LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek
Gettó és az urbánus angst
 
Múltkori adásunkban lázas képzelgésekből kiindulva megpróbáltunk megválaszolni egy kérdést, amire senki sem volt igazán kiváncsi. Az ipari mennyiségű, szárított fűfélékből készült főzetek hatására a szerepjáték jövőjét kerestük, de csak a Second Lifeot találtuk.
 
Most, hogy túl vagyunk a kötelező kűrökön, elmondtuk mindennek az SL-t (végtére is, az embert az előítéletei különböztetik meg az állatoktól), ideje, hogy érdemben foglalkozzunk a szerepjáték részével. A tutit az első rész alatt lehet megmondani, mostantól naívan feltételezzük, hogy aki ezt olvassa, az sikerrel feldolgozta az előző cikket, és ott kiadta magából azt, aminek ki kellett jönnie. 
 
Az előző cikk hozzászólásai között sok hasznos észrevétel született, meg egy marék félreértés szülte kommentár. Talán az a legjobb, ha mielőtt rátérnék a válaszokra, egy-két konkrétabb példán keresztül próbálok meg rávilágítani a homályosabb területekre.
 
 
Első állomásunk neve Crack Den. Kis gettóból nőtte ki magát végül, és lett a fiktív, louisianai Hathian nevű város, megtartva régi becenevét. Valaha szebb napokat látott hely, amit mostanra utcai bandák és korrupt zsaruk uralnak, a kettő közt őrlődő lakosság a napi túlélésért küzd, vagy már csak ide tudott menekülni a civilizáció valamelyik másik bástyájából. Nem posztapokaliptikus világ, és nem is cyberpunk combat zone. A sim leírása ennél több támpontot nem nagyon akar nyújtani, talán azért is, hogy ne szorítsa sarokba magát a túl konkrét háttérrel. Én valahogy úgy képzelem, hogy az amúgy is Amerika egyik szakadtabb részében elhelyezett városban valaha virágzó ipar volt, de valamiért ez hanyatlásnak indult, és most már Detroit déli ikertestvéreként vergődik saját mocskában. De ez csak az én értelmezésem.
 
Többen is ajánlották, hogy foglalkozzak ezzel a hellyel, ami egyike a legrégebbi és legnagyobb online szerepjátékos közösségeknek Second Lifeban. A város 2006 óta létezik a virtuális világban, és azóta fokozatosan bővült, ahogy nőtt az érdeklődés.
 
A másik információ, amivel elláttak útravalónak az volt, hogy nehéz bekerülni a játékba, egyszerűen a hely természeténél fogva. Sokat kell hallgatózni, figyelni mások játékát, kitalálni a saját karaktert és türelmesen megkeresni azt a pontot, ahol szervesen csatlakozni lehet a világhoz. A megfigyeléseim végén arra a következtetésre jutottam, hogy nem volna türelmem belefolyni, még ha akarnék se, ráadásul ötletet sem kaptam egy karakterhez, de ez betudható lustaságomnak is. Amíg a tea és a méz kitartott, addig jó voltam.
 
 
Aljas utcák
 
Eredeti terveim szerint be akartam járni a simet és kommentálni, mint Frei Tamás Argentínát világutazó az ismeretterjesztő csatornának, de a véletlen úgy hozta, hogy perceken belül dugába dőlt a kényelmes sétálgatási tervem. Amihez általában órák, ha nem napok türelmes hallgatózása és járkálása kell, az szerencsémre az első kis csoportosulásnál elém tárult.
 
A főutcán, a hamburgeres előtt féltucatnyi ember ácsorgott kis csoportba verődve, és az övekről lógó feszítővasból és tőrökből ítélve nem az időjárás volt a téma. Mikor hallótávolságon belülre kerültem, már zajlott a jelenet, de még pont össze tudtam rakni a felállást. Fontos megjegyezni, hogy a résztvevők mindegyike játékos karakter volt, se NJK, se mesélő nem volt köztük, a jelenet egyetlen betűje sem volt előre megírva forgatókönyvként, hanem ott és akkor bontakozott ki a szemem láttára:
 
Egy magas, kreol srác és egy alacsony csaj mellette egy bandába tartoztak, előttük egy szőke nő állt nekik háttal, a címkéje szerint szociális munkás. Előtte egy kiscsaj, mellettük egy enyhén mangás beütésű, agresszív figura retró napszemüvegben. Ő láthatóan ugyanahhoz a bandához tartozott, ahová a kreol és a groupie.
 
 
A nagydarab kreol fickónak éppen elborult az agya, mert bizonyítékot kapott rá, hogy az előtte álló szőke csaj elárulta. Több se kellett, jól a válla közé sózott a baseballütőjével, a groupie hisztérikus vihogással becsatlakozott egy gyomronrúgással, a szemüveges fickó meg még arcba is térdelte, ahogy előreesett.
 
A korábban az utca elején a kapitányságnál ácsorgó rendőrök közül ketten éppen errefelé járőröztek, ők is látták az egészet, így aztán kezdődhetett a móka. A bandatagok meg voltak lepve, hogy zsarut látnak errefelé, a rendőrcsajról kiderült, hogy újonc és ez az első napja, ráadásul korábban ő is a bandák környékén lebzselt és így még kényesebb helyzetbe csöppent. A társa rutinosabb volt, ő csak azt bánta, hogy muszáj bevonnia erősítést, akik amúgy is közeledtek a tumultus láttán, így nem verhette tanúk nélkül péppé a gyanúsítottakat.
 
Miközben előkerültek a sokkolók és foganatosították az intézkedést válogatott sértegetések közepette, valaki mentőért rádiózott. Két zsarunak nagyon viszketett a tenyere, az újonc próbált bátran nem szétcsúszni, elegyítve a rablóból lett pandúr, az újonc első napján, illetve az egyszerű rutinellenőrzésnek indult című helyzeteket. A bandatagok vonakodva engedelmeskedtek, a provokáció és az ellenszegülés határán, a zsaruk meg ordibáltak, némelyik alig várta, hogy eljárjon a keze.
 
 
Nemsokára befutott egy mentőautó, hogy ellássa és felvegye a sérültet, a mangaszökevény arconharapta az újonc rendőrnőt, és végül a szamoai és a groupie csaj is kapott a sokkolóból, mert nem bírtak magukkal (a mentős unott arccal nyúlt a fogóért, amivel majd kihámozhatja a bőr alá akaszkodó kampókat). A harapdálós bandatag megpróbált meglépni, de “véletlenül” beleszaladt egy -ahem- törvénytisztelő járókelő térdébe, ezután vérző arccal betántorgott a hamburgereshez, ahol két zsaru végül szemtanúk nélkül pépesre verhette (utóbbiban szerephez jutott egy gyorséttermi sültkrumplisütő kosár és tartalma). A teljes jelenet nagyjából fél óra történéseit adja ki, kijátszani azonban majdnem négy órára volt szükség. A jelenet előadói ez idő alatt 27 oldalnyi szöveget, vagyis húszezer szót, 110000 karaktert gépeltek össze. Ezt kívülállóként meglehetősen nehéz volt követni helyenként, és csak részben azért, mert közben a képkészítéssel voltam elfoglalva.
 
Az egész persze sokkal szórakoztatóbb “élőben”, és mint az egyik résztvevőtől megtudtam, ritkaság, hogy ilyen sokan összeverődnek. Mindenesetre jól szórakoznak, és senki sem tudja, mit fog reagálni a másik. Eleve hosszú idő (átlagosan 3-6 perc), míg valaki begépeli az olykor bekezdésnyi reakcióját (ún. paragraph roleplaying), amibe alkalmasint a gondolatait is belesűríti a párbeszéd és a cselekvés mellé. Van aki jelen időben ír, van aki múlt időben fogalmaz, van aki feltételes módot használ (valószínűleg a godmodding elkerülése végett), és persze mindehhez erős, aktív angoltudás szükséges. Az egész olyan, mint egy interaktív novella egy-egy jelenetbe sűrítve, egyszerre tíz-tizenkét nézőpontkarakterrel.  
 
 
Egyesek meglepő igényességgel szőtték a mondataikat, partnerek voltak a merészebb helyzetekben is, szépen adogatták egymásnak a labdákat. Természetesen nem csupa tehetséges író és színész fordul meg egy ilyen helyen, akadnak bőven, akiknek nem megy jól, de megintcsak nincs többről szó, mint a tehetség és intelligencia szokásos előfordulási arányairól egy adott (kreatív) közegben.
 
Azért nem minden jelenet alakul ilyen érdekesen, a nyilvánvaló hátrányok itt is érvényesülnek: változó íráskészségű játékosok, megszakadó netkapcsolat, váratlan valós életbeli esemény, időzónák stb. mellett megeshet, hogy a jelenetből nem kerekedik ki semmi, hanem csak egy üres csevely lesz a kocsmában, ahol mindenki lelkesen és hangulatosan kommunikálja mit érez és mond a karaktere, de az egész nem tart sehová.
 
 
Hello tourist
 
Mivel ezzel egy fél éjszaka elment, másnap folytattam a felfedezőutat, és igyekeztem mihamarább elvergődni a kéményekig, hogy kellően körbenyáladzam. Vájtszemű olvasóinknak ismerős lehet az épület, ez bizony egy ipar- és kultúrtörténeti műemlék – a Battersea Station, ami eredetileg Londonban található, az 1920-as években art deco stílusban épült széntüzelésű erőmű, és afféle tisztelgésként helyezték el ebben a városban. Legnagyobb szerephez a Pink Floyd Animals című albumának borítójaként jutott, amikor is egy hatalmas repülő malacot horgonyoztak a kéményeihez (ez a kompozíció később a Children of Men-ben is feltűnik szintén hommageként). Art deco, indusztriális műemlék, progresszív rock… Mi kell még?!
 
Az erőmű a szakadt belváros határán helyezkedik el, ahol kajáldák, rendőrség, kórház, tűzoltóság fogadott, vágóhíd, templom, csövesszálló, temető és benzinkút, valamint málladozó falú házak közötti sikátorok, elhagyott épületek, amelyekben a város bandái rendeztek be főhadiszállást. Ez az élet központja, a legtöbb aktivitás ide koncentrálódik, a maradék 5 simben elszórtan egyéb középületek helyezkednek el a lakóépületek és üzletek között.
 
 
Az erőmű mögött lakókocsipark fogadott, ahol olcsón bérelhettem volna kecót, egy-két üzlet és elhagyatott épület között néha normálisabbnak látszó házak fogadtak, és rengeteg foghíjas telek. Szinte láttam magam előtt Bruce Springsteent, amint a Streets of Philadelphia 2-t énekli föl az utcákon sétálva.
 
Egy másik kerületben szebb napokat látott egyetemváros állt, “működő” campussal, ahol a játék valahol félúton lehet a Beverly Hills 90210-szerű melodráma és Bret Easton Ellis A vonzás szabályai dekadens diákélete között. Még arrébb enyhén polgárias kertváros található középiskolával, újabb, különböző gazdagságú lakóházakkal, világítótoronnyal, még egy kis repülőtér is megbújik az egyik sarokban. Erőltetetten próbált egy kicsit módosabbnak látszani ez a külvárosi rész, de nekem szándékosnak tűnt: pont alátámasztotta, hogy ez egy szakadt város, de néhányan megpróbálnak nem tudomást venni róla. Itt valószínűleg kevesebb az erőszak, de ugyanannyi a probléma.
 
Egy másik külvárosi kerület a város túloldalán inkább farmvidéknek akart látszani, igazi déli, “koloniál” épületekkel, fűzfákkal és tornácokkal. Azért itt is akadt egy-két épület, ami valamelyik helyi banda főhadiszállása lehet, meg néhány oda nem illő, városi gettóépület, aminek a létezésére nem igazán volt magyarázat.
 
Barangolásom alatt olyan egyéb filmtörténeti klasszikusokkal találkoztam szerte a városban, mint a Titty Twister bár (Alkonyattól pirkadatig), ami az egyik legöregebb épület volt a belvárosban, illetve az egyetemváros határán a Bronze (Buffy, a vámpírok réme) nevű szórakozóhely.
 
 
Twister
 
Miközben virtuális fényképezőgéppel jártam az utcákat, újabb váratlan fordulatba futottam bele: felugrott egy értesítő, ami egy rádiós közlemény formájában volt megírva és tájékoztatta a lakosságot, hogy viharfront közeledik a város felé. Felhívta a figyelmet, hogy estefelé, mire odaér, nem lesz célszerű az utcákon tartózkodni, viszont ajánlott elemlámpából és kajából bespájzolni. Sajnos az időeltolódás miatt Európában hétfő hajnali két óra lehetett, mikor lecsapott az ítéletidő a városra, amit szépen átaludtam, így csak másnap este szemlélhettem meg a pusztítást. 
 
Úgy tűnik, több tornádó is végigsöpört a városon, épületeket és táblákat rongált meg, sőt, a tűzoltóság épületére még egy repülőgép is rázuhant. A főutcán és környékén térdig ért a víz, és elkeseredett túlélők kutattak használható cuccok után, néhányan fosztogattak…
 
A tűzoltóság épületének közelében sikerült virtuális mikrofonvégre kapnom az egyik “tűzoltót”, aki a vihar idején ügyeletben volt, és ő koordinálta a mentési munkálatokat. Szerencséjükre a mentőautók és tűzoltókocsik szerte a városban dolgoztak, mikor a gép lezuhant, így minimális veszteséggel megúszták a dolgot. Mint kiderült, interjúalanyom a való életben diszpécserként dolgozik egy 911-es segélyhívó állomáson, valahol az Egyesült Államok keleti partvidékén, így aztán, bár szeptember 11 után kicsit furcsa érzés volt, jól el tudta játszani a szerepét. Ő félig-meddig beavatott volt, a sim üzemeltetőinek ismerőse, így aztán közreműködésével biztosan hangulatosra sikeredtek a mentési jelenetek. (Ezt tekinthetjük akár egy NPC/mesélő keveréknek, bár a pontos forgatókönyvet ő sem tudta, és ő is inkább játszott, mint “dolgozott”). Azt is megtudtam, hogy az apropót az adta, hogy a város egyes területeit át akarják tervezni, mert néhol már kicsit elavult, így két legyet ütöttek egy csapásra és közösségi eseményt szerveztek a felújítás köré.
  
 
A kulisszák mögött
 
A Crack Den nem csinál titkot belőle, hogy ebben a világban az erőszak az úr. Az ember nem érezheti magát biztonságban az utcán, de valahogy mégsem úgy csapódik le az egész, mint ami az erőszakot dicsőíti. Talán azért nem, mert a megkérdezettek szerint néha annyira elborult jelenetek születnek, amik már túl groteszkek ahhoz, hogy az ember túl komolyan vegye őket. A túlzással kicsit elveszik az élét, ráadásul mivel a vonal minden végén játékos karakter áll, ezért nem lehet a mesélői jóindulatra hagyatkozni. Ha valaki kiprovokál egy erőszakos helyzetet, könnyen megihatja a levét, cserébe az erőszakosan viselkedőre rászállhatnak az öntörvényes zsaruk vagy a riválisok.
 
A simben egyébként semmilyen motor nem fut, nincs harcrendszer és különleges képességek, pénz semmilyen kézzelfogható és mérhető formában nem cserél gazdát. Aki ilyen közegben akar játszani, az szívesen alakítja a lecsúszott figurát, aki pénzért kuncsorog. Vámpírok, nekók és a setétség egyéb lakói nemkívánatos személyek, hála az égnek.
 
Ami a játék technikai részét illeti, az ember belépéskor elolvassa a szabályokat, megnézi az elérhető csoportokat/szerepköröket, és a honlapjukon keresztül jelentkezik vagy egy munkakörbe, vagy csövesnek, piti bűnözőnek, civilnek. Ezután már szakosodhat, vagyis felkeresi a város valamelyik intézményét (egy maréknyi étterem, szórakozóhely, műhely stb.), és ott jelentkezik pincérnek, kidobónak, szerelőnek, üzletvezetőnek, táncosnak… A bandákba bekerülni értelemszerűen nehezebb, ahhoz a megfelelő szerepben kell kezdeni és bizonyítani az alkalmasságot, többyire valamilyen bűncselekmény elkövetése formájában. Harcrendszer nincs, a konfliktusok megoldására a tárgyalásos megoldást javasolják az üzemeltetők, ami azt jelenti, hogy privát üzenetekben előre illik megállapodni a kimenetelről, aztán lehet kijátszani a késelést/bunyót/egyebeket.
 
 
Ha az ember fia itt akar játszani, jó eséllyel tagja a Crack Den OOC csoportnak, ami chatablakban afféle üzenőfalként funkcionál. Ezen kívül van egy in-character (IC) csoport, amin szigorúan a játékkal és világgal kapcsolatos információkat lehet közölni. Például, ha valaki szemtanúja egy IC bűncselekménynek, vagy balesetnek, ebbe a csoportba küld egy üzenetet, amiben eljátssza, hogyan értesíti a 911-et, és milyen információt ad meg. Ha van valaki rendőr/diszpécser online, aki veszi az adást, az ugyanitt visszajelezhet, és ha még ideje/ereje is van hozzá, akkor odateleportál a simbe és belefolyik a jelenetbe. Ne felejtsük, a világ bármelyik tájáról érkezhetnek a játékosok, a város csak egy szerveren fut, nincs külön brit, skandináv, amerikai változata.
 
Ha a játékos ezen kívül mélyebben bele akarja ásni magát a városi életbe és választ egy állást, mondjuk rendőr lesz vagy belép a Rejects nevű bandába, tagja lesz az adott chat-csoportnak és ezen keresztül értesülhet a szűkebb közeget érintő ügyekről (például a fenti jelenetben a járőr beszól erősítésért az őrsre). Ez igen hatékony módja az információ terjesztésének, mint például a fenti rádiós időjárásjelentés is.
 
A városhoz tartozó honlapon egy foghíjas wiki modulban többet is meg lehet tudni a helyszínekről, csoportokról, karakterekről, a közlékenyebbek blogokban osztják meg karakterük történetét, amik általában a chatlogok szerkesztett változatai. Ezek leginkább egy Kemény zsarukba és Drótba oltott brutális szappanoperára emlékeztetnek. Az írások színvonala vegyes, és laikusok számára nehezen élvezhető, de mindenesetre mutatja a közösség méretét és aktivitását. A tagok jönnek mennek, ugyanúgy klikkesednek, mint más közösségi táborok, és 1-2 év alatt kikopik egy garnitúra, ahogy az emberek ráunnak és továbblépnek.
 
Csak a város marad, meg a mocskos sikátorok.
 

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://netalbum.rpg.hu/showgallery.php/cat/574]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához