LFG.HU

auer 2009. szeptember 24
RPG Cimkek
Bevezetés
 
A Magusban a lovas harcos egy erős koncepció, ezt én is megtapasztaltam a lovag karakteremnél. Nagy kedvvel irtottam a rablókat lóról, amíg a KM be nem jelentette, hogy az egyik rabló csonkolja a lovam lábát.
Néztem a számokat és egy 3-4. szintű harcosnak nem jelent mindez gondot. Egy nehéz harci ló VÉ-je 75, amit 125-nél lehet túlütni alapesetben, +10 a végtag, ezt pedig egy 4. szintű harcorientált karakter kb. 40 felett megüti. Az UTK amúgy is érdekes csonkolási szabálya szerint pedig 14 Ép-nél (25 ¼ -ede, 2x kerekítve) le is vágta a lábát, 7 Ép-nél bénította. A példaesetben emlékeim szerint egy alabárd volt a fegyver, aminek az 5K6-os sebzésével könnyen összejön a szükséges sebzés.
 
Jelen esetben a 10 aranyas veszteség mellett kicsit erősnek érzem, hogy ilyen könnyedén lehet hatástalanítani egy lovas harcost. Tisztában vagyok vele, hogy való életben is a ló volt a lovagok gyenge pontja, de nem ennyire.
Ez a kiegészítő cikk nem annyira a világrealitást tartja szem elött, hanem ahhoz igazodik, ahogy a játékosok karaktereiket alkotják – legalábbis felém. Több parti is jogosan azt a szemléletet tartotta, miszerint ha harcos, akkor Harci gyakorlat 5. fok, Fájdalomtűrés 5. fok, Fegyverhasználat 5. fok és hasonlók. A rendszer biztosítja ezeket a lehetőségeket, akkor tényleg jogos a kérdés miért ne élnének vele a karakterek.
Itt jegyzem meg hogy valós életben nem értek a lovakhoz, kiképzésükhöz, mindez csak egy szabályrendszeri kiegészítő. Ha valaki jobban tudja, írja meg ő.
 
UTK 477. oldaláról, a fel nem tüntetett értékek változatlanok:
Könnyű harci ló:
KÉ: 20
TÉ: 45
VÉ: 80
ÉP: 20
FP: 40
Méregellenállás: 4
 
A könnyű harci ló módosított kezdő értékekei:
KÉ: 30
TÉ: 60
VÉ: 105
ÉP: 28
FP: 50
Méregellenállás: 5
 
Nehéz harci ló:
KÉ: 18
TÉ: 55
VÉ: 75
ÉP: 25
FP: 50
Méregellenállás: 5
 
A nehéz harci ló módosított kezdő értékekei:
KÉ: 28
TÉ: 70
VÉ: 100
ÉP: 35
FP: 70
Méregellenállás: 6
 
Utazó, igás és egyéb nem-harci lovak: Ké +10, TÉ+15 VÉ: +25, Ép, Fp ET rendszer Bestiárium, Méregellenállás +1. Nem léphetnek szintet, mivel nem harci lovak és nem is képzik őket.
 
Szintek
 
Az újítás hogy a ló is lép ezentúl szintet, de különbözően a játékosoktól. Először is 0. szintről indul ezek az értékek láthatóak fenn, de maximum hat szintet léphet. A szintlépés során a következő módosítókat kapja:
 
KÉ: +2
TÉ: +5
VÉ: +5
Szabadon elosztható HM: +5
FP: +5
Sp: +1/2 Tsz
 
A szintlépés eltér a megszokottól. Nem TP alapú hanem gyakorlás határozza meg. A szintlépéshez gyakorlás és olyan idomár kell, aki rendelkezik az Idomítás képzettséggel minimum 3. fokon. 3. fokú képzettséggel maximum 2. szintre lehet trenírozni egy lovat, 4. fokkal 4. szintre 5. fokkal pedig 6. szintre.
A képzés, betanítás ideje; 1.-2. szinten 1 hónap szintenként, a 3.-4. szinten 3 hónap szintenként, az 5.-6. szinten három hónap szintenként. A képzettség csökkenti az időt, 4. fok felezi (1.-2. szinten), 5. fok pedig harmadolja (1.-4. szinten). Földi időszámításban mért időről van szó.
Az idomítás napi 4-6 óra foglakozást jelent a lóval, egy hónap pedig 30 alkalmat. Nem kell egybefüggőnek lennie, lehet részletekben is a 30 nap (maximum x2,5 a szükséges időnek), de egy szintet egy idomár kell hogy végigvigyen, váltás esetén az eddig tanított napok száma elfeleződik, mivel új idomárhoz kell szoknia.
 
A kiképzés díja az alábbi táblázatban van, ezek csak viszonylagos árak a mesélő módosíthatja. Egy idomár egy nap maximum három lovat tud idomítani, +/-1 szint különbséggel. A lovat természetesen már kiképzetten is lehet venni. Erről az alábbi összefoglaló táblázat nyújt felvilágosítást.
 

*Az árak nem adódnak össze tehát pl.: egy 6. szintű ló 24 arany. Ez csak a képzés maga, a ló ára még ehhez jön hozzá. 5.-6. szintű lovat venni vagy idomítatni már ritkaság, országonként pár ember ha foglalkozik ilyennel.
Természetesen mágiával is lehet „tápolni” egy lovat, kellően elvetemült játékosok élőhalott, gólem stb. lovakat is létrehozhatnak.
 
A hátulütői
 
A ló egyre vadabb, harciasabb lesz, ahogy magasabb szintet ér el. Nehezen tűri a városi tömeget, megharapja, legázolja az embereket, nem engedi magához közel az idegeneket stb. Egy ilyen állattal nehézséget okozhat egy városon keresztülmenni, vagy egy istállófiú gondjaira bízni. A nagytöbbség úgyis átsiklik efelett a hátrány felett. Szóval mesélők egy pont, amivel meg lehet fogni a játékosokat, ha ezt a kiegészítőt kívánják használni.
Jó példa ilyen lóra David Eddings: Elenium regénytrilógiában szereplő harci mén; Faran.
 
Lóvértek
(kiegészítés a Titkos fóliáns 72.-73. oldalán levőkhöz)
 
A lovakat lehet vérttel ellátni. Az MGT a sebességből vonódik le, az Ár a teljes komplett vértre értendő, ha csak részeit kívánják megvásárolni akkor a teljes ár; 15%-a a homlokvért, 25%-a a szügyvért, és 35-35%-a a nyakvért és a farvért. Javításuk, sérülésük a normál vértekéhez hasonló.
 
 
*Csak nehéz harci ló bírja el
 
A vértezetek állíthatóak, egy méret minden lóra, de külön a nehéz harci kategóriára és külön könnyű harci kategóriára. A vértezetekre gyakran terítenek takarót, díszes hímzéssel. Előnye hogy takarja a ló lábait, így azok eltalálása a +10 módosító helyett +30-ra nő. Lovasok lóról nem támadhatják a másik ló lábát, kivétel szál- és távolsági fegyverrel. A lábakra nem lehet vértet rakni.
A lónak nincs vértviselete, így az SFÉ nem nő, viszont sokkal masszívabb mint az emberi páncélok, így a rájuk érkező csapások átütése 1 ponttal kisebbnek számít. Csak az átütés csökken, az SFÉ NEM nő.
Ha fémvért, akkor lehet természetesen, abbitból akkor két és félszeres árért +1 SFÉ, vagy drágább fémekből, ha a játékos van olyan elvetemült és gazdag.
Termesztésen lehet rúnázni, mágiával tápolni is, ez már a játékosok fantáziájára van bízva.
 
 
 
 

Hozzászólások

  [Összesen 49 hozzászólás - Ugrás a Fórumhoz]

Nem vagy bejelentkezve

Lépj be vagy Regisztrálj


  1. rmordon - 2012.01.09. 00:39
    Amúgy az, hogy alabárddal megnyomorít valaki egy lovat akkor, ha a közelébe fér, az nagyon reális, de az, hogy megállítja és, hogy túl is éli, az az ami nem reális akkor, főleg akkor, ha direktben ráront az úthenger és nem ugrik el, így az sem, hogy egy lovag elől nem menekül el egy rabló (elméletileg biztos halál...), meg az, hogy ha már olyan pro akkor a nagyon értékes lovat üti.

  2. rmordon - 2012.01.09. 00:19
    Épp ez a probléma jött elő nálam is, a nehéz páncélos lovag rohamára a következők érvényesek szerintem: Az ellenfél 2 dolgot tehet, menekül: gyorsaságpróba (ez csatában, ahol tartják a vonalat a lovasok nem opció, mert nincs hova menekülni, vagy ha próbálja akkor jön a következő, ezért olyan effektív egy roham), vagy harcol: ha harcol akkor csak akkor kezdeményezhet, ha szálfegyvere van, egy nehézlovas kopja ugyanis olyan hosszú, hogy akármilyen képzett is az ellen a méretkülönbségeket lehetetlen legyőzni (a józan ész szabálya)... ezzel meg is oldódott a probléma az illető halott, a lovat esélye sincs csonkolni a kopja végez vele (elő tszen is 100 fölötti Té, 2Xes sebzés mindent elpusztít ami nem az űrből jött) Ha ez nem történt valamiért meg akkor pedig támadhat, de amennyiben nem betonfal a fegyvere a ló vagy egészben vagy darabokban, de megállíthatatlanul átmegy rajta a maga 1200-1500 kilójával: ha a ló támadása (roham módosítók, stb annyi különbséggel, hogy mivel a lónak ez természetes harcmodora, a - módosítókat nem szenvedi el) sikeres, akkor 4k6+valamennyi sebzést szer kettő... 8K6 sebzést szenved el, azaz igen csak meghal. Ezt a támadást mindenkire ki kell dobni aki a lovas előtt tartózkodik és nem dobott sikeres gyorsaságpróbát. Ez az amiért félelmetes a lovagi harcmodor, a csatában több sorban jönnek és mindenki elrontja előbb vagy utóbb, a fegyverek az csak körítés, a lovak szét zúznak mindenkit!

  3. Ynas_Midgard - 2009.10.03. 16:18
    asthring:

    :popcorn: Pedig azt hittem, hogy ehhez a témához már nem lehet mit hozzátenni :langol:

  4. Odusz - 2009.10.01. 23:52
    asthring: Grat, legyőztél hülyeségben! :aboci:

    Az 1. ábra különösen szerencsés: művészi kifejezése rejtett mondanivalókak is egyben! :D

  5. Ravenheart - 2009.10.01. 20:35
    Ashtring, szabályod a legszebb Rolemaster hagyományokat idézi. :aboci:

  [Összesen 49 hozzászólás - Ugrás a Fórumhoz]