagyra, akivel együtt kerültem a földre. Ezt követően gyorsan lehenteredtem róla és elvágtam a lábamat szorító köteleket. Mikor felnéztem, azt láttam, hogy Hernandez, a másik nagyra nőtt barom, ront felém. Az acélbetétes csizmája vészesen közeledett a fejem irányába, ezért még mielőtt a fájdalmas találkozás megtörténhetett volna, a markomban lévő kést a lábába mélyesztettem. Hernandez elvágódott, mint egy ormótlan elefánt. Centikre tőlem döngött el a mázsás teste.
 
Ha Aurelio még harcias kedvében lett volna, pont jó helyen voltam ahhoz, hogy lecsaphasson, ezért biztonságos távolságba kerültem, majd hirtelen megfordultam és a kést magam elé rántva vártam, hogy belefusson. Nem történt semmi. Mindkét nagyfiú lent volt a földön és nem nagyon mutattak hajlandóságot, hogy feltápászkodjanak. Aurelio szemében azért még láttam motoszkálni a gondolatot, hogy esetleg befejezné azt, amit elkezdett. Én ott álltam támadó pózban, talán kissé túlfeszülve, készen rá, hogy folytassam. Kedvem viszont nekem se volt a balhéhoz, ezért megpróbáltam a tárgyalni velük.
- Nézzétek fiúk, a főnökötök halott! – mutattam a késsel a kivérzett Joey irányába – Semmi értelme, hogy szétkapjuk egymást!
- Nincs más lehetőség. Én nem akarok sittre menni! – közölte nyílt álláspontját Aurelio
- Nem is kell. Felőlem eltűnhettek a fenébe! A zsaruknak majd csak annyit mondok, amennyit kell!
- Honnan tudjuk, hogy megbízhatunk benned?
- Garanciát nem adhatok, csak a szavamat! Addig is, lesz annyi időtök, hogy felszívódjatok a városból anélkül, hogy a megölésem miatt köröznének benneteket!
- Ha átversz…
- Akkor még találkozunk!
Nem mondta ki egyikünk se nyíltan az alkut elfogadását, a gesztusaink megtették helyettünk. Aurelio a társához ment, aki még mindig a sebét fájlalta, pedig már nem is vérzett. Felsegítette, majd egy biccentéssel jelezte, hogy rendben vagyunk és a sántikáló Hernandezt támogatva eltűnt a színről. Én ott maradtam a saját vérében ázó Joey Avellan hullájának a társaságában, aki akaratán kívül közelebb vitt egy lépéssel a Nancy Clegg ügy megoldásához.
 
A kiérkező zsaruk már ismerősként üdvözöltek. A hírem gyorsan elterjedt köztük egy sikátorban lezajló lövöldözés kapcsán, amelynek során három közismert gengsztert tettem hidegre. Ez a helyzet szerencsére nem szorult annyi magyarázkodásra. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy ezúttal nem gyilkosként, hanem áldozatként kezeltek. Bilincs nélkül vittek be az őrsre, ahol egy nyomozó asztalához ültettek és megkértek, hogy várjak. A körzetből csupán egyetlen palit ismertem, Alex Kament, de nem hittem, hogy olyan szerencsém lesz, hogy ő kapja az ügyet. Pedig mégis.
- Hello Boyle! – csapott a vállamra hátulról Alex, akivel zsarukoromban még odahaza, New Orleansban járőröztem egy darabig. A sors furcsa játéka, hogy végül mindketten San Franciscoba keveredtünk. Azóta néhányszor söröztünk egyet, de szorosabban nem tartottuk a kapcsolatot. Alex jókiállású fickó volt, ugyanakkor könnyed stílusú, jó humorú ember, akinek a társaságát szívesen vette bárki a munkán kívül is.
- Ezt nem hiszem el! Alex Kamen! – feleltem neki örvendve a viszontlátásnak
- Amint meghallottam a neved az URH-n, egyből lecsaptam az ügyre! Öregem, te aztán nyughatatlan vagy! – mondta velem szemben leülve – Két hónaposak sincsenek az utolsó neked köszönhető hullák.
- Tudom, de ez most más.
- Hallottam a sztorit a járőrtől. Bizarr egy história.
- Az, és most mi lesz?
- Nekem egy halom papírmunka, neked egy ingyen fuvar, ahová akarod!
- Ennyi?
- Ha csak nincs valami plusz mondanivalód.
Mivel Alexben maradéktalanul megbíztam, ezért elmeséltem neki a teljes históriát. Beszámoltam neki Ashleyről, Joey reggeli látogatásáról, valamint érintőlegesen az eltűnt Nancy Cleggről, aki után nyomoztam. Aurelioból és Hernandezből ígéretemhez híven két ismeretlen, pálcika testű feka lett, egyébként stimmeltek a részletek. Alexet a történetnek csak egyetlen pontja érdekelte különösebben, az viszont nagyon.
- Te meghúztad Ashley Sylbertet?! A kurva nénikéd!
- Íme hát Kamen nyomozó, aki mindig a lényegre tapint! Amúgy kösz, de azt hiszem meglett az ára.
- Én részemről boldogan levágattam volna a golyóimat egy menetért!
- Majdnem én is.
- Csak majdnem, szóval ne panaszkodj! Ami viszont a másik nőt illeti, talán segíthetek!
Alex elvitt az eltűnt személyek osztályára és leadta Nancy Clegg személyleírását. Az hamar kiderült, hogy azóta se bukkant fel sehol. A Központi Hullaházba viszont friss áru érkezett, amely közt ott lehetett az én Nancym is. Meg se kellett kérnem, Alex egyből felajánlotta, hogy elvisz. Amikor rákérdeztem, hogy mi lesz a papírmunkával, lazán rávágta, hogy az ráér.
Ahol én falba ütköztem volna, ő a jelvényével simán átjutott, így nemsokára a boncteremben is voltunk az újonnan beérkezett holttesteket végigmustrálva. A doki, ha lehet annak nevezni, sorban rántotta le a leplet az arcukról, így néztük át őket szép sorban. Az első két nő nem is hasonlított, viszont a harmadik akár lehetett az a Nancy Clegg, akit kerestem.
- Ez ki? – kérdeztem a testes férfitól
- Egyelőre Jane Doe néven fut. Délben halászták ki a tengerből.
Az arca puffadt volt, nem esküdtem volna meg rá, hogy Nancy az, viszont emlékeztem, hogy az aktájában leírták, hogy van egy csillag formájú anyajegy a hasán. Megkértem a dokit, hogy húzza lejjebb a lepedőt, ami után láthatóvá váltak a nyakán és a hasán lévő foltok is, amik arra utaltak, hogy megverték és megfojtották. A köldökétől alig pár centire sajnos ott volt az a bizonyos anyajegy is.
- Ő az? – kérdezte Alex, amire csak bólintottam – Apám, ebből nagy felhajtás lesz! Kegyetlen egy cirkusz kezdődik, amint ráharap a média! Ha tudsz valamit, ami segít megelőzni, avass be Marty!
Elgondolkozva meredtem magam elé. Arra jutottam, ha valakié, hát Alex segítsége nem árthat. Egy kérdésbe sűrítettem a választ, amely egyúttal meghatározta az úticélunkat is:
- Mondd csak Alex, van kedved találkozni Ashley Sylberttel?
 
Andy Kitchertől, Ashley menedzserétől megtudtam, hogy hol találom a leányzót. Telefonon keresztül is rémesen affektáló volt a manus, rossz volt belegondolni, hogy milyen lehet személyesen. Egy címre küldött a Telegraph Hillen, ahol egy fotóstúdióvá átalakított apartmanban folyt a munka. Kitcher elmondta, hogy Ashleynél sose lehet tudni, mikor végez, attól függ milyen kedve van. Itt belekezdett egy anekdotába, aminek a felénél megköszöntem a segítségét és sietségre hivatkozva gyorsan elbúcsúztam tőle.
Alex szolgálati járgányával hajtottunk a helyszínre. Ő vezetett, én az anyósülésen próbáltam kicsit rendbe rakni a képemet. Nem festettem túl épületesen, inkább úgy, mint, aki Mike Tysonnal edzett.  
- Nyugi Casanova, szép vagy! – húzott Alex
- Franc bele! Ha a lány meglátja mit művelt velem a volt barátja, talán együttműködőbb lesz!
- Biztos. – felelte mosolyogva
Hamar célhoz értünk. A fehérre meszelt, modern ház gazdagságot sugárzóan nagy volt, körülötte pálmafákkal. Az üvegteraszon látni lehetett néhány fotózásnál használatos állványt és lámpát, tehát biztosra vehettük, hogy jó helyen jártunk. A bejáratot két gólem termetű biztonsági őr védte. Fekete színű izompólójukra vastag betűkkel rá volt írva, hogy security. Az értelmes fejük láttán meglehet azért, hogy tudják, mi a munkájuk. Alig tettük meg az első lépést feléjük, egyből feltartott kézzel figyelmeztettek, hogy ne tovább! Alex lazán előkapta a jelvényét, de ez se hatotta meg őket.
- Pofikáim, hadd ne kelljen lecsuknom titeket! Hiányolnának titeket a pajtik a Badlandsben!
- Ugyan mi lenne a vád?
- Egyelőre nyomozás akadályozása, de ha belejövök, hosszabb lesz a lista, mint a télapóé.
Ez elgondolkodtatta a két gólemet, már amennyire képesek voltak erre az agyi funkcióra. Nagy nehezen levonták az elkerülhetetlen végkövetkeztetést, lenyelték a büszkeségüket és félreálltak. Odabent bulis hangulatban ment a “munka”. Tógás lányok és római katonának beöltözött krapekok táncoltak dübörgő hip hop zenére, az enyhén idegbetegnek tűnő fotós pedig abban a zajban próbálta az ágyon fekvő Kleopátrának sminkelt Ashleynek ordibálni az utasításokat. Már majdnem sikerült elérnie, hogy olyan pózba forduljon, amilyenben szerette volna lekapni, amikor a lány észrevett engem és minden átmenet nélkül kipattant az ágyból.
- Jó ég, Marty! Mi történt veled? Elcsapott egy busz?
- Egy kisbusz.
- Tessék?
- Nincs valami privát hely, ahol beszélhetnénk?
- De-de, gyere csak utánam! Ki a barátod?
- Alex, régi barát.
- Helyes fiú, nincs kedved egy hármashoz?
- Kösz, de inkább kihagynám.
- Te tudod. – mondta és belépett a fürdőszobába, ahonnan kihessentette a bent lévő párocskát, akik egy kis kokóval dobták fel magukat. Alexra néztem, aki csak annyit felelt:
- Nem láttam semmit.
Ashley leült a kád szélére, amit inkább kisebb medencének neveznék, és kecsesen keresztbe tette a lábait.
- Na, miről akarsz beszélni?
- Először is, hogy miért vertél át?
- Mi van?
- Tudom, hogy az egész éjszakát te és Jack Hamilton rendeztétek meg. Jack leitatott, aztán elvitettek a lakásomra, majd végül felhívtad a pszicho ex-barátodat, hogy nézzen be. Stimmel a mese?
- Rendben, lebuktam. Most akkor haragszol?
Nem volt semmi a kiscsaj.
- Hogy haragszom-e? Kurva zabosnak kéne lennem! A te Joeyd majdnem feldarabolt.
- Tudtam, hogy te elbánsz vele! Ezért csináltuk Jackkel az egészet.
- Mi?
- Untam már Joey baromságait. Jack mesélte, hogy magánkopó vagy és volt pár merész húzásod, innen jött az ötlet. Sajna kicsit túl sokat ittál, ezért impróznunk kellett.
- Hát a terv bejött. Joey halott.
- Kinyírtad? Elég lett volna, ha elvered kicsikét.
- Sajnálom, megijedtem a kezében lóbált fűrésztől.
- Jól van. Végülis mindenki jól járt.
- Ennivaló a lány! – szólt közbe Alex – Csak azt nem tudom, megcsókoljam, vagy bilincset rakjak rá.
- Felőlem mehet egyszerre mind a kettő.
- Erre még visszatérünk, de mit tudsz mondani Nancy Cleggről? – kérdezte Alex összeszedve a majdnem elvesztett komolyságát
- Miért? Mi van vele?
- Meghalt. Valaki megfojtotta és bedobta a hulláját a tengerbe.
- Basszus, szegény! Tegnap este még…
- Pont erről szeretnénk hallani. – szóltam Ashleynek
- Mire vagytok kíváncsiak? Hogy ki hová nyúlt?
- Nem. Arról beszélj, hogy mi egyéb történt, amíg vele voltál!
- Ööö, hol is kezdjem? Nancy nagyon ki volt akadva és úgy tűnt bármire hajlandó. Azt hiszem Dereket akarta hergelni. Még sose csinálta egy másik lánnyal, de könnyű volt rávenni. Bementünk egy félreeső szobába, ahol csókolózni kezdtünk. Nem mondtuk semmit, csak kényeztettük egymást. Nancy nem vette észre, de volt rajtunk kívül valaki más is velünk.
- Kicsoda?
- Fogalmam sincs, sötét volt, egymást is alig láttuk. Férfi volt azt hiszem. Engem őszintén szólva nem zavart, sőt inkább felizgatott, hogy néznek.
Láttam Alexen, hogy nyel egyet. Nagyon ráhangolódott Ashley elbeszélésére. Rám hárult a feladat, hogy irányítsam a beszélgetést.
- És nem csinált semmit?
- Nem, csak nézett.
- Utána mi történt?
- Nancyre nem úgy hatott a kis kalandunk, ahogy kellett volna. Azt hittem ellazul, de még inkább elkenődött, vagy nem is tudom. Kimentünk és ő szó nélkül eltűnt a tömegben.
- Nem is láttad utána?
- Nem, találkoztam Jackkel és a többi már rólad szólt.
- Nem lehet, hogy Nancy visszament a szobába?
- Talán.
- Okés. Alex, te hiszel neki?
- Ami engem illett, igen. De így nem jutottunk előrébb!
- Hát nem sokkal.
Ashleyt úgy tűnt megrázta a Nancyvel köztük történtek felidézése. Nem mintha olyan sokat jelentett volna neki, inkább csak az ijesztette meg, hogy máris múlt időben kellett beszélnie a lányról. Nem volt hozzászokva a halál gondolatához és azt hiszem tényleg segíteni akart, hogy elkapjuk azt, aki megölte a lányt.
- Lehet, hogy hülyeség… – kezdett bele Ashley határozatlanul
- Vágj csak bele!
- De ha ez segít, amikor bementünk a szobába a pali, aki ott volt … sírt.
- Biztos vagy benne?
- Teljesen.
- Jól van. Kösz Ashley!
- Beugrott valami? – kérdezte Alex
- Talán, menjünk!
Már félig átverekedtem magamat az egyre emelkedettebb hangulatban lévő embertömegen, amikor észrevettem, hogy Alex le van maradva. Ő és Ashley váltottak néhány szót kettesben. Nem kérdeztem miről, nem az én dolgom, de Alex nagyon elégedettnek látszott. Ami engem a legjobban érdekelt abban a pillanatban, hogy beigazolódik-e a sejtésem. És ha igen, hogyan szedem ki a vallomást abból, akire gondolok?
 
Amikor elmondtam Alexnek, hogy mi a tervem, izgatottabb lett, mint amilyen én voltam.
 - Ezt csak egyszer próbálhatjuk meg – jelentette ki – és, ha nem jól játszunk baszhatjuk az egészet! Egyelőre nincs semmink az ürge ellen!
- Én tudom, de ő nem.
- Akkor csak ügyesen! Mint régen!
Tényleg nem tegnap volt, amikor utoljára együtt dolgozunk, mint zsaruk, most mégis pontosan ezt kellett tennünk. Alex ösztöneiben és szakértelmében megbíztam, én voltam az, aki kijött a gyakorlatból és ezzel elbarmolhatta az ügyet. Persze megvoltak a módszereim, hogyan bírjam szóra azt, akit akarok, de ide rendőri profizmus kellett és egy olyan eredmény, amit fel lehetett használni a bíróságon.
Az életben semmi se biztos, így az sem, hogy igazam volt abban, ki ölte meg Nancy Clegget. Az ügy, miután az előbbi beszélgetéssel lekerült róla a felesleges sallang, ami megkavarta, egyszerűnek látszott. Csak egy embernek lehetett indítéka, hogy megölje a lányt. Valaki, akinek elég oka volt az elkeseredésre a viselkedése miatt. Miután megtudtuk, hogy hol lakik és otthon van-e, egyenest hozzá indultunk. Nem lakott messze, volt egy háza a közel lévő kertvárosban.
 
Nyugis környéknek tűnt. Gondosan lenyírt pázsit, fehér kerítés, és minden egyes portán kint lobogott az amerikai zászló. Egy hétre se lenne szükség és tuti bekattannék, ha itt kellene élnem. Minden tökéletesen egyforma volt. Mintha a klónok földjén jártam volna.
- Van nálad fegyver? – kérdezte Alex
- A kocsimban maradt.
- Az ülés alatt találsz egy dobozban egy .45-ös Magnumot. Tedd el, de vigyázz vele, töltve van!
- Kösz. Remélem, hogy nem lesz rá szükség.
- Én is, de veled jobb a legrosszabbra felkészülni.
Leparkoltunk a pasas házával szemben és kiszálltunk a kocsiból. Az összes szomszéd tekintete egyből ránk szegeződött. Persze nem nyíltan tették, de elég sok függöny elhúzódott hirtelen és hamarosan úgy éreztem, hogy mindenki minket kukucskál.
Az emberünk garázsa nyitva állt. Egy tökéletes állapotban lévő piros Mustang orra állt ki belőle, az alatt ügyködött a fickó. Szerintem ő volt az egyetlen a környéken, aki nem tudta, hogy ott vagyunk.
- Hello Derek! Mondtam, hogy még beszélünk! – üdvözöltem a néhai Nancy Clegg barátját
- Húzzon el! Most nincs időm magára.
Alex erre egy könnyed rúgással kigördítette a helyéről Dereket, aki nem győzött csodálkozni.
- Mr. Smith, san franciscoi rendőrség. Azt javaslom beszélgessen el az úrral! Most!
- Rendben. – felelte Derek megilletődve – Menjünk be!
Derek a házat úgy tartotta, mint egy disznóólat. Egy tisztaságra érzékeny nő idegösszeomlást kapott volna csak a látványtól. A nappaliban lévő asztalon egy olajos autóalkatrész hevert. Jobban körülnézve azt kellett megállapítanom, hogy nem akadt egyetlen négyzetcentiméter se, amit ne borított volna be egy oda nem illő cucc. Ezen kívül volt valami a levegőben.
- Mit akarnak?
- Tudni szeretném, hogy mikor hagyta ott a tegnap esti partit? – kérdeztem indításul
- Már mondtam. Miután összevesztem Nancyvel.
- Nem inkább azután, hogy végignézte, hogyan szeretkezik Ashley Sylberttel? – vette át a kérdezést Alex
- Ezt honnan tudják? – kérdezte zavartan Derek
- Miss Sylberttől. Felismerte magát.
- Akkor hazudott.
- Az egyetlen hazug itt maga. – kapcsolódtam újra be. Ettől a váltogatástól, melyet tovább folytattunk méginkább sarokba szorítva érezte magát Derek. Nekünk pont ez kellett.
- Nancyt azt követően, hogy kijött a 303-asból senki se látta. – folytattam – Így a veszekedésük, amiről Hamilton is beszámolt csak az előtt történhetett. Felmerül tehát a kérdés, hogy lehet, hogy maga mégis ott volt, amikor azt állította, hogy eljött a partiról?
- Rosszul emlékeztem.
- Csak erre vagy még másra is?
- Mire céloz?
- Arra, hogy Nancy visszament a szobába. – vette vissza a szót Alex – Valószínűleg otthagyta a táskáját. Felkapcsolta a villanyt és akkor meglátta, hogy ott van maga. Nem lehetetett túl vidám a tudattól, hogy megleste.
- Ahogy maga se attól, hogy Nancy már másodszor alázta meg. – folytattam a történetet – Mert annak ellenére, hogy megcsalta, még szerette. Ő viszont… hogy is mondta… kurva lett! És ettől elszakadt magában a cérna!
- Nem tudja bizonyítani, hogy ott voltam.
- Ó dehogynem. Hacsak nem voltak mindketten kesztyűben. – állapította meg Alex
- Ez őrület, ügyvédet akarok!
- Miért kéne?
- Nem fogják rám kenni Nancy meggyilkolását!
- Ki mondta, hogy megölték? – szegeztem neki a kérdést
- Hát maguk.
- Mi? Egy szóval se. – cáfolta Alex – Talán te, Marty?
- Én ugyan nem. – feleltem
- Azt hiszem eljött az ideje, hogy letartóztassam gyilkosság alapos gyanújával. – mondta előrébb lépve Alex
- Egyetértek. Ha nem haragszik Derek, mielőtt még távoznánk, gyorsan meglátogatnám a wc-t! – hazudtam és hátra mentem, ahonnan a szagot éreztem
A gyanúsított nézni akarta, hogy tényleg oda megyek-e, ahová mondtam, azonban Alex elállta az útját. Bár egyikünknek se volt kétsége, hogy Derek Smith a mi emberünk, ennyi egy hivatalos eljárás során aligha állta volna meg a helyét. Kézzelfogható bizonyítékra volt szükségünk. Ehhez nem kellett más tennem, mint az orrom után mennem.
 
Csendben kinyitottam a hátsó kerthez vezető ajtót. A szag, amit bent is éreztem, egyre erősebb volt. Egy benzineshordóból jött, ami egy házilag összetákolt kamra mellett állt. Közelebb mentem, hogy jobban megnézhessem. A hordóban ruhamaradványok voltak. Elégetetett foszlányok. Egy bottal kikapartam az egyiket. Bár alaposan megégett, de biztos voltam benne, hogy női holmi. Rövid vizsgálódás után feltűnt az a barnássá színeződött folt, ami minden bizonnyal megszáradt vér volt rajta.
Elkaptuk a mocsadékot. Ekkor viszont egy lövés dördült el odabent. Előrántottam a .45-ös Magnumot és rohantam vele vissza a házba. Az ösztöneim óvatosságra intettek, ezért ahelyett, hogy beszaladtam volna, mint az őrült, az ajtó mellé lapultam, belestem, hogy tiszta-e a terep, majd felkészülten rontottam be, előre tartott fegyverrel. Amikor meghallottam a Mustang motorjának a felbődülését sutba vágtam az óvatosságot és nekiiramodtam. Alexet a földön heverve találtam, lőtt sebbel az oldalán.
- Menj! – kiáltotta, ahogy erejéből tellett
Nem kellett kétszer mondania, egy szempillantás alatt odakint voltam, a Mustang viszont ekkorra már kifarolt az útra. Meglehet, hogy Derek nem jutott volna messzire, de nem akartam másnak átengedni. Megereszthettem volna pár golyót, ám azok a nagy rohanásban maximum arra lettek volna jók, hogy egy kicsit ráijesszenek a menekülőre. Az út közepére siettem és felkészültem életem legjobb lövésére. A lóerővel rendesen felpumpált verda közben egyre csak távolodott, de én nem kapkodtam el. Féltérdre ereszkedtem és célzásra emeltem a nem épp pihekönnyű .45-öst. Hagytam, hogy lenyugodjanak az idegeim és a mozdulataim precízzé váljanak. Behunytam a jobb szemem, kivártam az ideális pillanatot és lőttem. Mindössze egyetlen egyet. Többre nem is volt szükség. A Mustang hátsó szélvédőjén szétrepedt az üveg. A golyó áthatolt rajta, tovább a vezetői ülés támlájába és azon keresztül bele Derek Smith fejébe.
 
A kocsit már nem irányították tovább. A sebessége csökkent, majd egy póznának ment, megkímélve a házfelújítással járó kellemetlenségtől a környék egy lakosát. Ugyan fogadni mertem volna rá, hogy a pasas halott, de azért ellenőriztem. Derek Smith lyukas koponyával a műszerfalnak dőlt, a vére szétkenődött az ülésen. Halottabb már nem is lehetett volna.
Ezt letisztázva azonnal visszamentem Alexért és mentőket hívtam hozzá. A sebe nem volt életveszélyes, de jó lett volna, ha minél előbb kioperálják belőle a golyót. Mozogni nem nagyon akart, beszélni viszont jól tudott.
- Mégis hogy szedte el a fegyveredet? – kérdeztem tőle
- Ügyesen.
- Mi a frászt mondtál neki, amitől így bekattant?
- Semmit az ég adta világon. Szerintem az őrjítette meg, hogy hátra mentél. Volt ott valami érdekes?
- Csak némi cáfolhatatlan tárgyi bizonyíték. 
- Hát legalább az megvan. A szarházival mi lett? Lelépett?
- Jah, és el is jutott oda, ahová való.
- Egy lövéssel leszedted?
- Bizony.
- Az anyádat! Majdnem olyan jól lősz már, mint én!
- Gyakoroltam. – feleltem – Méghozzá rengeteget.
 
A Nancy Clegg gyilkosság hihetetlen sebességgel történő megoldása sztárokat csinált belőlünk. Persze magasról tojtak volna a gyorsaságunkra, ha nem egy híresség lett volna az áldozat, ám az is tény, hogy a tévések imádták a megsérült zsaru meg az egy lövéssel leszedett Derek Smith történetét és annak rendje szerint felkarolták. Így egymás közt elárulhatom, hogy nem volt akkora rendőri bravúr, mint amekkorának felfújták. Lényegében nem csináltunk mást, mint jó időben voltunk jó helyen. Igaz Alex Kamen jóval a körzetén kívül, de ezt most hagyjuk.
Őt néhány napig még bent tartották a kórházban miután kioperálták belőle a golyót, aztán kiélvezhette a körülöttünk tartó felhajtás összes előnyét. A sebesüléséről csak egy heg maradt meg emlékeztetőül. Ahogy az újságokban olvastam, néhányszor találkozgatott Ashley Sylberttel, de mint a lány többi kapcsolata, ez sem volt hosszú életű. Igazából Alex karrierjének tett jót a rá irányult figyelem, amit meg is hálált. Az újságok rendszeresen beszámoltak különféle esetekről, amelyeket ő oldott meg. Nem utolsó sorban a közös munka kedvéért olykor-olykor azért kölcsönösen besegítettünk egymás nyomozásaiba.
A Nancy Clegg ügyből Alexhez hasonlóan sokat profitáltam. Steve Hollum erősen odanyomta a tollat a csekkfüzetében, így szép kövér összeg került a számlámra. Felajánlotta, hogy kizárólag neki dolgozzak, de semmi kedvem nem volt az ismerősei és az alkalmazottai után nyomozni. Diplomatikusan elutasítottam, amit megértett, sőt azt mondta, hogy ha mégis meggondolnám, nyugodtan keressem fel.
A Nashfield nézettsége a következő évben mélyrepülésbe kezdett, ezért a sorozatot levették a műsorról. Jack Hamiltont azóta leginkább egyenesen dvd-s forgalmazásra készülő akciófilmekben foglalkoztatják. Legutóbb egy Steven Seagal remekműben alakította a rosszfiút. A közös munkánkról azóta se esett több szó, amit nem is nagyon erőltettem volna.
A sorozat egy másik szereplője ellenben még akkor felvette velem a kapcsolatot, amikor a média még nagyban ünnepelt. Telefonon hívott. A hangja sokkal kedvesebb és csábítóbb volt, mint amikor először beszéltünk. Úgy látszott mégse dobta el a neki adott névjegykártyát.
- Hello, Marty?
- Igen.
- Itt Sandra Richards. Hallottam, hogy elkapta Nancy gyilkosát. Csak szerettem volna gratulálni és megkérdezni, hogy nincs-e kedve meginni egy italt nálam?
Még soha életemben nem éreztem magam ilyen szomjasnak. Az elérhetetlen nőkhöz vezető kapuk nem minden nap nyílnak meg az ember előtt. Ha a másnap reggelre gondolok, természetesen nemet mondok, de ha egy ilyen lehetőségről van szó, ennyire sohasem tervezek előre.
 
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához