Ennek felismerése révén születtek a 11.-12. században olyan munkák, melyek a levélírás művészetével, az “ars dictaminis“-el foglalkoztak. S habár ezek a klasszikus szónoklattani forrásokból táplálkoztak, kellően alkalmazkodtak az írásos forma gyakorlati igényeihez csakúgy, mint a középkor ideológiai elvárásaihoz. Ezért is vált elsődleges kérdéssé a “mit akarok mondani?” helyett az, hogy “milyen rangú személyhez akarok szólni?”.
Az ars dictaminis megalkotásának egyik legfontosabb alakja egy Alberik nevű Benedek-rendi szerzetes a Monte Cassino-i kolostorból. Az ő műve a 11. század közepe táján íródott Flores Rhetorici (A retorika virágai), mely még főleg a klasszikus tanításokon alapul, de egyúttal szelektál is közülük. Ugyancsak fontos megemlítenünk egy bizonyos Adalbertus Samaritanus 1115-ben befejezett Precepta dictaminum (Leckék a levélírásról) című művét, mely különösen az üdvözlés szabályaival foglalkozik részletesen.
A 12. századra alakul ki a levélírás egy egységes stílusa, melynek alapja két bolognai mű, a Rationes dictandi prosaice (A prózai levélírás alapelvei), valamint a Rationes dictandi (A levélírás alapelvei).
1.rész: A megszólítás
Tartalmazza mindkét fél nevét. Egyenlők közt, vagy ha alárendeltként írunk magasabb rangú személynek, a címzettet említsük először. Olyan esetben, ha alacsonyabb rangú személynek szól levelünk, a saját, tehát a magasabb rangú neve kerüljön előre. A tisztelet jeleként adjunk a címzett nevéhez különféle hízelgő, az erényeit, a jó tulajdonságait felsoroló jelzőket. Említsük rangját, kimagasló képességeit, vagy a köztünk lévő viszonyt. Bátran használjuk ki a keresztnevének pozitív jelentését. A tényleges üdvözlés a nevek után következzen.
“Nagyrabecsült urának, Ianus, az ő odaadó követője a legnagyobb hűséggel és engedelmes szolgálattal.”
2. rész: A jóindulat elnyerése (benivolentiae captatio)
A levél ezen részének célja, hogy hatékonyan befolyásolja a címzettet, hogy végül a remélt választ kapjuk. Használjunk erre a célra egy, a témához kapcsolódó közmondást, vagy Bibliai idézetet, hogy nyomatékosítsuk, az adott helyzetben mi számítana helyesnek vagy helytelennek. Például ha levünk témája pénz kérése, akkor a legcélszerűbb a nagylelkűséggel kapcsolatban idéznünk.
Másik lehetőség, ha a szerényen megemlítjük érdemeinket, kötelességeinket, vagy céljainkat. Ne mulasszuk el hangsúlyozni, milyen fontos a levél, milyen súlyos is annak tárgya.
Ha levelünket ellenfelünknek, ellenségünknek küldjük, lehetőségünk van a jóindulat helyett gyűlölet, féltékenység, vagy éppen harciasság kiváltására is: gyűlöletet, ha kegyetlen büszkeséggel emlegetjük az ő szégyenteljes tetteit, féltékenységet: ha viselkedését szemtelennek és elviselhetetlennek mondjuk, és harciasságot, ha rávilágítunk gyávaságára és erkölcstelenségére.
Itt még ne említsük magát a kérésünket, pusztán biztosítsuk a címzett érdeklődésének, figyelmének felkeltését üzenetünk témája iránt.
3. rész: Az elbeszélés
Az elbeszélés a tényleges téma kifejtése. Törekedjünk arra, hogy érthető és lehetőleg lényegre törő legyen. Itt adhatjuk elő bejelentésünket, céljainkat, stb. A levél ezen része kevésbé fontos, mint az előzőek, annak ellenére, hogy ez tartalmazza a lényeget, amiért a levelet írjuk.
4. rész: A kívánság vagy kérelem előadása
Itt adjuk elő kívánságunkat, kérésünket, és itt ajánlhatunk fel cserébe bármit. Hozzunk fel bíztató, vagy éppen elmarasztaló példákat, részletezzük a szigorú büntetést, de akár fenyegethetünk is. Ha esdeklő levelet írunk, itt a lehetőség a címzett nagylelkűségének még költőibb magasztalására.
5. rész: A befejezés
Ezzel a résszel fejeződik be levelünk. Ne említsük újra üzenetünk tárgyát, ehelyett inkább rójuk le ismét tiszteletünket a címzett előtt, vagy biztosítsuk hűségünkről, de a helyzettől függően akár részletezhetjük a kérésünk teljesítésének pozitív vagy megtagadásának negatív következményeit is.
“Ha elbuksz, az könnyen a barátságunk végét jelentheti.”
A befejezés kimaradhat, gyakran azért, hogy a túl hosszúra sikerült levél további nyújtását elkerüljük. A kérelem előadására sincs szükség, ha nem kívánunk semmit a címzettől.
Előfordulhatnak olyan esetek, például elmarasztaló leveleknél, mikor a megszólítás csupán a nevekre korlátozódik, tehát: “Ianustól Paulusnak”. Ekkor a jóindulat elnyerése is elhagyandó, hiszen e két rész szorosan kapcsolódik egymáshoz. Még ha az elbeszélés is lemarad, és levelünk csak a kérelmet és a befejezést tartalmazza is teljes marad a levél.
Címlapra gurította: seregrim
