LFG.HU

Reszegi László
ismertetőCimkek
(Olvasói ajánló – kicsit a Retro rovatba – szerk.)
 
A ciklus második része időben ott folytatódik, ahol az első abbamaradt: Mystra azzal a küldetéssel bízza meg a Kiválasztottját, hogy utazzon el az elf birodalom szívébe és legyen ott.
 
Hogy pontosan miért, azt nem mondja meg, de -mint az az istenektől kapott küldetéseknél várható- a feladat egy orbitális szívatás lesz, és a miértjének csak az istenek a megmondhatói…
 
A könyv elején nagyon úgy tűnt, hogy a történet tulajdonképpen Elminster vesszőfutását meséli el, amit az elfek földjén éri, és amely feltételezésem -részben- be is igazolódott.
 
A főhős miközben Cormanthorba -az elf királyságba- tart találkozik egy onnét származó és haldokló elffel, aki a Házának örököse és megkéri Elminstert hogy a homlokán található -mondjuk így- “adattároló” követ vigye vissza a családjának, hogy a benne tárolt emlékek ne vesszenek el.
 
A történetvezetés szempontjából erre a momentumra egy; és kizárólag egyvalami miatt volt szükség: hogy mikor megjelenik az elfek között -a haldoklónak tett szolgálat miatt- legalább néhányan legyenek, akik a pártját fogják, és ne azonnal csináljanak belőle darált húst.(Ugyanis ebben az időben az elfek nemhogy semlegesen, hanem kifejezetten ellenségesen viszonyulnak az általuk nagyon kártékony mételynek tartott emberfajhoz.) No, meg persze, hogy Greenwood apó megmutassa, hogy Elminster milyen fajin gyerek, mert sokkal kevesebb kínnal és arcizomrángással viseli a követ a homlokán, mint az éppen soron következő örökös; aki mikor a homlokára rakja a követ, majd összecsinálja magát, a működésbe lépő mágiától, szemben Elminsterrel, aki még az, hogy nem is viselhetné, mert nem elf; de hogy tűri már! És hogy ez mekkora nagy királyság már azért…
 
A lényeg az, Elminster eljut az elfekhez ahol a megjelenése akkora hisztériát kelt, hogy az összes harcos, mágus, szolga, nemes, nemtelen, férfi, nő, és mindenki, aki mozog, őt akarja eltörölni a föld színéről, mint olyan elemet, aki a jelenlétével szennyezi a környezetüket és máris a végromlásba taszít.
 
Itt állnék meg egy pillanatra és kitérnék a felszíni elfek társadalmára, akiknek az Elminsterrel való konfliktusából több mint tanulságos kép rajzolódik ki. Az hagyján hogy úgy néznek rá, mint egy termonukleáris rohasztó bombára, és teljesen egy hülye, pubertás fruska őrjöngésével témázzák az ember megjelenését.
 
 De nehezen értem annak a logikáját, hogy egy kóbor ember megjelenése a városban miért akkora belügy, hogy ezzel feltétlen magának a királynak kell foglalkozni. Oké ez fantasy és mese.
 
Az viszont már azért egy kicsit komikus hogy az elf család öreg főmuftija elküldi a család mágiahasználó vén főmuftijához, ő meg továbbpasszolja királyság főmuftijához, ő meg tovább utalja a saját még vénebb fővarázslóhoz. Szinte az ember várja, hogy mikor bújik elő egy újabb, még vénebb “elf-matrjoska” a régiből, aki dönthet a főhős sorsáról végre. Kicsit olyan ez mikor a magyar népmesék egyik történetében a szegény fiút a vándorútja során egyre öregebb vénasszonyokhoz kerül, mindegyik megköszöni, hogy az öreganyjának szólította és mindegyik továbbadja a nálánál idősebbnek…
 
Egy szó mint száz Elminster Faerün legöregebb varázsló elfjéhez kerül, aki civilben a királyi udvar fővarázslója és tanácsadója. Nem mellesleg a királyság kincseskamrájában lakik, ahol az arany és a drágakövek mellett számolatlanul vannak felhalmozva azok a varázstárgyak, amelyeket a birodalomban élő elfek készítettek, és amelynek mindegyiknek betéve tudja a történetét és a rendeltetését.
 
A király ide zárja be Elminstert egy teljes holdhónapra a varázslónővel, azzal a paranccsal, hogy mire az idő lejár választani kell valamit a kamrából, de ha rosszul választ, akkor halál fia.
 
Ebben a szituációban nem is az a megdöbbentő hogy a király miért tartja ezt jó ötletnek, hanem az hogy az a temérdek mágikus tárgy tulajdonképpen miért nincs használatban a birodalmat szolgálva? Nem vitatom, hogy annak is lehet élvezeti értéke, ha a legvénebb elf varázslónő számolgatja velük a karján a szőrt, de esetleg több haszna lenne kint az utcán az elfek kezében használva, mondjuk a készítőik örököseinek kezében.
 
Az ős öreg elf varázslónő egy Elminster elméjébe történő sikertelen “hackertámadás” után, -amiben Mystra volt a kapuőr -szó szerint- füstölve, és sírva hogy pofáraesett, azonnal barátságot köt Elminsterrel.
 
Ne keress benne logikát, csak nyeld le.
 
Egyébként ezt az emléklopást -az emberi mágia érdekelte őket- a város legdögösebb és legszexisebb -mondjuk így- “fő nő-celebje” is megpróbálta. Igaz ő nem egy műtárggyal verte fejbe Elminstert, mint a vén varázslónő, hanem a nyelvét a szájába dugta, de sajnos ez se járt sikerrel. Egyébiránt ebben a részben olyan érdekes dolgokat is megtudhatunk az elf fajról hogy a legjobban ingerelhető erogén zónájuk a tenyér nyalogatása és a fülhegy finom harapdálása. Elminster be is veti mindkettőt, mert -természetesen- tud erről a jellegzetességükről. (Inkább nem merek belegondolni, hogy Ed Greenwood-nak milyen elképzelései vannak még az elf szexualitásról, de hálás vagyok érte, hogy ezt nem osztja meg a nagyvilággal…) A nagyon szexi elf hölgy fel is szólítja a hőst, hogy mutassa meg, hogy szeretnek az emberek; a csóknál beindul az emléklopó mechanizmus, mire Elminster egy testcserélő teleportáló varázzsal egy elf lordot helyez a saját helyébe. Ami azért volt ciki, mert a leírás szerint a nőnek éppen nyitott volt az elméje és gyakorlatilag az elf férfi kiolvasta belőle, hogy az életére tör.
 
Szintén olcsó giccs volt mikor, a holdhónap leteltével a király megkérdezte mit szeretne a kincstárból elvinni Elminster úgy nyilatkozott, hogy a legnagyobb kincset: az elf nép barátságát.
 
Király meghatva jobbra, el, olvasó arca kockásra marva …
 
Na, mindegy, végül is a király előadja a nagy tervét: “nyitni” szeretne az emberek és más népek felé, a túlélésük érdekében. Ezen terve pedig polgárháborús feszültségbe taszítja a királyságot a legöregebb házak képviselte “maradiak” és a “haladók” között. Egyébiránt a király ebbéli szándékában nem szívbajos, olyannyira tántoríthatatlan, hogy simán végignézi, mikor egykori szerelme a könyv előszavában rituálisan tőrt döf a saját szemébe, hogy eltérítse ettől a királyt.
 
Természetesen a maradiak részéről mindenféle titkos, a király életét kioltani akaró szervezkedések történnek fű alatt, amit Elminster szellem alakban kifigyel. Ugyanis időközben a könyv közepére az elfeknek csak sikerül végre-valahára, nagy keservesen kinyírni Mystra kiválasztottját, aki természetesen nem hal meg, hanem szellem alakban infókat gyújt a készülő merényletről.
 
Ezután a maradi-pártiak legöregebb varázslójához kerül, aki visszaadja a testét, a tanítványává fogadja, és 12 évig tanítja. Hogy miért is, arról egy szó sem esik.
 
Ismétlem magam: ne keress benne logikát, vagy értelmet, csak nyeld le.
 
Aztán kiderül, hogy a maradiak legöregebb varázslója arra akarja használni Elminstert, hogy meghiúsítsa vele a király grandiózus tervét egy a várost védő mágikus búráról, ami nem engedné be az elf-ellenes kalandorokat és totális megfigyelés alatt tartaná a “baráti népeket”.
 
Mint kiderül Mystra terve az volt, hogy Elminster jelen legyen a mágikus búra elkészítésénél és tegye bele a magáét.
 
Nem mondhatnám, hogy a történet színvonala az előző fölött áll. Az hogy olvasható a könyv, meglehetősen relatíve értendő. Vannak benne érdekes leírások, de több benne a bosszantó következetlenség, logikátlanság, vagy zavaró történeti elem.
 
  
 
 
 
 

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5792]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához