LFG.HU

HammerTimeCafe
raves
hírek

Szeretem kezembe venni a könyveket, fontos, hogy milyen a tapintásuk, a méretük, az illatuk, hogy milyen vastag a papír, hogy mennyire fehér. Milyen a borító? A betűtípus? Mindez sokat hozzá tud adni az olvasményélményhez. Az olvasás csak a második fázis, persze a legfontosabb. Végül pedig a nyom, amit az emberben hagy. Már ha volt olyan erős a mű, hogy képes legyen rá. Nyilván ez függ attól is, ki az olvasó, és legfőként attól, hogy milyen a könyv: “egy éjszakás kaland” vagy “társ egy életre”.
(Életem első átfogó kritikája következik, terveim között szerepel, hogy hasonlóképpen felboncolom az összes könyvet, amelyet olvasok és/vagy megérdemli.)
 
Kleinheincz Csilla novelláskötetét két hete vettem a kezembe, és rögtön szembetűnt, mennyire igényes kiadvány. Keményfedeles, kellemes tapintású, fehér papírra nyomták, könnyű olvasni, nem túl szellősek, nem túl sűrűek a sorok. Maga a kötet nem vastag, és mivel tíz novellát tartalmaz, az ember bátran, bármikor nekiáll, mert tudja, hogy be tudja fejezni a történeteket.
 
A borító már más tészta. Véleményem szerint a legfontosabb elemek egyike, az első kapcsolódási pont a mű és az olvasó között. Valamit sugall(nia kell), el kell árulnia néhány titkot, fel kell tárulkoznia, de úgy, hogy ugyanakkor sejtelmes is maradjon.
Sellő ül egy rakás tengeri állaton, akik egymást zabálják, mindezt meglehetősen távolságtartó módon. Számomra túlságosan hidegen. Önmagában a borító egyébként remek, csak éppen nincs összhangban a tartalommal, ugyanis a novellák sokkal meghittebbek, élettel telibbek ennél. És nem ennyire jellegtelen barnák, sokkal inkább tusfeketék, indigókékek és borvörösek.
A cím (Nyulak, Sellők, Viszonyok) nem hétköznapi, elsőre talán sutának tűnik. Nyilván nehéz összefogó címet, gondolatot találni egy több írásból álló műnek, bár azt nem egészen értem, miért pont a nyulak és a sellők kerültek elő végül, hacsak azért nem, hogy jelezzék: hétköznapi és csodás történetek várnak az olvasóra.
És persze leginkább viszonyok, kapcsolatok.
 
Mielőtt rátérnék az egyes novellák részletesebb tárgyalására, összességében azt tudom mondani, hogy kellemes volt olvasni a szöveget. Persze enyhe hullámzást mutattak az egyes novellák, de mindegyiken átsütött Csilla stílusa, amely elsősorban szép és megkapó képekkel operál, és főleg gondolatokat vet fel, semmint megválaszolja azokat. Ugyanakkor néha a hangulatteremtő eszközök a dinamika rovására mentek, de sosem zavaróan.
Érdekes, hogy Csilla milyen sokszor használt egyes szám első személyű narrációt (több, mint a kötet felében), ami azért nem szerencsés választás, mert egy novelláskötet esetében jó, ha elkülönülnek a nézőpont karaktereknek egymástól. Bár nem fedeztem fel két teljesen egyforma narrátort, azért jobban elválhattak volna egymástól.
A legtöbb novella után el kellett gondolkodnom, ízlelgetnem kellett a történetet, a hangulatot vagy éppen a karaktereket, és ez megadta a löketet, hogy rögtön olvassam is a következőt.
Akkor jöhetnek egyenként a novellák, vigyázat, innentől szpojlert is tartalmazhat a szöveg!
 
Nagyerdő
A kötet nyitódarabja. Nem tudom, mi volt a szerkesztési koncepció, miért ez került első helyre, én nem tettem volna. Ez az egyik történet, ami kilóg a többi közül. Először nem értettem, miért.
Az alapszituáció röviden: három gyerek eltéved az erdőben, és az egyikük rosszul lesz. A novella a “vezér” szemszögéből mutatja be az eseményeket, azt, hogyan lesz a magabiztosságból kétségbeesés. Igazi bukás történet ez, a táj gyönyörű megfestésével, a dráma kellő adagolásával. Ismerős karakterek, tipikus gyerekek, bárki magára ismerhet bennük.
Viszont két probléma van a történettel: a lassú felvezetés előre sejteti a tragédiát, ami végül bekövetkezik, tehát nincs csattanó. A másik, hogy a konfliktus csak kis részben adódik a főhősből vagy a karakterek közti viszonyrendszerből. Sem a rosszullét, sem az eltévedés nem róható fel a főhős hibájának. Bár éppen ez a hétköznapiság a fő ereje a novellának – sajnos ilyesmi bármikor előfordulhat.
Ugyanakkor a novella, megalapozza a kötet hangulatát, úgyhogy ha pontoznom kellene, akkor: 4/5
 
Hollók a dróton
Zavarba ejtő novella, meglehetősen nagy pálfordulás az előző történet realizmusa után. Egy hollópár női tagja elégedetlen lesz az életével, amikor meglát egy rajzolgató fiút a téren.
Zavarba ejtő, mert a hollók viszonya egy az egyben átültethető emberi viszonyokra, a ragaszkodás és a vágy gumiszerű kapcsáról szól. Mindez egyszerű természetességgel. És a végén nem úgy zárult a novella, ahogy az olvasó várná, hanem úgy, ahogy az
életben történne. A megszokás erősebb, még akkor is, ha az ember(holló) változik is közben.
Egyetlen hibaként a kissé szellős hangulatot tudnám felróni. A tél, a kopasz fák és a hollók önmagukban nem adtak egyedi színt.
Először 5/5-öt akartam adni, de a többi novella fényében ez csak 4,5/5.
 
Nyulak
Újabb pofon az olvasónak. Eddig volt realizmus, aztán allegória, és most egy lebegő történetet kapunk. Képzelet és valóság között, a női lélek mélyén sorakozó ikonok között vezet az út.
Női lélek, írtam, mert férfi szemmel meglehetősen bizarr ez a világ. Ismeretlen, és persze ismerős. Egy leszbikus pár kapcsolata, amelybe befurakszik egy férfi, és megváltoztat mindent.
Ha kötözködnöm kell, akkor azt tudnám kiemelni, hogy a két főszereplő nem válik el egymástól eléggé… Ám, ez lehet írói koncepció is, lehet a két karakter egyetlen nő két oldala, és akkor talán még erősebb a szimbólum, amit képvisel a mondanivaló.
5/5, de lehet, hogy csak sokat képzelek bele 
 
Egy csepp málna
Az első novella, ami igazán megérintett. Ízig-vérig szerelmes történet, egyszerű történetvezetés, egyszerű stílus. A tó felébred, amikor vízébe esik egy férfi. Lélekben emberré válik, testben egyszerre marad víz, és lesz nő. És így válik a történeten keresztül minden nő vízzé, amely hagyja, hogy kapjon, és feléled, hogy adhasson. Még ha a férfi végül nem is őt választja, akkor is.
A haluvúdi romantikus filmeken szocializálódott szívű olvasókat nem biztos hogy kielégíti ez a fajta befejezés, azonban be kell látni: az élet többször ilyen. Ez a tó azonban nem csalódott, legalábbis nem mutatja. Csak éppen visszavedlik megint tóvá, várva, hogy ismét történjen valami.
5/5
 
Sellődal
Az első olyan történet, amely igazán elgondolkodtatott az emberi természetről. Nehezen indul, vagyis inkább nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Féltem, hogy valami klisés matróz-sztori, vagy rosszabb esetben rémtörténet, de szerencsére nem.
A lezárás megerősített, hogy a történetben nem egy beteg emberről olvashattunk, aki mindenáron birtokolni akart, hanem nagyon is létező emberi tulajdonságról. Tanulságos történet, kissé szájbarágósan, de nem tolakodón: a szerelem nem ilyen, mondja a főhős, és egyetértünk vele. Aztán elgondolkodunk, és azt mondjuk: de, sajnos ilyen a szerelem. Ilyen is tud lenni.
A novella kissé döcögősen indult, de nem bántam meg, hogy végigolvastam. A végére ez is hozta az 5/5-öt.
 
Egyetlen esztendő
Előre leszögezem, hogy ez is egy jó novella, de nem remek. Nem is a legjobb. Engem legalábbis nem érintett meg.
Adott egy lány, aki meghozza élete nagy döntését: el akar utazni párjával Indiába, hogy ott dolgozzanak, éljenek. Csakhogy a jós apa, aki mindig biztosan látja a megváltoztathatatlan jövőt, elárulja, hogy a fiú egy év múlva meghal.
Érdekes felütés, csak éppen sejthető a novella vége. Szerencsére Csilla tett egy csavart a történetbe, de ez sem segít azon, hogy a fiú karaktere halványra sikerült, és a legtöbb reakciója felszínesre.
Viszont az apa és lánya kapcsolatot remekül kidolgozta, nagy erőssége a novellának, és erre terelődik a hangsúly, még a fordulat is ehhez kötődik, csak éppen a történet szól – látszólag – másról.
Ettől függetlenül 4/5.
 
Emma utazása
A leghosszabb, mégis az egyik legpörgősebb novella. Egy megtört lány szemszögéből elmesélt utazás-történet: a szerető útja a férfi temetésére, és a lélek útja háborgástól a megnyugvásig, miközben különböző a stációkhoz ér, különböző emberekkel, férfiakkal és felfogással találkozik.
Kitartásról, érzelmekről szól. Emberi történet ez is.
A főhős karaktere ebben a történetben nagyon erős, motivációja tiszta, könnyen azonosulunk vele, ezért nagyon is átélhető minden, ami vele történik.
5/5
 
Jambalaya
Személyes kedvencem a kötetből, talán azért, mert egy igazi férfi-történet. Van egy mondás, miszerint ott az otthonod, ahol az ágyad. A novella ezen a mondáson csavart egyet valahogy így: ott az otthonod, ahol enni adnak.
A főhőst elhagyja a felesége, utolsó közös ebédjükre jambalayát készít, és ez az emlék beég a férfi emlékei közé. Amikor meglátja, hogy egy kis kifőzdében lehet ilyen ételt kapni, először bátortalanul ugyan, de kipróbálja. Törzsvendég lesz, és az élet dolgairól beszélget a tulajdonossal.
Ez a novella az ízeken keresztül mesél a kapcsolatokról, kötődésről. Engem megtalált, és azóta másképpen nézek a feleségem főztjére is
5/5
 
Szolgálati járat
Ellenben ez a novella nem talált meg. A karakter jellegtelen, a történet kiszámítható, sokszor olvastunk már ilyet. Klasszikus kísértettörénet, és semmi több. A fentiek után kis csalódás.
A buszvezetőnő megtudja, hogy a kolléga felesége és gyereke meghalt autóbalesetben, aztán indul az éjszakai műszak, és a buszra először egy halott nő száll fel, aztán egy fiú…
Nincs a történetben akkora mélység, mint az előzőekben, akár ki is maradhatott volna a kötetből.
A stílus és a passzív főhős tapintható félelmének ábrázolása javít rajta:  3/5.
 
Éjfél után hajnal előtt
Ez egy felforgató novella, aminek olvasásakor kinyílik az ember zsebében a bicska. Éppen ezért nehét tárgyilagosan szólni róla bármit is.
A néma lány aludni próbál, miközben az éjszakai zajokra figyel. Baljós hangokra. Gondolatai a nemrég megszületett gyermeke és a mogorva apja körül forognak. Az ember csak sejti az elején, hogy miféle szörnyű háromszögről van szó, és bár nem lesz kimondva sosem, a megérzés mégis bizonyossággá válik.
A sorok között megbújó szörny az, ami miatt remek ez a novella, bár a befejezés számomra nem kellően megalapozott, nem jön a karakterből. A lány ugyanis a végén megöli az apát. Az igazságért kiáltó lelkünk megnyugtatását szolgálja talán, de azt hiszem, ha a lány végül tovább feküdt volna az ágyon, a szörny felfalta volna az olvasót is.
4/5.
 
Összességében úgy tettem le a könyvet, hogy több lettem általa. Gondolatokkal és érzelmekkel gazdagabb, és a stílus miatt szívesen fogom újra elolvasni. Ezúttal nem sorban, hanem a hangulatomtól függően.

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://raves.sfblogs.net/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához