LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek
A Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat olyan negyven év alatt eljutott a kétszázadik kötetéhez. Ezt megünneplendő állt elő a kiadó a fantáziadús című novellaválogatással, amelyben fele-fele arányban vannak hazai és külföldi szerzők. Tematikailag egy összekötő elem van köztük: valamennyi scifi novella. Illetve nem mind az, de novellák… Na mindegy, lássuk őket.
 
Isaac Asimov: Hatalomérzet
Asimovot nem lehet kihagyni ilyen jellegű válogatásból, még ha nem is biztos, hogy jót tett az írásainak az eltelt idő. Az 1958-as novellán is látszik a kor, kicsit el is van nyújtva, viszont ha az ember félrehajtja az enyhén szatirikus külső részt – Asimov nyilván nem a jövőt próbálta megjósolni a matematikai műveleteket a számítógépektől visszavevő emberiséggel -, a maga idejében érdekes filozofálgatást talál a találmányok veszélyeiről. Kötetkezdő felütésnek remek.
6/10
 
Nemere István: A háború 11-kor kezdődik
Nemere halad a korral. Valószínűleg látott valahol egy starcraft-játékot, mivel a novellaszerűségben épp háború zajlik, ami egy össznépi stratégiai játék-meccs, ahol a végén csak egy maradhat. És a végén az egyik főszereplő marad – aztán kiderül, hogy a második helyezett a társa, ugyanabból a lakásból, aki dühében jól el is hagyja. Függöny. Mindez 11 oldalon.
Én csak azt nem értem, hogy mit keres ez itt, ennyire olcsó volt? Nem volt valami más? Bármi más, egy bevásárlólista is jobb lett volna ennél…
0/10
 
E.C. Tubb: A bukott angyal
Oldschool szerző novellája 1969-ből. Kellemes stílus, hangulatos, mintha egy régi Szürkületi zóna vagy Végtelen határok epizódot olvasnánk az időt visszapörgető kütyüvel. Kicsit kiszámítható, de a korát elnézve meg lehet bocsátani neki.
6/10
 
Kasztovszky Béla: Gyógynövények
Ebben itt egy fazon nekiáll gyógynövényt gyűjteni, aztán ebbe belekeveredik egy másik dimenzióbeli pofa, és a végén a másik dimenzió képviselői jó eséllyel meg fogják ismerni az ópiumot és annak hatását. Aranyos, de tényleg, csak nem vagyok benne biztos, hogy meg is kellett volna jelentetni. Oké, csak hat oldalt foglal, de ide ugyanígy elfért volna mondjuk egy novella is. Tekintettel arra, hogy itt most hanyagolták ezt a “magyar Bradbury” nonszenszt, kicsit feljebb pontoztam.
2/10
 
A. és B. Sztrugackij: Vándorlókról és utazókról
Szintén nem egy friss, még a hatvanas évekből származó írás, így a csattanó a megfigyelőkről és megfigyeltekről talán nem durran akkorát, mint a készültekor. Ezzel együtt a Sztrugackij tesókra jellemző jellegzetes hangulat ott van (a polippopulációs kutatásból kinövő történet már indításában is gondoskodik az egyedi hangról) , az összhatás pozitív.
 
7/10
Kánai András: Bábel folyói
A vallás/egyház, valamint az idegenek kapcsolatából elég sok mindent össze lehetne hozni, feldolgozták már a témát jól és rosszul is. Ebben a novellában érzésem szerint a sallangból több van, mint megragadott lehetőségből és valahogy a befejezés sem üt akkorát, mint amekkorát kéne. Talán ha jobban átjönne a szövegen a főszereplő sodró hite és lendülete… Eh, egynek elmegy, de nem hagy maradandó emléket.
5/10
 
Robert Silverberg: Schwarz a galaxisok között
Hm. Hát a fene se tudja. Ha a szerző szándéka az volt, hogy a főszereplő antropológust – akinek a földi kultúrák keveredése miatt sír a szája – egy rinyáló idiótának nézzük, akkor elérte a célját. (Lehet, hogy tényleg ez volt a célja, erre több jel is utal a főszereplő származásával kapcsolatos párbeszédtől egészen odáig, hogy az ipse teljesen el van ragadtatva a láthatólag egy bolygó-egy kultúra stílusban összerakott idegen lényektől, amiket drogos álmaiban lát.) Ha a szándék a kérdések feltevése volt, hogy az olvasó gondolkodjon is egy kicsit – nos, azt lehetett volna kicsit érdekesebb formában.
A hetvenes években íródott novellának ezzel együtt nem tett jót az idő, bár már elkészültekor sem lehetett nagy durranás. A közgazdászokat lesajnáló beszólás miatt kap még egy plusz pontot.
4/10
Michael T. Cricket: A miniszterelnök-jelölt
A nyolcvanas években olvastam ilyen széles mozdulatokkal kikacsintgató, kis valóságunk elé görbe tükröt gányoló, viczes írásokat. Már akkor is marha unalmasak voltak. Ez se különb, bár a szerző lakásszerte nagy sikert arathatott humorával.
3/10, de az angol álnévért még járna egy további levonás.
 
Ted Chiang: Kilélegzés
Ted Chiang nem az a típusú szerző, aki hetente tolja ki magából az újabb és újabb trilógiákat. Meglepően kevés írása jelent meg, amelyekért viszont igen sok díjat kapott. Ez a novella idén elnyerte a Hugo díjat, abszolút megérdemelten. Már a felütésnél is felkapja a fejét az olvasó, hogy mi a fene, aztán elveszik a mechanikus emberek világában és a tragédiában, amit az elbeszélő kutatásai jeleznek előre. Magasan a kötet átlagszínvonala felett van. 
10/10
 
László Zoltán: Temetői járat
Elsőre egy viszonylag jól megírt V-klónnak tűnik a történet, amiben a jószándékúnak tűnő idegenek valami titkos tervre készülnek az emberekkel szemben… aztán az a csattanó, hogy tulajdonképpen nincs csattanó. A végeredmény így elég érdektelen.
4/10
 
Mike Resnick: Hittétel
Mintha egy újabb novellát olvasnék az Én a robot-ból, azzal a különbséggel, hogy Resnick stílusa kifinomultabb Asimovénál. Nem tartottam jónak a kicsit nyilvánvaló érzelmi hatásra utazó technikát – sztereotip okosrendesérdeklődő robot vs. standardföldhözragadthívők, valamint a tragikus végkifejlet -, amin felül túl sok újjal nem tudott előjönni az írás. Örültem volna, ha kicsit bátrabban nyúl a témához a szerző…
5/10
 
Takács Boglárka: Az asztal
Oké, rendben, a szerző nem veszi komolyan magát, lájtos kis sztori, amire nyomokban rá van aggatva egy kis scifi díszítés is, de azért jó novellának nem nevezném ezt a kis irodai történetet… A scifit kiszedve, a maradékot kicsit alaposabban megdolgozva lehetne belőle egy emészthető céges szatíra, jelenlegi állapotában viszont feleslegesen foglalja a helyet.
3/10
 
Jean-Claude Dunyach: Az emberi test rabságában
Hát… Emberek meg mesterséges intelligenciák, némi technoblabla… Nem nagyon fogott meg, sem stílusával sem tartalmával.
3/10
 
Somlai Nóra: A farmer és a lányka
Van valami magányos és éhes kiscsaj, aki találkozik egy farmerrel – a gazdálkodó, nem a ruhadarab -, aki meghívja kajálni, amit először elutasít, majd visszamegy, megöli a farmert, feldarabolja, megeszi, majd boldogan elheveredik a nyuszik között. Ja, és a kiscsaj valami kutatóintézetből szökött, gondolom ez a scifi vonatkozás, de nehéz megítélni, annyira álmosító ez a fáradt megbotránkoztató szándék, amivel a szerző kísérletezik.
Én csak annyit kérdeznék, bátortalanul, hogy ez mégis mi a szar, és hogy kerül ide?
0/10
 
Elisabetta Vernier: Embargó
Nem-különösebben-emlékezetes ötoldalas, amiben egy embargó alatt levő bolygón -gondolom bolygóról lehet szó – szépen lassan összeomlik a technikai infrastruktúra, aztán a rezsim is, majd jönnek a jóbácsik kajával meg alkatrésszel és minden jó lesz.
Biztosan volt valami oka is annak, hogy be kellett tenni ezt az írást is a kötetbe, bár nem hiszem, hogy az túl racionális lett volna.
2/10
 
Antal József: Távlatok
Lepukkant lúzer tüzelőt keres, talál egy rakás régi újságot, benne hetven évvel korábbi novellájával, amit olvasni kezd. A novellában szereplő utópisztikus helyen élő páros olvasni kezd egy hetven évvel korábbi novellát. Abban gonoszbácsik épp felégetik a parasztbácsi földjét, mert nem engedélyezett magból vetett rá. A gonoszbácsi olvastatni kezd a parasztbácsival egy régi novellát, amiben kiberpunk-transzhumán jellegű tudatok kezdenek olvasni egy novellát, ami ugyanúgy kezdődik, mint ez itten. Aztán a szerző elindul visszafelé ezeken a novellákon és vége felirat. A nem túl eredeti szerkezet – más kezdő írók is megpróbálkoznak vele, szerencsére azok nem mind jutnak el a megjelentetéséig – mellett van néhány kinyilatkoztató általánosság is a műben. Gyenge, de azért összességében nem az az inkább-levágom-az-arcom-kaszával kaliber, mint mondjuk a Justitia volt.
4/10
 
Szergej Lukjanyenko: Mint férfi a férfival
Ez egy négy oldalas valami, amiben két fazon egy nővel kapcsolatos összekülönbözését virtuális valóságos meccseken rendezi. Azt hiszem, nem feltétlen lesz díszhelyen a szerző maradandó művei között, mert se eredetiség se ötlet nem nagyon van benne, viszont az emberben azért felébred az elismerés, hogy ezt el volt képes sózni novellának és valaki megvette…
0/10
 
Szélesi Sándor: Hogyan szabaduljunk meg önmagunktól
Kevéssé fantáziadús módon a novella főszereplője az író, a jópofi kedvéért megemlítve haverok, kollegák is, valamint saját korábbi művek. Olyan ez, mint valami önreklámblokk, novella helyett.
Az írás amúgy némi technoblabla, időutazósdival és üresjárattal felöntve. Remélem, egyszer eljön az idő, amikor a szerző a fantáziáját is használni fogja, mert ez itt elég földhözragadtra sikerült.
2/10
 
Gustavo Valente: Az utolsó út
Két kérdésem volna a szerkesztőhöz:
- Ki ez a Gustavo Valente?
- Miért tűnt jó ötletnek a relativitáselméletről és egy bicikliversenyről zavarosan zsabzsézó novellaszerűséget beválogatni a kötetbe?
Kifejtő kérdések, mindkettőre öt perc áll rendelkezésre.
1/10
 
F. Tóth Benedek: Hiszed vagy sem
A szerző mintha fejlődött volna a nem túl jól sikerült novelláskötete óta – ez egy egészen okés írás lenne, annak ellenére, hogy az ősember szintű idegenek közé kerülő civilizált bácsi – koncepció csontját már rég leszopogatták és elrágcsálták. Egyedül a lezárás tudással és hittel kapcsolatos, elég lenkenénis kinyilatkoztatásai voltak igen csikorgóak, meg ugye a szokásos, megkavart szórendű mondatai, amik továbbra is inkább egyénieskedő, mint egyéni hatást keltenek.
5/10
 
Jonathan Lethem: Katasztronauta
Lethem a Gun, with occasional music óta kedves kis szívemnek. Ez a mostani novellája csak igen kevéssel marad el a Super Goat Man mögött, ami eddig a kedvencem a szerzőtől. Nincs nagy történet, egy lassan összeomló űrállomáson fogoly űrhajósnő leveleiből áll össze az írás. Komor, depressziós, emberi novella, Lethem a tőle szokásos precizitással adagolja az ütéseket az olvasónak.
A magam részéről várom, mikor hozza meg a posta a nemrég megjelent Chronic City című regényét, amelynek a főszereplője Chase, az itteni levelek címzettje…
10/10
 
Galántai Zoltán: Aszterión háza
Valahol, valaki számára biztos megvan a varázsa annak, ha mitológiai történetek – jelen esetben a Minótaurosz-sztori - modernizált, lövöldözős és kissé zavaros változatát olvashatja, arctalan szereplőkkel és érdektelen stílusban. Sajnos itt ez nálam nem volt túl bejövős.
1/10
 
Robert Charles Wilson: A megfigyelő
Jegyzet a fordító számára: nagyon idegesítő és hülye szokás, hogy minden apróságot nekiállsz lábjegyzetben magyarázni. Egy scifi válogatásban képes vagy pl. Huxley neve mellé magyarázó szöveget tenni, pláne, hogy pár oldallal később a novella is elmondja, ki ő? Szokj le erről a jövőben és inkább törekedj arra, hogy a lefordított szöveg kevésbé csikorgó legyen. Köszi.
A sztori amúgy a standard idegenes-elrablós-vizsgálós történetek egy kissé érdekesebb változata, de van egy olyan érzésem, hogy a fordítás sokat elvesz az élvezhetőségéből. Azt hiszem, inkább levadászom valahol az eredetit…
5/10
 
Tom Anderson: A projekt
Burger István novellája mintha egy hatvanas évekbeli scifi magazin szerkesztőségének “visszadobva” feliratú mappájából keveredett volna a kötetbe. A földi túlnépesedést egy közelbe vontatott bolygóval megoldani készülő ipsék párbeszéde nem túl izgalmas, a végén csattanónak benyomott fáradt pukkanás pedig kellemesen céltalanná teszi a novellát.
1/10 Meg ugye az írói álnév…
Fene tudja, ha a Galaktika fantasztikus könyvek sorozat célja a hazai és külföldi scifi irodalom legjavának a bemutatása, akkor miért nem lehetett ez vezérlőelv a jubileumi kötetnél is?
 
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához