LFG.HU

Levedi1
ismertetőCimkek
A következő ismertetőt Mr. Steve kérésére készítettem -akinek köszönet a korrektúráért – de remélem, minden Titoknok haszonnal fogja forgatni.
 
Megpróbáltam úgy megírni a jelen ismertetést, hogy néhány kulcsfontosságú információt kihagytam, így a következőket akár játékosok is nyugodtan olvashatják, a Titoknok ingujjában még így is számos meglepetés fog lapulni.
 
A Delta Green: Countdown (Visszaszámlálás) c. könyv 1999-ben három évvel a Delta Green után jelent meg. A monumentális könyv – a maga több mint 430 oldalával méltó társa a Beyond The Mountains of Madnessnek – külcsínre és grafikáiban az eredeti Delta Green könyvre hajaz.
 
A könyv sajnos a borító által sugalltakkal ellentétben nem tartalmaz egyetlen Karotechiáról szóló fejezetet sem csupán elszór utalásokat. Talán szerencsésebb lett volna a GRU SV-8 tagjairól vagy Shaggai rovarjairól kitenni egy hangulatos kis képet a borítóra, így egy kis hiányérzet marad az emberben. Azonban e kis “átverés” a könyv egyetlen hátránya, mert a benne található anyagok még talán az eredeti Delta Green színvonalát is felülmúlják.
 
A szerzők: Dennis Detwiller (Delta Green 1996; Delta Green: Eyes Only 2007 és Delta Green: Targets of Opportunity 2010) Adam Scott Glancy (Delta Green 1996; Delta Green: Eyes Only 2007 és Delta Green: Targets of Opportunity 2010) John Tynes (The stars are right! 1992; Unknown Armies 1998; és Puppetland 1999) tehát illusztris csapattal állunk szemben, akik rá is szolgálnak hírnevükre.
 
A könyv egy hangulatos Delta Green fájllal kezdődik, amely beszámol egy az öreg kontinensen a brit titkosszolgálattal közösen végrehajtott akcióról, és egyben bevezeti az első fejezetet.
 
1. P.I.S.C.E.S. (Halak) Adam Scott Glancy, Davide Mana és Graeme Price
“1643-ban az angol polgárháború tetőfokán egy csapatnyi menekült vágott utat magának a Severn völgyben egy kis sűrű, erdős vidéken, amelyet Goatswoodként ismerünk. Ezek a túlélők nem valamilyen háború, zsarnokság, járvány vagy éhínség elől menekültek Világuk Shaggai pusztulása elől futottak.”
 
Egy idegen lény, egy másik tudat az ember agyában, amely kedve szerint irányíthatja hordozóját. A fejezet Shaggai világának és lakóinak bemutatásával kezdődik, egészen addig, hogy miként váltak a shanok Azathoth híveivé. Első naprendszerbeli bázisuk az Uránuszon épült, de a shanok egy része – 28 “rovar” – innen is menekülni kényszerült a Naprendszer harmadik bolygójára, ahol biztonságban nevelhették fel templomerődjükben az eljövendő generációkat. Itt azonban csapdába estek ugyanis a Föld atmoszférája miatt a templomerőd nem tudott tovább teleportálni.
 
A fejezet részletesen feltárja nemcsak a shanok hosszú-távú terveit a Földre és az emberiségre vonatkozóan, hanem az emberiség és a shanok kapcsolatát is Mathew Hopkins boszorkányvadász 1652-es nyomozásától kezdve, Chieti Bordighera iszonyatos operáján át, egészen a PISCES 1968-as akciójáig Goatswood ellen. Megtudhatjuk, hogy a “rovarok” napjainkra jobban beépültek a brit társadalomba, mint gondolnánk, miközben nagy vonalakban bepillanthatunk a shanok templomerődjébe, és társadalmuk belső felépítésébe is.
 
Az MI-13 csírái 1893-ban születtek, amikor a Delphi akció során Arthur Colby mindenféle technikai segítség nélkül sikeresen azonosította Őfelsége összes hadihajójának pozícióját a nyílt tengeren. 1916-ban Fredrick Ramsey volt az, aki a világháború legsötétebb időszakában – amikor az angol gazdaságot az összeomlás fenyegette az U-boot támadások miatt – felvetette a Delphi akció során megismert technikák felhasználását a német búvárhajók azonosítására. Ramsey “tehetségei” 1918-ra jelentős szerepet játszottak abban, hogy az angol hadvezetés szinte naprakész információkkal rendelkezzen a német hadihajók helyzetéről és a német haditervekről. A győztes háborút követően 1925-ben Ramsey emberei között járványszerűen rémálmok kezdtek terjedni, amelyek 25 beavatottat őrületbe vagy öngyilkosságba hajszoltak. Mindössze 13-an élték túl az eseményeket és csak 1932-re sikerült megfejteniük a rejtélyt a gyilkos álmokról és a mélyben alvó Nagy Öregekről. Az emberiségre leselkedő veszélyt felismerve az MI-13 rövidesen titkos háborúba keveredett a Karotechiával, és a Kokuryukaival a japán Fekete Sárkány Társasággal. 1940. június 26. napján miközben a német seregek elözönlötték Franciaországot Winston Churchill áldását adta a PISCES megalakítására, amely az MI-13 utódja lett, 1942. fagyos decemberében pedig Anglia partjainál sor került az első közös PISCES – Delta Green akcióra is. Az újabb világháborús győzelmet követően sem maradt munka nélkül a szervezet, a kenyai Mau-Mau mozgalomtól az IRA egyes csoportjaink keresztül, Malajzián át egészen Kína elhagyatott tájaiig mindenhol akadt feladat. A legnagyobb szabású azonban az 1968-as Severn völgyi hadművelet volt, amelyet hazai földön hajtottak végre.
A fejezet a szervezet történetének bemutatása mellett részletesen tárgyalja a PISCES mítosz könyvtárát egyenként sorra véve a köteteket és, a szervezet titkos laboratóriumába is betekintést nyerhetünk.
 
1989 és 1993 között Lee Coleman egy amerikai turista 11 személyt rabolt el, abban a hitben, hogy az elrabolt emberek fejében egy démon lakik, amely időnként irányítja tetteiket pontosan úgy ahogyan neki is. Az önjelölt próféta által végrehajtott operációk ötüket megölték vagy őrületbe taszították, de a rémálmaiktól megszabadított túlélők alkották a Harmadik Szem Hadseregének első osztagát. Bár Colemant később a szervezet tagjainak nagy részével együtt elfogták, a Hadsereg a mai napig létezik és vívja gyilkos háborúját a saját eszközeivel a shanok ellen. A Harmadik Szem Hadseregének a leírása az egyik legjobb része a könyvnek: a szervezet titkos működése, a belső felépítés és a tagok közötti kommunikáció is a legapróbb részletekig remekül ki van dolgozva és már ezek a részek is beindítják a titoknok fantáziáját arról, hogy hogyan lehet, szinte teljesen egyedi módszerekkel belekeverni a játékosokat a shanok elleni küzdelembe. Részletes leírást kapunk a hadsereg által használt stratégiáról, a különböző hírszerző szervezetekkel és az angol kormánnyal való kapcsolatáról illetve a “rovarok” eltávolítására használt műtétekről.
 
A fejezet a shanok, a Harmadik Szem Hadserege és a PISCES vezetőinek bemutatásával zárul.
 
A shanok megjelenése a mítoszban remek eszköz egy kis McCarthy-féle boszorkányvadászatra – melyik játékos vagy NJK a fertőzött és ki nem, és vajon tudnak-e róla – amely kitűnő paranoiás alaphangulatot biztosíthat. Ez a rész megfejelve a PISCES titkaival és a Harmadik Szem Hadseregének leírásával kötelező olvasmánnyá avatja a fejezetet azok számára, akik a modern Angliában akarnak CoC-t mesélni.
 
 
2. GRU SV-8 (GRU SV-8) Adam Scott Glancy
“A szervezet amelyet Glavnoye Razvedyvatelnoye Upravlenie Spetsialni Viedotstvo-8 néven ismerünk, úgy határozható meg legjobban, mint a Delta Green orosz változata … röviden. Ahogy a Delta Green úgy a GRU SV-8 is hű maradt eredeti feladatához. Azonban míg a Delta Green hivatalosan nem létezik, a GRU SV-8 létezik … a valóságban számára azonban alig több mint egy szellem.”
 
A GRU-t 1918. október 21. napján állították fel Leon Trockij vezetésével V. Iljics Lenin parancsára. A szervezet fogta össze a Vörös Hadsereg központi felderítését is hírszerzését is. A GRU feladata a másik rivális szervezettel a Csekával ellentétben nem a belső, hanem a külső ellenség felderítése és semlegesítése volt. Bár a szervezetet az 1937-es sztálini tisztogatás megrendítette, gyorsan újjáépítette magát és jelentős szerepet töltött be a Nagy Honvédő Háború megnyerésében. A GRU helytállt a hidegháborúban is, és a Szovjetunió felbomlását követően sem szűnt meg: kisebb költségvetéssel, de a mai napig működik az Orosz Föderáció katonai elhárításaként.
 
Az Orosz Polgárháborúban, 1918-ban a Vörös Hadsereg egységei a cseh légió, a kozákok és Kolcsak admirális csapataival vívták gyilkos harcukat Szibériában. Egy fiatal vörös tiszt Gregor Studnikov kapta feladatul azoknak a bandáknak a felszámolását, amelyek az éhezés miatt már nemcsak odáig aljasodtak, hogy megették társaik holtestét, hanem élő zsákmányra is vadásztak. Az ellenük folytatott tisztogató hadműveletek során Lt. Studnikov és emberei azonban olyasmikbe ütköztek, amiket már csak a legnagyobb jóindulattal lehetett embernek nevezni. A kapitányt, miután a hajtóvadászatról küldött jelentését elolvasták, Moszkva parancsára tartalékállományba helyezték. Azonban amikor 1927-ben sikeresen részt vett egy pogány kultusz felszámolásában amely “Koturát a Szelek Urát” imádta, a GRU felismerte tehetségét és felvette az állományába. 1928-ban a Vörös Tér alatti feltárások során a Kremlből induló katakomba rendszer mélyén rátaláltak Rettegett Iván okkult könyvtárára (az 1984-es “Glozel est Authentique!” kiadvány kalandja a Secrets of Kremlin dolgozza fel a történetet 1931-es dátummal.) A könyvtár felfedezése után 1931-ben Studnikov ezredes vezetésével létrejött az SV-8, amely sikeresen vette fel a harcot a Szovjetunió területén működő kultuszokkal, bár Sztálin a saját okkult hatalmának a kialakítására akarta felhasználni a megszerzett tudást. Azonban bármilyen sikeres is volt az SV-8 nem kerülhette el a rendszer tisztogatásait. 1938 nyarára a negyvenkilenc eredeti tagból mindössze hatan menekültek meg a halál, deportálás vagy börtön elől. A tisztogatások során az NKVD/Smersh éléről is eltávolították Genrikh Yagodát, aki szintén beleártotta magát az okkult tudományokba. Az új vezető Nikolai Yezhov 1939 februárjában ideggyógyintézetbe került és az NKVD/Smersh újabb parancsnoka Laverti Berija lett a legfőbb vezetője Sztálin okkult kutatásainak. Az SV-8 túlélő tagjai a melléjük beosztott több száz emberrel együtt rövidesen megkezdték elhárító munkájukat az Ahnenerbe ellen és felismerték, hogy egy másik sokkal aktívabb szervezet is rejtőzik a nyíltan működő okkult társaság tagjai között.
 
A Szovjetunió megtámadást követően végre teljes erőbedobással vívhatta titkos háborúját az Ahnenerbe és az SV-8. 1942 novemberében érkeztek az első hírek Moszkvába arról, hogy a körülzárt Leningrádban felütötte fejét a kannibalizmus. De nem ez volt a legaggasztóbb. Egyes szemtanúk arról adtak hírt, hogy furcsa szubhumán szerzetek tallóznak a holttestek között élelmet keresve. A GRU SV-8 városba érkező emberei levadászták és megölték az összes lényt, akit csak felleltek, azonban így sem akadtak a nyomára minden csoportnak, egyes emberevő kultuszok egészen Berija bukásáig rejtőzhettek észrevétlenül a Smershben. 1943 szeptemberében a Vörös Zenekar egyik beépített embere, aki lebukását követően meg tudott szökni a koncentrációs táborokból furcsa emberkísérletekről adott hírt és magával hozott egy szemtanút is. Lt. Pavel Dzhurtchenkot egy meglepetésszerű francia partizántámadás mentette meg attól, hogy társaihoz hasonlóan a nácik kiszolgáltassák az iszonyatos “hal-embereknek” egy rettenetes alku fizetségeként. Az orosz jelentésekben innentől bukkant fel egy újabb kifejezés: Karotechia. 1943-at követően a GRU SV-8 újabb kihívással szembesült: a Karotechia célkeresztjébe kerültek a szovjet parancsnokok, akik közül többen is különös balestek áldozataivá váltak a front közelében. Az SV-8 felnőtt a feladathoz és 1945 februárjában a Zsukov marsall ellen intézet merényletet is sikerrel hárította el. 1945 januárjában az 1. Belorusz Front katonái Lodz közelében találkoztak a Karotechia újabb borzalmával, a feltámadó holttestekkel, amelyet februárban Poznannal újra bevetettek. Bár az SV-8 elpusztította a Cseh Érchegységben lévő titkos laboratóriumot, elég adag készült a “feltámasztó” szerből ahhoz, hogy Berlin védelménél több ezer ilyen iszonyatot tudjanak bevetni. A becslések szerint a támadás során több tízezer, de lehet, hogy százezer orosz katona halálát is az általuk poyavlyatsyának nevezett lények okozták. A Nyári Szellő hadművelet során a Delta Green és a Smersh ügynökei versenyt futottak a Karotechia emberanyagának és feljegyzéseinek megszerzéséért vagy elpusztításáért. A Karotechia erőforrásainak megszerzéséért vívott háborúban nemegyszer a GRU SV-8 emberei is szembekerültek Smersh tagjaival, akik nem elpusztítani, hanem megszerezni kívánták a titkos tudást.
 
Sergei M. Shtemyenko tábornok volt az az ember, aki 1943-1945 között az SV-8 élén állt, és a háborút követően egyre magasabbra emelkedve végül 1976-ig töltötte be a szovjet fegyveres erők főparancsnokának posztját. A főparancsnok minden segítséget megadott az SV-8-nak és lassan kiépítette saját hírszerző szolgálatát, amelyről rajta és a Sztálinon kívül senki sem tudott, és amely korántsem volt a diktátor hűséges eszköze. Ennek köszönhető, hogy 1952-53 során sor kerülhetett a Sic Semper Tyrannis akció keretében egy nem hivatalos együttműködésre a Delta Green és az SV-8 között. Sztálin halálát követően az SV-8 úgy döntött leszámol régi ellenfelével. 1954-re 740 Smersh ügynököt a Gulagra küldtek, 282-at pedig szökés közben lőttek le. Mindösszesen csak 7 Smersh ügynök jutott ki a Szovjetunióból. Végül az SV-8 emberei aláereszkedtek a Smersh központjának mélyére, amely mélyén egy szörnyű titok várta őket. Ezt követően 656 a Gulagon őrzött foglyot végeztek ki az SV-8 emberei, és a tetemeket elégették.
 
A hidegháború során az SV-8 tagjai közül kerültek ki az első orosz kémek akik Roswell közelébe jutottak. Folyamatosan figyelemmel kísérték a Majestic 12 működését, és a 70-es évekre többet tudtak meg róla, mint amit valaha szerettek volna. Sok titokra azonban máig nem derítettek fényt. 1986. január 29-én egy rejtélyes objektum csapódott a földbe Dal’negorsk városától nem messze, és bár az SV-8 emberei 10 évig dolgoztak titkának megfejtésén szinte semmit nem sikerült megtudni a tárgyról, amelyet a moszkvai katonai körzet egy titkos raktárában őriznek a mai napig.
 
Az SV-8 tagjai nemcsak a Szovjetunióban kaptak feladatot. 1957-ben titkos ásatásokat folytattak Mongóliában, 1964-ben ők vezették a kubai hírszerzés vezetőjét “mágiával” megölő gyilkos utáni nyomozást, 1966-ban feltűntek Vietnámban. 1968-ban Kijevben nyomoztak okkult gyilkosságok után, 1976-ban a Pamir hegység mélyére hatoltak SV-8 ügynökök egy titkos akció keretében, 1982-ben pedig máig tisztázatlan szerepet játszottak Leonyid Brezsnyev vejének a megölésében, és az 1991. augusztus 18. napján bekövetkezett eseményekben, amelyek a nukleáris háború szélére sodorták a modern világot.
 
A Szovjetunió felbomlását követően az SV-8 legfőbb ellenfelei az ex-KGB-s bűnözők és gyilkosok lettek. Azonban bárki, aki az egészségesnél nagyobb érdeklődést vagy tudást mutat a mítosz eseményei iránt, könnyen a szervezet látókörébe kerülhet. A SV-8 legnagyobb média visszhangot kiváltó akciójára a Szovjetunió felbomlását követően 1994-ben került sor, a moszkvai repülőtéren.
 
A fejezet tartalmazza még az SV-8 tagjainak bemutatása mellett, a GRU rivális szervezetének a Cseka/NKVD/KGB történetének az összefoglalását, a GRU SV-8 speciális krematóriumának az ismertetését, a Nagy Gondviselő kultuszának a leírását, amely 1930-1954 között virágzott az orosz ghoulok között, az SV-8 és Retteget Iván könyvtárának darabjainak bemutatását és a Dal’negorski objektum titkát.
 
Nem tudom ki, hogy van vele, de szerintem a kommunista Oroszországban a mítosz ellen körömszakadtáig harcoló bolsevik hazafiak csapata talán még a Delta Green ügynököknél is izgalmasabb játékra adhat alkalmat. A fejezet hibátlan ötöst érdemel és méltán válik szerzőjének a dicséretére.
 
 
3. The Skoptsi (A Skoptsi) Adam Scott Glancy
“Semyon két napig függött a falu rothadó és parázsló romjai között mielőtt a “Fekete szerzetes” odalépett volna a keresztre feszítetthez és jámbor vitára hívta volna.”
 
A Skoptsi egy ősi hatalom kultusza, amely a Kaukázus hegységének mélyéről származik. Miután a kultuszt pártoló cárok uralmának ideje leáldozott a bolsevikok elől számos tag menekült Amerikába a Chesapeake-öböl partjára. A kultusz, amely sok tagját elvesztette, többé nem volt képes segítségül hívni patrónusát, és titkaival együtt a kiveszés szélére került. Hogy biztosítsa utánpótlását egy fedőszervezet hozott létre, amely napjainkra mélyen beágyazódott a Kelet-Európán kívüli orosz emigránsok közé.
 
1220-ban a tatár hordák által felégette falujában keresztre feszített Semyon testvér haldoklásának második napján találkozott a Fekete Szerzetessel. Másnapra a pap megtagadta hitét és a Fekete Szerzetes istenének prófétájául szegődött, majd a Fekete Szerzetes adományától átváltozva segítőivel a tatárok nyomába eredt és szörnyű bosszút állt rajtuk. Hamarosan az első próféta elterjesztette új istene hitét a Volga folyó déli részén és a Kaszpi-tenger partján, és az új isten hívéül szegődött papok végül a Kaukázus hegyei között felépítették templomukat egy szkíta kurgánon. Így hangzik a Skoptsi születésének története a Fekete Ikonok által elbeszélve. A Kaukázust sohasem tudta teljesen uralma alá hajtani sem az orosz, sem az ottomán birodalom így a kultusz békében sokasodhatott és gyarapodhatott több száz éven át. Azonban förtelmes istentelenségeiket végül egyik birodalom sem tűrhette tovább. 1650 nyarán több mint 10.000 ortodox, szunnita és síita harcos rohanta le a kultusz által uralt völgyet, kardélre hányva minden férfit, asszonyt és gyereket, kiirtva az állatokat, felégetve a növényeket és a lerombolt épületeknek még a nyomát is sóval hintették be. A küzdelem végére a szent harcosoknak alig a fele maradt életben. Az ekkor már több mint 430 éves Semyon maradványait követőivel együtt egy hatalmas máglyán égették el, de a Fekete Ikonokat a túlélő néhány hívő ki tudta menekíteni és az oroszul Skoptsinak nevezett “kasztráltak” kultuszához csatlakozva túlélték a hajtóvadászatot. A szekta a flagellánsok eretnekségének őrzője volt, amely szerint a nemzés és a tükör halálos bűn az Úr ellen, mert megsokszorozza teremtényeit.
 
Az orosz hatóságok először 1771-ben Orjolban figyeltek fel a terjedő szektára és bár vezetőjét Kondratji Selivanovot 1775-ben Szibériába száműzték ő 1797-re újra Moszkvában tűnt fel. A szektavezér beférkőzött I. Sándor cár bizalmába és pénzt, illetve cári védelmet szerzett híveinek, annak egyik kegyeltjén, Krudner bárón, egy német kalandoron keresztül. A cári támogatás annak ellenére kitartott, hogy a szektavezér 1832-ben megvizsgált holttestén olyan “elváltozásokat” találtak, amelyek hatására az ortodox szerzetesek elégették, és a Fekete-tengerbe szórták annak a förtelmes valaminek a hamvait, amelyet már nem lehetett embernek nevezni. 1840-ben Miklós cár a feltár bizonyítékok hatására hajtóvadászatot indított a szekta tagjai ellen, és a cári titkosrendőrség az Ohrana /amelyet valójában csak 1882-ben állítottak fel/ minden fellelhető tagot megölt vagy Szibériába száműzött 1859-re, a szekta túlélő tagjai a Balkán és a Duna régió felé menekültek (Amelybe, mint tudjuk Magyarország is beletartozik). A következő nagy pogromra 1865-ben az Azovi-tenger mellett került sor, majd 1869-ben Tamboff városában számoltak fel egy nagyobb csoportot. Itt az Ohrana kezébe kerültek az Oroszországban és a Balkánon működő közösségek nevei és 1872-ig több ezer tagra csaptak le, közöttük a hírhedt Szentpétervári milliomosra, Tretjakoffra. A pogrom során a szekta legféltettebb kincsei a Fekete Ikonok is az Ohrana kezébe kerültek. Az Ohrana azonban nem tudta megtörni a szekta gerincét, a Skoptsi hamarosan újra erőre kapott és fertőző betegségként terjedt szét Oroszországban. Sokadik virágzásának a bolsevik hatalomátvétel vetett véget. A bolsevikok elvből üldöztek minden vallási szektát, azonban amikor megismerték a Skoptsi valódi természetét 1918 márciusában a Cseka emberei valóságos hajtóvadászatot indítottak utánuk. megtisztítva Orel, Tambov, Krím, Moszkva, Suzdal és Szentpétervár körzetét a kultusz minden tagjától. A túlélők a fehérek uralta Szibérián át, jutottak el Vlagyivosztokba, amelyet 1918-1920 között az amerikai erők tartottak megszállva, és akik naiv sajnálattal fogadták be az “istentelen kommunisták által üldözött keresztény testvéreiket.” A Fekete Ikonokat 1919-ben Armand Hammer üzletember vásárolta meg, de hamarosan eladogatta őket, és azok szétszóródtak egész Nyugat-Európában. 1926-ban a szekta, főpapjuk megölése után elhagyta Kaliforniát és kirajzott az Egyesült Államok minden pontjára. Napjainkra körülbelül 360 szektatag él az Államokban elsősorban a helyiek által “Chesapeake-i Moszkvának” nevezett területen. A kultusz 1938-ra építette fel itt új templomát, és az ikonok utáni keresés során kiterjesztette befolyását az orosz maffia egy részére is.
 
A fejezet részletesen bemutatja a Skoptsinak az egyik amerikai kormányszervhez fűződő kapcsolatait, tartalmaz két új sötét mítosz varázslatot, megismerhetjük a Fekete Ikonok ördögi titkát és a szekta egészen sajátos toborzási módszereit.
 
Ez a fejezet is telitalálat. A karakterek amerikai területen eredhetnek a szekta kényszerű tagjainak megmentésére, vagy akár egy egész Európára kiterjedő kalandfüzér alapja is lehet a szekta, amely a Fekete Ikonok utáni versenyfutást állítja a középpontba -ala Sedefkar bálvány darabjainak megszerzése.
 
 
4. The Outlook Group (A Horizont Csoport) Dennis Detwiller
“Számtalan ember lépte át a Horizont Telep kapuját és soha nem távozott élve. Sokan még ma is itt vannak.”
 
Amerika egy eldugott kis szegletében fekszik a Horizont Csoport titkos telepe. A legtöbb itt dolgozó vagy semmit nem tud arról, mi folyik a dupla üvegajtók mögötti elzárt területen, vagy nagyon is sokat tud arról, hogy mi történik azokban a cellákban ahonnan szüntelenül sikoltozás, nevetés vagy zokogás hallatszik.
 
A telepvezető orvos az 1950-es években kezdett hozza furcsa kísérleteihez a New Yorki Egyetemen, ahol kisebb csoporton tesztelte, hogy hogyan viselkednének egy szimulált atomtámadás, lakástűz vagy idegen invázió esetén. 1964-ben az egyik tesztalany az idegenekkel való találkozás szimulációja során megőrült és megölt két másik résztvevőt. Az egyetem villámgyorsan megszabadult a kínossá vált professzortól, aki elhagyni kényszerült egyetemi katedráját. A bukott doktor 1966-ban jelentette meg első könyvét, amely a stressz szimulációk során elért eredményeit tárgyalta, de a tudományos szakma ekkor már teljesen kiközösítette magából. Könyvének megjelenését követően 7 évre elvonult kis házába és szinte minden kapcsolatot megszakított a külvilággal miközben fő művén dolgozott. A röviden SRT-nek nevezett esszét 1973-ban küldte meg 22 állami intézetnek, közülük azonban egyedül egynek sikerült felkeltenie a figyelmét: az Amerikai Légierőnek. A tanulmány szerint, ha egyes személyeket szokatlan és váratlanul kritikus környezetbe helyezünk, és 24 órán át vagy hosszabb távon reakcióikat egy válogatott orvosi csoport figyeli, akkor messzemenő következtetéseket lehetne levonni arra vonatkozóan, hogy hasonló típusú és vérmérsékletű emberek hogyan fognak viselkedni egyes szituációkban. 1978-ban pedig a mi jó doktorunk kapcsolatba került egy titkos kormányszervvel, amelyet a beavatottak csak Majestic-12 néven emlegetnek.
 
1991-92-ben a csoport kibővítette működését és egy Dél-Amerikában működő teleppel, ahol tesztelni kezdtek egyes különleges drogokat, amelyek keverési arányait egy eddig ismeretlen forrásból sajátították el.
 
A fejezet a Horizont Csoport által használt drogokon és az ARC DREAM projekten kívül több mint 40 féle emberkísérlet részletes leírását is tartalmazza, és bemutatja mindkét bázist annak személyzetével együtt, példákat sorolva fel arra, hogy milyen helyi legendák lengenek körbe egy ilyen titokzatos katonai objektumot. A fejezet végén részletes leírást kapunk a Csoport fedőszerveiről és legfontosabb tagjairól is.
 
A fejezet amellett, hogy remekül használja ki az őrült doktor embereken kísérletezik elcsépelt kliséjének minden lehetőségét, megkönnyítheti a játékosok belekeverését a mítosz utáni hajszába, például úgy hogy hírt kapnak arról, hogy egy szökött “bűnöző” szerint rég eltűntnek hitt rokonuk még mindig él egy titkos katonai bázison az Államok szívében.
 
 
5. Phenomen-X (Az X-jelenség) Dennis Detwiller, John Tynes
“Megvan a felvétel?! Megvan?! Mond, hogy sikerült lekapni! ….Sikerült…. Az egészet felvettem… Larry csak egy dolgot mondj meg nekem: mi a pokol volt ez?”
 
Ismerősek azok a szenzációhajhász tv-showk amelyek, valamikor hajnali fél kettő körül mennek a Soloflex és az Antony Roberts: Personal Power között arról, hogy Elvis még mindig él és a leprikónok léteznek? Ki a fene hisz ezekben?
 
Az 1997. május 5. napi Groversville-i UFO eset óta egyvalaki biztosan hisz: Frank Carincola aki túlélte az egészet és látta a vágatlan videót. Frank Carincola 5 nappal a végzetes vírus után érkezett Groversvillebe a stábjával, és ekkor rögzítette a felvételeket. Bár a nagy tévétársaságok nem lelkesedtek azoktól a sztoriktól, amelyeknek kegyetlen véget érnek, Carincolát ez nem rettentette el még úgy sem, hogy tudta, az amerikai kormány gyilkolni is hajlandó azért, ami a kazettán látható.
 
1990-ben a Haley Production Company megcsinálta a Phenomen-X-et. Az első évad 26 epizódját számos másik követte egészen 1997. májusáig. A Phenomen-X tulajdonképpen egy tévésorozat, amelynek riporterei természetfeletti, megmagyarázhatatlan eseményekre vadásznak szerte a világon. A könyv jelen fejezete bemutatja a Phenomen-X mögött álló tévétársaságot, a stúdiót és a csapatot, amelyik a műsort forgatja, illetve számos ötletet ad egy Phenomen-X kampány mesélésére és bemutat néhány folyamatban lévő nyomozást is.
 
A fejezet részletesen tárgyalja a Groversvilleben készített felvételek tartalmát és, a feljegyzéseket. Megtudhatjuk, hogy a Phemonen-X egy informátoron keresztül számos Delta Green akcióról tudomást szerez, és gyakran tűnik fel az ügynökök nyomában, illetve kapunk három új média hátteret(szakmát) és néhány új képzettséget, a stúdió alaprajza és a Phenomen-X tagjainak bemutatása mellé.
 
A fejezet bár nem olyan kiemelkedő, mint a korábbiak, nagy segítséget nyújthat azoknak a Titoknokoknak, akik médiában szereplő karaktereknek akarnak mesélni, és igazi Ideglelés, REC típusú játékülések hozhatók össze.
 
6. Tiger Transit (Tigris Tranzit) Adam Scott Glancy, John Tynes
A Tiger Transit egy 1965-ben alapított amerikai szállítási vállalat, amelyet eredetileg a CIA titkos ügynökeinek ledobására és titkos fegyverszállításoknak a lebonyolítására használt az amerikai kormány. A Társaságot a nicaraguai szandinista rezsim ellen harcoló kontráknak történő fegyverszállítások leállítása után 1980-ban magántársasággá szervezték át, és napjainkban jelen van Seattle, San Francisco, Miami, Memphis, New York, Washington D.C. és Chicago városa mellett Midway szigetén is, illetve kisebb kereskedelmi kirendeltségeket tart fenn Port-a-Prince-től, Manilán és Lagoson át egészen Indiáig.
 
A cég önállósodásával egy időben a Delta Green sikeres akciót hajtott végre egy rendkívül veszélyes, az Államokba külföldről beszivárgott szekta tagjai ellen megölve annak vezetőit és beavatottjait, azonban életben hagyták az amerikai állampolgársággal rendelkező, már ott született gyermekeket. A szekta egyetlen életben maradt ős-öreg tagja megosztotta tudását a felnövekvő újabb generációval és létrehozta a Shugoran Tongot, amely rövidesen uralma alá vonta a Chicago környéki kelet-ázsiai bűnszervezeteket.
 
Joseph Berg a Tiger Transit tulajdonosa még az 1960-as években, Vietnámban repülve került kapcsolatba Shugoran híveivel. Hamarosan a Liao drog nevű kábítószer függőjévé vált, így amikor a Shugoran Tong 1991-ben felvillantotta előtte a drog készítésének titkát nem tudott ellenállni. A Tiger Transit a Shugoran befolyása alá került, a Tong pedig kiterjesztette piacát mivel így már megfelelő háttérrel rendelkezett a drog behozatalához és terítéséhez az Államok minden pontján. Azonban nem sikerült leszámolniuk minden ellenfelükkel: a Hmoung, Meo és Motanyard utcai bandák máig vívják gyilkos háborújukat a kínai Tongok külső támogatásával a Shugoran ellen. 1996-ban a Liao drog alapanyagának szállítmányai elkezdtek elapadni, és a Tongnak sürgősen meg kellett szerveznie a helyben, Amerikában történő termesztést. Kapcsolatba léptek egy Shub-Nigguraht-ot imádó, 1965-ben alakult new age csoporttal, amely 1994-re tiszteletet parancsoló természettudományos cégekből álló háttért épített fel maga köré, és rendelkezésére álltak a megfelelő eszközök a Tong problémájának megoldására. Cserébe a Tiger Transit szállított a szervezet Fumo Loco nevű igen különleges dohányát Brazíliába és az Egyesült Államok különböző pontjaira. A két szervezet együttműködést ajánlott a bolíviai családoknak és hamarosan egy új kokainnal bővült az árukészlet, amely évente akár hússzor is lehet aratni, és amelynél a függőség pár hét alatt kialakul. A terjeszkedés azonban nem állt meg: 1998-ban a három szervezet egy olyan okkult problémával került szembe, amit egyedül nem tudott megoldani és Stephen Alzishoz fordult segítségért. A világ valaha volt legbefolyásosabb bűnszervezet kezdett megszületni Észak-Amerikában…
 
Ebben a fejezetben részletesen megismerhetjük a Liao drog készítését, a Shugoran Tong működését, azt hogy mennyit tudnak a Tongról a chicagoi hatóságok, illetve az új dohány és kokain mellékhatásait. Emellett a fejezet végén bemutatásra kerül a Tiger Transit, a Shugoran Tong és a GAP Inc. vezetősége is.
 
A Tiger Transit véleményem szerint a Faithel szövetkezve halálosabb veszélyt jelenthet az emberiségre, mint bármely más mítosz szervezet, talán egy kicsit túlzásba is estek a fejlesztők. Egy ilyen szinte kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkező csoporttal szemben még rész sikerek elérésére sincs esélye a karaktereknek kivéve akkor, hogyha a játékosok felderítik és felhasználják a fejezet utolsó részében elrejtett ütőkártyát, de ehhez egy jó Titoknokra és profi, összeszokott nyomozókra van szükség. Önmagában a fejezet sok hasznos ötlettel láthatja el a Titoknokot arra az esetre, hogy a világ bármely táján (pl. Afganisztán, Kolumbia), miként lehet összekapcsolni a mítoszt a szervezett drogcsempészettel, bár talán kicsit túlzásokba esik egyes helyeken, és összességében nem sikerül megütnie a korábbi részek színvonalát.
 
 
7. The D Stracks (A D. Raktár) Dennis Detwiller
125 éves története során az Amerikai Természetrajzi Múzeum számtalan kincset halmozott fel a dinoszaurusz csontoktól egészen egy teljes kék bálna csontvázig. Azonban van, hogy a kutatók nem azt találják, amire számítnak: pl. bronzkori leletek közé keveredett alumínium tárgyak, vagy elektromos eszközök. Ezeket a nem oda illő dolgokat a szakzsargon “szabálytalanságoknak” hívja, és sokszor megtalálóik elhallgatják a szakma elől, nehogy sarlatánsággal, tudományos hamisítással vádolják őket, egyúttal elrekkentik a kínos leleteket egy eldugott raktárba. Az Amerikai Természetrajzi Múzeumban a szabálytalan és besorolhatatlan tárgyak raktárát egyszerűen D. raktárnak hívják őrzője pedig Dr. Jensen Wu.
 
A fejezet a múzeum részletes bemutatásával kezdődik annak nyitva tartásától a nyilvános könyvtáron és a múzeum tárlatain át, egészen a jegyárakig. Dr. Jensen Wu azon kevesek közé tartozik, aki ép ésszel végig tudta olvasni a Miskatonic egyetemen őrzött Necronomicont, de beletekintett az Igazi Mágia és a Féreg Misztériumának köteteiben is. 1964-ben került a múzeumba és 1972-től a mai napig vezeti a D. raktárat. A Delta Greenel 1979-ben került kapcsolatba és időnként külső segítséget nyújt az egyes nyomozásokhoz, de tud a Long Islanden élő ghoul populációról és a Faithről is.
 
A fejezet részletesen bemutat a gyűjteményben található számos tárgyat és könyvet- összesen több mint 27 darabot!- , amelyek önmagukban rengeteg ötletet adhatnak a Titoknoknak. Dr. Jensen Wu pedig remek háttérembere lehet bármilyen nyomozásnak, egy olyan bölcs öreg tudósként, akihez bármikor fordulhatnak segítségül a nyomozók egy ősi irat vagy egy azonosítatlan tárgy titkának felfedéséhez.
 
 
8. The Keepers of the Faith (A Sors őrzői) Dennis Detwiller
“Meat and Bone/ take me home,
People there I Don’t wanna see,
People there don’t wanna see me,
But we all know -
That you can’t take back what’s already wrote down -
Underground
Life is sweet/ But marrow’s sweeter
Life is like a maid,
Sonner or Later, we all must eat her.”
Ismeretlen szerző graffitije a Lexington sugárút és a 98. utca sarkán, New York városában
 
A Manhattan szigetébe vájt alagutaknak nem mindegyikét készítette ember. A metró vonalaihoz kapcsolódó járatokban ahová csak a hajléktalanok merészkednek le, pedig valamik vagy valakik élnek.
 
Mogen Tiebout Dekker 1636-ban érkezett az Újvilágba Új-Amszterdam holland kikötőjébe, és 26 követőjével együtt letelepedett Manhattan szigetén. 1655-re a környéken a Sors őrzői néven nevezték a környékbeliek azt a furcsa szektát, amelyről hátborzongató történetek keringtek. Miközben 1665-ben a város az angolok kezére került, Mogen emberei tovább vájták járataikat a sziget sziklába. 1700-ra a szekta már több mint 200 tagból állt, Dekker pedig, hogy megpróbálja elrejteni a terjeszkedését sorra hozta létre a telepeket New Jersey vadonjában. 1704 elején a szekta egy része visszahajózott Franciaországba, Olaszországba és Törökországba és titokzatos csomagokkal tértek onnan vissza. A titokzatos szállítmányt felhasználva 1740-re a szekta alagútjai behálózták egész New-Yorkot, és az Óvilágból érkezett ghoulok is megtalálták számításaikat az állandó friss holtestekben. Máig nem tudjuk 1766. október 30-ának estéjén pontosan mi történt, de azt az éjszakát követően csak pár híve maradt a szektának, akik a 20. századig titokban voltak kénytelenek rejtőzni az általuk vájt barlangrendszerekben. Ekkor úgy tűnt, hogy a kultusz újból felvirágzik egy titokzatos ősi görög könyv segítségével, azonban 1925-ben a rendőrség kegyetlenül és gyorsan lesújtott, és a kultuszból a hivatalos történet szerint mára nem maradt több mint egy ősi mondóka, amely szájról-szájra terjedt Red Hook rosszhírű vidékén.
 
A 20. század elejére a ghoulok visszavonultak a mélyebb járatokba, de hamarosan Manhattan temetői már nem tudták ellátni a növekvő kolóniát és szétterjedtek Long Islandtól New Jerseyig. A ghoul kolónia szépen lassan gyarapodott a mélyben, ahogy a város is terjeszkedett a felszínen. Az ezredforduló küszöbén egyes ghoulok felfedezték, hogy a friss holtestek több életerőt adnak nekik, mint bármelyik tetem és ezek az “eretnekek”, akik letértek a ghoulok útjáról lettek a new yorki metrók és alagutak gyilkos vadászai.
 
A ghoulok pszichológiája, és az “eretnekek” bemutatása mellett a fejezet részletesen tárgyalja a ghoulok összes járatait, a Klub Apokalipszistől, egészen a holland csatornákig át, amelyek legutolsó szintje 115 láb (38 méter) mélyen fekszik az utcaszint alatt. Emellett számos kalandötlet is található a fejezetben az őrzők és az eretnekek vezető személyeinek bemutatásával együtt.
 
Véleményem szerint ez a könyv leggyengébb része, az elcsépelt toposzokon kívül semmi újat nem tud felmutatni, ráadásul a fejezet végén bemutatott ősghoul, aki békét akar teremteni az emberek világa és a ghoulok között, körülbelül olyan mintha valaki arról írna, hogy Szauron, troll személyi testőrségének egyik vezetője megcsömörlött a sok gonoszkodástól és Szürke Gandalf beépített kémjéül szegődött.
 
 
9. The Hastur Mythos (A Hastur Mítosz)
A fejezet a lehető legrészletesebb betekintést nyújtja Hastur mítoszába amelyet “emberi elme csak befogadni képes”. Részletes ismertetést kapunk arról, hogy Hastur milyen őseszmék megtestesítője a mítosz világában, és a “valóság” mely részeire rendelkezik a legnagyobb befolyással. Bemutatásra kerül a Sárga Király által uralt Carcosa, Hali tavának a partjai, illetve az “Igazság Fantomja” és Carcosa más lakói is.
 
John Tynes számos tanáccsal látja el a titoknokokat arra vonatkozóan, hogyan használható Hastur mítosza egy Delta Green kampányban és rengeteg ötletet ad arra, hogyan vonjuk be a karaktereket Carcosa sötét világába. A fejezet emellett tengernyi részletes leírást, és kalandötletet tartalmaz köztük lehetőségeket és ötleteket a Carcosába való eljutásra. A számtalan út valamelyikén érkező karakterek bejárhatják az Árnyak Galériáját, a Suttogó Labirintust, Hali tavát és Carcosa Palotáját is.
 
A fejezet végén Daniel Harms és John Tynes részletesen feltárja a 18. század Európájában született Sárga Király Tarot Készletét. A készlet egyik darabja állítólag Budapesten cserélt gazdát 1995-ben, de mind a vevő mind az eladó személye homályban maradt.
 
Ez a huszonkét oldalas rész megint egy kitűnő fejezet, amelyből szándékosan nem lőttem le semmilyen fordulatot, hadd szembesüljenek velük azok a karakterek, akik bemerészkednek Hastur birodalmába.
 
 
10. A Függelékek
Az A. és a C. függelék új képességeket és képzettségeket mutat be. Az A függelék tartalmazza az ún. Adomány leírását, amely tulajdonképpen az okkult képességek tárháza. Amennyiben egy Titoknok ezzel kívánja, színesebbé tenni a játékot nyugodtan bocsássa a karakterek rendelkezésére az itt felsorolt képességeket. Véleményem szerint azonban könnyen a hangulat rovására mehet a spiritisztáktól, okkult ügynököktől és médiumokkal teli világ amelyben “mindennapos” a telepátia és a lebegés. A mágia maradjon csak a mítosz sajátja, így lesz a megfelelő pillanatban kellőképpen iszonyatos.
 
Az okkult képzettségek szétválasztása az eddig egy képzettségből sok speciális képességgé viszont jó ötlet, tovább árnyalhatók vele a nem játékos karakterek és a nyomozók is.
 
A B. függeléket Emerson professzor fájljai, kutatásai aktái alkotják, amelyek remek hangulatteremtők és számos érdekes információt tartalmaznak a Titoknokok számára. Itt szerepel egy különös idegen dolog részletes tanulmányozása mellett egy leírás a mélységlények biológiáról és a Pitsburghban talált különleges anyag vizsgálatának eredményei.
 
A könyv D. függeléke három kalandot tartalmaz:
-A Művészet áldozata egy kitalált városban Glenridgeben zajlik Long Islandon. A városban furcsa gyilkosságok történnek, ahol az áldozatok testét mindig valamely magas pontra fölakasztva találják meg és a holttestek mindegyikén valami furcsa, szürke, polimer szerű anyag található. A játékosok a Delta Green ügynökeiként érkeznek a városba és kapcsolódnak be a nyomozásba.
A kaland szinte csak a legalapvetőbb karakterek és információk felvázolására szorítkozik minden másban teljesen szabad kezet ad a titoknoknak.
-Az Éji padlók New Yorkban, Manhattanben játszódik. A nyomozók egy eltűnt személy Abigail Wright nyomába erednek, de sokkal többet találnak, mint amire valaha is számítottak.
- A Be Nem Tartott Törvény c. kalandban a Delta Green ügynökei egy régi ellenfelükkel kerülnek szembe saját hazájuk földjén.
 
A három kaland közül az első és a harmadik nem egy nagy eresztés, talán a középsőnek van a legjobb hangulata, és nem mellékesen szorosan kötődik a könyv egyik remek fejezetéhez.
 
A könyv utolsó E. függeléke több mint 125 ügynökség leírását tartalmazza a világ minden részéből az ügynökségek egy-egy mintakarakterével együttesen. Csak ízelítőnek: Argentin Náci Tevékenységet Vizsgáló Bizottság; Ausztráliai Védelmi és Felderítési Szervezet; A Kínai Népköztársaság Állambiztonsági Minisztériuma, Kubai Nemzeti Rendőrség; Francia Katonai Hírszerzési Igazgatósága; Német Központi Hírszerző Szolgálat; Interpol, Iráni Hírszerzési és Védelmi Minisztérium, MOSZAD, Az Olasz Csendőrség Speciális Egysége, A Japán Nemzeti Rendőrség Speciális Roham Csoportja, Jordán Speciális Rendőrségi Erők, Észak-Koreai Védelmi Minisztérium, Líbiai Hírszerzési Szolgálat, Román Hírszerzési Szolgálat, Orosz Föderációs Biztonsági Szolgálat és 22 darab Egyesült Királyságbeli különleges szolgálat.
 
Összességében a gyengébb 8. fejezettől eltekintve egy kitűnő könyvről beszélhetünk, számtalan ötletével és remek hangulatával még a Chaosium kiadványok között is kiemelkedik.
 
 

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=4900]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához