LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

Tudjátok, hogy csinálják a norvégok? Mindjárt elmondom, csak előtte  pár szót arról, miért szeretem a szerepjátékokat.

Számomra az RPG egyik vonzereje, hogy olyan világokat ismerhetek, tapasztalhatok meg, amely más logika, más szabályok szerint működik, mint ez itt, amiben élünk. Más szabályok szerint, de hihetően – már ha egy jól összerakott szerepjátékkal van dolgunk. Átkerülni egy másik univerzumba – valami ilyesmit vártam a Nørwegian Style tizenöt szerepjátékától. Azt nem sejtettem, hogy az átkerülés már a bevezetővel sikerülni fog. Államilag támogatott szerepjáték-kiadás? Szerepjáték, melyet csak akkor vehetsz meg, ha leckéket veszel az írótól, és megkapod a tanúsítványt, hogy képzett játékos vagy? (Huszonhét példány kelt el a műből.) Floppin terjesztett szabálykönyv PowerPoint prezentációval? És még csak a második oldal közepén járunk.

Annyi bizonyos, hogy a norvég szerepjáték (szemben például a hazaival) máshogy fejlődött, mint a fővonal. A kapcsolat természetesen megvolt, megvan az angol nyelvű játékokkal, s az indie-hullámmal közelebb került a két  ág, annyi biztos: a norvég szerepjáték más. Másnak más, de jónak vajon jó-e? Erre próbál választ adni a kötet, mely angol nyelven, 226 oldalon mutat be tizenöt szerepjátékot. Azazhogy…

A kötetben a “hagyományos” szerepjátékok mellett mást is találunk: mesélő-játékokat (story games), szerepjáték-költeményeket, kiegészítőket és szoba-liveokat is (chamber larp). Külön ki kell emelni azt is, ami nem játék: a könyv, amely méretében Joshua A.C. Newman Shockját idézi (vagyis lesz legalább egy könyvünk, ami passzol a Shock mellé a polcon) gazdagon illusztrál. Ám az illusztrációk alatt ne a szokásos scifi-fantasy képeket értsük: a gyakran duplaoldas képeken Gustav Vigeland szobrait láthatjuk.

De térjünk vissza a szerepjátékokra: felnőtt játékokat láthatunk, nem csak ami a témájukat illeti: a legtöbb játék direkt rövidebb ülésekre készült, minimális előkészületeket igényel – ne számítsunk tehát bonyolult karakteralkotási módszerekre. Ha papíron nem is, lélekben érdemes felkészülnünk: lesz itt minden, zombipornótól kezdve apagyilkosságig minden. A szerzők nem riadnak vissza az emberi létezés mélyének sötét titkatól: az említetteken túl az egyik játékban fociszurkolókat alakítunk, egy másikban pedig kortárs képzőművészek bőrébe bújunk.

A tizenöt játékot nem érdemes sorban olvasni, pláne nem sorba játszani. Érdemes viszont a végén kezdeni: Håken Lid Régi emlékei (Forgotten Memories) megmutatja, hogy nagyjából mire számíthatunk. A játék a történetmesélést, majd a kocsmai sztorizgatást gondolja újra – sosemvolt emlékeinken merengünk a többiek közreműködésével, belekérdezésével.

Ami nekem nem jött be, az a két szerepjáték-vers. A szerepjáték-költemény fura műfaj. Negyedórás villámjáték, melynek célja egy hangulat átélése. Ahogy egy jó vers elolvasása után is megmarad egy érzés, úgy képes egy ilyen közös “költemény” felidézni egy atmoszférát. A megcélzott atmoszféra jelen esetben egy angol kocsma, ahol norvég futbalszurkolók ülnek egy unalmas meccs után (Stoke-Birmingham 0-0), vagy egy élő szerepjáték utóélete (Retrospect).

Hangulat és megfelelő társaság kell ezekhez, akárcsak a kötetnyitó darabhoz, az Elcseszett ifjúsághoz (Fuck Youth). Fiatalokat alakítunk, és pár kártya segítségével újra végigbotladozhatunk a fiatalságunkon. Még inkább fontos a társulat Erlend Bruer Apájánál (The Father). Szerintem ez lenne Freud kedvenc szerepjátéka. Hárman ülnek az asztalnál, az Anya, a Fiú és a Lány. Apa halott. Ki tette és miért? Nem az a játék, amelyet ismeretlenekkel szeretne játszani az ember, és ha jobban belegondolunk, nem is az a játék, amit olyan valakivel játszanánk, akit túl jól ismerünk.

Jól megválogatott társaság kell a Zombie Pornhoz is. Zombikat alakítunk, az élőholtak világának pornósztárjait, szeretetre és sikerre vágyunk, és minél több ép testrészre. Hülyén hangzik? Az is, de állítólag a narrativista Forge-vonal paródiájának szánt rpg nem csak egyszeri olvasásra, de több játékalkalomra is kiváló szórakozást nyújt.

Nem kell viszont társaságot  válogatni a Pervo-hoz. Vagyis: kell egy csomó szerepjátékos, hogy kiszolgálják a mesélőt. A kifordított Violence™ önmagában nem újdonság -  előbb-utóbb minden társaságban igény van egy ilyen játékra, és ha szerencsénk van, a mesélő nem komolyan csinálja. Ideális játék arra, hogy kirázza a résztvevőket a saját maguk kialakította játékrutinból.

Érdekes koncepció a Új hangok a művészetben (New Voices in Art). Chamber larpról van szó, vagyis egy olyan rövid élő szerepjátékról, ami csak pár óráig tart, és sokszor elég hozzá egy szoba vagy terem (ezen a linken többet is meg lehet tudni róla). A zárt tér jelen esetben egy kiállítóterem, benne kezdő képzőművészek művei, és órákon belül eldől, hogy ki lesz az, aki a sok ismeretlen arc közül befut. De legalább az ócska repiboros-palackok fenekére néznek.

A klasszikus krimik felé visz el a Míg el nem süllyedünk… (Until We Sink…). Egy piciny szigeten vagyunk, és a társaság hetedik tagja, egy sporthorgász, halott. És nem ez az egyetlen különös esemény. Vajon mi lehet az igazság? A lényeg, hogy a kiosztott szerepekből és a kiválasztott szituációkból egy olyan történetet csináljunk közösen, ami megáll a saját lábán. Már ameddig van hol állnia, a sziget ugyanis lassan, de biztosan a habokba merül.

Hasonló témát dolgoz fel a Nem én voltam! (It Wasn’t Me!). Ez egy gyorsabb játék, a lényege az alibikeresés. Hiszen nem tudjuk, hogy a többiek közül ki a gyilkos, egyben azonban biztosak vagyunk: nem mi tettük! Vagy mégis?

Ha már gyorsaság, akkor ott a Lőporfüst  (Gun Smoke) is. Villámjáték villámkezűeknek. A helyszín természetesen a Vadnyugat, vagyis pontosabban a Vadnyugat, ahogy mi azt elképzeljük. Viszki, póker, és a bármelyik pillanatban eldörülhető revorverek. Licitek és a pillanat, ami után eloszlik a lőporfüst, és kiderül, ki maradt életben. Adrenalin-felpörgetésnek tökéletes.

Képzelt világokkal foglalkozik az Újközépkor is. A The New Middle-Ages alapötletét Umberto Eco egy esszésorozata adta. Eco szerint a középkorhoz soha sem juthatunk el, itt vannak nekünk az álmok, az eszmék. Középkorokat képzelünk magunknak, és hiszünk bennünk. Ez a kor lényegébe semmiben sem különbözött a mától, csak páncélban jártak az emberek, meg ilyenek. Vagy hogy a középkor maga volt a megtestesült erőszak, primitív, állati ösztönöknek engedelmeskedő izomagyúak világa. Vagy éppen ellenkezőleg, ez a lovagi eszmék és a szívet gyönyörködtető románcok korszaka. Minden karakter választ egy nézőpontot, egy színes üvegű pápaszemet, és ezen a szűrőn keresztül láttatja a világot. A világot, vagyis a tizenharmadik század Párizsát. A kötet egyik legizgalmasabb darabjával van dolgunk.

Az előzőekhez képest a Vándor, a Wanderer szinte klasszikus játék. Vándorok vagyunk egy különleges világban, ahol a valóság és emlékek folyamatosan változik, csak egyetlen állandó pont van: a Vándorok szigete, és benne a könyvtár, mely évszázadok óta gyűjti és őrzi a világot járó Vándorok tudását. The Prince’s Kingdom nagyobbaknak.

Érdekes megoldást kínál Itra városa (Itra’s City). A kötetben szereplő pár mintalap lényegében részlet – részlet az azonos nevű, tavaly megjelent norvég játék két paklijából. Magát Itra városát az itt közölt pár sorból nem ismerhetjük meg, de a lapokat felhasználhatjuk bármilyen szerepjátékhoz. A megoldás lapjaihoz akkor nyúljunk, ha karakterünkre egy olyan döntés vár, amelynek eredmény fontos a történet szempontjából, és nem biztos, hogy hősünk sikerrel jár. Lényegében próbadobás, ahol az események elmesélésének nagyobb szerep jut. Ugyanígy a történet folyásák segítik az esélykártyák, melynek segítségével egy időre átveheti a mesélői gyeplőt a kártyát felhasználó játékos. Érdekes megoldás ez a bármilyen rendszerhez illeszthető rendszertuning, mindenképpen ki kell próbálni.

A történet előregördítéséről szól a Forgatókönyv is (Storyboard). A mesélő nélkül játék célja, hogy a közös hős útját egyengessék a játékosok. A határtalan lehetőségek és a képzelj-el-bármit alap viszont könnyen megölik a játékot, és ezen az ötletes problémamegoldó-rendszer sem segít.

Sokkal kötöttebb a helyzet például a Cethal gyomrában (In the Belly of the Whale) esetén. 1641-ben egy maroknyi ember szorong egy cethal gyomrában. Hogy kerültek oda? Mi a céljuk? A helyszín és az előre legyártott karakterek behatárolják a mozgásteret, viszont ennek ellenére a Cethal rengeteg lehetőséget rejt.

Végére maradt egy igen érdekes játék. A Démoni bonyoldalom  (The Trouble  with Demons) egy ifjúsági regény humorával áll hozzá a mágiához – és közben létrehoz egy olyan rendszert, amelyre korábban talán csak a The Lost Vikings féle számítógépes játékokban láttunk példákat: a karakterek (mindenféle démonok, és tizennégy éves uruk) mind-mind más képességekkel rendelkeznek, ám ezek mindegyike kulcsfontosságú lesz a siker érdekében. Démoni alkuk, kifacsart parancsok és persze a világ megmentése: ez csak jól sülhet el!

A kötet tizenöt játékával rengeteg öteltet, játékstílust ismerhettünk meg. Ha közös pontot akarnánk keresni (és megérteni, milyen “A” norvég szerepjáték), akkor talán azt emelhetnénk ki, hogy kockák helyett inkább a kártyákon van a hangsúly, de ez a hasonlóság is csupán felszínes.

Kinek ajánlanám ezt a könyvet? Hiába szerepjáték-kiadvány, tősgyökeres szerepjátékosoknak nem annyira. Nem fogják megtalálni benne azt a játékot, amire lecserélnék az évek óta játszott rendszert. Kisérletezőbb kedvű emberek viszont nagy hasznát veszik: a gyorsan kiválasztott játékból, a hirtelen összedobott partikból emlékezetes mesék születhetnek. Még nagyobb sikereket érhetünk el olyan összeszokott társaságban, akik számára idegen a szerepjáték – egy-egy mesével fel lehet dobni egy csendesebb házibulit, hétvégi kirándulást, és elég csak a végén elárulni, hogy most éppen szerepjátszottak. Akiknek viszont kötelező: mindenki vegye meg a könyvet, aki szerepjáték írásra adná a fejét. A szokatlan megközelítési módok, a kockához szokott agy számára idegen konfliktuskezelési módszerek és az első látásra nem triviális témák feldolgozása mind-mind olyan, amit vétek kihagyni. Irány a Lulu.com, csináljuk egy kicsit norvégul!

A norvég szerepjátékok angol nyelvű blogját (sok letölthető játékkal!) itt találjátok, a kötete pedig itt lehet megrendelni.

(Az ismertető recenziós példányból készült.)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához