LFG.HU

Colton
ismertetőCimkek
Nem gondoltam volna, hogy az UFO – emberrablásos sztorival magát nem lejáratni akaró rendezõ még csinál ilyen filmet napjainkban is, lévén a témát annyian kivesézték már az ilyen-olyan sorozatok és egyéb egész estés alkotások, hogy nem kevés szkepszissel ültem le megnézni az innovatív hangzású, 2009-ben forgatott “NEGYEDIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁS” (The Fourth Kind) c. mozit. Félreértések elkerülése végett, ez nem a Spielberg által rendezett Harmadik típusú találkozások folytatása, és nem is a kereskedelmi adókon vetített sorozat; a “Taken” mozira konvertálása, – amit “Harmadik típusú emberrablások”-nak fordított valami jóképességû, sõt nem is a 4400, hanem a téma sokadik lenyúzott rókabõreként debütáló önálló, és független opus. (Az eddigi feldolgozások közül szerintem a South Park-os Cartmen anális beültetése volt a téma megkoronázása.) Izgatottan rágtam a körmöm, hogy a nóvum, az újszerûség az lesz-e, hogy a szürkék szemének kerülete most vajon 55 cm lesz-e 25 helyett…
 
Annyiban valóban újszerû a film, hogy egy darab szürke nem sok, de annyit sem látunk benne.
Pedig ezt már a Csillagkapu tucat szériáiban se volt gond megjeleníteni. Nos, a maszkmesterek és a látványeffektek tervezõinek mutatványairól ezúttal lemaradtunk.
Van helyette a Blair Witch-ben már elsütött “eredeti” felvétel, ami hitelesen kelthetne bennünk félelmet és gombóccal a torkunkban gúvaszthatnánk a szemünket, (“Úristen ez igaz?”). Csak ehhez nagyvonalúan le kell vetkõzni a kritikai érzékünket, és azt a képességünket, amiért Pistike nem tudja elhitetni velünk, hogy a homokozó kétes eredetû anyagából kreált süti az igazi, és kóstoljuk meg bátran, mert csak büdös, de finom.
Egyszerûbben fogalmazva az ún. “eredeti felvételek” olyan fájdalmasan hatásvadászok, ami mellett a jelmezes Mikulás vattaszakállal és félbevágott, színezett pingpong labda orral is valóságosabbnak tûnik.
 
A sztori lényege röviden az, hogy 2000-ben Alaszkában – Nome városában – mindenféle emberrablással végzõdõ ufó jelenségek voltak. Egy helyi pszichiáternõ (vagy pszichológus? a tengerentúlon mintha összemosódna a két szakma) kezeli az elraboltakat, akik mind különös alvászavarokról számolnak be, és arról, hogy mielõtt a találkozás megtörténik, mindig egy baglyot látnak, ami figyeli õket meredten és hosszan, és hogy ez már gyerekkorukban is megtörtént velük.
(Most abba ne menjünk bele, hogy az idegenek miért a hóbagoly fejét tartják a legmegfelelõbb álcának.)
Az elrablás után – amiben nagy csalódásomra anális beültetés nem, csak valamilyen “vállbillogozás” történt -, az emberek – mily meglepõ – nem emlékeztek semmire, csak valami rossz közérzet maradt utánuk és gyanú. Nosza, elmentek hát a fõhõsnõ agyturkászhoz, és mint az ilyen filmekben mindig, menetrend szerint, kötelezõ, állandó és kikerülhetetlen jelleggel lenni szokott, itt is az ún. regressziós hipnózissal bányásszák ki az emlékeket. Úgy látszik az agyformatálást végzõ szürke is a Bill Gates mûvek szoftverével dolgozott, mert a doki egy 10 másodperces visszafelé számolással simán elõhozta az átélt mókázásokat. Ezek után a kliensek öngyilkosok lettek a traumától, de elõtte kinyírták a saját családjukat is, nehogy velük is ez történjen.
Nem mesélem el az egész, amúgy nagyon gyenge cselekményt. (ufó jön/sikítás/gyereket visz/sikítás/idegösszeroppanás/balladai homály/vége)
Néhány lopott elem felfedezhetõ benne a “Megszólít az éjszaka” (Richard Gere) c. filmbõl is mikor a “molyember” vissza-visszatérõ alakja – pontosabban testének körvonalai – jelentették a “hû mostan nagyon misztikusak vagyunk ám és tátsátok a szátokat” feszültség fenntartását.
 
Nos, itt pontosan ugyanezt játsszák el, csak egy bagoly közelrõl, nagytotálba vett, kitágult, fekete szembogarával. Aminek nem tudom, mi értelme van azon kívül, hogy fóbiát alakítson ki ettõl az amúgy igen ritka és nemes állattól. Hacsak az nem, hogy Amerika konzervatív fegyver mániákusai állig felfegyverkezve járják az USA erdeit álcázott szürkékre vadászva.
Ez a film idegesítõ, mert nincs tetõpontja. A Jelekben legalább – igaz fokozatosan adagolva -, de a végén szemtõl szembe és teljes valójában megjelent a fõ gonosz, és leütötték a feldobott labdákat. A nézõ láthatta az idegent, nemcsak elmosódó foltokat, nagytotálba vett felismerhetetlen textúrákat és azonosíthatatlan mozgást érzékelhetett. Ott legalább kitették a “corpus delicti-t” a placcra, hogy a nézõ befejezettség érzése meglegyen. Itt nem. Itt folytatva a Lost, a Heroes címû sorozatok nemes hagyományait, nincs soha lezárása semminek. Nem lehet olyan érzésed, hogy végre az utolsó lepel is lehullt, ami alatt már nem találunk semmit, hogy igen, ezek idegenek voltak, akik elraboltak x embert és mindenféléket mûveltek velük. Viszont az nagyon fontos volt, hogy a lezárásban a színész kilépve a szerepbõl egy rövid szövegben kommentálja az eseményt, hogy ha akarjuk hisszük, ha akarjuk nem. Végül a szokásos epilógus szövegek, hogy x meg y “létezõ” személlyel mi történt, miért nem akart a filmben szerepelni és hasonlók.
Egyébként angol nyelvû oldalakon már foglalkoztak a filmmel, kezdve azzal, hogy Nome-ban 2000-ben senki nem hallott eltûnésekrõl, és hogy az ún. “valóságos” személyek valóságosak-e.
 
A legfájdalmasabb és leggagyibb momentum, az “eredeti” felvételek. Nekem ne mondja senki, hogy 10 évvel ezelõtt nem lehetett olyan korszerû kamerát kapni, aminek a visszaadott képminõsége felette áll a régi agyonmásolt kazetták és a szalagos videomagnók által adott képpel. 10 éve már nagyon is profi kézi kamerákat gyártottak mezei felhasználók számára is. Azt még megértem, hogy a rendõr járõr kocsi fedélzeti kamerája olyan amilyen. (Bár elvileg ennek is jó minõségûnek kellene lennie, pl. egy rendszám azonosításhoz.) De hogy az alanyok pszichológiai profiljának elemzésére használt felvételek is olyanok mintha a legviccesebb Home-videók versenyébe küldenék õket, az már hiteltelen kicsinykét. A Blair Witch-ben egynek jó volt, de másodjára is elsütni…
 
Összességében egyszer nézhetõ film, a gumicsont kedvelõinek. 
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához