LFG.HU

Balogh Zoltán
novellaCimkek
Átkerülés: Annak a komplex (valószínűleg) természeti jelenségnek a közkeletű neve, aminek következtében az egykori Magyar Köztársaság egy területe és mintegy 360 000 lakosa a múltba sodródott. Az ~-t számos elmélet próbálja megmagyarázni, a legismertebbek…
 
Ómagyar Lexikon, 5. kiadás, Esztergom
 
 
- Ennek semmi értelme!
Vitéz kapitány már legalább egy órája forgolódott félálomban mire a szándéka döntéssé érett. Lerúgta magáról a pokrócot és a félhomályban hozzáfogott a ruhája megkereséséhez. Pár perc küzdelem után magára kapta a vászonnadrágot és a vékony pólót és kilépett a fedélzetre. A kabin fülledt levegője után egész kellemes meglepetés volt a gyenge szellő, igaz az is inkább langyos volt, mint hűvös. A navigációs fények körül ott dongott a Mediterráneum összes repülő rovarja, köztük maláriát terjesztő szúnyogok is. A Flotta már kapott szúnyogriasztókat, amik állítólag működtek is. A kereskedőknek ez természetesen hivatalosan nem járt, nemhivatalosan pedig Vitéz kapitány túl drágának ítélte. Húsz éve járta már az Adriát és a Földközi-tengert. Túl régóta, hogy ilyen marhaságokra költse az egyre nehezebben megszerzett nyereségét.
Az érzékszervei lassan felvették a normál ritmust. A gőzgép morajlását elnyomta egy másik hang. Lovász, a vegyész, általában úgy aludt, mint egy csecsemő, ha rossz napja volt, akkor viszont túlharsogott egy Átkerülés előtti sugárhajtású repülőgépet. Így utólag belegondolva ez a zaj nem hagyta aludni.
Most ébredt fel igazán, a Horkológép egyre bántóbbá vált. Szinte külön erőfeszítésbe telt, hogy a vizuális ingerekre koncentráljon. Az éjszakai égbolton még fényesen ragyogtak a csillagok, de a keleti ég már lassan világosodott, északra mintha a hegyek sötét körvonalát is sejtette volna. Vagyis már az öbölben voltak. Négy-öt óra és Korinthoszba érnek, legrosszabb esetben sem több, mint hat-nyolc. Lassan amúgy is kezdődne a szolgálata, nyugtatta meg magát. A kormányosfülke pedig zárható.
- Áh, jó reggelt kapitány! Nem számítottunk magára ilyen korán!
A hídon csak az éjszakai váltás volt, Kassai az ’elsőtiszt’ és Periklész, a kormányos. A görögöt tizenöt éve szedték össze, amikor egy krétai kalóz szerencsét próbált a Türr István (kár, hogy a korinthosziak nem értik az utalást) ellen.
A ’Pista’ , ahogy a legénység hívta, valaha az ómagyar flotta büszkesége volt, az egyik első saját építésű hadihajó, amit Fiumében bocsátottak vízre. Akkor még ÓmHH Száva néven szolgálta a hazát és a három nehézgéppuskája minden anti hajónál erősebbé tette. A karrierje fénypontján a híres ÓmHH Tatabánya romboló mellett horgonyzott, amikor annak fedélzetén Alexandria kikötőjében Hunyadi ellentengernagy és II. Ptolemaiosz aláírta az ómagyar-egyiptomi barátsági szerződést. A fejlődés persze megállíthatatlan volt, az építők tökéletesítették a technikájukat, a hajógyár átállt a vastestű hajókra. A H-3-as gőzgépet felváltotta a H-5 végül a HH-8, a ÓmHHSzáva pedig szép lassan elavult lett, egy régi kor relikviája, amelyik alig felel meg a flotta legújabb elvárásainak. Mivel egy ekkora hajó túl nagy értéket képviselt a szétbontás szóba sem jöhetett, az Átkerülés utáni 8. évben a Szávát árverésre bocsátották és került némi korrupció és bennfentes kereskedelem után Vitéz kapitány tulajdonába.
A nehézgéppuskákat leszerelték, és csupán egyetlen PKM maradhatott a kormányosfülke tetején. A régi H-3-as gőzgép helyett egy új, alacsony fogyasztású kereskedelmi erőforrást építettek be és felújították az elektromos rendszert. A végére az egykori hadihajó alig emlékeztetett régi önmagára. Ezt pecsételte meg az újrakeresztelés. Mivel a ’ Száva ’ névre a flotta továbbra is igényt tartott, ezért új nevet kapott, és azóta Türr Istvánként rótta a Mediterráneum tengereit.
Egy ilyen út során szedték össze Periklészt. A megarai kereskedő középső fiának komoly pechszériája volt, a kevés atyai örökség felét elnyelte a tenger egy komolyabb vihar folyományaként. A második részlet, kétszáz amfora első osztályú krétai olívaolajként magával Periklésszel együtt Iakovonisz, a hírhedt kalóz kezébe került. Szerencséjére Iakovonisz azonban nem érdeklődött különösebben a technikai részletek és a világpolitikai események iránt, így jó ötletnek vélte egy ómagyar kereskedőhajó megtámadását. A dolog annyira szürreális volt, hogy Vitéz kapitány és legénysége nem is vette komolyan a fenyegetést. Mikor a kalózok kivont karddal készültek a rohamra, akkor már nem volt választásuk. A végeredmény egy ronda mészárlás lett, amit Vitéz nem tűzött a kalapja mellé. De komoly veszteség nélkül nyertek, elsüllyesztették a kalózhajót és kimentették a vízből a kapálódzó Periklészt.
A kereskedő nem győzött hálálkodni, különösen miután felismerte az ómagyar trikolórt. Khisszoszi Bazsír, az átállt és magasra jutott kereskedő híre addigra az egész görögség körében , és Periklész jól tájékozott volt. Esztergomot viszont csak egyszer lehet Sacco-zni (hihetetlen gyorsan elfoglalta az új főváros a régi mondásokat), Periklészből pedig nem lett második Bazsír. De a kiváló hajós, aki személyesen ismert minden zátonyt a szigetvilágban a legénység hasznos tagja lett, amit öt éve állampolgársággal honoráltak. Olajos Periklészként anyakönyvezve. Azóta egy illír asszony és két szurtosképű félig illír, félig görög, ám ’szellemében ómagyar’ gyermekkel gyarapodott a család.
- Merre vagyunk?
- Most hagytuk el Delphoit, hat óra és kikötünk, ha tartjuk a sebességet.
Kilenc kilométer óránként, nem éppen száguldás, de éjszaka nem érdemes jobban erőlködni. Különben is a nagyobb sebesség nagyobb tüzelőanyag felhasználást jelent. Meg amúgy is, az ómagyarok ráérnek, az antik meg pláne. Vitéz kapitány leroskadt a fülke egyetlen székébe és kissé elbóbiskolt.
 
- Üdvözlet, Korinthosz!
Reggel volt, vagy inkább délelőtt, mivel a kormány fölé szerelt óra tízet mutatott. Korinthosz házai egészen közel fehérlettek. Periklész a kormány mellett álló magnón megnyomta a ’Lejátszás’ gombot. Senki nem tudta, honnan szerezte meg a görög a ’Nagy Lakodalmas Kazetta 2007’-et, de tény, hogy volt egy a tulajdonában. Az Átkerülés meglehetősen megszűrte a magyar zenei kultúrát, minél primitívebb hordozón volt egy zene, annál nagyobb eséllyel élte túl az eseményeket. A kazetta 2008-ban már anakronizmus volt, amin csak gagyi mulatós zenéket árultak tehetségtelen előadók. Mire a nosztalgiahullám elérte Ómagyarországot, addigra viszont az összes mp3 és CD használhatatlanná vált, az elavult kazetta viszont túlélt, többszörösen másolva és felújítva, de megmaradt. Az ÓMR-2 manapság Lagzi Lajcsiból élt, és az emberek zabálták, mert a régi aranykorra emlékeztetett. Hogy Periklészt mi fogta meg benne, azt Vitéz kapitány nem értette. Mindenesetre a hadihajó múltból itt ragadt, két 500W-os külső hangszórója egész Korinthoszt beterítette a ’Kék a szeme’ című klasszikussal. A derék hellén polgárok hozzászokhattak már, hogy a Pista érkezésekor minden alkalommal az ómagyar ’kultúra’ újabb gyöngyszemeit ismerhették meg.
Annyi haszna persze volt a dolognak, hogy a kereskedők értesültek az ómagyar hajó érkezéséről, és kikötőbaknál már ott várakoztak a szokásos ügyfelek: Melétosz, a nyugállományba vonult félszemű kalóz, Dionikszosz, a rabszolga- és gyümölcskereskedő és Thémiron, a földbirtokos, akinek számtalan bányája volt délen. Vele szándékozott Vitéz kapitány nyélbe ütni a mai üzletet.
 
- Na mennyi?
- Tizenöt, plusz/mínusz három tömegszázalék nikkel, a többi vas. Ezeknek az antiknak fogalmuk sincs a jó ércekről.
Lovász láthatóan kialudta, sőt kissé túlaludta magát. A szemei táskásak, a mozdulatai pedig túl kimértek voltak, bár a vegyész mindig megfontolt, alapos munkát végzett. Egyesek szerint egyszerűen lassú volt és lusta. Viszont az antikat akármilyen állapotban képes volt fikázni. Pedig a laborfelszerelése nélkül ő sem tudta megmondani a piritminták nikkeltartalmát. Az antik meg csak annyit tudtak, hogy az ómagyaroknak bolond arany kell, hát bolond aranyat vittek nekik. Mit törődtek azzal, hogy a pirit vastartalmát hány százalékban helyettesíti nikkel. Nem is tudtak, nem is tudhattak a nikkel létezéséről, sőt arról sem, hogy a pirit vasat tartalmaz.
- Az annyi, mint négy és fél tonna. Plusz a kén. Harminc kiló pirospaprikát bőven megér. Húszról indítjuk az alkut, aztán meglátjuk, mennyit kér, még negyven kiló sem rossz üzlet.
Vitéz József nem kereskedőként képzelte el az életét. 2005-ben elnyert egy belga-magyar közös doktorit, és úgy volt, hogy a védése után Leuvenben kap állást. A doktoriját megírni jött haza, nyugodt körülmények közé (igazság szerint elfogyott az ösztöndíja), de Flandria után Tatabánya szinte egy Átkerülés volt. A valódi Átkerülés szinte nem is viselte meg, egy ócska hely változott világ retek hellyé. Ingerküszöb alatti dolog lett volna, csakhogy az Átkerült Területekről nem volt menekülés. A régi professzora, aki igazgatóvá vált, bevitte az Anyagtudományi Kutatóintézetbe, mint tehetséges fiatal munkatársat, de a puccs után a vegyszerek (köztük potenciális robbanóanyagok) hanyag kezelésére derült fény. Az igazgatónak mennie kellett, a régi helyettese, immár igazgatóként, pedig szisztematikusan megszabadult a régi főnök embereitől. Vitéz választhatott a mezőgazdasági munka és a fiumei expedíció között. A dolog egyszerű volt, az első expedíció tagjai vagyont szerezhetnek ókori műkincsekkel. A második bevásárolhat érdekes görög-római használati tárgyakból. A harmadik elveri a zsoldját haszontalan anti kacatokra. Vitéz az első expedícióban szeretett volna lenni.
A számítása bevált, a nyereségből lett a Türr István , amivel színesfémérceket vitt az egyre növekvő igényű fiumei ipar számára, tovább gyarapítva vagyonát. Sajnos azonban a Dínári-hegységben egyre több érctelért találtak meg és az igény egyre csökkent. Legnagyobb bánatára nikkelt is, a feltárást tavasszal kezdték meg és az év végére Fiume nikkelből is önellátó lesz. Sőt még exportra is futni fogja a kormányzó szerint. Ez lesz az utolsó szállítmány, amin nyereséggel lehet túladni. Hamarosan új vállalkozás után kell néznie. Ahhoz, hogy a római és az alexandriai követségre hordja a postát, ugyanis semmi kedve nem volt. (Különösen, hogy egy ilyen lassú hajót nem is erre találtak ki)
Lovász tavaly óta rágta a fülét, hogy építsenek egy hidrogénmalmot. Az egyik minisztériumi haverja szerint a kormány állandó léghajókapcsolatot akar a fontos központok között. Ehhez pedig hidrogén kell, sok hidrogén. A hidrogéntöltésű léghajó persze marhaság volt, de ha Albert nagyon akart valamit, akkor az úgy lett.
- Vitéz kapitány? A kormányosa volt szíves idevezetni, egy rendkívül fontos ügyet kellene megtárgyalnunk.
Kovács Bálint, Ómagyarország az Akháj Ligához delegált konzulja híresen csapnivaló arcmemóriával, egészen érthetetlen volt, hogy ezzel a képességével miként maradhatott a diplomáciai szolgálatban. A dologhoz nyilván semmi köze nincs annak, hogy a nagybátyja a Nemzeti Párt vezetője és támogatta a legújabb alkotmánymódosítást, ami egy újabb ciklust engedélyezett Albertnek. Vitéz legalább öt alkalommal találkozott a konzullal, de ő még mindig nem emlékezett rá.
- Négyszemközt?
- Természetesen.
 
A korinthoszi konzulátus talán húsz percig tudott volna egy komoly támadásnak ellenállni. Ez viszont bővel elég lett volna ahhoz, hogy addigra mindent megsemmisítsenek és a személyzet öngyilkosságot kövessen el. De a trikolórnál jobb védelemre aligha volt szükség, a görögök nagy része jól az eszébe véste az ÓmHH Tatabány és az ÓmHH Szentendre pellai és athéni bemutatóját. A legtöbbje ki tudta találni mi lenne, ha nem a puszta sziklát lőné a két hadihajó.
A konzul irodája a meglepően szerény és ízléses volt, különösen az athéni vagy a szürakuzai konzulátus értelmetlen pompájával összehasonlítva. Egyetlen lakkozott bükkfa íróasztal, rajta egy egyszerű asztali lámpával, az elengedhetetlen forgószék, elvégre valamivel le kell nyűgözni a primitíveket, és egy alig észrevehető hűtőgép. A konzul hellyel igen, de a hűtött itallal már nem kínálta Vitézt, majd a tárgyra tért.
- Kapitány úr, szerintem ne húzzuk az időt. Ön ugye természettudományos végzettségű? Mármint még az Átkerülés előtti időben fejezte be az egyetemet.
- Igen, de nem értem, hogy jön ez ide.
- Nos, Korinthosz összehozott egy új akadémiát. Van a városban egy rakat asztrológus és csillagász, ön tudja a legjobban, hogy ez egy és ugyanaz az antiknál. Ráadásul egy csapat alexandriai is itt van a városban, és filozófiai vitát terveznek.
- És?
- Nos azt szeretnék, ha Ómagyarországot is képviselné valaki. Mi pártatlanok lennénk az ügyben. Viszont meg kell mondjam, ehhez a témához egyáltalán nem konyítok, így talán túl pártatlan is lennék.
- Ha jól értem én lennék Ómagyarország arca ebben a vitában. Mi lenne a dolgom?
- Óh nem sok, nézzen okosan és kavarja ügyesen, érti mit.- A konzul egészen idétlenül nevetett. Inkább vihogott. – Higgye el, nem lennénk hálátlanok, száz ezüstforintom van a célra.
 
Az ókori görögök a XX. századi ember számára egyfajta eszményképpé nemesültek, a néppé, ahol először ragyogott fel a mai értelemben vett civilizáció. Művészetük, építészetük, filozófiájuk és tudományuk legendás volt. Thálesz, Pitagorasz, Démokritosz, Euklidész, Platón, Arisztotelész és Arkhimédész. Legendás alakok, akikkel csak pár szót váltani minden kincset megérne. Vitéz is így gondolt rájuk. Az Átkerülés után még görögül is egész tisztességesen megtanult, hogy eredetiben olvashasson pár művet (ez véletlenül a kereskedelemben sem haszontalan tudás). Aztán Szürakuzában mellbe verte a valóság. A ’Heuréka!’ történet szinte biztosan nem eshetett meg úgy, ahogy tanították, ugyanis a valódi Arkhimédész nem igazán vitte túlzásba a személyes higiéniát. Az első hang pedig, amelyet a nagy Arkhimédésztől hallhatott, egy falrengető fingás volt. A néhai Euklidészről meg azt állították a megbízható alexandriai üzletfelei, hogy egy részeges duhaj volt, és több bordélyházat szétvert. Ez mondjuk vagy igaz vagy nem. Az egykori magfizikus mindenesetre ötvenéves fejjel már többre becsülte a görög matrózokat a filozófusaiknál.
A korinthoszi és az alexandriai csillagászok és csillagjósok közötti vita (a sok híres, nagynevű tudós közül egyről sem hallott még) mindenesetre a szokott forgatókönyvet követte. Egy-két óra és előveszik a végső érveket is, és verekedéssel döntik el a kérdést. Ebben a korinthosziaknál volt a létszámelőny, de az alexandriaiak viszont kitartó és ravasz küzdők hírében álltak. Egyelőre azonban még a szóbeli résznél tartottak.
A vita maga meglehetősen szimpla kérdést járt körbe: mi a Világegyetem mozdulatlan középpontja. Ez asztrológiai szempontból állítólag létfontosságú, szerencsére a görögöknek semmilyen kísérleti (amit amúgy is megvetettek) vagy elméleti módszere nem volt, amivel el lehetett volna dönteni, hogy mi a valóság. Tehát jókat lehetett róla vitázni, ami aztán mindig szakálltépésbe torkollott. Vitéz persze előnyben volt, ő ugyanis tanult relativitáselméletet. Előbb-utóbb neki is el kell mondania a véleményét. Amit a lehető legzagyvábbra kell venni, mert ezt szeretik a görögök. Mondjuk például Athéni Kürénosz szónoklata után.
- … de hallgassuk meg hát miként vélekedik a körünkben lévő tisztelt ómagyar vendég.
A hangsúly egyértelmű volt, Vitéz kapitány se nem vendég, se nem tisztelt nem volt, ugyanis pár egyetértő hümmögés alapján a korinthosziak úgy vélték, az alexandriaiak pártját fogja.
- Köszönöm a szót nemes és bölcs Kürénosz, akinek tudását az ómagyarok legnagyobb elméi is csak tisztelettel emlegetik. Azt állítod, hogy a Föld, amelyen állunk, mozdulatlan, míg a nagyműveltségű Hippiádész szerint kering a Nap körül. Kürénosz mester, valóban, a tapasztalat azt mutatja, hogy a Föld mozdulatlan és egy helyben áll. De hajóztál-e már, bölcs Kürénosz? És ejtettél-e el valamit a hajózás közben? Hova esett az az ezüstdénár? Bizony Kürénosz éppen előtted hullott le, úgy mintha a szárazföldön állnál. Na de az a hajó biztosan mozgott, úgyhogy a pénz valójában előrezuhant. De te mégsem vettél észre semmit. Hiszen a mozgó hajón minden úgy történt, mintha a mozdulatlan szárazon állnál. Vagy tán a hajó sem mozogna?
Persze, ha a hajó a part mellett van, mégiscsak látszik, hogy mozog-e vagy sem. De mi van, ha a hajó a tenger közepén jár, távol a szárazföldtől, és egy erős, ám lassú áramlásban úszik? Az ilyen áramlások szélén, bármelyik matróz megmondhatja, örvénylések vannak. Nem Kharübdiszek persze, de az áramlás széle jól látható. Igen ám, de az áramlás másik oldalán nem csak nyugodt víz, de egy másik áramlás is lehet, ami folyhat ugyanarra vagy vissza. Ha a szegély két oldalán két hajó van vajon melyik áll, és melyik mozog? Bizony, megcsalhatják mindkét kapitányt az érzékei, hisz mindkettő hiheti azt is hogy az ő hajója mozog és a másik áll, de éppúgy hiheti fordítva is.
És hogy miként jönnek egy tengerész történetei a filozófusok vitájához? Gondolom egyikőtök sem ismeri Erőskarú Nél, a híres ómagyar hős legendáját, aki társaival kifosztotta a holdlakók királyságát. Titkos ómagyar legenda ez, és mára csak a töredékek maradtak meg belőle, de most, íme megosztom veletek, amit tudok. Erőskarú Nél nagy és erős hajót épített vasból, ezüstből, és titkos fémekből. Bátor legénységet toborzott és elindult velük gazdag zsákmányért a Holdra. És mikor megérkezett…
Ezt szánta a dramaturgiai csúcspontnak. Elővett egy megsárgult papírdarabot (a görögöknél is kezdett elterjedni az ilyen-olyan forrásból beszerzett papír, szerencsére még mindig túl drága volt, és csak az igazán fontos dolgokra merték használni), majd felolvasta az előzőleg ráírt szöveget a legarhaikusabb görög dialektusban, amire csak képes volt.
és a Hold bizony éppen olyan vala, mint a Föld. Bár szemre érett kecskesajthoz volt hasonló, de kemény sziklából vala az. A lent és fent kifordultak sarkaikból. És a Föld a fejünk felett vala, minden városával és tornyával. És látám Esztergom fényes, zászlókkal ékesített tornyait is, és Hellászt is és minden földeket és mindezek a fejünk felett lebegének. És Föld megtelék és elfogyék, mint innen nézvést a Hold. És tűnének a nappalok sokkal hosszabbnak, és Nap tizennégy földi napig ragyogott az égen. És az éjszakák hasonlóan hosszúak levének és tizennégy földi napig nem kele fel a Nap. És látánk a holdbéli királyság lakóit is, fehér vala az ő ruhájuk nekik és arannyal ékesített a sisakjuk. És nagy vitézül csatáztunk velük két holdi napon és éjszakán át, de mi kerekedénk felül, és keményen megsarcolánk akkor a holdbéli királyságot és hordának elébünk holdbéli drágaköveket, 15 talentummal…
Kételkedhettek nagytiszteletű csillagjósok a történet igazságában. De bizony ez így volt. És a holdbéli királyság lakói számára bizony a Hold a Világegyetem mozdulatlan közepe, hiszen nekik az nem mozdul. Ha pedig a napbéli királyság lakóit kérdezitek, bizony számukra meg a Nap lenne a Világegyetem mozdulhatatlan középpontja. Tehát válaszom a kérdésre: a kérdés értelmetlen. Igazi tanult elme nem foglalkozhat vele.
 
Vitéz kapitány még éppen időben hagyta el a vitának helyet adó színházat. A kiváló akusztikájú hegyoldal percekkel később egy igencsak eldurvult verekedés hangjait erősítette fel, a kirurgusoknak bő munkát adtak a nagytiszteletű csillagászok.
A Pista másnap reggel futott ki, teljesen feltöltött fa készlettel és a rakterében tíz tonna, tizenöt plusz/mínusz három százalék nikkeltartalmú pirittel. Újabb jó üzlet, de az utolsó a hajóval. Lehet, hogy bele kellene vágni Lovász hidrogénmalmába. Megpróbálni mindenesetre nem hülyeség, egy hidrogénmalom kijön legfeljebb ötszáz ezüstforintból, márpedig Vitéz ennek a háromszorosát is gond nélkül bebukhatta volna. Igen, ezt mindenképpen meg kell próbálni.
- Kapitány! – Periklész hívta. - Telegram Esztergomból!
Kissé morcosan ült le a hídon lévő rádió mellé. A kormányos soha életében nem látta a fővárost, fényképen is alig. Mindenesetre Ómagyarország ötvenezresre hízott fővárosa a csodák birodalma volt és minden valamire való dolog onnan származott. Nos, ez a telegram valóban onnan jött. A kapitány őszintén remélte, hogy a görög nem tanulta meg a Morse-kód olvasását. Elvileg a hajón senki nem értett hozzá. De Lagzi Lajcsi kazettája se volt előtte senkinek.
- Periklész kivételével mindenki kifelé! – A kapitány bízott benne, hogy már a nyílt tengeren lesznek, amikor fel kell vennie a kapcsolatot a Hírszerzés Dezinformációs Alosztályával, és akkor teljesen egyedül maradhat a fülkében. Sajnos még bőven az öbölben voltak, ahol meglehetősen veszélyes lett volna kormányos nélkül sodródni. Mindegy, a görög úgysem érthetett a Morse-kódokhoz. A rádiót adásra állította, és elkezdte püfölni a megszakítót.
– Kepler vonalban, akcio a tervek szerint.
Bár a társadalom nagyrésze az Átkerülés után valamiféle idealista utópiát kergetett, amiben a bölcs ómagyarok majd tanítják az emberiséget egy boldogabb kor érdekében, a vezérkarnak egészen eltérő elképzelései voltak. Ómagyarország minden látszat ellenére gyenge volt és technikailag elmaradott. Ha az antik akárcsak a töredékét megszerzik az ismereteknek, ha el nem is söpörhetik az ómagyar államot, de végletesen meggyengíthetik. Annyira, hogy az egész kísérlet összeomolhat és akkor Ómagyarország száz év múlva csak egy lesz az egymással acsarkodó anti királyságok közül. Ráadásul még a legoptimistább forgatókönyv is egy hosszú XIX. századot vetített előre, amiben az egyre növekvő népesség szépen elhasználja a bolygó erőforrásait, hogy aztán visszazuhanjon az ókori viszonyok közé.
Nem, a tudás átadását minden áron akadályozni kellett, sőt lehetőség szerint elnyomni az antik saját tudományát is. A Dezinformációs Alosztály egy fogaskerék volt ebben a gépezetben. És a terv működni látszott, a hellenisztikus tudományos csoda el fog maradni, részben Vitéz József vagy ’Kepler ügynök’ munkájának eredményeképpen.
– Mi tortent?
– A szokasos, vilagkepi vita a heliocentrikus és a geocentrikus csillagaszok között. A vegen verekedes. Egy kicsit megkavartam az allovizet a relativitaselmelettel es a holdraszallassal.
– Mi a jo budos francot csinaltal? Ismetlest!
– Megismertettem veluk a Galilei fele relativitasi elvet. Es meseltem a holdraszallasrol, persze atdolgozva.
– Bolond vagy baszki, ezert elovehetnek. Ez idoszennyezes, nem tudlak kihuzni a szarbol.
– Szerinted mire mennek vele? Azt hittem a DA meseket terjeszt az antik között. Hat meseltem. Egy jol eloadott igazsag artalmasabb ezer hazugsagnal.
– Lemegyek Fiumeba es teljes koru jelentest teszel. Andersen kilep.
Vitéz kapitány is otthagyta a rádiót és kilépett a fedélzetre. A szél sós, algaszagú levegőt fújt. De már annyira megszokta, hogy hiányozta. A francba az elvekkel, vesz egy nagyobb teljesítményű gőzgépet és postát fog Alexandriába szállítani. A Dezinformációs Alosztály meg örüljön, hogy hajlandó segíteni nekik.
 
 

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://omagyar.blog.hu/]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához