LFG.HU

Krasznai Zoltán
hírek
Kaposvári Egyetem
Csokonai Vitéz Mihály Főiskola
Pedagógiai Főiskolai Kar
 
Készítette: Krasznai Zoltán informatikus könyvtáros-magyar szak
Konzulensek: Dr. Kovács Zoltán, Dr. Berke Szilárd
 
Részlet a szakdolgozatból:
 
Célkitűzés
Gyakran viták kereszttüzében áll az a kérdés, minek is tekinthetővalójában a fantasy. Nevezték már művészetnek, eszképizmusnak és sajnos szemétnek is. A rosszindulatú “szemét-elméletnél” létezik egy kifinomultabb nézőpont is, miszerint a fantasy a szórakoztató irodalom egyik típusa, amelyet nem érdemes összekeverni a valódi művészettel. Ez a nézőpont tükröződik Magyarország egyik legnevezetesebb fantasy írójának, Kornya Zsoltnak a véleményében is, aki a fantasy műveket “széklábfaragás”-nak, egy iparosmester gondosan elkészített munkájának tekinti. Értelmezésében az iparosmester a tömegtermelő és a művész között helyezkedik el. A véleményétől függetlenül sok olvasó és író gondolja úgy, hogy a fantasy egy része több mint “széklábfaragás”, sőt inkább a művészethez sorolható. A fentebb említett viták általában úgy zajlanak le, hogy a személy szenvedélyesen érvel az álláspontja mellett, műveket hoz fel és hasonlít össze, próbálja megvédeni vagy támadni a fantasy-t. Ez az út a legtöbb esetben csapdákba vezetett, és nem hozott jelentős eredményeket. Az alábbiakban néhány alapfogalomból kiindulva azt szeretném tisztázni, hogy mit is tárgyalok a szakdolgozatomban, hogy a munkám végén a felmerülőkérdésekre kielégítőválaszt adhassak. Az 1. fejezetben bevezetésként a fantasztikum jelenségéről fogok beszélni, a 2. fejezetben a fantasztikumot ábrázoló fantasztikus irodalmat igyekszem vázlatosan bemutatni, a 3. fejezetben a fantasztikus irodalmon belül elhelyezkedőfantasy irodalmat, a 4. fejezetben pedig a fantasy Magyarországon betöltött szerepét, azon belül is a magyar fantasy irodalmat fogom tárgyalni. Reménykedem abban, hogy a téma ilyesfajta kibontásával, amelynek segítségével kiindulva a nagyobb halmazból, a fantasztikumból eljutunk a kisebb halmazhoz, a fantasy-hoz, sok kérdésre választ adhatok. Végezetül összegzem a kutatásaim eredményét, és leszűröm a tanulságot.
 
1. A fantasztikum
A szakdolgozatom bevezető részében a fantasztikum fogalmát kívánom megmagyarázni. A fantasztikum definíciójának tisztázása azért fontos, mivel a fantasztikus irodalom, azon belül a fantasy elengedhetetlen alkotóelemét képezi. Három elméletet vázolok, amelynek szerzői Bruno Schulz, Julio Cortázar és Miodrag Pavlovi. A tanulmányaik inkább esszék, nyelvezetük ezért nem mindig könnyen érthető, bár le kell szögezni, hogy a témáról amúgy sem egyszerű beszélni. Természetesen rajtuk kívül még számtalan író, filozófus, esztéta és irodalomtudós állított fel elméletet a témáról; én csupán ezt a hármat vázolnám fel kiindulópontként.
 
Bruno Schulz szerint a valóság lényege az értelem. Ami nem rendelkezik értelemmel, az a mi szempontunkból nem valóságos. A valóság minden egyes darabja részese az egyetemes értelemnek. A régi kozmonógiák így mondták: “Kezdetben vala az ige.” Ami nem rendelkezik névvel, a mi szemszögünkből nem létezik. A jelenség, amint nevet kap, az egyetemes értelem részévé válik. Az eredeti szó az egyetemes egész, a hétköznapokba átment szó a mindent magába foglaló mitológia töredéke. A töredék arra törekszik, hogy újra gyökeret eresszen, újjáéledjen és ismét teljes értelemmé egészüljön ki. A szó aktív életét úgy mutatja ki, hogy ezer kapcsolódás irányába tör. A szó fejlődését a gyakorlati élet irányába terelték, aminek következtében új törvényeknek vetődött alá. Ha a gyakorlat enyhíti parancsainak szigorát, a szó felszabadul a kényszer alól, és egyfajta regresszió veszi kezdetét benne az értelemmé való kiegészülés felé. A szó vágyakozása állandóan visszatér, ezt Bruno Schulz költészetnek nevezi. Az elmélete szerint a költészet nem más, mint az ősi mítoszok újjászületése. A hétköznapokban úgy használjuk a legtisztább fogalmainkat, hogy közben elfelejtjük, miszerint azok az ősi történetek, a mítoszok leszármazottjai.
 
Az emberi szellem azért mesél, hogy ezáltal újra létrehozza ezeket az elfeledett történeteket. Az emberiség be nem vallott, eltitkolt vágya, hogy a kutatásai által végre rátaláljon a világ végső értelmére. A tudomány olyan építőelemeken végzi a vizsgálódásait, amit előtte már felhasználtak. Az építőelemek elfeledett történetekből származnak. A költő felismeri az elveszett értelmet, régi helyükre állítja vissza a szavakat, és ősi jelentésük alapján kapcsolja őket egymáshoz. A művében a szó ráeszmél eredeti értelmére, ösztönösen kivirágzik, és belső törvényei szerint visszaszerzi teljességét. A költészet törekvés, melynek célja a világ mítoszainak feltámasztása. Ez a törekvés, ez a folyamat, amit Bruno Schulz mitologizálásnak nevez, még nem fejeződött be. A tudás a mítosz rekonstruálása, mely a világról szól. Ebből következik, hogy a tudomány és a költészet célja azonos. Az értelem az emberiséget a valóságba emeli. Azt lehetetlen megválaszolni, hogy egy jelenséget miért tartunk értelmesnek. A világ “értelmisítésének” folyamata elválaszthatatlan a szótól. A beszéd viszont hiába az ember metafizikai szerve, az idők múlásával a szó megmerevedik és nem képes újabb értelemhez elvezetni. Bruno Schulz elméletét azzal a megállapítással zárja, hogy bár a szót a valóság árnyékának tartják, valójában a valóság a szó árnyéka.
 
Julio Cortázar nem tagadta élete során, hogy fogékonyan közeledett a csodák és a fantasztikum felé. A két fogalmat, a csodát és a fantasztikumot megkülönbözteti egymástól, viszont a tanulmányában nem ad definíciót, helyette Roger Caillois műveit ajánlja. A fantázia segítségével történő építés alapanyagai az emlékek és az érzékek. Aki úgy él, hogy elfogadja a fantasztikumot, a váratlant, az nem lepődik meg az irracionális jelenségek kutatásán. Ami még nem érkezett el, azt máris birtokolja. Cortázar bevallja, miszerint tartott attól, hogy a fantasztikum működését szigorú törvények szabályozzák. Szerinte a fantasztikum egy rendszer kivételes megnyilvánulása, amely végzetszerűség hatását rendkívüli erejével kelti. A fantasztikum tanulmányozása gazdagíthatja a tudásunkat, de a szerző figyelmeztet, hogy a sok tapasztalat előbb-utóbb eljuttat az egyéni határ túloldalára.  A tanulmánya leszögezi, hogy a fantasztikum sosem lehet zárt, mivel amit megismerünk belőle, az mindig csak rész az egészből. A fantasztikum nem a történetek apró körülményeiben van, hanem abban a folyamatban, ahogy kiszakítja az olvasót a megszokott világból. Cortázar szerint van a valóságban egy középpont, ahol a láthatatlan erők metszik egymást, egybeesnek. A középpontokat fel lehet fedezni, de ennek az a feltétele, hogy sajátosan kell értelmezni a metszéspontokban felbukkanó heterogén elemeket. (A tanulmány egy példát is közöl: ha a varrógép és az esernyő “véletlenül” találkozik egymással.) A fantasztikum mint erő lép kapcsolatba a felszíni réteggel, ezáltal a hétköznapi ember kiszakad a valóságból, mert számára felfoghatatlan jelenséggel találkozik. “Mindig is tudtam, hogy ott leselkedik ránk a legnagyobb meglepetés, ahol hosszas tanulással elértük, hogy már semmin sem lepődünk meg, azaz ahol többe nem botránkoztat meg bennünket a rendszer semmilyen repedése.”
 
 

(Az írást nem feltétlenül az eredeti szerzője küldte be, az RPG.HU Gurítsd a címlapra szolgáltatásán keresztül érkezett.

Az eredeti link: http://fantasycentrum.hu

Gurította: mergenc)

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.fantasycentrum.hu/sites/default/files/krasznai-a-fantasy-es-iranyzatai_0.pdf]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához