LFG.HU

Rhea
EseményekCimkek
Programok

 
A tábort július 12-én, 14:00 órakor nyitjuk meg, ekkor kezdődik el a regisztráció és a szálláshelyek elfoglalása. Azoknak a jelentkezőknek, akik igénylik ezután nem sokkal “Mi is a szerepjáték?” címmel kötetlen beszélgetést tartunk, hogy ők is részt vehessenek a szerepjátékos programokban is az itt elhangzottakat felhasználva (témák: mi a szerepjáték, mi a szerepjátékos versenyeink célja és a játékok írott és íratlan szabályai, a táborban megrendezett szerepjátékos versenyek világairól röviden, szabályok és karakteralkotás röviden). Emellett rövid megnyitó keretei között bemutatjuk a szervezői csapatot, hogy a későbbiekben mindenki tudhassa kihez milyen problémával érdemes fordulni a tábor ideje alatt. Igény esetén (ha többen is lesznek, akik nem ismerik a klub tagjait és a szervezőket) pedig még az első tábori program megkezdése előtt csapatépítő/ismerkedő program keretei között igyekszünk oldani a hangulatot.
Az utolsó napon 10:00-ig kell elhagynunk a szállást, így reggeli után minden táborlakót felkérünk majd saját szobájának kitakarítására és rendbetételére.
 
Versenyek
 
Pontos kiírás és részletek (hangulatkeltő novellák, modulokról információk és karakteralkotás) a tábor holnapján (mentalcsavar.hu/tabor) lesznek elérhetőek június közepére. A versenyekre külön-külön nem kell jelentkezni, viszont egyes versenyekre az előre leadott előtörténetek és karakterlapok plusz versenypontokat vagy előnyüket adhatnak. Ez minden egyes verseny kiírásában szerepelni fog.
 
Kártyaversenyek és kártyás programok
 
Az egyéb programok között igény esetén kártyaversenyek és bemutatók is helyet kapnak. A táborba a szervezők több kártyajátékból fognak paklikat (M* kártya, HKK, Magic the Gathering) hozni, ezekkel lesz lehetőség játszani is. Igény és elegendő jelentkező esetén kisebb háziverseny is lehet egy-egy kártyajátékból, ezen versenyek kiírásai június végéig/július elejéig lesznek elérhetőek az oldalon.
 
Elöadások és vetítések
 
Előadásokkal és vetíthető filmekkel a tábor kezdetének napjáig lehet jelentkezni, igyekezni fogunk minden jelentkezőnek teret adni. Az előadások témája lehet szerepjáték, fantasy, sci-fi, hagyományőrzés, irodalom… stb. Minden előadás anyagát a tábor után kitesszük a Mentálcsavar Klub blogjára, az év végén pedig éves kiadványunkba.
 
(Teljes program a honlapon)
 
Túrák, faluséta és egyéb szabadtéri programok
 
Terveink szerint több különböző rövidebb-hosszabb túrát tervezünk több vezetővel és a látványosságok rövid ismertetésével. A túrákkal és a falusétával kapcsolatos pontosabb információk hamarosan a tábor honlapján lesznek megtalálhatóak részletezve.
 
Étkezés
 
Az étkezések pontos időpontja a többi program függvényében változhat. A menü tervezetét július elején közöljük a honlapon.

Ár
Teljes, már kiszámolt árak
(7 nap/6 éjszaka szállással, étkezéssel és a programokra beadott díjjal)
 
Sátor (1fö/sátor) 11.000 Ft
Sátor (2fö/sátor) 9.500 Ft
Sátor (3fö/sátor) 9.000 Ft
Faház 14.000 Ft
 
 (részletesen a honlapon)
 
 
Tábor Szabályzata
 
Ahogy eddig minden táborunkban, úgy itt is az alapvető emberi viselkedést várjuk el mindenkitől. Az “alapvető emberi viselkedés” azonban mindenkinél más, így konkretizáljuk a dolgokat.
 
Elvárások, melyeknek minden táborlakónak meg kell felelni:
  1. Szemetelni TILOS! Cigaretta csikkek eldobása duplán TILOS, eme tevékenységre az erre a célra kihelyezett cigaretta-csikkgyűjtőket kell használni.
  2. Gyújtogatni TILOS.
  3. Dohányozni csak a kijelölt helyeken szabad. Kérünk mindenkit, hogy legyen tekintettel nem dohányzó tásaira.
  4. A szálláshely területén szabadon lehet mászkálni, ám ha elmentek a területről, jelezzétek valamely szervezőnek.
  5. Az alvás nem kötelező, de AJÁNLOTT.
  6. MINDEN sérülés és gond esetén a táborszervezőkhöz kell fordulni.
  7. NEM szabad rémisztgetni a személyzetet és a helyieket (főleg LIVE közben).
  8. A szervezők által adott, a szálláshelyre vagy a programokra vonatkozó utasítások kötelező érvényűek.
  9. A táborlakók fogyaszthatnak alkoholt (amennyiben már elmúltak 18 évesek), természetesen lehetőleg alacsonyan tartva a szintet. Az egészséges határ túllépése esetén (részegség, hányás, kötekedés), amennyiben ezzel bármilyen kár vagy kellemetlenség okozója lesz az illető, azonnali hatállyal el kell hagynia a tábort. Ebben az esetben a befizetett tábordíjat nem kapja vissza és az esetleg általa okozott károkat is meg kell térítenie.
  10. A közös helyiségekben (folyosó, mosdó, stb.) elhelyezett tárgyakat a szobába vinni, illetve a bútorokat a szobákból külön engedély nélkül kivinni TILOS.
  11. A szobák tisztántartása a szoba lakóinak feladata és kötelessége.
  12. Ébresztő időpont nincs meghatározva, ám ha valaki önhibájából nem kel fel időben és ezért marad le a programokról, az magára vessen.
  13. Takarodó időpont sincs meghatározva, ám a helyiek és a többi táborozó miatt kérünk mindenkit, hogy az esti órákban zajongással ne zavarja mások nyugalmát.
  14. A táborban a résztvevők kötelesek a táborhely saját házirendjét is betartani!
  15. Amennyiben kár keletkezik a táborhely valamely helyiségében, úgy azt a kár okozója, okozó hiányában az adott szoba lakói kötelesek megtéríteni. Minden káresetet kötelező valamely szervező felé jelezni.
  16. A táborszabályok minden táborlakóra érvényesek, a tábor honlapján és a regisztrációkor is megtekinthetik azokat és a regisztrálásnál aláírásukkal elfogadják azoknak betartását is.
 
A táborban csak olyan személy vehet részt, aki vállalja, hogy a táborozással járó előírásoknak eleget tesz, ezt a tábor díjának befizetésével és a regisztrációkor történő aláírással elfogadja, a helyszínen ezzel igazolja.

Fontos adatok
A tábort a Mentálcsavar Klub elnöksége szervezi, ők vállalnak felelősséget a programok lebonyolításáért.
 
Fekete Márton (Rufus) Főszervező 30/210-4125
Babinszki Pál (Pali) Szervező 30/959-8716
Csige Dániel (Vazul) Szervező 20/387-6613
Dézsi Konrád (Kerivel) Szervező 30/645-2955
Kis Andrea (rhea) Szervező 70/531-9338
Nagy Péter (Marcus) Szervező 20/803-9560
Tóth Emese (mse) Szervező 30/7099458

Mentálcsavar Klub
mentalcsavar@gmail.com
www.mentalcsavar.hu
 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.