LFG.HU

StB
ismertetőCimkek
Egész megnyugtató látni, hogy ez a filmsorozat így a sokadik részére milyen ásítós szakadékot növesztett maga és a címével osztozó játéksorozat közé. Így ugyanis a két zombiirtás-kedvelő tábor közül talán csak a mozirajongók egy részét sértem csontig, amikor leírom, hogy ez a film valami borzalmas! …mértékben nem az én stílusom képviselője. Távolról sincs ellenemre egy kis interaktív zombihent, ahogy a klafa, kisebb-nagyobb gagyiságaikra rájátszó B-filmek sem – de azok az alkotások, amelyek “zombisága” vagy “b-filmessége” kimerülni látszik a manapság mindent megülő zombidivat miatti, egyediséggel nem rendelkező, unalmasra koptatott, lustán tucattermék-ízűnek meghagyott, videojátékok CGI-átvezetőivel szemben is alulmaradó, átható igénytelenségben, azok nemigen számíthatnak a rokonszenvemre.
 
 
Azt hiszem, elemi összeférhetetlenség lakozik a film kreatív gárdájának hozzáállása és a saját elképzeléseim között azt illetően, hogyan is kéne kinéznie, mit tartalmaznia és milyen hangulatot megcéloznia egy Resident Evil-mozinak. Az akciófilmes jelenetek, az epileptikus vágás és a narratívabeli hiányosságok ugyan aligha róhatók föl egy akcióhorrornak, csakhogy itt a film összes létező aspektusa alárendelt szerepet játszik a felszínes hatásvadászat mellett. A főbb karakterek valószínűtlen szuperhősnek való beállítása és a harcok röhejes, röpködős-rajzfilmes jellege nem újdonság Paulandersoniában, de ez az epizód még tovább megy azzal, amilyen kendőzetlenül igyekszik kihasználni a 3D-effektusok lehetőségeit az egyes jeleneteivel. Rengeteg ilyet kapunk, melyek egyetlen létjogosultságát a filmben a 3D-mozik népszerűsége biztosítja: sima 2D-ben (is) szörnyen oda nem illőnek és bugyutának hatnak. A kedvencem az a jelenet, amelyben túúúl hosszú ideig mutatják fagyott időben a szereplőket, míg a kamera körbejár, illetve videoklipes lassításokat alkalmaznak (ami azt illeti, több ilyen is van). És akkor a Mátrixból való lopások tömkelegét még nem is említettem, vagy azokat a megmozdulásokat, melyek nem (elsősorban) technikai szempontból lógnak ki a képből, hanem pusztán mert fizikailag merőben lehetetlenek, ebből kifolyólag az én szememben rém idiótán néznek ki. Ha nagyon figyeltem volna, lefogadom, elcsíphettem volna azt az egy-két becsempészett képkockát is, amelyeken az író-rendező Paul W.S. Anderson kikacsint a nézőre (szigorúan 3D-ben), “Háo kúl iz det?!“felkiáltással…
 
A történet éppolyan töredezett, a videojátékos hagyaték és az apokalipszis felé tolt környezet kínálatából szerencsétlenül szemezgető, mint a sorozat többi részében, talán a legelső után. Az Umbrella vállalat ördögködéseit nem kicsit teszi súlytalanná az az apró tény, hogy a világégés már rég megesett, a karakterekért pedig gyakorlatilag felesleges aggódnunk, hiszen Alice kvázi halhatatlan (ráadásul tucatnyi van belőle – vagy volt, legalábbis amíg a forgatókönyvírók meg nem gondolják magukat), és a mellékszereplők nem többek felmagasztalt statisztáknál (kivéve persze a dekoratív és/vagy ismert színészek alakította példányokat). Alice az utolsó megmendemondált menedéket, Arcadiát kutatja, és hogy érdekfeszítőbb legyen a helyzet, megfosztják őt a szuperképességeitől – nem, a pókemberes akrobatika nyilván nem tartozik azok közé. Letesz egy repülőt egy felhőkarcoló tetejére, találkozik Tiggel a Sons of Anarchyból (http://www.imdb.com/title/tt1124373/) (valahol sajnálom, hogy nem az ottani nekrofil karaktere lett átmentve ide), pénzérmékkel tölti meg a (látszatra nagyon is normál csőkeresztmetszetű) sörétes puskáit, elnáspángol egy nagyon nem ideillő dizájnú videojátékos bosst, sikerül nem elnevetnie magát a legtöbb CGI-lény bénaságán, aztán kiharcol egy cliffhangerrel végződő befejezést. A sztori jellegtelennek érződik, már ezerszer látottnak, mintha a történet csupán a cool-faktoruk szerint sorrendbe rendezett jelenetek szükségszerű, látszólagos velejárója volna, sztereotíp karakterekkel és kötelező harcokkal. A következő filmig meg háromszor is elfelejti az ember, mi volt ebben, úgyhogy a sorozat az életben nem fog kihalni.
 
 
Léteznek remek zombifilmek, sőt még jó videojáték-adaptációk is. Az Afterlife nem tartozik közéjük, viszont érmet érdemelne a nyakába valami ritka nemesfémből, mivel az idén nem sok filmet láttam, ami magabiztosabban pályázhatna Az Év Leggyalázatosabb Celluloidpazarlása díjra. Paul W.S. Anderson fejéből rögtön az Event Horizon után, de határozottan az AvP előtt ki kellett volna rugdosnia a filmes ambíciókat néhány jószívű mozirajongónak. Remélem, egy esetleges következő Resident Evil már új rendezőt kap, akinek nem rekedt meg a filmes esztétikai érzéke és ízlése egy nyolcéves értelmi szintjén, nem videoklipekből leste el a rendezés fortélyait, és nem szokása alulfizetni a forgatókönyveseit a koreográfusok, kaszkadőrök és animátorok javára. Értem én, hogy ez egy agykikapcsolós, popcornban fuldokláshoz komponált mozi, de biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinél Anderson nem először játszik űrrakétára mérföldekkel a toleranciaküszöbe fölött. Ez pedig az ő filmjei esetében mindig inkább bosszantó, semmint szórakoztató. Szvsz.
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához