LFG.HU

Agata_Wind
novellaCimkek
Óh, csendes éj… pontosabban este nyolc. Egy éves házassági évfordulónk alkalmából igencsak sietnem kellett. Úgy terveztem, hogy drága páromnak olyan élményt szerzek, amilyet el sem tud képzelni. Most aztán kiteszek magamért!
Tulajdonképpen már hétkor beraktam a sütőbe a töltött csirkét, ami nagy vidámságomban anyósom nevét kapta; “drága Pirike”!  
El ne felejtsem; kilenckor teljes vacsora!
 
Velem együtt futott az egész konyha. Azt hiszem ilyen zsírégető módszert egyik fitnesz-edző se tudna olyan pompásan bemutatni, ahogy én tettem. Egyszerre készíteni a köretet, a csirkével, ráadásként a desszert is csak félkész állapotban sandított rám valahol a hűtő közelében. Egyedül az vígasztalt, hogy az előétel – ami valami összeszerkesztett saláta lett, - már rég a hűtőben fagyoskodott. Nagyon reméltem, hogy nem a mélyhűtőbe vágtam be. A vanília fagylaltgombócok alatt barackszeletek keményedtek. A fagylaltokra még került egy kis díszítés, aztán be a mélyhűtőbe. Hoppá! Mégiscsak odadobtam az előételt. Helycserés támadást követően már minden a hűtőben landolt. A pezsgő is ott hűsölt, de annak nem ártott meg.
Megcsörrent a telefon. Izgatottan odarohantam. Jaj, drágám csak még egy kicsit bírd ki! Miután belenyögtem valami “Igent”, a drágám hangját hallottam viszont.
-    Szia-szia édesem! Figyelj, lehet, hogy késni fogok egy kicsit… de egy óránál biztosan nem lesz több. Remélem nem gond. Puszillak szívem! Szeretlek!
Van isten! Örömömben el is felejtettem, hogy ugyan a vacsora készen van, de még nincs feltálalva, megterítve és én is úgy nézek ki, mint a konyhám; ha egy mód van rá, nem mutogatnám.
 
A terítés hamar elkészült, a salátákat kiraktam olvadni, egy másik asztalon már tálcára került a csirke, a köret, a minden. Természetesen a pezsgő középen landolt. Életem főművét raktam ki egy olyan emberért, ki talán sose okozna nekem csalódást. Szép is az élet!
Már csak én maradtam hátra. A tükör előtt érdekes felfedezések történtek. Beleillett volna a National Geographik emberi pszihológia vagy az őslények élete témakörbe. Szőkén melírozott hajam úgy állt, mint egy szénakazal, valahol mélyen egy postásgumival megspékelve. Olyan érzésem volt, mintha egy tűt keresnék. És fájt! Miután kiműtöttem, valamit kezdenem kellett vele… mármint a hajammal. Föltűzni, fodrászkodni nem volt idő, így megelégedtem a fésüléssel is. Egyszerű leszek és szép! Természetesen miután a reggeli sminket lenyúztam magamról, mert az fogyás helyett inkább olvadt. Valamiért nem tett neki jót ez a sok zsírégetés.
 
Végre! Végeztem. Jött a ruha. Legyen dögös, vagy inkább szerény? Vagy egyszerre a kettő? A párom szerint még egy szemeteszsákban is megkívánna, de ezt az ötletet azonnal elvetettem. Szóval maradtam egy egyszerű, fenyőzöld selyemruhánál, mert ez legalább illett a szemem színéhez. Így senki se merészelhette volna azt mondani, hogy magamra nem gondoltam. Szóval mindennel elkészültem, körömcipő a lábamra, és vártam.
Tíz óra tíz perc. Azt mondta egy óra. Tíz perce késik. Talán nem talált megfelelő virágot… vagy bonbont?
Tizenegy óra. Valami történt. Érzem, hogy valami történt. Kapcsoljunk tévét.
Közeledünk az éjfélhez. Semmi. A híradó nem mondott semmit. Kezd kényelmetlen lenni a körömcipő.
Éjfél. Ha szeret, akkor mamuszban is képes elviselni. Rózsaszín nyuszi a lábra, körömcipő a sarokba. Most már jobb.
Valamikor fél egy tájékában. A vacsora dermedtebb, mint a hűtőben. Na most már üssük el az időt. Könyv, olvasólámpa, fotel, zsámoly egyenlő teljes kényelem.
Dörömbölés. Ki ez az állat? A nyakam is megfájdult. Jé, elaludtam a fotelban! Hány óra? Hajnali három. Óh, hogy…!
Kissé kómásan odacsoszogok az ajtóhoz, majd kinyitom. Azt hiszem, nem vagyok álmos. Már nem.
A férjem kissé nyúzottan támasztja az ajtófélfát. Tudtam, hogy történt valami, de nem pont erre gondoltam.
-    Zerbussz dhrághám! (ez részeg) Megjhöttem!
Látom. A szívecském egyébként elegánsan hátranyalt haja, kócosan, csapzottan kuporgott fején, öltönye gyűrött volt, nyakkendője valahol a hátán lifegett, inge félig kigombolva. Emellett még láttam a sarkon elkanyarodó taxit. Tehát nem kocsival jött. De akkor hol a kocsi?
-    De haragugy, hogy géstem bicit! Megjünneppeltük az új üzsletet. Akkora banzájt csabtunk a pub-ban! És a haver csak dhötött és dhötött…
Én meg csak néztem és néztem.
-    Hány óra van?
-    Nálam egy zsindsz! Mind a havernál maratt!
Szóval nem csak kocsmázott. Egy pillanatra elmerengtem az élet értelmén, de kinyílt a szája. Félszegen ránéztem az asztalon árválkodó pezsgőre. Amilyen illatok kanyarogtak a párom körül, biztosra vehettem, hogy egy üveg nem lett volna elég neki. Betelt a pohár!
Megmarkoltam az ajtó szélét és ezennel le tudtam mindent. Már az sem érdekelt, hogy a keményfa összecsókolódzott a drágám bugyuta képével és a fogai igencsak elgondolkodtak azon, hogy körmérkőzést játszanak-e a bennmaradásért. Különös, hogy egy nő milyen művészien tudja megfogalmazni az ilyen reménytelen helyzeteket. Ideje meginnom egy kávét.
-    De dhrághám! Megjhöttem! Itzs vagyhok! Hát nem engedzs be? Hé!
Még hogy beengedni! Legfeljebb beesni tudna, nekem meg nincs akkora fölmosó-vödröm, hogy képes legyek rendesen kicsavarni. Az ajtó mögött zajló világ zajai változtak.
-    Gyere bodri kutyáám… ha végigmegyek rajtad één… eszembe jut… a sáátoorfáád!
Mélyet kellett sóhajtanom ahhoz, hogy ezt lenyeljem. Szomorúan belegondoltam, hogy én még békés kávézgatásokat terveztem a vacsora végeztével, majd egy igen forró éjszakát. A haragtól kipirosodtam. Nem pont ez a forróság szerepelt az elképzeléseim között.
Újabb hangváltás. Ezúttal mély, zengő horkolás. Elaludt. Akkor sem fogom behúzni. Nem érdemli meg!
 
Csörög a telefon. Már csak rutinból is felveszem, ha már ébren vagyok.
-    Igen?
-    Kedveském! Valami deformált alak fekszik a küszöbödön!
-    Valóban?
-    Igen! Szerintem roppant veszélyes, nem kellene…
-    Akkor hívd ki a rendőrséget, drágám!
Ezzel is végeztem. Halálos nyugalommal mondtam ki minden szót, és csak ezután kattant, hogy a szembeszomszéd még ilyenkor is képes utánam leskelődni. Az a biztos, hogy a jelenet elejéről lemaradt. Nem most kezdte és már érett bennem a gondolat, hogy mozipénzt fogok szedni tőle.
Ránéztem az órára. Hajnali négy. Lefeküdni már nem érdemes, úgyis mindjárt indulnom kell a munkába. Ideje meginnom a második csésze kávémat.

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához