LFG.HU

P. Kis Viktor
RPGCimkek
A XI-XIII. századig fennálló keresztes államok alappillérei az erődített városok és várak voltak.  Az erődítmények nélkül nem lettek volna képesek a keresztes államokat az őket körülvevő arab országok ellen védekezni, továbbá a keresztes államok területén nagy számban jelen levő arab lakosságot képtelenek lettek volna uralni. A Szentföldön, ahol a keresztesek országai feküdtek, köztük a legfontosabb város Jeruzsálem, egyaránt fontos volt a kereszteseknek és az araboknak számára. Ezért a keresztény fél igyekezett bármi áron megtartani a szentföldi területeket, az arab fél pedig igyekezett bármi áron megszerezni azokat a területeket.
Mindkét fél a korabeli hadászat összes elemét felvonultatta e célok megvalósítása érdekében. Ezek célok megvalósításának egyik eszköze az erődépítés volt, ami a korabeli viszonyokhoz, lehetőségekhez képest irgalmatlan összegeket emésztettek fel.
 
Egy erődítmény rendkívül sok funkciót képes ellátni. Lehet egy logisztikai központ, ahol az ellátmányt biztonságosan lehet tárolni. Lehet egy katonai bázis, ahonnan egy hadsereg biztonságosan gyülekezhet és felkészülhet az ellenség megtámadására, de lehet egy közigazgatási központ, ahonnan a birtokúr biztonságosan igazgathatja a vidéket. Funkcióját tekintve elsőrangú biztosító központ, ahonnan a vidéket lehet uralni, de ugyanakkor lakóhelyként is funkciónál. A várúr itt lakik, és a csatlósai nagy részének is itt található meg a lakhelye.
Funkcióit viszont meghatározta a vár mérete és elhelyezkedése. A keresztesek erődítményeire elmondható, hogy az összes felsorolt funkciónak eleget tettek, hiszen építésükkor már eleve ezeket a szempontokat vették figyelembe.
A vár középkori neve a latin castrum szóból alakult ki, ami a római időkben az erődített katonai tábor megjelölésére szolgált. A XI. századig Európában leginkább faerődök vagy földvárak voltak, kőerődöket csak a bizánci területeken emeltek, illetve Itáliában és a Pireneusi-félszigeten. A XI. századtól viszont elkezdtek elterjedni a kőerődök építése. Elterjedésének oka sokrétegű volt, több tényező is elősegítette. Ezek a tényezők viszont egyszerre érvényesültek, nem pedig külön-külön.
A legfontosabb tényező a védelmi igény szerepe. Ez az igény mindig is meghatározó volt, de Európában csak a XI. században alakult ki egy olyan társadalmi, gazdasági, gondolkodásmódbeli helyzet, amely a várépítést elősegítette.
 
A XI. században végleg lezárultak azok a társadalmi változások, amelyek a V.-VI. században megkezdődtek. Létrejött egy hármas társadalmi osztály egy egyházi réteg, egy földbirtokos, harcos réteg és az ezeket kiszolgáló jobbágyréteg. A régi szabad réteg ekkorra már vagy jobbágysorba lesüllyedt, vagy a másik két rétegbe zárkózott fel. Ugyanakkor a központi hatalom is, amely a VIII.-IX. században még erős volt meggyengült, a Nagy Károlyi Frank birodalom három részre szakadt, majd mindhárom terület feudális anarchiába süllyedt. A Francia királyságban a király uralma jóformán Párizs vidékére korlátozódott, a Német-Római császárságban országnyi méretű területeket birtokolnak egyes földesurak, Itáliában pedig sok kicsiny állam jött létre. Ebben a bizonytalan helyzetben rengeteg háborút vívtak, gyakran tartományi, sőt még az azalatti szinten is mindennapos volt a harc.
Az új földbirtokos réteg a hatalmát bármi áron igyekezett kiterjeszteni, vagy megvédeni, így a hatalom gyakorlásának és a védelem egy új, roppant hatékony formájához fordult, a várépítészethez.
A várak kialakulásához pusztán az igény nem volt elegendő. Egy vár rendkívül bonyorult mérnöki konstrukció, kiváló mérnöki szaktudást igényel a kivitelezése, amiknek az ismerete a XI. század előtt meglehetősen ritka volt.
A tudás központja az ókorban a városok voltak. A középkor elején Európában a tudás az egyház kezében összpontosult, viszont nem maradéktalanul. Például az ókori műszaki ismereteket nem rendelkeztek.
A műszaki ismeretek azonban megmaradtak a bizánci birodalom és a mohamedán világban, amit fokozatosan bővítettek. Európába ezeken a csatornákon keresztül áramlott ismét be.
Ezeket az ismereteket az ekkortájt megalakuló városokban az iskolák dolgozták fel. A városi közegben létrejöttek az iskolák, majd az első egyetemek, amik pedig már kiképeztek egy olyan mérnöki ismeretekkel rendelkező réteget, amely a korabeli várak megépítéséhez szükséges tudással rendelkezett. Tehát elmondható, hogy a városok létrejötte, és ezen belül az egyetemek létrejötte is elősegítette a várépítés fejlődését.
 
A keresztes hadjáratok is elősegítették ezt a fejlődést. Az első keresztes seregek szembe találták magukat a sokkal fejlettebb arab erődítési és védelmi technikákkal. Antiokhia városának ostroma például több mint egy fél évig elhúzódott, mire végül a kereszteseknek sikerült bevenniük. A háború után a visszatérő katonák a szentföldön tapasztaltakat az otthoni viszonyokba beillesztették. A példájukat követve pedig a környezetük is elkezdte alkalmazni az új erődítési eljárásokat. Hamarosan Európában rengeteg erődöt emeltek, és kezdetét vette egy középkori fegyverkezési verseny.
A várak elterjedésére hatással volt a lakosságszám növekedése is. A gyéren lakott területek benépesültek, az eddig lakott területek lélekszáma meg növekedett. Becslések szerint a XIII. században a lakosságszám elérte Európában a 65 milliót, és különösen Nyugat-Európában volt nagy a népsűrűség. Ez azért fontos, mert a középkor elején Európa lakossága nem haladta meg a 25-30 milliót. A megnövekedett lakosságszám pedig kedvezett az építkezéseknek, hiszen elegendő munkaerő állt rendelkezésre, és az építkezés költségeit ki lehetett termelni a lakossággal.
 
A középkorban kétféle erődítési típust lehetett megkülönböztetni. Az egyik az erődített város volt, a másik a vár. Az erődített város nem más, mit a fallal körülvett város, amely rendelkezhet ugyan fellegvárral, vagy belső erődökkel, de alapvetően az a célja, hogy a várost és ez által a benne levőeket megvédje. A vár viszont nem rendelkezik egyéb lakossággal, csak a várat kiszolgáló személyzetből, a várúr családjából és még olyan emberekből, akik időlegesen tartózkodnak ott (katonák, vendégek stb.).
 
Egy vár több részből épül fel. A vár lelke a lakótorony. A XI. század elején ezek voltak az első kőből emelt erődítési építmények. Később pedig a vár legvédettebb pontja volt, a várúr lakhelye, a teteje pedig megfigyelőtoronyként funkcionált. A XIII. századtól már kibővítették, és a lakótorony helyett létrejött a fellegvár, más néven a belső vár.
A védőfalak eltérő vastagságúak voltak, az ágyúk megjelenéséig a falak magassága fokozatosan növekedett, néha elérte a 30-35 méteres magasságot is. A magasság azért volt fontos, hogy ostromtornyokkal, létrákkal ne lehessen könnyen elérni a várfalakat. A várfalak vastagsága két cél miatt is rendkívül fontos volt. Egyrészt a vastag fal stabilitást biztosított a magas várfalaknak, másrészt a fal aláaknásítása ellen nyújtott védelmet, mert a vastag fal nagyobb stabilitást biztosított.
A falak külső része körül általában egy vizesárkot ástak ki, hogy növelje a fal védelmét. A vizesárok szerepét tekintve nagyon hatékony védőeszköznek bizonyult, mert a fal megtámadásához ezt az akadályt az ostromlóknak a vizet el kellet vezetni, az árkot fel kellet tölteni, ráadásul a vizesárok megnehezítette az aknák építését is. Jeruzsálem 1099-es bevételében a város körül egy mély árok húzódott, és az ostromtornyok használatához fel kellet tölteni jelentős részét. A veszélyes műveletet viszont nem sokan voltak hajlandóak végrehajtani, ezért a keresztes vezérek egy aranydukátnyi összeget ajánlottak fel azoknak, akik részt vettek a munkákban, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Ráadásul a feltöltés helye felfedte a védők előtt, hogy a támadók hol akarnak támadni, így a védők a megfelelő helyre tudták erőiket összpontosítani (lásd mellékletek – Tornyok).
A falakat nem csak a vizesárok, hanem a torony is védte. A torony funkcióját tekintve egy a falból kimagasló, a fal síkjából kiálló épület. Többféle toronytípust építek a középkor folyamán, a leggyakoribb a négyzet, a kör és a félkör alapú torony volt. A torony szálláshelyként funkcionált a várfal őrsége számára, de raktárként is használták. Kisseb váraknál a várkápolna is az egyik biztonságosabb toronyban volt megtalálható.
 
A vár bejárata a kapu volt. Általában egy várnak csak egy kapuja volt, a középkorban ritka volt a több kapuval rendelkező vár. A vár leggyengébb pontja a kapu volt. Itt volt a legkönnyebb bejutni a várba, ezért a várépítésnél a kapu védelmének minél hatékonyabb megoldása elsődleges szempont volt. A kapu legalább egy torony védte, esetleg maga a várkapu egy toronyba volt beépítve. Ezt kaputoronynak nevezzük. A kaput gyakran védte egy felvonóhíd, aminek a felhúzásával meg lehetett akadályozni az ellenség bejutását, de a hullórostély is védelmet nyújtott (lásd mellékletek – Kapuk és felvonóhidak).
A fal tetején kialakított védőoromzat a középkor folyamán rendkívül sokrétegűvé vált. Kezdetben a falak tetején csak oromfokokat alakítottak ki, de a középkor előrehaladtával több védelmi újítás is megjelent. A falak tetején fedett gyilokjárókat alakítottak ki a falon lévő katonák védelmére az ellenséges nyilak ellen, külső gyilokjárókat létesítettek, hogy a fal alatt lévő ellenséget is támadhassák, de az ostromlétrák ellen is védelmet nyújtottak. A középkor vége fele, tehát a keresztes korszak vége fele megjelentek az úgynevezett Mâchicouli-sorok, ami nem más, mint a védőoromzat külső kinyújtása a várfalón kívülre, és azokon lyukak kialakítása, amin a külső gyilokjáróhoz hasonlóan a várfal alatt lévő ellenséget is lehetett támadni (lásd mellékletek – védőoromzatok).
A várban egyéb építmények is megtalálhatóak voltak. A nagyobb várakban szinte mindenhol megtalálhatóak voltak templomok, de egyéb építményeket is építettek a várban belülre. Istállókat, malmokat, lakóházakat stb. Ezekre viszont az a jellemző, hogy a belsővárban voltak.
A városokat a várfal, vagy pontosabban szólva városfal is védte. A várral ellentétben sokkal nagyobb kiterjedésű volt, védelmét nem a várfalak, és tornyok együttese alkotta csupán, hanem a város mérete is. A várral ellentétben a tornyok nem álltak nagyon közel egymáshoz, a körkörös védelmi rendszer (már ha volt a városnak) sem állt egymásoz olyan közel, mint a vár esetében. Több kapuja is volt a városnak. Nagy kiterjedése miatt viszont nem védhette párszáz ember is, mint a vár esetében, hanem több ezer. A városlakók aktívan részt vettek, például a városban működő céhek kötelesek voltak bizonyos falszakaszok védelmét ellátni. Ostrom esetén a támadónak viszont nagy erőkkel kellet rendelkeznie, hogy megtámadhassa a várost, de ha rendelkezett akkora erőkkel, akkor a városnak sokkal nagyobb esélye volt arra, hogy elesik, mint egy várnak.
 
A XII. században kialakul a többfalú, koncentrikus várrendszer. Ennek lényege, hogy már nem csak egy fal védte a várat, vagy várost, hanem több fal, így ha az ellenség elfoglal egy falszakaszt, akkor nem magát a várat foglalja el, hanem csak egy részét, amit a várvédők később visszafoglalhatnak.
A várvédelem és a várostrom folyamatosan fejlődött a középkor folyamán. Minden támadó újításra létrejött egy védelmi újítás és viszont. Az ostromeszközök nagyon változatosak voltak és sokrétegűek.
A legegyszerűbb a vár kiéheztetése. Ez nem igényel semmilyen mást csak a vár izolációjának fenntartását, amik a védők élelmiszerellátása kimerül. Viszont egy jól megerősített vár esetében több hónapig is eltarthatott. Ha erre nem volt elég idő, akkor a várat csak várostrommal lehetett bevenni. A középkorban rengeteg ostromfegyvert alkalmaztak. Az ostromtorony volt az egyik legfontosabb és az egyik leghatásosabb is. De a különféle kőhajító gépek is nagy pusztítást vihettek végbe a várakban. Hatásos volt még a vár aláaknázása is. A várfal, vagy torony alatt kialakított üregben előbb kitámasztották támfalakkal, majd gyúlékony anyagokat halmoztak fel és felgyújtották. A keletkezett tűz hatására a támfalak megégtek és a falrész beomlott, és a keletkező réseken pedig betörhettek.
 
Fontos megemlíteni, hogy egy vár hiába volt a fejlett védelmi rendszerrel kialakítva, ha az ellenség képes volt a várat tartósan, meg tudta akadályozni az ellátmánya bejuttatását, és nem tudták felmenteni akkor az a vár biztosan elesett. Ez különösen a keresztes várakra volt igaz, ahol egy várostrom néha több évig is elhúzódott, de végül az a vár elesett, példaként meg lehetne említni Montreal esetét, ami az egyik legerősebb keresztes vár volt, és amit az arabok több mint két éven keresztül ostromoltak 1187 és 1189 között, holott a védősereg csupán 200 fő volt.
A várak katonai jelentősége mellett fontos bázisként szolgáltak a várurak politikai, gazdasági törekvéseiben. A várak birtoklása elősegítette a központi hatalomtól való függetlenedés lehetőségét. A Német-Római császárság területén több névleg a birodalomhoz tartozó, a valóságban független állam jött létre (pl. Burgundia stb.).
A keresztes államok a Vörös-tengertől Anatólia alsó részéig terült el a Földközi tenger keleti partvidéke mentén. É-D hosszúságban 1000 km hosszan feküdt, de K-NY hosszúsága csak 50-100 km volt.
Palesztina és Szíria vidéke nagyon száraz, ezért a víz alapvetően meghatározta a várvédelmi szempontokat. A várakat mindig valamilyen vízlelőhely közelébe építették, lehetőleg úgy, hogy a vízlelőhely magában a várban legyen. De több kutat és ciszternát is építettek.
Az első keresztes hadjárat sikerét nagyban elősegítette, hogy az arab világ nem volt egységes. Több emirátusból állt, amely névleg a bagdadi kalifa uralma alatt állt, gyakorlatilag viszont függetlenek voltak. Ezt a megosztottságot kihasználva, és persze a katonai győzelmek hatására képesek voltak megalapítani a szentföldi keresztes államokat. A gyözelem után viszont a keresztes hadsereg egy része visszatért Európába.
A keresztes államokat körülvette egy tőlük vallásilag, kulturálisan, etnikailag különböző arab államok. Ráadásul a keresztesek saját államaiban is nagyszámú muzulmán vallású lakosság lakott (a lakosság kb 2/3-a volt muzulmán). Ezért a keresztesek uralmukat már a kezdetektől három alapra építették.
Az egyik az arab világ megosztottságára épült, igyekeztek a térség politikai széttagoltságát fenntartani, ezeket a törekvéseket viszont a II. keresztes hadjárat katonái meghiusították, akik megtámadták, és ostrom alá vették Damaszkusz városát, ami a keresztesek legfőbb arab szövetségese volt (a II. keresztes hadjárat miatt képes volt létrejönni egy egységes szír állam a keresztesekkel szemben).
A második alap az Európából érkező folyamatos pénzügyi és katonai segítség volt.
A harmadik pillér pedig a terület várakkal való védelme volt.
A keresztes államok korlátozott katonai erőkkel rendelkeztek, ezért uralmuk biztosítására több erődöt emeltek (Belvoir, Kerak) és minden jelentősebb várost fallal vettek körbe, vagy korszerűsítették a meglévőeket (Jeruzsálem, Tripoli, Antiokhia). A szentföldön a keresztesek uralma egy terület felett addig tartott, ameddig egy várat tartani tudtak. Ha az a vár elesett, akkor a terület is elveszett.
A keresztes várak nem csak erőségek voltak, hanem kormányzati központok is. A keresztény népesség főleg a városokban lakott, a muzulmán lakosság a városon kívül. A várakat az utak biztonságát, a zarándokok védelmét, a terület uralmát szolgálta.
A XII. század második felétől viszont az eddig megosztott arab világ egységessé vált, Szíria és Egyiptom egyesült Sal-al Din, ismertebb nevén Szaladin szultán alatt. Az egyesült arab területek katonai ereje pedig próbára tette keresztes államok védelmi képességeit.
1187-ban Szaladin egyiptomi szultán Hattinnál megsemmisítette a szentföldi keresztes hadsereget. A győzelem után a szentföldi várak jelentős részét bevette, köztük magát Jeruzsálemet, egyszerűen azért, mert nem volt elég katona a várak védelmére. De néhány vár, amely elég katonával rendelkezett, a sokáig tudta késleltetni az arabok előrenyomulását, például Belvoir vára.
Belvoirt a johanniták építették 1168-ban. Ez volt az első koncentrikusan felépített erőd. Egy hegy tetejére építették, a Jordán völgye felett. 1188-ban a Tripolisz ellen vonuló arab seregeket több mint egy évig feltartotta az 500 fő védőőrség, így az északi keresztes államokat megmentette az arab inváziótól. Végül a vár védői az élelmiszerkészletek kimerülése miatt kénytelenek voltak feladni a várat.
De a Hattini csatavesztés után a Belvoir féle várak sem tudták volna tartósan megvédeni a keresztes államokat, csak a III. keresztes hadjárat katonáinak megérkezése állította meg az arab támadást.
A III. keresztes hadjárat volt a legjobban megszervezett, a legnagyobb erőkkel megindított, de nem tudta visszafoglalni Jeruzsálemet, sőt a várost meg sem tudta közelíteni, egyszerűen azért, mert azok a várak állták útját a kereszteseknek, amiket még a keresztesek építettek a Hattini csata előtt, de az arabok elfoglaltak. Ezeket a várakat kellett visszafoglalni, köztük Akko városát, amit két évig ostromoltak.
A III. keresztesháború után a keresztesek a part menti erődökre, vagy part menti városokra fektetnek nagy hangsúlyt. Céljuk, hogy az erődök minél tovább legyenek képesek kibírni egy elhúzódó ostromot. Tervük szerint a védelem gerincét a várak veszik át, a szentföldi keresztes haderők ezek a várak között manőverezve igyekeznek az ellenséges hadsereget apránként legyőzni, vagy annyira elhúzni az ostromokat, hogy az ostromló sereg feladja az ostromot.
Az egységes egyiptomi állam viszont képes volt olyan katonai erő állandó fenntartására, amely ha lassan is, de a keresztes erődöket bevette (1268 Antiokhia bevétele, 1271 Crac des Chevaliers eleste).
 
A keresztes vár Crac des Chevaliers ma Szíriában található meg és a legjobb állapotban megmaradt keresztes vár egész Közel-Keleten. A keresztesek 1110-ben foglalták el a stratégiailag nagyon fontos helyen elhelyezkedő, de akkor még jelentéktelen arab erődöt. 1144-ben a várat a johanniták kapták meg, akik a várat megerősítették és kiépítették. Fontossága és mérete miatt a térség lejjelentősebb vára lett. 1188-ban Szaladin ostrom alá vette, de a 300 fős védőőrség kitartott, és a III. keresztes hadjárat katonái fel tudták menteni a várat. A vár sokáig az Akkoni székhelyű Jeruzsálemi királyság egyik fő védelmi központja volt, az arabok többször megkísérelték bevenni a rendkívül fontos várat, de csak 1271-ben foglalták el az arabok, miután több mint két hónapos ostrom után a 200 fő védőőrség kapitulált a Bajbarsz egyiptomi szultán vezette több tízezres arab hadsereg előtt.
A keresztesek utolsó erőssége Akkon 1291-ben esett el. Akkon a Földközi-tenger keleti térségének egyik legjelentősebb kikötője volt a XIII. században. Fontos kereskedelmi központ. Szaladin a Hattini csata után elfoglalta, de a keresztesek Oroszlánszívű Richárd vezetésével visszafoglalták 1191-ben. Ezután a Jeruzsálemi királyság fővárosa lett. A város egy félszigeten helyezkedett el, három oldalát tenger védte, a negyedik ÉK-i oldalát egy három lépcsős városfal. A XIII. században védműveit kibővítették, mindhárom lovagrend belső erődöket épített, kettős falrendszerrel látták el a várost, és kiépítették a kikötőt védő belsővárost védműveit is. Az arabok többször megostromolták a várost, de végül 1291-ben elesett.
Akkor elestével az utolsó jelentős szentföldi város is elesett, így a keresztesek végleg kiszorultak a szentföldről.
 
A keresztes államok 1099-től 1291-ig álltak fenn. Történelme során rengeteg háborút volt kénytelen megvívni arab szomszédaival, amit néha a keresztesek indítottak meg, néha pedig az arabok. A szentföldhöz mindkét fél ragaszkodott, és véres csatákat vívtak olyan értéktelen földek birtoklásáért, amit sem előtte, sem utána semmire nem használták, pusztán azért, mert az a terület a szentföldön volt. Mindkét fél hatalmas és gyönyörű erődöket épített olyan területek védelmére, amelyek teljesen értéktelenek voltak és soha nem lett volna képes a védelmére szánt összegeket megtéríteni. Ám mégis mindkét fél nem riadt meg bármi áron megvédeni, vagy megszerezni azokat. A középkori Európa számára mindig is fontos volt a szentföld, érte még királyok is kimozdultak olyan területektől, amelyek nagyon messze feküdtek a szentföldtől, mind például Anglia.
A szentföldön állandóan zajló harcok mind a védelem, mind a támadás eszközeit állandóan fejlesztette, és ezek a fejlesztések Európába már egy lecsiszolt tökéletesített rendszerként kerültek át.
 
Források:
Kaufmann, J. E. -Kaufmann, H. W. : Középkori várak. Budapest, Szukits Kiadó, 2004
Rossi, R. : A középkori vár. Budapest, Balassi Kiadó, 1999
Riley-Smith, J. : The Crusades. New York, Oxford University Press, 1995
Runciman, S. : A keresztes hadjáratok, Budapest, Osiris Kiadó 1999
 
 
 
Kattints a képekre a nagyobb verzióhoz.
 
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához