LFG.HU

mesmero
ismertetőCimkek
“Tudod, egyesek azt mondják, úgy bánunk el legjobban az ellenségeinkkel, ha túléljük őket…”
 
Az alig egy évvel, 2009-ben megjelent keményfedeles, 201 oldalt számláló kiegészítő első ránézésre leginkább a Geist: the Sin-Eaters c. alapkönyvhöz passzol leginkább – ám a látszat csal. Bár a könyv valóban sok új információval szolgál a bűnevőkkel kapcsolatban, melyeket könnyedén fel lehet használni egy esetleges kampány során, de valójában az összes “fajhoz” szól a kiadvány. Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni a kiegészítő célját, akkor azt mondanám, hogy a “A Holtak Könyve” ismeret- és ötlettárként funkcionál, mely az Alvilágba tett utazásokhoz nyújt segítséget a mesélők (és természetesen a játékosok) számára.
 
A könyv elején, mint azt már megszokhattuk az évek alatt, egy hangulatfokozónak szánt novella szerepel “Felemelkedés” címmel. Egész olvasható, viszonylag izgalmas írás, bár sok újat nem hoz.
 
Az első fejezet (Ahová még leér a fény) mindjárt a téma közepébe tenyerel: hogyan lehet az alvilágba jutni? A triviális magyarázaton (ti. meghal az illető) túl, végig veszi a kiadvány az egyes kultúrák által adott válaszokat. Előkerül a megkerülhetetlen egyiptomi mondavilág (Ozirisz története), számos kalandötlettel kiegészítve, valamint a summér-akkád mitológia egyik híres alakja, Innana, és a görögök kedvelt hőse, Orfeusz is. A könyv különféle személyek, például egy professzor vagy egy, a Drakula Rendjébe tartozó okkult tudományokkal kacérkodó vámpír, tolmácsolásában teszi fogyaszthatóvá és érdekessé ezen történeteket. Ám itt még nem áll meg a kiegészítő, hiszen számba vesz még egy mexikói, egy vatikáni, valamint egy new england-i forrást is többek között. Mint azt már említettem, mindhez külön mesélői tanácsokat is fűznek a szerzők. Ilyen például, a teljesség igénye nélkül, a Vatikán alatt lapuló ősi alvilági kapu, melyet egy pókra emlékeztető szörnyeteg őriz vagy a Sötét Kapu Imádói nevű kultusz, melynek tagjai arról álmodoznak, hogy egyszer belőlük is bűnevő válik. Egyik ötlet sem tűnik világrengetőnek első ránézésre, ám az idézett szövegek egyedivé és hátborzongatóvá varázsolják őket. Személy szerint az egyik kedvencem a Bronx alatt tekergőző metrójáratok kialakítása során felébresztett (vagy megtalált) valami, ami megmérgezi az ott dolgozó munkásokat vagy az arra tévedt szerencsétleneket. Egyesek csak Zöld Halálnak nevezik, mivel leginkább egy foszforeszkáló gázfelhőre emlékeztet. Senki sem tudja, hogy mi lehet pontosan, egyesek nagyhatalmú kísértetnek tartják, mások geistnek, megint mások valami sokkal, de sokkal iszonyatosabb szörnyetegnek.
 
A második fejezet (Alvilági Kultúrák) az Alvilágot a Sötétség Világának megannyi lakójának szemszögéből mutatja be.  Kezdi mindjárt azzal, hogy minden kapuhoz, így a holtak világába nyílókhoz is, szükség van egy kulcsra. A bűnevők persze máshogyan is megnyithatják a holtak világába vezető nyílást, de mások nem. Fontos kérdés persze, hogy mi fán teremnek a kulcsok? Nos, elég széles a skála. Kulcsként funkcionálhat például egy várandós nő vagy egy  férfi holttestéről levágott bal gyűrűs ujj, amit száz éves brandy-be mártottak, majd a brandy-t az alvilág bugyraiba vágyó delikvens két ellenségével itattak meg. Az egyik kedvencem a Nevada államban található, mellékesen atomsugárzásnak kitett alvilági kapu kulcsa, ami nem más, mint egy geiger mérő. Ez a szerkezet bármikor felhasználható, kivéve nyáron, amikor csak délben lehet kinyitni a bejáratot.
Két kivétel van csak, amikor nem szükségesek a kulcsok az alvilágba való lemerészkedéshez: az egyik abban az esetben áll elő, amikor a halandó rendelkezik egy speciális előnnyel (merit: gatekeeper), mely biztosítja számára a kapunyitást pusztán egy érintéssel, a másik eset pedig a temetőkre vonatkozik. A temetők kisugárzása ugyanis lehetővé teszi, hogy bárki lemerészkedhessen a holtak földjére. Egyetlen egy probléma van csak: az élők, mivel az élők világához tartoznak, nagyon nagyon nehezen találhatják meg csak a nyílásokat. Ha viszont megtalálják őket, akkor könnyűszerrel kitárul előttük az ajtó. A holtak esetében ez pont fordítva van: könnyebb számukra megtalálni a kapukat, de csak nehezen képesek kinyitni azokat.
A könyv ismertet még egy “eshetőséget” is, mely akkor következik be, ha valaki balsikert dob szelleműzés esetében, ilyenkor ugyanis egy vortex szerű alvilági kapu jelenik meg, elnyelve mindent és mindenkit maga körül. Erős fegyver vagy lehetőség egy kellőképpen megátalkodott mesélőnek. No, de térjünk is rá a bekezdés elején leírt témára, nevezetesen a Sötétség Világának lakói és a holtak világa közötti kapcsolat boncolgatására.
 
Vámpírok. Számukra nem valami barátságos hely az alvilág, hiszen ott nincsen élő, ezért nincsen vér, azaz nincsen táplálék. Aki azonban eljut az alvilágot keresztül kasul átjáró folyókhoz és szerencséje is van, az ráakadhat a Vér Folyójára, mely kiapadhatatlan munícióval képes ellátni a vértestvéreket. Olyannyira, hogy szólnak legendák olyan kárhozottakról, kik egyenesen le is telepednek ezen a helyen és ott élik le végtelenbe nyúló életüket. Van egy másik lehetőség is, a kísértetek felfalása. Ez egy olyan eljárás, mely révén az esszencia és ektoplazma vitae-vé alakítható át, a probléma csak az, hogy a delikvensnek önmagának kell rájönnie, hogy miként képes erre a lehetetlennek tűnő bravúrra. Mint mindennek, ennek is ára van. Ha túl sokáig él a holtakon a vámpír, akkor egy bizonyos idő elteltével már csak azok képesek kielégíteni éhségét és semmi más. Ez pedig egyet jelenthet azzal, hogy örökre a holtak között fog ragadni. Másrészről, az Alvilág egyik, ha nem a legnagyobb előnye, hogy nincsen nap, ezért nem kell nappal aludni. Kérdés persze, hogy az ott lakó lények és egyéb teremtmények miként reagálnak az élők és holtak világának mezsgyéjén ragadt vámpírokra…
 
Vérfarkasok. Számukra még ennyire sem barátságos ez a hely. Luna számára láthatatlan és érzékelhetetlen az alvilág, ezért nem segíthetnek a vérfarkasoknak, ha azok ott tartózkodnak, ez pedig erősen hat az adományok használatára is. Illetve a Harmóniára is, mely szép lassan, de csökkeni kezd, mivel a szellemvilágtól elvágva marad az adott “egyed”. A kiadvány számos kalandötlettel szolgál, például mi lehet a kapcsolat az alvilág és a Halál Páholya (Lodge of Death) között? Illetve mi lesz azzal a vérfarkassal, aki teljesen elkorcsosul a holtak között?
 
Mágusok. Mivel élő emberekről van szó, ezért nekik meg kell küzdeniük azzal a ténnyel, hogy nincsen semmiféle táplálék az alvilágban. Másrészről olyan tudásra tehetnek szert itt a varázslók, melyre sehol máshol (például ereklyék, halott mágusokkal történő párbeszéd stb.).
 
Prométeusziak. Számukra nem jelentős hely az alvilág, ugyanakkor érdekes színfolt lehet az emberség keresésének folyamatában (élet és halál közötti különbség megértése). Továbbá ott van az az üdvözítő jelenség, hogy a holtakra nem hat a Nyugtalanság (Disquiet), amely hatalmas hátrányként sújtja a játékosokat az élők világában. Ellenben, a prométeusziak puszta jelenléte felforgatja az alvilág változatlanságát, azaz a Kihalt Föld (Wasteland) itt is megjelenik – amely viszont odáig vezethet, hogy a holtak világának lakói igenis ellenségesként lépnek föl a földjeiket “megszentségtelenítő” lényekkel szemben.   
 
Elcseréltek. Árkádia megjárta után, a cseregyerekek számára sokkoló lehet az alvilágban lemerészkedés, ugyanakkor számos előnnyel is szolgálhat számukra. Először is, az Igaz Tündérek számára ismeretlen a halál, az elmúlás fogalma, ezért az alvilágról nem tudnak az ég világon semmit sem – azaz ideális rejtekhelyként szolgálhat a holtak földje. Másodszor, az alvilágba tett első utazás során lehetőség nyílik szövetséget kötni magával a halállal, így korlátozott módon bár, de megmenekülni a végső elmúlástól. Ugyanis, ha a cseregyerek sikeresen megköti a paktumot a nagy kaszással, és később visszamerészkedve az élők világába meghalna esetleg, akkor azonnal megjelenik a holtak földjének felső részén épen és sértetlenül. Az már más kérdés, hogy ezek után hogy jut vissza a halandók világába… Minden egyes ilyen halál egy állandó akaraterő pontjába kerül a játékosnak. Az alvilág, mint az sejthető volt, nem túlzottan kedvez a magas Józanságnak (Clarity), ezért minél tovább marad valaki a holtak között, annál nagyobb veszteséget könyvelhet el magának az illető elcserélt.
 
Vadászok. Mivel ők is emberek, ezért hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük, mint a mágusoknak, kivéve, hogy ők természetesen nem értenek a mágiához. A könyv néhány, nem túlzottan világrengető kalandötleten kívül nem ír túl sokat róluk, csak megemlíti őket röviden.
 
A harmadik fejezet (Sötét kapcsolatok) a bűnevőknek szolgál új hatalmakkal. Kapunk itt új szertartásokat (ceremonies) és két új kulcsot is, a Sztügiai- és a Verem Kulcsait. Minden, a kiadványban szereplő hatalom ritka és nagy többségüket csak az alvilágba tett utazás során lehet megtanulni. Az egyik kedvenc rítusom, a Haláltánc, mely során egy beteg, meggyötört halandó a halála előtt még jól, minden fájdalomtól mentesen és felszabadultan érezheti magát az elkerülhetetlen vég előtt. A két, már említett új kulcs mindegyike a fájdalommal és elmúlással kapcsolatos, melyek alkalmazása sokszor lelki vagy fizikai szenvedéssel járnak mind a hatalmak használói mind pedig annak elszenvedői részére. A fejezetben még szerepel továbbá több új (nem igazán emlékezetes), alvilággal kapcsolatos előny, úgy mint a médium vagy a halottszerű kinézet. A könyv ezen részének kiemelkedő ötlete, az öt darabból álló polaroid fotósorozat, mely egyaránt képes megmutatni egy halandó halálát vagy lehetséges jövőjét. A lényeg az, hogy a fotók hátoldalára kell írni emberi könnyel vegyített kék tintával az adott személy nevét, majd 24 órára sötét helyre kell helyezni őket. Ha valaki a határidő letelte előtt nézi meg őket, akkor tulajdon halálát látja rajtuk, ha pedig türelmesen kivárja az időt, akkor mind az öt darab egy-egy jövőbeli eseményt mutat be az adott személy életével kapcsolatban.
 
A negyedik fejezet (A Felsőbb Vidékek) a holtak birodalmába enged betekintést. Az eddigiekben már volt szó vámpírokról, új hatalmakról, de az alvilág felépítéséről még nem tudtunk meg semmi újat. Most azonban bepótolják a szerzők az eddigi mulasztásukat. A halandók világában található mélyebb helyek, amelyeket Alvilági Kapuknak is neveznek, nyílnak a holtak birodalmának felsőbb vidékeire. Itt találhatóak azok a holtak, akik még nem olyan régen, kevesebb mint száz éve távoztak el az élők közül. Barlangszerű járatok kusza szövedéke járja át az egész vidéket, melyek még magukon viselik a halandók kultúrájának jellemzőit. Ha valaki sokat bolyong az alagutakban, akkor rábukkanhat egy alvilági folyó(k)ra, mely(ek) elválasztja/elválasztják a Felsőbb Vidékeket az Alsóbb Misztériumoktól. Az utóbbiakat nevezzük Halott Birodalmaknak, melyeket különös szörnyetegek (geistek, ősi kísértetek, kerberoszok, stb.) uralnak és kényszerítik törvényeiket az arra járó vagy ott “élő” lényekre. Ezeken a helyeken “élnek” az öregebb kísértetek, melyeket egy különös, valamiféle gravitációs erő húz egyre lejjebb és lejjebb, ahogyan telik az idő. Számtalan ilyen Birodalom van, minél lejjebb merészkedik a delikvens, annál bizarrabbá és szürreálisabbá változik a vidék. Ha még mélyebbre jut valaki, akkor eljut… nos, senki sem tudja biztosan hogy mi van a legalján az egésznek, már ha van egyáltalán legalja az alvilágnak. Lehetséges, hogy az Abyss, vagy az abszolút feledés, esetleg az álmok földje vár a felfedezőre? Erre a kérdésre nem adnak természetesen választ a szerzők, csak opcionális (mint azt már megszokhattuk) ötletekkel látják el a mesélőket.
A Felsőbb Vidékek, bár emlékeztetnek az emberi világra, számos különös jegyet hordoznak magukon. Először is ott vannak a furcsa kapuk, melyek sok helyen megtalálhatóak az alagutakban. Ezeken csak úgy tud átjutni az élő, ha feláldoz magából valamit: lehet ruha, testrész vagy akár vér, esetleg a lelkének egy darabja is. Érdekes módon, egy, a kapu melletti kampószerű valamire kell “ráakasztania” az áldozatot. Minél tovább bolyong valaki az alagutakban, annál több ilyen kapura bukkanhat a delikvens és, ha élő, akkor annál több mindent kell feláldoznia magából, hogy tovább mehessen. Másodszor, ott vannak a holtak világának kalauzai (psychopomps), olyan különös állatszerű lények, akik bizonyos jutalmak fejében elvezetnek bárkit a Felsőbb Vidékek valamelyik részébe. Harmadszor, az általam oly’ kedvelt, úgynevezett tablókkal is találkozhat a vándor. A tabló nem egyéb, mint egy több kísértet részvételével kialakított jelenet, mely egy bizonyos bűnt szimbolizál. Ezen jelenetek repetitív módon ismétlődnek és vonnak be újabb és újabb szereplőket magukba.  A fejezet végén különféle kísértetek kerülnek bemutatására, akik benépesíthetik az alvilágot.
 
Az ötödik fejezet (A Halott Birodalmak) az Alsóbb Misztériumok bemutatásával zárja a kiadványt. Az első folyó átlépésével végleg maga mögött hagyja a Felsőbb Vidékeket a vándor és olyan helyekre merészkedik, amelyek az emberitől idegen logika által vezéreltek. A kiegészítő számos, helyenként nagyon eredeti, helyszínleírást közöl. Lássuk őket röviden.
A Holtak Útjelzője. Elveszett lelkek és kívülállók által benépesített ősi birodalom, melyet egy bűnevők alkotta csapat irányít. Furcsa titkokkal teli vidék ez, melynek a mélyén állítólag a vidék régi urai élnek és várakoznak, hogy visszavehessék a birodalom feletti irányítást.
A Hadszíntér. Két kerberosz, kik nem tudnak megegyezni, hogy melyikük a hely ura, úgy döntött, hogy harcban döntik el a kérdést: aki nyer az visz mindent. A harcok ki tudja mióta tartanak, úgy tűnik, hogy egyikük sem bír a másikkal. Nap mint nap pusztulnak el katonáik, hogy azután a következő nap feltámadva újra kezdjék a gyilkolást parancsnokaik oldalán. Az erre tévedő karakterek egy leginkább a II. világháborúra emlékeztető csatába csöppenhetnek bele…
A Lowgate Börtön. Még az alvilágnak is van börtöne, ki hitte volna? Aki megszegi az alvilág törvényeit és elmenekül a büntetése elől, az egy szép napon könnyen ebben az isten háta mögötti helyen találhatja magát, hogy letöltse a hely ura szerint neki járó büntetését. Sok olyan árny található itt, kik igazi szörnyetegek voltak a régi életükben…
 A Szeméttelep. Már a neve is sugallja, hogy mi található ezen a helyen. Sok-sok “szemét”. Azaz elpusztult lelkek lenyomatai és visszhangok borítják be a birodalmat. Az itt létező kísértetek géplényeknek tűnnek, akik gigantikus küzdelemben döntik el, hogy melyikük az erősebb, aki győz, az “magába építhet” valamit a másik tulajdonságai közül. A helyi kerberoszt állítólag bárki kihívhatja, de már évszázadok óta nem volt olyan, ki le tudta volna győzni ezt a leginkább egy véres buldózerre emlékeztető valamit.
Orcus Kohója. A két szigetből álló iparvárosra emlékeztető birodalom bárkit szívesen lát, aki menedéket keres magának vagy különleges tárgyakat szeretne vásárolni. Hiszen ki ne szeretne magának egy lélekből készült órát például? Persze mindennek megvan a maga ára és az itt hatalmon lévő kerberosz egyáltalán nem olyan szívélyes, mint amilyennek elsőre tűnik.
Oppia. A bőség háza, mely roskadozik számtalan ínyencségtől, az erre tévedő a kéj és a mámor minden aspektusát megtapasztalhatja, amit csak kíván. Az itt uralkodó lény, egy geist, leginkább egy elhízott, felpuffadt szörnyszülöttre emlékeztet, aki az alvilág energiáit sajtolja ki, hogy birodalmát tejben mézben fürdő kánaánná változtathassa. Az már más kérdés, hogy az itt megtapasztalható kéj és mámor nem mindig kellemes…
Athenaeum. Személy szerint az egyik kedvenc helyem, ezért ezt egy kicsit bővebben bemutatom (hiába én is elfogult vagyok). Hova tűnik a tudás, ha elpusztul annak hordozója az anyagi világban? Egyszerű a válasz: az Athenaeum-ba vándorol. Ez a hely egy gigantikus könyvtárra emlékeztet leginkább, mely minden, azaz minden tudást tartalmaz, aminek valaha a világban valaki a birtokában volt. Szó szerint minden megtalálható itt. Ki ölte meg Kennedy-t? Létezett-e Atlantisz? Ki volt Atyafarkas valójában? Ezekre például, sőt minden kérdésre választ találhat az erre tévedő vándor. Persze csak ha megtalálja a polcokon azokat, vagy ha egyáltalán bejut ide. Ugyanis, mint az várható volt, ez a hely nagyon különös törvények szerint működik. Csak az juthat be ide, aki valami olyasmit tud, amit a kapukat őrző lények nem tudnak. Azaz olyat tud, ami még nem jutott le ide. Ha nem tud ilyet mondani az illető, akkor felfalják őt a lények. Ha igen, akkor bebocsájtást kap, hogy azután kedvére barangolhasson az útvesztőt alkotó polcok között. Sokan éhen halnak, vagy eltévednek itt, mielőtt megtalálnák azt, amiért idejöttek.
Mictlan. Bizarr vidéket takar ez a név, amit egy legendás halálisten ural, akinek a hatalmában áll bármilyen halottat megidézni, hogy annak kérdéseket tehessen fel az ide merészkedő (vagy magával vigye innen). A hely azonban trükkös, mivel nagyon könnyen eltévedhet az erre kóborló. Továbbá az sem mindegy, hogy mikor érkezik ide az illető. A halálisten “felesége?” Persephone (aki talán a görög mitológia szereplője, talán nem) ugyanis kettős személyiségű: vagy egy segítő fiatal nő, vagy pedig egy undorító rosszindulatú banya. Ha Persephone-t rossz pillanatában találják meg a karakterek, akkor nem Mictlan urához, hanem a biztos pusztulásba vezeti őket… 
Az Álmok Temetője. Minden álom, amit valaha megálmodtak vagy megálmodnak a világon itt végzi. Szürreális, állandóan kavargó vidék ez, ahol tényleg meghalsz, ha az itt manifesztálódó álomban végzetes sérülést kapsz. Az, aki nem fél a veszélyektől, de az ellensége titkos vágyaiba kíván betekintést nyerni, jó helyen jár…
A Töredékek Óceánja. Hogyan határozza meg valaki saját magát? Talán a tettei alapján? Vagy a hite alapján? Nos, erre a kérdésre több válasz is létezik. Az identitás, a személyiség, a lélek, mint az a Sötétség Világában elképzelhető, leválhat (elválhat) a testtől és akkor az alvilág egy mély bugyrában, a Töredékek Óceánjában végzi. Ha új személyiségre vágysz vagy tiltott tudásra kívánsz szert tenni, akkor ez a horror alkotta kavargó valami sok lehetőséggel kecsegtet számodra. A birodalom ura, a végtelen hatalmú Leviatán, ami bármit és bárkit elemészt, ha találkozik vele, elkerülendő rémségnek számít errefelé.
 
Az itt bemutatásra került birodalmak mindegyike nehezen megközelíthető, sokszor több folyón is át kell kelni ahhoz, hogy ide találjon a kóborló. Nem beszélve arról a tényről, hogy legtöbbször nem is tudnak a létezésükről az emberek vagy a természetfeletti lények…
 
Ennyi lenne. A végére értem az ismertetőmnek. A végére csak annyi maradt, hogy még egyszer kiemeljem, hogy milyen sok ötlet van összezsúfolva benne, látszik, hogy nagyon próbáltak kitenni magukért az alkotók. Ezért mindenképpen érdemes belelapozni, hiszen nagyon sok inspiráció meríthető belőle, ha egy alvilágot érintő vagy bemutatni kívánó krónikát tervezünk lemesélni.
 
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához