LFG.HU

SirThomas
RPG mesélőknekCimkek
A cikk alján találjátok utolsó Shadowrun versenyünk modulját, melyet ezúton szeretnénk közkinccsé tenni. Jó játékot/szórakozást kívánunk azoknak, akik még nem találkoztak vele. A történet során a karakterek Tir Tairngire egyik Parabat osztagának tagjait irányítják, akikkel komplex mentési akciót kell végrehajtani a Szelis-Síd Nemzetek területén.
 
Kidolgozáskor fontos szempont volt, hogy a megoldáshoz vezető út ne legyen kötött és a végkifejlet is a karakterek közreműködésén múljon. A mesélők részére több kapaszkodót és speciális elágazást építettünk a modulba, ezzel próbálva enyhíteni az amúgy nehezen kombinálható alaphelyzetet, a katonai bevetést. Ennél többet nem árulnék el, elkerülendő a spoilereket.
Reméljük, hogy elnyeri tetszésetek a kaland és a következő versenyen bővítitek a játékos csapatok számát.
 
Fájó pont, hogy a versenymodulokat csak nagy késéssel tudjuk publikálni. Az utólagos javításokra már nem nagyon jut idő. Egyszerűen túl sok a feladat és túl kevés a hadra fogható, megbízható segítő (közel 30 programot szerveztünk 2009-ben). Ezúton kérünk elnézést a csúszásért mindazoktól, akik már régóta várják az anyagot. Ehhez kapcsolódóan szeretném bejelenteni, hogy szívesen fogadunk segítséget. Leginkább szerkesztési feladatok ellátásában és utógondozásban lenne nagy szükség az ifjú titánokra, vagy a tapasztalt vén rókákra, árnyvadászokra. Ha valaki kedvet, erőt érez magában arra, hogy beépüljön közénk, akkor nagyon szívesen látjuk a csapatban. A többi az első szervezésnél kialakul.
 
Természetesen nem állunk meg, a következő Shadowrun modul már kidolgozás alatt van és az őszre várható a folytatás. De ezt ne kiabáljuk el, addig még sok-sok feladat áll előttünk. A többi 2010-re tervezett programról a megfelelő időben tájékoztatunk benneteket itt az rpg.hu oldalon és honlapunkon.
 
A 2009-es verseny hivatalos oldala, publikált eredményekkel, fotókkal: http://sr2009.rpg4.me/
Ostromjáték Egyesület honlapja: http://www.ostromjatek.hu/

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://rpg.hu/download/moduls/sr2009.zip]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához