LFG.HU

Gulandro
ismertetőCimkek
A nyár ideje alatt végéhez érkezett az újkori M.A.G.U.S. irodalom egyik legkülönösebb sorozata. A lelkes írók önálló akciójából mostanra az utóbbi idők legvitatottabb antológia trilógiájává nőtte ki magát a Boszorkányúrnő és a “Tünde Dundee” fogadását megéneklő történetfolyam. A lezárás pedig, méltán előzményeihez, jócskán tartogat vitára és elismerésre érdemes momentumokat régi és új rajongók számára egyaránt. Hogy A számadás milyen szerepet tölt majd be a Bíborgyöngyök sorozaton belül a rajongók számára az persze még a jövő zenéje.
 
Az első ami szembeötlik a könyv kapcsán ezúttal talán nem is az amúgy ismét gyönyörű borítófestmény, amely Viktor Titov munkája, hanem a kötet vastagsága. A félezer oldalasra rúgó kötet az eddig megjelent M* kötetek legvastagabb darabja és csak remélhetjük, hogy a belbecs felér egy ilyen bőséghez. A L&E jelzés ismét a kötet hátára lett űzve, ami a régi olvasók számára ismételten komoly fejtörést okozhat a besorolás terén, de hajlok arra, hogy az ilyen koncepciós köteteket külön kezeljem. Szigorúan véve nálam az Anyrok alkonya és Lobogók hajnala sem része a Legendák és Enigmák sorozatnak, sem a hivatalos kánonnak.
 
A kötetbe lapozva egyszerre több dolog is feltűnhet. A tartalomjegyzék mustrája közben világossá válhat, hogy az antológia szinte teljes egészében az új nemzedék írógárdájának a közös alkotása. Ahogyan az a nyári író-olvasó találkozón is elhangzott, ebben a kötetben már nem vett részt aktívan a korábbi kötetekben közreműködő Raoul Renier és Wayne Chapman. Félretéve borús előérzetünket joggal érezhetjük azt, hogy ez a kötet éppúgy “számadása” lesz az új gárdának az eddig gyűjtött tapasztalataikról, mint a szereplők számára, akikről a történet tulajdonképpen szól majd. A sorozat tervezett befejezése hát azokra vár, akik ezt annak idején eredetileg is kieszelték, hiszen “a legenda szerint” a Nagy Öregek már később kapcsolódtak be a későbbi kötetekbe.
 
Elöljáróban fontos letisztázni néhány dolgot a kötet kapcsán. Az írók ugyan egy nagyon sajátos Ynev-képet tudnak a magukénak, de láthatóak azok a szándékaik is, hogy az olvasók számára is ez elfogadható legyen. Megfogadták a rajongók véleményeit az előző kötetek kapcsán és bizonyos helyeken komolyan nyestek az Ynev 2.0 részekből, máshol pedig sokkal részletesebben kifejtenek olyan elemeket, amelyeket arra szükségesnek, érdemesnek találtak a visszajelzések alapján. Konkrétabban kicsit: a tűzfegyverek jelenléte visszaredukálódott egy marokpisztolyra, az elfekre vadászó ereniek és Arel-árvák sorsa is új irányt vesz.
 
Hogy ez kinek hogyan és mennyire nyeri el a tetszését az már tényleg személyes hozzáállás kérdése. Magam részéről a Karr Khazad kapuihoz hasonlóan az itt felvázolt képet a P.sz. 3710-es évek utáni időszakról inkább tárgyilagosan veszem tudomásul. Értékelem a szándékot, hogy ezt az időszakot igyekeznek kitölteni az írók olyan eseményekkel, amelyek eloszlatják a kronológián tátongó fehér foltokat anélkül, hogy nagyobb világégéseket és drasztikus hatalmi átrendeződéseket mutatnának be … igaz, hogyha közelebbről néznénk, akkor az is megtörténik az események hátterében jócskán.
 
Még mindig inkább a korábbi köteteket summázva kell megjegyeznem, hogy az eddigiekben is komolyan sántító nézőpontok itt aztán majd tényleg megvesznek maguktól. Ugyebár a jelmondata ennek a ’bíborgyöngyösdinek’ az volt, hogy most majd jól alulról mutassák be Ynev világát. Számomra azonban ez a kezdetek óta hibádzott, hiszen az egyik Fekete Hadúr és egy (vélhetően) Kalandozó nagyság csatájában mostanra olyan hatalmak is bemozdultak, amelyek korántsem alulról dirigálnak. Lehet persze, hogy ez csak engem zavart és csak nekem szakítja szét a kötetek írásait ez a kettőség sárban hempergős, itt a gyöngy – hol a gyöngy novellákra és nagy szavakkal hadováló, titokzatos hatalmasságok sakkjátékára.
 
Több ismerősömmel is beszélgetve a kötetről azt állapítottuk meg, hogy a Bíborgyöngyök 3 mindemellett egy nagyon sajátos “nyelvezetet” használ. Konkrétan nemhogy az előző kötetek, de Ynev világának komoly és szinte lexikális ismerete nélkül a novellák értelmét sokszor fel sem foghatja egy földi halandó. A legdurvább ilyen téren az talán, hogy a rengeteg régi ismeret mellé több új információt is sűrítenek, ami nagyon hamar és nagyon komolyan elveheti az ember kedvét attól, hogy átrágja magát egy hosszabb és könyvtárazást igénylő novellán. Hogy emellett még mindig a legegzotikusabb új lény, ami feltűnik az általában egy ló az meg már csak tényleg engem tud zavarni.
 
Ehhez a másik Ynevhez kapcsolódik még az, hogy nekem kicsit viccesnek és túlzónak hat, hogy mostanra az Antiss látszólag egy köztudomású és mindenki által használt jelenség lett. Már tartani kell az álomsíkot pásztázó ügynököktől, már külön biztonsági előírások vannak ilyen helyzetekre és egyáltalán, a létezéséről is tud az utolsó földműves is. Hasonló érzésem van a szerafistákról, akik közül egyre több szerepel a lapok között. Látszólag mindenki visz magával egyet, hogyha dolga akad és egyébként is nem egy nagy meglepetés, hogyha kettő éppen a szemben álló csapatok között van. Biztos csak nekem van nagyobb igényem a misztériumra egy fantasy antológia olvasásakor.
 
Morgena és Toron kapcsolata nekem még mindig egyre viccesebb, egy régi rajzfilmre emlékeztet, ahol a szereplők egy olyan városba érkeztek, ahol csak nők élhettek és minden férfit halálbüntetés terhe mellett üldöztek el. Miközben a csapat férfitagjait igyekeztek a gyengébbik nem tagjaivá maszkírozni úgy derült fény rá, hogy a városban gyakorlatilag mindenki álruhát visel és tulajdonképpen nincsenek is nők. Valahogy így érzek ezzel a Toronnal szemben is, ahol mindenkiről előbb vagy utóbb, de már inkább előbb, kiderül, hogy a Tharr központi hatalom tiszteletének mímelése mellett ő inkább az Álomúrnőhöz húz.
 
Az első novella Heidel Dan: Tharr szeret című írása egy, a korábbi kötetekből megismert kiugrott egyházfi és tolvaj társa rövid, de akciódús történetét meséi el, amint egy fogadóban két tűz közé kerülnek a bíborgyöngyért küzdő csatamágusok ütközetében. Jó szerepjátékos szokás szerint bánnak el a fogadóval és nem sokkal a vége előtt máris kezdődik az ilyen-olyan titkos és elit szervezetekről való hadoválás, aminek semmi szerepe nem lesz a későbbiekben. Fontos megjegyeznem, hogy bár ez “prológusként” szerepel ezeknek a jelzőknek ebben a kötetben semmi szerepe nem lesz, így az “átkötéseket” sem jelzem külön.
 
Keith Alanson és Norman Fellings: Az osztó nem játszik írása már egy fajsúlyosabb és hosszabb darab a Por a Porhoz regény egy túlélő szereplőjének és egy erioni kalmárnak a főszereplésével. Érzésem szerint kicsit hosszabb lett a kísérő személyzet egyes tagjainak rövid kalandjainak bemutatása a fő cselekménynél, de mivel érezhetően itt később is felhasználásra kerülő karakter megalapozása a cél ezért nincsen vele nagyobb gond. Itt le is tudjuk hamar a kötet tűzfegyver részét és még az eredeti fogadás mögött álló fogadásra is rálátást kapunk.
 
Mira Sandoval novellája, a Ha nő a tét sejtésem szerint komoly közönségsikerre számíthat. Szerintem zseniálisan oldotta meg az Arel árvák közötti kapcsolatok bemutatását és bár szereplőivel úgy bánik ahogyan az új nemzedék írói általában nagyon komoly érzelmeket vált ki az olvasókból. Ezzel az írással végre visszatérünk az Edvord erdőrengetegébe is. A kötet megosztott ezüstérmes írása a számomra.
 
Zelei Gábortól mostanra pontosan ilyen rövidebb, hangulatos és ütős darabokat várunk. A Préda pedig egészen pontosan ezt az elvárást teljesíti, ráadásul példásan. Ha belegondolok végre ez az első olyan novella, ami konkrétan Iglat Berval szemszögéből mutatja be egy gyöngy vadászatának történetét és talán kicsit zajosan is, de száznyolcvan fokot fordít a karakter megítélésén és az ő világán is. A kötet másik ezüstérmes írása ez nekem.
 
Heidel Dan láthatóan igyekszik az előbbi novellákat megmagyarázni egy másik szemszögből a Határon innen, határon túl folyamán. Igen, ez a sokak által várt elf válaszlépés az ereni helyzetre, de talán nem éppen az amire sokan számítottak. Nem feltétlenül rossz ez, különösen az előző írás tükrében csak kicsit sokat magyaráz olyasmiről, amit az olvasó (én legalábbis mindenképp) szeretne magában elmélyíteni. Én egy kicsit sajnáltam, hogy az Arel árvákat ezzel a novellával tulajdonképpen rövidre zárták egyszer és mindenkorra. A mód mondjuk az igazán tetszett.
 
Érdekes váltás lehet Harold Barouche Zenél a szél című írása. Több vélemény szerint is Ynev-idegen írása kilóg a sorból. Én inkább csak az eddigiek után éreztem azt, hogy az első kötet “itt a gyöngy – hol a gyöngy” típusú novellái tértek vissza egy rövid időre, de igazság szerint mostanra mindenkinek, írónak és olvasónak egyaránt, van már a kobakjában egy személyes története valami érdekes helyre gurult bíborgyöngyről. Ez a novella ráadásul szerintem nagyon hangulatos volt, bár rackla itt is csak említés szintjén fordult meg (az appendix sem jegyzi) és az elmesélt orkos történet azért jócskán az éjközép utánig tartó szerepjátékos alkalmak pihentségének szintjén mozog számomra mégis a kötet megosztott aranyérmes írásainak egyike. Az atmoszféra a kulcsszó ebben az esetben (is).
 
A kötet egyik legakciódúsabb írását Indira Myles jegyzi az Áldozatok képében. A tőle megszokott perspektívák egyikéből indít (szegény kis utcagyerek) majd váratlanul csap át egy nehézsúlyú karakterek ’battle royal’ típusú harcába. Itt sajna az “Anti-Iglat” csapat tagjai komolyan felmorzsolódnak, pedig én sokkal többet reméltem tőlük az előző kötet végén. Szerafisták jobbról és balról is, sáskaharcos királynő és alidaxi boszorkány, bosszúszomjas orwellánus és végül Iglat, akiről számomra még mindig nem igazán derül ki, hogy mitől is lenne ő komoly csapásmérő erő.
 
Heidel Dan visszatér, csakhogy alapjaiban rengesse meg a róla kialakított képünket a Boszorkánycsók kisregénye kapcsán. Az írás jócskán az első kötet gyöngyök-boszorkányok téma körül kering, sokkal fárasztóbban, mint azt a terjedelme indokolná. Azon kaptam magamat, hogy már régen nem is érdekel az ellenszenves karakter szenvelgése és sokadik önkívületi állapota. Mikor realizáltam, hogy még csak az írás felénél járok jó időre félre is kellett tennem a könyvet. Nem értem, hogy aki eddig már bizonyított rövidebb és hatásos írásokkal miért megy bele egy ilyen hosszabb és láthatóan idegen terepre, ahol a boszorkány megint minden, csak nem nőies és a “csattanó” legalább annyira átlátszó, mint az hogy nincs is. Ez az írás tisztán 130 oldal a kötetben.
 
Boruzs Gergely Gábor az első novellához hasonló érzelmeket kelt bennünk a Hínár és gyöngy folyamán. Egy déli partvidéki nemesi ház lerohanása láthatóan nem kerül sokba és a szereplők szokás szerint pontosan azok a fajta gonoszok, akik, mert kell csattanó a novella végére, jól meggyilkolják egymást. Ezt a különös, önmagában álló finálét kicsit alaptalannak találtam így beszúrva más novellák közé. Pedig amúgy jól meg van ez írva és bár itt is dúskálunk gereznavértekben és szerafisták jelenlétében érezzük az ynevi hangulatot a levegőben. Bár lehet, hogy csak Narvan emlegetése okoz mindig kellemes pillanatokat.
 
Heidel Dan visszatér és továbbszövi (?) előző írásának eseményeit. Ez alkalommal már egy regitor imperialis is feltűnik a toroni oldal részvételét erősítve, furmányos tervekről regél, indokokról és ellenérvekről a Kristálykirálynő kapcsán, miközben a Boszorkánycsók szereplője egy puccsot kísérel meg Alidax úrnője ellen. A novellaazonban azonkívül, hogy bepillantást enged a sokat emlegetett Kupola életébe nem sok vizet zavar és a sorozat Hagyományainak megfelelően metszi el a korábbi írások szálait. Ugyanis az átkötéseket jellegzetesen erre használták … máig rejtély, hogy lehetne e őket másmire is … esetleg máshogyan.
 
Ugyancsak Heidel Dan az, aki bevezet minket a kötet harmadik harmadába. Lehet ugyanis érdemben harmadolni az antológiát és hogy a Titkos találkozó folyamán már az Északi Szövetség is leteszi a névjegyét elég konkrétan kijelöli a követendő irányt. Az írás merészsége önmagában felmenti Dan előző írásait és bizakodóvá teheti az olvasót … feltéve persze ha dekódolja magának, hogy a titokzatoskodó résztvevők kik is és miről is beszélnek, ami meg ugye komoly előismereteket igényel.
 
Erősítésnek érkezik Eric van Dien írása, a Vad és vadász. Ez ugyan ténylegesen ismét egy korai gyöngykereső történet, de a szereplők, a rejtély és az atmoszféra komolyan kiemeli őt a kötet írásai közül. Mint a sorozatba frissen belépő író persze elég messziről kezd és nem igen jut el a fogadás nagyobb léptékéig, de nem is kell neki ahhoz, hogy egy jó és tényleg csavaros írást tegyen le az asztalra. A szerepjátékszabályok ismerői ugyan kicsit felvonhatják a szemöldöküket, de jól van ez így ahogyan van. A másik aranyérmes darabom, amiben “megpihentem” az olvasás közben.
 
Heidel Dan immáron minden erejét beveti, hogy a Bíborgyöngyök-saga méltó végkifejlete megvalósulhasson. Az Álomúrnő cselekményének leleplezése csúnya dolog lenne a részemről, elég az hozzá, hogy amellett, hogy az Északi Szövetség nagy ívű tervének sorsa eldől egész északföldét meghatározó esemény olvasói, részesei lehetünk. Kukacoskodhatnék, hogy ilyesmit nem itt, nem ilyen perspektívából, hanem minimum egy regényben olvastam volna el, de a tényen sem én, sem a Lobogók nem változtathatunk. Az írás egyébként nagyszerű és végig olyan érzéseim voltak, hogy a M* egyik legnagyobb misztériumát övező kárpit mögé láthatok be néhány pillanatra.
 
Hogy aztán Heidel Dan milyen megfontolásból szerepeltette ismét a Boszorkánycsók főszereplőjét úgy, hogy a szájába adjon egy ilyen novellát, mint a soron következő Kétség sem fér hozzá tényleg rejtély én előttem. Itt már tudatosult bennem, hogy nem szándékoznak egyértelműen és konkrétan lezárni a történetet és valami nagyon homályos, nesze semmi fogd meg jól dologgal leszünk elhajtva a pusztába.
 
A kötet utolsó tényleges novellája Keith Alanson, Norman Fellings és Heidel Dan közös írása. Az osztó mégis játszik egy címével elég árulkodó darab, de a tulajdonképpeni események szerintem mindenkit váratlanul érnek majd. Lényegében a fogadás mögötti fogadás résztvevői kényszerítenek ki egy idő előtti (?) eredményhirdetést a felek részéről. Ennek kapcsán láthatunk egy komikus, méltatlan és brutális vérfürdőt, amit az eddig megismert karakterek és egy ’celeb’ jelenlétével akarnak lenyomni a torkunkon. Amikor ez megvan pikk-pakk lezavarják a bíborgyöngyök kérdését és valami egészen különleges érdektelenséggel alázzák porig az eddig megismert főszereplőket. A novella végén legalább olyan hangulatba kerültem, mint Iglat vagy korábban az orwellánus lovag.
 
Keith Alanson írása zárja a kötetet és a tulajdonképpeni sagát. A Profit során az eddig megismert “osztók” értékelik ki az eseményeket, foghegyről megemlítik az eddigi szálak elvarrásának tényét, ami még hátramaradt és megegyeznek abban, hogy nem ismert a fogadás résztvevőinek tényleges sorsa. Végezetül bezsebelik a jussukat és az eddig megszokott stílusban elköszönnek majd balra el. Prológus révén már csak egy Függelék fogad minket a félezer oldal végén, amiben egy térkép és a megszokott Appendix kapott helyet.
 
Annak ellenére, hogy voltak írások, amik felemeltek és voltak, amelyek mélybe taszítottak szerintem nem remélhet az ember mást egy ilyen terjedelmű kötettől. Én érezném magamat rosszul, hogyha minden egyes gondolat és történet tetszett volna, mert az azt jelentené, hogy velem van a baj. A legfontosabb talán az volt, hogy minden írás cselekményét el tudtam fogadni, az én “Ynevemen” is megtörténhet ilyesmi. Gondom egyedül sokszor az önmagával meghasonló perspektívával és az első kötet gondolatvilágához való visszatéréssel volt. Egy ideig biztosan nem szeretnék boszorkányokról olvasni … egy jó hosszú ideig.
 
A Számadás íróinak viszont elismerésemet szeretném kifejezni, hogy egy ilyen finálét alkottak a sok viszontagságot megélt sorozatnak. Szerintem mindenki, aki részt vett a bíborgyöngyök történetének alakításában magáénak érzi mostanra a történetfolyamot és szerintem sok olvasó is így van ezzel. Eltaláltnak érzem a sorozat szándékait, hogy a különböző népek és emberek, különböző életvitelt élő szereplők bemutatásán keresztül ismertették meg velünk a Quiron-tenger vidékének hatalmi viszonyait és így mi is részt vehettünk ezen az utazáson. Köszönöm.
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához