LFG.HU

antiserver
ismertetőCimkek

Köszöntök mindenkit az RPG.HU társasjáték rovatának hatodik epizódjában. A mai részben egy, a korábbiakhoz képest több szempontból is különleges játékot, az Igenis, Sötét Nagyúr című kártyást fogom bemutatni. Különleges, hiszen az eddigiekben nem igazán találkozhattunk olyan társasokkal, amelyekre igazak lettek volna olyan állítások, hogy a lehető legtöbben kell játszani (igaz ez akár 11-12 fős létszámra is), vagy az, hogy nem feltétlenül árt – hogy finoman fogalmazzak – a játék szempontjából, ha az ember egy minimális mennyiségű alkoholt fogyasztott kezdés előtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy az Igenis, Sötét Nagyúr! nem játszható 100%-ig józan állapotban, ám a játék nagyon könnyen előkerülhet azoknál a baráti társaságoknál, akik épp csak beültek valahova egy sörre, és egy kis rövid, 10-15 perces, vicces, hangulatos játékkal szeretnék elütni az időt. Nem véletlenül használom a video elemzésben a „kocsma játék” kifejezést, a szó abszolút pozitív értelmében.
Mindezek után nézzük meg miről is szól az Igenis, Sötét Nagyúr! Az alaptörténet minden egyes játékmenet alkalmával az, hogy Rigor Mortis, a Sötét Nagyúr elküldte kis szánalmas goblinjait valamilyen küldetésre – hogy ez pontosan micsoda, az a nagyurat alakító játékos fantáziájára van bízva. Az ostoba goblinok azonban üres kézzel térnek vissza, a feladatukat nem tudták elvégezni, és rettegnek Rigor Mortis haragjától. Éppen ezért mindenki a másikat próbálja besározni a Nagyúr színe előtt, hogy annak félelmetes lesújtó pillantása ne rá szegeződjön. A nagyurat játszó játékos elindítja a történetet, megkérdez egy általa kiválasztott goblint, hogy miért nem járt sikerrel a küldetés. A goblint alakító játékos ezután a nála található ötletkártyák segítségével és kijátszásával felépít egy lehetőleg minél abszurdabb, és a földtől elrugaszkodottabb sztorit, amelynek a végén egy bemártás szimbólummal rendelkező akciókártya kijátszásával egy másik játékostársára, egy másik goblinra tereli Rigor Mortis dühét. A játékosok megszólítása minden esetben „név + goblin”, míg a Nagyúrhoz a lehető legnagyobb tisztelettel kell beszélni. Az abszurd történetek kitalálása nem túl nehéz dolog, hiszen az ötletkártyákon – szintén szigorúan a szó pozitív értelmében – idiótábbnál idiótább dolgok láthatóak, úgy mint az „apró ork varázsló, és az ő használhatatlan varázspálcája”, vagy „Benitko szörnyűséges mágia-ellengőzölője”, amely a kártya tanulsága szerint az égvilágon semmire sem jó. Az ezen kártyák felhasználásával felállított történetet aztán a nagyurat alakító játékos vagy elégségesnek találja, vagy úgy dönt, az adott goblin nem tudta ezzel kudarcát megmagyarázni, és mást meggyanúsítani, így lesújtó pillantásban részesíti őt. Hogy ezt mikor teszi Rigor Mortis, az igazából teljesen szubjektív dolog. Vannak megadva irányelvek a szabálykönyvben, de az egész játékra igaz az, hogy egy nagyon rugalmas, és kötetlen szabályrendszerrel rendelkezik, valójában az egész játékmenet az adott baráti társaság hangulatán múlik.
Nagyon nagy előnye az Igenis, Sötét Nagyúrnak, hogy nincs kimondottan előre meghatározott vége a játéknak. Ebben igazából az a jó, hogy az adott társaság amint már kicsit elkezdi unni a dolgot – ez előbb utóbb be fog következni, jóból is megárt a sok – Rigor Mortis azonnal úgy dönthet, hogy a játék véget ér, és a goblinok mindegyikére lesújt leghatalmasabb mágiájával. Nem igazán alakulhat ki tehát olyan helyzet, hogy a játék már fél órája úgy megy, hogy az asztal körül gyakorlatilag már mindenki unja, és csak azért folytatják, mert ha már elkezdték, legalább fejezzék be.
Mióta nálam van a játék – immáron vagy 3 éve – mindösszesen egy kritika fogalmazódott meg bennem, amely a doboz kivitelezésével kapcsolatos. A játék teteje ugyanis eszméletlenül könnyen lejön, kicsit olyan, mintha 3 számmal nagyobb cipőt adtak volna valakinek, amiből folyton kilépked. Ennek az a hatása, hogy a benne található kártyák könnyedén kiborulhatnak a dobozból, amennyiben azt a vízszintestől eltérő módon hordozzuk. Így tehát előre szólok, a dobozt 1-2 használat után mindenki kösse át egy befőttes gumival, ha meg akarja spórolni magának néhány szétszóródott kártyának az összeszedését.
Összességében azt kell mondanom, hogy az Igenis, Sötét Nagyúr! a bizonyíték rá, hogy egy társasjátéknak nem feltétlenül kell nagynak, és túl részletesnek lennie, ahhoz, hogy élvezetes legyen. Egy csipetnyi humor, és rendkívüli mennyiségű kreativitás rögtön olyan játékélményt eredményez, amelyet sokszor néhány nagy táblás társasjáték sem tud visszaadni. Végszónak még valami: a játék nagy társaságot vonzó tulajdonságát jól mutatja, hogy egy alkalommal, mikor egy pubban játszottunk, egy fél óra után a mögöttünk lévő asztalnál lévő társaságból valaki odajött, és azt mondta: „Srácok nem tudom, hogy mit játszotok, de szeretném, ha tudnátok, hogy ennek köszönhetően mi kifejlesztettünk egy játékot, a ’’Goblinra ivást’’. Ennek az a lényege, hogy mi ülünk mögöttetek, és mikor tőletek valaki azt mondja, hogy ’’goblin’’, nekünk innunk kell egyet. Jól nyomjátok, csak így tovább, és köszönjük!”
Értékelés:
Kivitelezés: 4 / 5
Szerepjáték elemek: 5 / 5
Játékmenet: 4 / 5 (igazából nagyon a játékosok pillanatnyi hangulatától függ)
Szabályhiba mentesség: 5 / 5
Összesen: 18 / 20
Játékidő: 10 – 15 perc

1. rész:

2. rész:

3. rész:


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához