LFG.HU

creep
Események, hírekCimkek
A Sub Signo Aquilae Klub szervezésében
 
Ismét, immáron 5. alkalommal szállhattok szembe mindazzal, ami tisztátalan, eretnek és mutáns. A Császár akaratából, a sas jele alatt.
 
Bár a Fenevad Háza több mint egy éve elesett a Fenksworldön, az összeesküvés szálait mozgató belső kör az Inkvizíció szolgáit lerázva elhagyta a bolygót és ismeretlen helyre távozott. A konspirátorok azonban megfeledkeztek arról, hogy az Császár szemében nincs bűn büntetés nélkül.
A Sas Jele Alatt versenysorozat ötödik részében az akolitáknak lehetőségük nyílik végleg szembeszállni Layvan Inkvizítor gyilkosaival, ezáltal pontot téve az Inkvizíciót évek óta mozgásban tartó ügy végére.
 
A KARAKTERALKOTÁS MENETE:
 
A karakterek 3500 Xp felhasználásából gazdálkodhatják ki erősségeiket és természetesen megkapják az alapfelszerelésüket. A Wounds, Fate point statisztikákra tett d10 dobások értéke egységesen 8-nak számít (ebből kifolyólag a d5 mindig 4-et jelent). Ezúttal lehetőségetek lesz mind Dark Heresy-s, mind Rogue Trader-es karakterek megalkotására (egy csapaton belül is), azonban ne tévesszétek szem elől, hogy ez elsősorban Dark Heresy kampány, így a kaland továbbra is az Inkvizíció munkáját dolgozza fel. A karakterek jelenleg az Ordo Xenos megbízásában állnak.
 
Dark Heresy
 
A karakterisztikák között 9×33, azaz 297 pont osztható el az ésszerűség keretei között (a megfelelő Origin-ek megfelelő táblázatainak minimumait és maximumait figyelembe kell venni, ez a minimum érték általában 22, míg a maximum általában 40 pont, de van jópár eltérés). Az Imperial Divination-t a játékos kiválaszthatja a karaktere számára. Speciális eset a 01-es, Mutációt eredményező jóslat kiválasztása, ekkor a játékos a Minor Mutation-ök közül kiválaszthat egyet a maga számára vagy a helyszínen kockáztatja a szerencséjét (ekkor akár egy Major Mutationt is elérhet!).
 
A karakteralkotás és az induló vagyon elköltése szokás szerint a Dark Heresy: Core Rulebook és az Inquisitor’s Handbook alapul vételével történjék. Amennyiben megkapjuk az előtörténeteteket előzetesen, úgy 1000 Xp-vel több áll a rendelkezésetekre karaktereitek fejlesztésekor! A felszerelésekre és szent tárgyakra költhető összeg (leírt alapfelszerelésen kívül):
 
Dark Heresy Career  : Wealth
Low Careers – Adepta Sororitas, Arbitrator, Guardsmen, Imperial Psyker, Scum : 800 throne gelt
Medium Careers – Adept, Assasin, Tech-priest : 1200 throne gelt
High Careers – Cleric : 1800 throne gelt
Noble Born Origin : +500 throne gelt
 
Rogue Trader
 
A karakterisztikák között 9×38, azaz 342 pont osztható el az ésszerűség keretei között (a megfelelő Origin-ek megfelelő táblázatainak minimumait és maximumait figyelembe kell venni). A karakterek 5000 XP-s karaktereknek számítanak, amiből 4500-ba kerültek háttereik és magasabb átlaguk, 500 XP-t pedig szabadon elkölthetnek a Career-jüknek megfelelő Rank 1 táblázat Skilljeire, Talentjeire vagy Karakterisztikáikat fejleszthetik tovább.
 
A Rogue Trader: Core Rulebook szerint alkotott karakterek nem kapnak semmilyen kezdőpénzt, csupán saját indulófelszerelésüket. Kivétel: amennyiben az adott Háttérjellemző (Home World, Birthright, Lure of the Void, Trials and Travails, Motivation) leírásában a Profit Faktorra vonatkozó kitétel található. Ha ez pozitív érték, akkor 500 throne geltet írhat fel (ha negatív, akkor ebben az esetben nincs büntetés). Aki ebben a rendszerben kíván karaktert indítani, mindenképpen előtörténetet szükséges írnia!
 
Előtörténeteiteket ide várjuk: krisztian.katona@freemail.hu, a határidő szeptember 11. éjfél
 
Egyéni és csapatos jelentkezésre (5 főig) egyaránt van lehetőség.
 
A rendezvény helye: A HELY – ANTIKVÁRIUM (A Margit krt és az Erőd utca sarkánál, a 4,6-os villamos Mechwart téri megállójánál van pontosan. A sarkon van egy CBA, azon az oldalon lefelé kb. 50 méter és egy pincehelyiségbe kell lejönni.)
A verseny ideje alatt a Helyen házigazdáink ételt és innivalót egyaránt baráti áron fognak árulni, ezért kérünk Titeket, hogy ezekből ne hozzatok!
 
A rendezvény időpontja: 2010. szeptember 18., szombat. Gyülekező 8:30-tól 9:30-ig. A verseny kezdete pontban 10:00-kor, vége pedig 18:00-kor lesz. Az eredményhirdetés előtt a Kalandmesterek fél órában megvitatják a nap eseményeit.
 
A részvételi díj: 1500 Ft. A fizetés módja: banki átutalás a 11600006-00000000-29544231 számlaszámra. Kérlek a közleményben mellékeljétek nekünk a csapattagok számát és MINDENKÉPPEN legalább egy elérhetőséget, valamint esetleges kész csapatnevet is!  Amennyiben nem felel meg Nektek a banki átutalás, kérlek mindenképpen jelezzétek valamely elérhetőségünkön!
 
Találkozzunk a versenyen!
Üdvözlettel:
 
A Sas Jele Alatt versenyek szervezői stábja
 
ELÉRHETŐSÉGEK:
 
Tran       30/2179729
 
Creep     70/3781163
krisztian.katona@freemail.hu
 
Támogatóink
 
A HELY – ANTIKVÁRIUM
Mentálcsavar Klub
Rúna Tábor Szerepjátékos és Kulturális Egyesület
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához