LFG.HU

Die
RPGCimkek

Fegyvertörténeti kislexikon

Alabárdfélék: vágásra, szúrásra alkalmas, hosszú,vaspántokkal erősített fegyver, amelynek fejlettebb, horgosváltozata a lovasok, vértesek lerántására is szolgált.

Angolnanyárs: hegybefutó, négyélűre kovácsolt, köpüjefelett koronggal szerelt hosszú döfőfegyver.

Aprópuska: a 16–17. századi tüzeslabdákba(gyújtóeszközök, tűzszerszámok) sűrűn bevert 9-10 cm hosszú,hegyben végződő, puskagolyóval megtöltött vashüvelyek,amelyek az égés előrehaladtával kiszámíthatatlan sorrendbensültek el, s így megnehezítették az oltást.

Arcvértes sisak: látórésekkel ellátott zárt sisak,amelynek arcrésze gyakran felbillenthető s nyitott, felsőállásban is rögzíthető.

Armbrust: a számszeríj közhasználatban gyakran előfordulónémet neve.

Arquebuse: a kanócos lakatszerkezettel működő könnyű-vagy félszakállas cső neve. Lovasoknak készült változata akeréklakatos pisztolyok meghosszabbításával alakult ki. 1589után már karabinként emlegetik.

Ágyékkötény: bőrből készült, szűkre szabott, testhezsimuló, a középkori páncélingek fölé helyezett, gyakranrátétlemezekkel díszített kötény, amely a Képes Krónikatanúbizonysága szerint a magyar lovagi öltözet része volt.

Ágyú: állványra, lafettára fektetett tüzérségilövőfegyver. Csőhossza 20–40-szer nagyobb az űrméreténél.Lapos ívben történő tüzelésre alakították ki.

Állópajzs: gyalogságnál elterjedt, belső részénkifaragott, belül bőrrel és vászonnal borított, kívülcímerekkel, harci jelenetekkel, feliratokkal, védőszentekkeldíszített, egy méternél is magasabb védőfegyver.

Állvért: a mellvasra, gyakrabban a nyakvért felsőszintjére szerelt, az arc alsó részét védő lemez, amelynekfelső részét a látóréssel ellátott sisakharang zárja le.

Bacinet: a könnyű sisakok egyik fajtájának francia neve.Harci helyzetben a középkori lovagok nehéz fazéksisakkalegészítették ki.

Bajonett: csőbe dugható vagy csőre tűzhető, puskáhoztartozó szúróeszköz, a szurony névváltozata.

Ballista: a számszeríj néven közismertté vált lövőfegyverlatin neve.

Balta: rövid nyelű hasítószerszám, amelyet szükség eseténfegyverként is használtak.

Baltapuska: lőfegyverrel egybeépített balta, ismertebbnevén topor.

Bazilikusz: 70 fontos golyó kivetésére szerkesztett 75mázsás ágyú.

Bárd: szerszámként és fegyverként egyaránt használhatóhasítóeszköz.

Boldea (baldea): tatár- vagy félkézpajzsként isemlegetett kisméretű ökölpajzs, amelyet a nyugati gyalogság,a magyar huszárok, de a törökök is előszeretettelhasználtak.

Bomba: ágyúból, vetőgépből kilőtt, vasból, üvegből,ritkábban ólomból üregesre öntött és robbanószerrelmegtöltött golyó, amelynek középkori változatait kilövéselőtt égő kanóccal kellett felszerelni.

Bombarda: az ágyú középkori elnevezése. 1526 után taracknéven emlegetik.

Bombavető mozsár: rövid csövű, gyakran nagy űrméretűrekészült, kőgolyók, robbanószerkezetek meredek röppályántörténő kilövésére alkalmas ágyúféleség.

Bőrcsuklya: a nyakat és a vállakat védő bőrpáncél, amelya 13. századi lovagi vértezet része volt.

Böröck: az ágyúszállításkor használt kétkerekű kocsiközépkori neve.

Burgundi sisak: a zárt sisakok azon típusa, amelynél asisakharang és a vállvért szervesen összekapcsolódik.Kialakításának célja, hogy a harangra mért ütést ne azemberi fej, hanem a lemezvért egésze fogja fel.

Buzogány: ősi zúzófegyver – többnyire gömb alakú fejjel.Elterjedtebb változatai a tollasbotok, gerezdes, láncos vagytüskés buzogányok.

Cinquedea: ökörnyelvként is ismert, Itáliában a 14.századtól kezdve fokozatosan elterjedt, tövénél öt ujjszélességű tőr.

Combvért: a csatakötény és a felső lábszárvért közöttelhelyezkedő, lemezsávokból összerótt, azaz rákozott páncéla comb védelmére.

Crispin-karabély: az első hátultöltő lőfegyver, amelyet1730-ban a császári gyalogságnál és a huszároknálrendszeresítettek. A gyakorlatban nem vált be, ezért 1779-ben kivonták a használatból.

Csákánybalta: a lemezvértek leküzdésére kifejlesztettrégi magyar fegyver, amelynél a vágásra alkalmas élesbaltafejhez tartozó szokásos négyszögletes, gyakran rövidnyakon ülő fokrészt megnyúlt, aláhajló, madárcsőrreemlékeztető tüske váltja fel.

Csákányfokos: lemezvértek áttörésére kifejlesztett régimagyar fegyver.

Csatacsép: vasalt, hosszú nyélre rövid lánccal szerelt,vastüskékkel kivert hengeres test vagy 25-30 cm hosszúszögletes vasdarab.

Csatacsillag: vastüskékkel kivert, bunkós végű, nehézfütykös.

Csatakígyó: a 16–17. században használt, űrméreténél néha40-szer is hosszabb ágyú.

Csatakötény: a középkori lovagi vértezetek lemezsávokbólösszerótt tartozéka, amely a derék és a combvért közötthelyezkedett el. Előfordult, hogy zárt formában a vértezetreráhelyezve, attól elkülöníthetően alkalmazták.

Csatavilla: hosszú nyélre szerelt háromágú nyárs, amelyItáliában a 14. században alakult ki és a 16. század végéighasználatban volt.

Cserkesztőr: kindzsálnak is nevezett fegyver, amelyátmeneti forma a kard és a kés között.

Csinka puska: vontcsövű, szarvaspata alakú, kurlandikeréklakattal működő puskaféleség.

Csuklyás ing: a fejet, nyakat és vállakat védőláncpáncél, amely a 13. századi lovagi vértezetek részevolt.

Dárda: döfésre és hajításra alkalmas fegyver, amely 1,5 mhosszú 3-4 cm átmérőjű fanyélből és az arra szerelt, gyakran40 cm hosszúságot is elérő pengéből áll. A gerely egyikváltozata.

Dobos: síposnak vagy egész karthaunnak is nevezettágyúféleség, amelynek űrmérete 16–19 cm között váltakozott,és 30–48 fontos vasgolyót vetett ki.

Dragonyoskard: dragonyosok részére rendszeresítettlovassági kard kétélű pengével, sodronnyal bevontmarkolattal, nyomott gömb alakú markolatgombbal, osztottkézvédőpánttal és hárítóval.

Dzsida: az ősi kopja mongol-tatár változata. A lengyellovasság, a kozákok, a német ulánusok és az olasz lanciereka 20. századig megtartották. Hossza az emberi testét alighaladta meg. Vascsúcsa alatt kisméretű színes lobogólengett.

Falkon: 6–8 fontos golyót vető, 23–30 mázsát nyomó táboriágyú.

Falkonett: kisebb ágyúfajta, amellyel 1,5–2 fontosgolyókat vetettek ki.

Farkaskasza: hosszú nyélre erősített háromélű penge,amely a spontonnál nagyobb, a magdeburgi csatakaszánálkisebb.

Fegyverderék: Magyarországon a lemezvértek neve,megkülönböztetésül a páncéltól, amely alattsodronyvértezetet értettek.

Felporzó: az elöltöltős lőfegyverek felporzásáhozhasznált kisméretű palack, amelyet szaruból, csontból,elefántcsontból, fából, bőrből állítottak elő.

Felporzókanál: ágyúk felporzásánál használatos kisméretűeszköz, amellyel esetenként a kisebb mozsarakba a töltést isadagolták.

Flinta: a muskétánál könnyebb szuronyos lőfegyver. A 17.század végén kovásfegyverként terjedt el hazánkban.

Fogastőr: általában bal kézben használt fogazott tőr,amely az ellenség kardjának hárítására, eltörésére szolgált.

Fokos: Magyarországon nagyon elterjedt, támadásra ésvédekezésre is alkalmassá tett fegyver. Alaptípusát abaltáéhoz hasonló rövid fok és egy kissé megnyúlt nyakon ülőél jellemzi. A fok és él kombinációjától függően neveztékcsákánynak, csákánybaltának, csákányfokosnak, fokosbaltának.

Fokosbalta: baltához hasonló, de annál könnyebb éskecsesebb ütőfegyver, amely középhosszú nyélre van szerelve.Foka tagolt alapon, rövid nyakon ül, míg éle egyenes vagykissé holdsarló alakú lezárást kap.

Forgótarack: villára helyezett, merőleges és vízszintesállításra is alkalmassá tett ágyúféleség, amelyetnaszádokon, várakban egyaránt alkalmaztak az ágyúcső gyorscélpontváltása érdekében.

Franciska: hajítóbárdhoz hasonló rövid nyelű balta.

Friauli nyárs: a 15. század közepéről származódöfőfegyver, amely egy hosszú, nyárs alakú középpengéből éskétoldalt aláhajló oldalpengéből áll.

Fringia: leginkább a kuruc korban elterjedtszablyaféleség.

Fúrókard: három- vagy négyoldalú, tompa élű, szúrásrahasznált hosszú tőrféleség, amely a magyar hegyestőrNémetországban kialakult elődjének tekinthető.

Fülesgolyó: a végén kiszélesedő, vaspálcákkalegybekapcsolt, rudas golyónak is nevezett ágyúgolyóféleség,amely kilövés után szétnyílva okozott súlyos károkat.

Gerely: hajítólándzsaként is emlegetett, a lándzsánállényegében kisebb, a lőfegyverek feltalálása előttáltalánosan elterjedt támadófegyver.

Gerezdes buzogány: a 16–17. század fordulóján törökhatásra kialakult forma. Elődjének a magyar tollasbottekinthető. Gömb alakú felülete általában gerezdelt.

Gibet: a 13. században elterjedt, tengeri csaták,várostromok alkalmával többnyire robbanószerkezetekkivetésére használt botparittya névváltozata.

Gléfe: az alabárdfélék egyik fajtája.

Gránát: ágyúból kilőhető lövedék, amelynek belső üregéberobbanótöltetet helyeztek, ez a fejbe épített robbanószerkezet segítségével becsapódáskor vagy külső –beavatkozás nélkül – időzítve robbant.

Gránátlövő pisztoly: egy felszerelt tölcsér által gránátkilövésére alkalmassá tett lőfegyver. A gyakorlatban inkábbkarabély formában került alkalmazásra.

Gránátvető mordály: bronzból öntött puskaféleség, amelyetkézigránát, kisebb bombák kivetésére használtak a távolságfokozása érdekében.

Gyújtógolyó: ágyúval, mozsárral, vetőgéppel az ellenségesterületre juttatott, viszonylag vékonyra öntött,gyújtóanyaggal megtöltött robbanótest.

Gyújtókoszorú: durva vászonból készült,puskaporkeverékkel megtöltött, koszorú formájú, lassan izzótüzes szerszám, amelynek külső felületét szurokkal itattákát. A tüzeslabdákhoz hasonlóan aprópuskákkal tűzdelték meg,hogy a különböző időben berobbanó töltetek az égő koszorúoltását megnehezítsék.

Gyújtónyíl: tetők, épületek felgyújtására szolgáló tüzesnyílvessző.

Hadnagyi buzogány: a kuruc hadseregben használatos,általában körtefejű, vasból kovácsolt, gerezdesre alakított,jelvénnyé lett buzogányfajta.

Hajítóbalta: rövid nyelű, vasból kovácsolt baltaféleség,amelynek foka helyén, valamint a nyél felső folytatásábanhegyes tüskét alakítottak ki.

Hajítóbárd: rövid nyelű, egy darab vasból kovácsolttüskés bárdlap.

Hajítótüske: a hajítóbárdok családjába tartozótámadófegyver. Rövid vasnyele három hegyes vastüskébenzárul.

Hajópetárda: hajókon alkalmazott robbanótest, amelyet aközépkorban az árbocok keresztgerendájáról dobtak azellenséges hajók fedélzetére. Töltete eltért a puskaportól:elégése gyorsabb, feszítőereje viszont nagyobb volt.

Hakebuz: arquebuse néven is emlegetett kanócos szerkezetűfélszakállas puska a 16. században. Lovas változatapisztolyból fejlődött ki. 1589 után neve karabinraváltozott.

Halálorgona: 16. század végén megjelenő, orgonalövegnéven is emlegetett, szakállas csövekből összeállítottseregbontó. Célja a tüzelés hatásfokának növelése volt.Előfordult, hogy egy-egy halálorgona megszerkesztéséhez 40szakállas csövet is felhasználtak.

Handzsár: a Balkánon különösen elterjedt rövid kés,amelynek markolata csont, elefántcsont vagy fa. Mindigszétálló, karéjosodó füllel készült. Pengéje lehetettegyenes és hajlott.

Hárítókosár: kardok, szablyák, hosszabb tőrök markolatátövező, zártabb vagy nyitottabb, vaspálcákból, esetenként vas-vagy rézlemezből kialakított elem, amely vágás, szúrás ellennyújtott védelmet.

Haubic: ágyúféleség, tarack, a Haufnice szláv szónévváltozata.

Hegyestőr: a 15. század harmincas éveitől máralkalmazott, a 16. századtól általánosan elterjedt hosszútőrféleség, amelynek használata Nyugat-Európában a 16.században megszűnt, de a magyar huszárságnak a 18. századigfélelmetes fegyvere maradt.

Hírlövő ágyú: az ellenség közeledtét nagy távolságrahanghatással hírül adó ágyúféleség. A középkori leltárakbangyakran hírlövő taracknak vagy mozsárnak nevezték.

Hódfarkú sisak: a rákozott sisakok egyik fajtája, ahol asisakharang alsó részének lemezei nem terülnek szét, hanemkeskeny csíkban a nyakgerincre nyúlnak.

Hóhérpallos: széles pengéjű kardféleség.

Hónaljvért: vállról lelógó, korong alakú vaslemez, amelya karok felemelésekor a lemezvértbe öltözött harcoshónaljereit védte.

Hundsgugel: a lovagi vértezetekhez tartozó, erőteljesenelőreugró, hosszú, látó-, és apró levegőzőnyílásokkalellátott, kutyafejre emlékeztető sisakfajta német neve.

Huszársisak: a 16. században a kúpos harangú, azarcfelületet szabadon hagyó török sisakból kialakult, amagyar huszárságnál elterjedt változat, amelynekjellegzetessége a csúcsos harang, a megnyúlt szív alakbankidudorodó fülvért és a keskeny orrvas.

Huszártárcsa: alul széles, testhez hajló, festett,gyakran címerképekkel díszített pajzsféleség, amelynek balfelső része a 15–16. század folyamán erősen megnyúlt,kicsúcsosodott, míg jobb oldala lecsapott maradt, biztosítvaa kopja szabad mozgását.

Janicsárpuska: a török janicsárok által használtpuskaféleség, amelynek tusája ötszögletűre kiképzett.Gyakran `tüfek` vagy `tüfeng` néven emlegetik.

Jatagán: a Balkánon különösen elterjedt egyélűkardféleség, amelyet elsősorban a viselet tartozékkénthasználtak. Szétálló füle csontból, elefántcsontból, fábólkészült. Egyenes vagy hajlott pengéjén Korán-idézeteket,rejtett évszámokat, a keleti motívumok között atulajdonosra, készítőre vonatkozó információkat találunk.

Kacsaorrú vassaru: a lemezes vértek része, amely alábfejet védte. Szervesen kapcsolódott a lábszárvérthez.Amikor a 15. század végén kiszélesedett, medvetalpsarunaknevezték. 1550 után, amikor elkeskenyedett, kissé megnyúlt,kacsaorrú vassaru néven emlegették.

Kaliber: tüzérségi eszköz, amelyet a 17–18. században azegységesített ágyúfajtákkal vezettek be. Formája háromélűtőrre emlékeztet, amelynek oldalán sorakoznak azonszámadatok, amelyek egy bizonyos súlyú ólom, vas, kőgolyóátmérőjének megfeleltek. A kaliber a lőfegyverek (ágyúk,mozsarak, puskák, pisztolyok) űrméretének jelölésére isszolgált. Eredeti jelentésében azt a golyómennyiségetjelentette, ami egy meghatározott űrméretű csőbe 1 fontólomból készíthető volt. Ebből adódik, hogy minél nagyobb akaliber száma, annál kisebb a cső űrmérete.

Karabella: Magyarországon a 17. századtól használatos,török eredetű szablyaféleség, amely a török szablya és azarab keresztvas egyesítéséből keletkezett.

Kartus: egykoron a vállon átvetett hevederen viseltkisméretű, hossznégyszög alakú táska, amelyet a lovasság apisztolytöltények tárolására használt.

Karvért: vállakra szíjazott, egymásra simuló, rákozottlemezekből összerótt páncél, amely a felső- és alsókartvédte, s könyöknél a fedezetlen könyökhajlást védőpillangóval bővült.

Kard: vágásra és döfésre egyaránt alkalmas oldalfegyver.A kard gyűjtőfogalom, amelybe a szablyák, pallosok,hegyestőrök, spádék és más kardféleségek is beletartoznak.

Kartács: élőlények leküzdésére szolgáló töltet, amely azágyú csövét elhagyva nagy szélességben terül szét. Gyakranólomgolyók, vas- és kődarabok bádoghengerbe, henger alakúszelencékbe vagy egyszerűen vászontarisznyába helyezveképezték a kartács alapanyagát.

Karthaun: rövid, vastag csövű, nehezen hordozható,várfalak lerombolására kifejlesztett ágyú.

Katapulta: oszlopos szerkezetű, óriási rugóval ellátottgép, amellyel többnyire gyújtónyilakat lőttek ki.

Katzbalger: jellegzetes rövid Landsknecht kard, amelyet a16. században kezdtek használni. Sajátosan képzett, csavarthárítója fekvő nyolcast mutat.

Kegyelemtőr: rövid, kegyelemdöfésre szolgáló, általábanháromélű tőrféleség.

Kerekes ágyú: kerékkel ellátott gerendára helyezettágyúcső, a lafettás ágyú névváltozata.

Kétkezes kard: alapvetően a németországi zsoldosgyalogság fegyvere. Széles pengéje gyakran lángolt élű.Keresztvasának vége csigavonalban hajlított. Hüvely nélkül,vállra fektetve hordták.

Kézigránát: szabad kézzel, puskával, gránátvetővelellenséges területre juttatható kisméretű robbanótest.

Kindzsál: átmeneti forma a kard és a kés között. Azegykori tüzérség oldalfegyvere, a cserkesztőrként elterjedtnépi fegyver gyárilag, tömegméretben készített változata. Aközönséges tőröktől a penge ívelése és a markolatgombkiképzése különbözteti meg.

Kopja: két-két és fél méter hosszú döfőfegyver, amelyet amagyar csapatok a 17. század végéig használtak.

Kornéta: lovassági zászló.

Korseke: döfőfegyver. A 15. század elején még spétumnakvagy friauli nyársnak nevezett alabárdféle 16. századielnevezése.

Kúpos fenekű bomba: a robbanótestek egyik középkoriváltozata, amelynek egyik vége kúposra öntött. A sajátos,ritkán alkalmazott forma a bomba elgurulását nehezítette.

Követő mozsár: 100 fontos kőtömbök kilövésérekifejlesztett rövid csövű ágyúféleség.

Lafetta: az ágyú könnyű szállítását és beállításátelősegítő, kerékre szerelt szerkezet. A 14. században mégnégy kereke volt, de a 15. század második felében az ágyúkönnyebb kezelhetősége érdekében áttértek a kétkerekesrendszerre.

Landsknecht tőr: Németországban a 15. századbankialakult, zsoldos gyalogosok felszereléséhez tartozó rövidszúrófegyver. Díszítésének sajátossága a markolaton és ahüvelyen többször körbefutó spirálgyűrű. Markolata éshüvelye művészi, kézzel domborított, figurális díszű.

Lábszárvért: a középkori lovagi vértek része, amely felüla kötényhez, alul a saruhoz kapcsolódott. 12. századielőzménye a sodronynadrág volt, amelyre vasból, majd fémbőlkivágott lemezeket szíjaztak, s a 14. század folyamán arákozott lemezek már az egész combot beborították. A KépesKrónika bizonysága szerint a 14. században az alsólábszárvért is jellemzővé vált. Használata azonbannehezítette a mozgást, s ezért 1520 körül a német zsoldosokelhagyták, létrehozva ezzel a félvértezetet.

Láncos buzogány: a huszita háborúk alatt elterjedt, rövidlánccal a nyélhez erősített, vastüskékkel megtűzdeltfabunkó, amelyet később gerezdes vagy csillag alakú fejváltott fel.

Láncos petárda: lánccal összekapcsolt, nagyobb hatásfokúpetárda.

Lándzsa: 3–6 méter hosszú fanyélre szerelt, 15–30 cmhosszú, hegybefutó, kétélű döfőfegyver.

Lóding: a puskapor, golyó, sörét, valamint a szükségeskellékek, később az egyesített töltények elhelyezéséreszolgáló táska. A lóding eredetileg magát a tölténytjelentette. Többnyire posztóból, selyemből vagy bársonybólkészült. A kuruc korban skófiumos virág- és lombdíszítésekborították. Közvitézek bőrből vagy olcsó kelmébőlcsináltatták. Nyakba vetve, jobb oldalon szíjon, majcon vagyzsinóron viselték.

Lóra való pallos: nehéz ellenséges fegyverzet átvágásáraszolgáló, de szúrásra is alkalmassá tett kardféleség.Garnitúra részeként találjuk olyan lovon, amelyen hegyestőrnem volt.

Lármás mozsár: a veszélyt jelző hírlövő mozsárnévváltozata.

Lovassági könnyűágyú: 1778-ban bevezetett, négy lóvalvontatott ágyúféleség, amely háromfontos golyók kilövésérevolt alkalmas.

Lovassági vért: 1520 körül az alsó lábszárvértelhagyásával kialakult könnyű vértezet, amelynek egyik főjellemzője a rákozott combvért.

Lóvért: elsősorban lovagi tornákon a ló testénekvédelmére alkalmazott vértezet. Általában nehéztestű lovakonhasználták. Ismerünk a lovat földig borító lóvérteket is.Gyakoribb azonban a csak a fejet és a szügyet védő lemezekalkalmazása. Ezek lófej- és szügyvért néven váltak ismertté.

Lőberendezéses fokos: Magyarországon a 17. századtóllengyel hatásra elterjedt, toporként is emlegetett kombináltfegyver, amely legtöbbször rövid nyélre szerelt, lövésre isalkalmassá tett fokosbalta, csákány, fokoscsákány, tőrkombinációja.

Lőpor: olyan keverék, amely meggyújtva hirtelen gázzáváltozik, térfogata erősen megnő, s ezáltal nagy nyomástgyakorol a lőfegyverekben lefojtott lövedékre.

Mensura: pattantyús mérték, a lőporadagoló névváltozata.

Miserecordia: a kegyelemtőr olasz neve, amellyel aharcképtelenné tett páncélos ellenfélnek megadták akegyelemdöfést a 15–16. században.

Mezei tarack: 2 fontos golyók kilövetésére alkalmaskisebb ágyúféleség.

Mordály: gránát vetésére kialakított, macskafejnek isnevezett pisztoly a gránátnak megfelelő űrméretűbronzcsővel. Feltűnése a németalföldi szabadságharcokidejére tehető. Később jelentős szerepet kapotterődítmények, várak ostrománál.

Morgenstern: a külföldi zsoldosok által használt,magyarul csatacsillagnak is emlegetett buzogány német neve.Később a paraszti hadak kedvelt fegyvere volt.

Mozsárágyú: rövid csövű, gyakran nagy űrméretűre készültágyúféleség, amelyet gyújtószerkezetek, bombák, kőtömbökkilövésére használtak meredek röppályával elérhető, fedezékmögötti célok leküzdésére.

Mozsártarack: a 17. században használt ágyúféleség, amelyátmenetet képviselt a mozsár és a tarack között.

Muskéta: a harmincéves háború idején különösen elterjedt,alkalmazásakor kétágú villára támasztott puskaféleség.Kanócos, kerekes, kovás szerkezettel is használták, s mintegyszerű és jól bevált fegyvert még a 18. században ismegtartották. Csövének űrmérete 18–24 cm között változott.

Nyárs: gyalogosok által használt döfőfegyver, azangolnanyárs névváltozata.

Nyélbeütős puska: a szakállas várpuskák legrégibbváltozata. Megvastagodott hátsó része köpüsre kidolgozott,amelybe erős fanyelet illesztettek a célzás pontosabbátétele és a tüzeléskor átforrósodott cső kezelhetőségecéljából.

Nyíl: vesszőbe vagy köpüvel vesszőre helyezett, kéziíjjalvagy számszeríjjal kilőtt vascsúcs.

Nyílpuska: mechanikusan megszerkesztett, távolra ható íj.A számszeríj népies neve.

Nyíltegez: nyakba, ritkábban övre akasztott, sajátosformájú tok, amely a nyílvesszők elhelyezésére szolgált.

Orgonalöveg: több szakállas csőből összeállított,egyszerre több lövés leadására alkalmas sorozatlőfegyver.

Orgonapisztoly: a gyorstüzelő pisztolyok őse. 7-8,orgonasípszerűen összeállított, koszorúban elhelyezettcsőből áll.

Orrvas: arcélvédőpánt, a nyílt sisakok fontos tartozéka.Kissé ívelt, alig 2 cm széles, felső helyzetben aszemellenző felett csavarral rögzíthető. Harci körülményekközött leeresztették, és így némileg a zárt sisakokrostélyát pótolta. A 16–17. században a huszárok, a 18.században az osztrák hadsereg egyes alakulatai használták.

Ostromnyárs: lándzsaszerű, gyúlékony vagy robbanóanyaggaltöltött tüzes szerszám, amelyet a súlytól és távolságtólfüggően kézi erővel vagy gépekkel vetettek az ellenségesvárfalakra, illetve mögé. Változata a kézbe valóostromnyárs, amelyet a megnyitott várfalak rohamozásakorhasználtak.

Ostromtorony: várvívásnál használt hadigépek védelmére,illetve várfalakra nyúló repülőhidak elhelyezésére készítettépítmény.

Pallos: tompa hegyű, széles, többnyire kétélű hadi kard.

Pallos-hegyestőr: nyugati mintára készült, elvékonyodó,könnyebb pengéjű kardféleség, melyet szúrásra alakítottakki. A 18. század első évtizedeiig használták.

Parittya: a középkor egyik legelterjedtebb távolra hatófegyvere, amely egy középen kiszélesedő bőrszíjból áll. Népifegyvernek tekinthető, bár voltak parittyával felszereltcsapattestek. A paritytyából kődarabot, ólmot vetettek ki.

Parittyaíj: Balläster néven is emlegetett, a 16.századtól elterjedt, olasz eredetű, golyó kilövéséreszerkesztett vadászfegyver.

Partizán: az alabárdfélék egyik fajtája.

Pavese: a 15. században feltűnt gyalogsági pajzs, amelyetfűzfából teknőszerűen vájtak ki, s kívül-belül bőrrelborítottak. Közepén kiugró gerincet alakítottak ki, hogyföldbe vert karóhoz lehessen támasztani. Leginkább aszámszeríjjal felszerelt harcosok használták. Eredetileg aháromszögletű pajzsoktól eltérő, Itáliából származó formákgyűjtőneve volt.

Páncél: Magyarországon a sodronyvértezetek neve,megkülönböztetésül a fegyverderéktől, ami alatt alemezvértet értették.

Páncéldorong: a nyereg kápájára akasztott, tölcsérestokban elhelyezett buzogány.

Páncélszúró: a 15. század óta használt magyar hegyestőrnémetből átvett, helytelen elnevezése.

Pántsisak: vaspántokból összeállított, félgömb alakúharanggal rendelkező, a 12. században használatos, olcsósisakféleség.

Petárda: magas kalaphoz hasonló ércmozsár, amely kapuk,záróláncok, cölöpsorok, rácsok, hajók felrobbantásáraszolgált.

Pika: 3.–5 m hosszú, rombusz alakú heggyel ellátottdöfőfegyver.

Portöltő kanál: az elöltöltős ágyúk töltésére szolgálóeszköz. Hosszú farúdra erősített, ívelt fémlemez.

Puskaporos szaru: az elöltöltő lőfegyverek tartozéka, aszaruból préselt, leggyakrabban korong vagy palack alakúlőportartó névváltozata. Kiöntőjét esetenkéntskálabeosztással ellátott adagoló egészíti ki. Általábanpárban készült, két méretben. A kicsit felporzónak nevezik.

Puskaportartó: lőpor tárolására és adagolására használtpalack.

Puskatok: általában bőrből készült, alul és felülnyitott, nyereg oldalára helyezett vagy teljesen zárt ésvállon viselt eszköz, amelyet a puska célszerű elhelyezéséreés megóvására használnak.

Puskavilla: a nehéz szakállas muskéták alátámasztásáraszolgáló eszköz, amely egy 110–130 cm hosszú farúdra szereltvastüskéből és egy villából áll. A terhek csökkentéseérdekében a tartóvillát gyakran a kardgombok helyénalakították ki, de megjelentek az alabárdok oldalán is.

Puzdra: nyíltegez.

Rakéta: régi értelemben a röppentyű névváltozata.

Rácsozott sisak: a harmincéves háború idején használatosfekete vértekhez tartozó zárt sisak. Nevét felcsapható,függőlegesen rácsozott arcvértjéről kapta.

Rákfarkas sisak: vaslemezsávokból mozgathatóan összerótt,nyakvérttel szerelt sisakfajta, amely a magyar huszárságkörében a 16. századtól terjedt el.

Rákozott vértek: Itáliában a 15. században kialakult,egymáshoz illesztett, vékony lemezsávokból állóvértezetféleség, amely a 16. század elején a magyarhuszárság körében terjedt el.

Reflexíj: az íjnak az a fejlettebb változata, amelynekíve ajzatlan állapotban nem egyenes, hanem az ellenkezőoldalra hajolva félkörívet vesz fel. Ajzott állapotban az ívközépső része az ideghez lényegesen közelebb kerül, ezáltalfeszítőereje megnövekszik, s egyben rövidebb vesszőkkilövésére is alkalmassá válik. Ilyen rendszerű íjakkalhadakoztak a népvándorlás korának harcosai, a honfoglalómagyarok.

Réteglemez sisak: több lemezdarabból összeszegecselt,félgömb alakú védelmi eszköz, amely mint olcsó sisak a 14.század végén terjedt el.

Robbanógolyó: üregesre képzett ágyúgolyó, amelynekbelsejébe nagy hatású puskaport töltöttek.

Röppentyű: puskaporral töltött hadieszköz. Legrégibbformája a gyújtózsinórral szerelt, nyílvesszőre helyezett,puskaporral megtöltött bambuszhüvely, amely begyújtás után anyílvesszőt kilőtte.

Rudas golyó: a páros golyó névváltozata.

Runka: hosszú nyárson félhold alakú oldalpengével szereltalabárdféle.

Sipos: rövid, nehéz csövű réslövő ágyú, karthaun néven isismert.

Siska: szicska néven is emlegetett szakállas ágyúféleség.Gyakran villába fektetve használták.

Sodronygallér: sűrűn szőtt láncszemekből álló, elölösszekapcsolható, vállat beborító védelmi eszköz, amely a16–17. században a magyar huszárság felszereléséheztartozott.

Sodronying: hosszú és rövid ujjú ingre is emlékeztetővédelmi eszköz, amely a sodronyvért részeként és önállóan isfunkcionált. A magyar huszárok a 18. századig viselték.

Spádé: a tőrkardok egyik változata. Mint harci fegyvert a17. században használták legáltalánosabban, de a 18–19.században is megfigyelhető. Díszkardként 300 évig, azosztrák–magyar katonai tisztviselők oldalfegyvereként közel100 évig volt alkalmazásban.

Spétum: friauli nyársnak és korsekének is nevezettalabárdféle.

Sponton: elsősorban rangjelző alabárdféle.

Sugárágyú: viszonylag kis méretű, hosszú csövűágyúféleség a 15–18. század között.

Sulyom: vasból kovácsolt négytüskés eszköz, amelyből egytüske függőlegesen áll, s táborok védelmében, gyalogosok éslovasok ellen használták.

Sulyomsaru: speciális, vasalt talpú fa- vagy tisztánvasból készült papucs, amelyet a sulyommal megszórtterületek elfoglalásakor rohamozó katonák használtak.

Szablya: egyélű, kisebb-nagyobb mértékben ívelőkardféleség.

Szablyakard: szúrásra kialakított kard, amelynek pengéjealig észrevehetően ívelt.

Szakállas nyíl: eredetileg katonai célra használt,300–400 mm hosszú vesszőre szerelt, számszeríjból kilőttkovácsolt vascsúcs, amely a favárak, -építmények, -tetőkfelgyújtására is szolgált.

Szakállas puska: megerősített helyek védelmére használt,ritkábban harctereken is szerephez juttatott puskaféleség,amely átmenetet képezett az ágyú és a puska között. Nevét atorkolat közelében elhelyezett támasztó vascsonkról kapta.

Szekerce: a rövid nyelű ácsbárd szláv eredetű neve.

Szélpuska: a 15. században feltalált lőfegyver, amelylőpor helyett a sűrített levegő energiáját használta fel.

Szigonyos tüzesdárda: a 16–17. században használatosnagyméretű dárda, törzsére szerelt, aprópuskákkal megtűzdelttüzeslabdával. Hajítógépekkel, nehéz testű számszeríjakkallőtték ki az ellenséges várak faobjektumainak felgyújtására.

Szigonyos tüzesnyíl: íjjal, számszeríjjal kilőtt, tetők,építmények, katonai objektumok felgyújtására szolgálóeszköz.

Szurony (bajonett): döfésre, vágásra használtkézifegyver, amelyet általában puskára tűztek.

Tábori ágyú: könnyen mozgatható, gyakran kocsira szereltágyúféleség, amely a nagyméretű várágyúkkal ésostromágyúkkal szemben elsősorban harctereken kapottszerepet. 1735-ben a császári hadseregben 3, 6 és 12 fontosváltozatait vezették be.

Tábori tarack: tábori ágyúféleség, kocsira vagy önállólafettára szerelve. 1735-től a császári hadseregben 7 és 10fontos változatait használták.

Taplós puska: csöves végű kakassal szerelt muskéta, amelynem kanóccal, hanem a csövecskébe dugott izzó taplóvalműködött.

Tarack: átmenet az ágyú és a bombavető mozsár között. Acső hossza megközelítőleg a torkolat átmérőjének tízszerese.Lövedékét magas ívben lövi ki, így a várvívásban és -védelemben egyaránt fontos szerepet kapott.

Tárcsapajzs: a 14. században megjelent pajzsféleség,amely a háromszög alakú pajzsok helyébe lépett. A 15.században a bal kézhez eső sarka ívben felemelkedett, a jobbkéznél viszont egy kopjatartó kivágás alakult ki. A 16.században e pajzstípus méreteiben megnövekedett, a kivágásviszont megszűnt, s a magyar huszárság felszerelésének részelett. Európai udvarokban magyar közvetítéssel terjedt el,mint a lovagi tornák egyik fő kelléke.

Testőrbárd: uralkodók, fejedelmek közvetlen védelmére,udvari szolgálatra kirendelt válogatott személyek jelvénye.

Tollasbot: fanyélre szerelt buzogányféleség, amelynekegyik jellemzője a háromszög alakú, számát gyakranváltoztató toll.

Töltényöv: vállon átvetve viselt öv, amelyre 10–12fatokot függesztettek egy-egy egységnyi töltéssel. Rajtavolt még egy bőrzacskó 30 ólomgolyóval, felporzószaru éstöbb öl hosszúságú tartalék kanóc. Rövid ideig használatbanvolt a derékra csatolt, cinklemezből készült tartályokkalfelszerelt töltényöv is.

Tölténytartó: papirostöltény tárolására szolgáló,vaslemezből készített, övre akasztható tok, belsejében atöltény méretének megfelelő 5–15 fúrt lyukkal. Fenéklemezekiszélesedik, s így talpra állítható.

Tölténytáska: övre akasztható, bőrből, fémből, háborúsviszonyok között vászonból készült, egyesített töltényszállítására szolgáló tok, amelyben a töltény töltőlécben,csomagban vagy darabonként található meg.

Töltővessző: elöltöltő puskák és pisztolyok töltőeszköze.Kezdetben fából készült, kúposan kiszélesedő véggel. 1744-ben vezették be a fém töltővesszőt. Egyik vége változatlanulkúposan kiszélesedett, míg a másik kettényílt, s a két ágegymással ellenkező menetű csigavonalban hajlott meg, amelylehetővé tette a befulladt golyó eltávolítását vagy a csőtisztítását is.

Tőr: rövid pengéjű döfőfegyver.

Tőrkard: a német Bohrscwert, azaz fúrókard magyarnévváltozata.

Trombonkarabély: tölcséres csövű lőfegyver, amelyátmenetet képez a pisztoly és a puska között.

Trombonpisztoly: tölcsérszerűen kiszélesedő csövűfegyver. Nevét az olasz trombone (trombita) szóból vette.Lövedéke vas- és ólomdarabokból vagy sörétekből állt, ezérttalálati aránya nagy volt.

Tüskésbomba: vetőgéppel kivetett, gúla alakú tüskékkelborított bombaféleség, amely az ellenséges területekfelgyújtására és emberi élet kioltására egyaránt alkalmasvolt. Hatásában emlékeztet a modern kor nagy repeszhatásúkukoricagránátaira.

Tüzérségi készlet: árkolaj néven is emlegetett, bőr- vagyréztokban elhelyezett, vállon viselt pattantyús szerszám.Hozzátartozott egy tompa élű kés a felporzóserpenyőbe égettpuskapor eltávolítására, fúróár a gyújtónyílás tisztázására,hegyes és horgas ár a csőbe helyezett puskaporos zsákfeltépésére, egy kávás ár a felszúrt lyuk nagyobbítására, svégül egy mérce, amelyen a hüvelykbeosztás, az ólom-, vas-és kőgolyó átmérőjének megfelelő jelzések a golyók súlyánakmegállapítására szolgáltak.

Tüzesdárda: hosszú nyélre erősített vashegyűlándzsaféleség, amelyre szurkos, lassan égő gyújtóanyagothelyeztek, s kézzel, gyakrabban vetőgéppel lőtték ki azellenséges falakra, háztetőkre. Oltását a beleszereltaprópuskák nehezítették.

Tüzeslabda: a magyar várak egyik leggyakrabbanemlegetett, a végházak legfontosabb és legeredetibb tüzesszerszáma. Favárak és -erődítmények felgyújtásáraalkalmazták. Készült könnyebb és nehezebb változatban. Azutóbbit mozsárból vetették ki, míg a könnyebbet egy gyeplősegítségével labdavető fakesztyűvel, kézzel dobták el. Atojás alakú test magassága gyakran elérte a 30-40 cm-t.Belső részét lőporral töltötték meg, külsejét hálószerűenátkötötték. Belsejébe a robbanás erejének fokozásáraesetenként kézigránátot tettek, míg külsejébe sokszortucatnyi aprópuskát vertek. Ezek különböző időben robbanva,megnehezítették a tüzeslabda oltását.

Tüzesnyárs: a középkori gyújtóeszközök egyik fajtája.Alapját egy gyújtóanyaggal burkolt, hosszú nyelű, vastüskésnyárs képezte, amelyet meggyújtva az ellenségre dobtak.

Tüzesnyíl: könnyű vagy nehéz számszeríjjal kilőttközépkori gyújtóeszköz. Alapját egy gyújtóanyaggal burkoltnyílvessző képezte. Sátrak, tetők, faobjektumok felégetésérehasználták.

Vívótőr: Spanyolországban bal kézrekialakított, háromélű, zárt kosarú, középhosszú tőrféleség,amelyet – gyakrabban a karddal egy időben – hárítótőrként a18. század elejéig alkalmaztak.

 

Tudom, hogy kicsit száraz, de ha valaki leveszi magának és kinyomtatja sok segítséget adhat aszerepjátékhoz is.

By Die

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához