LFG.HU

HammerTimeCafe
Larissa
szerepjátékrólCimkek

Ó igen, látom nem egy látogató tévedett erre, remélem megtettétek a
szükséges óvintézkedéseket, a kilenc kört, a lábújhegy állást, és
kivilágosodott a környezet – behúnyt szemmel is tudnotok kell a
visszafelé utat…

Ó, hogy mit érzékeltek ebbôl a világból, az még mindig csak rajtatok
múlik…

Én a Changeling világát és az ajánlottakat egyfajta alapnak tekintem,
és hozzáadom a saját elképzeléseimhez, amik, hűen az álomvilághoz,
meglehetôsen képlékenyek…
Az összes szerepjátékrendszerben tulajdonképpen az a lényeg, hogy
mindenki megteremti a saját világát, elképzeléseit, amit aztán egy
mese alatt mégjobban öszegyúrnak, és valami mindenki számára egészen
új dolog születik. Én úgy képzelem, hogy azok, akiknek elég bátorságuk
van arra, hogy kijelentsék, nekik annyira erôs a fantáziájuk, hogy
annak igenis ereje van, akkor ôk már valószínűleg changelingek -
elvileg a magyar mitológiában is léteztek cseregyerekek,
akiket a tündérek hoztak az embergyerekek helyett… Nálam ez egy
kicsit jobban keveredik, pláne azért, mert a tündér szó jobban is
tetszik, de tulajdonképpen, ha a tündérek hozták ôket, akkor a
cseregyerekek is tündérek, csak tényleg az a különbség, hogy az
emberek között nônek fel.
Gondolom az évszázadok alatt ez egy kicsit bonyolultabbá vált.
Bár, hogyha a fantáziám képes arra, hogy benépesítsen egy játszóteret,
vagy meglássa a romok mögötti kristálypalotát, akkor akár changeling
nemes is lehetek – hiszen csak a fantáziám szabhat korlátokat…
Én a glamourt a legtöbbször Káprázatnak nevezem, a banality-t pedig az
egyszerűség kedvéért Banalitásnak, de ha valakinek van jobb ötlete,
akkor elô vele!
Egyszer egy sráccal játszottunk olyat, hogy egymás elé képzeltünk
dolgokat, és bizony nagyon bejött: megtapogattam a levegôt, valami
megszúrt a semmi közepén, mire kiderült, hogy skorpióra gondolt!
Egyszer pedig elképzeltem, hogy pók ül a vállán, ô pedig odanézett, és
szinte láttam a villámokat a szemébôl, és a pókot leesni. Ehhez
azonban a pillanat és a két ember varázsa is kellett. Nem hiszek benne
véresen komolyan, mert azt sosem szabad: inkább eljátszadozom a
gondolattal, és ez már elég is… ez inkább egy hasonlat volt arra,
hogy hogyan működik egy changeling harc, meg ilyesmi… Mint a
Hookban, amikor az üres tányérokból habzsolták a finomságokat. Bizony
a gyerekek ebben profik.

A banalitást könnyú szemléltetni: egyszerűen azok az akadályok, amiket
az igaz tehetség és jóakarat elé gördít a kemény valóság. Hitetlenség,
a fölnôttség, a földhözragadtság, és nem utolsósorban az anyagiasság.

A valós világon túl szerintem létezik egy fantázivilág, aminek
érzékelésére különbözô fokozatok vannak. ez a WoD rendszeren belűl
mondjuk a glamour fokozata: Ki mennyit érzékel a képzeletviágból: 0-1
ha csak a saját képzeletedet látod, azt is csak akkor, ha nagyon
átszellemült állapotban vagy, ha ez magasabb, akkor érzékeny
vagy a többiek fantáziálására i, sôt érzékeled az épületek, a táj
szellemét, láthatod a művészi alkotások valódi formáját: a szobrokat,
amilyennek a szobrász képzelte ôket, a képeket, amit a festô látott,
amikor a képen dolgozott. Akinek 5-nél több pontja van, nem is egy,
többféle látványban lehet része, mint valami kristályon át…
Nem véletlen, hogy túl sokáig sem egészséges itt tartózkodni, a
changeling is egyfajta egyensúlyra törekszik, mint mindegyik játék a
Sötétség Világán belül: mi bűbájos népünk a valóság és az álomvilág
közötti arany, arany középútra: csak koncentrálni kell és szinte
látszanak a téglák :o)

A képzelet szüleményeit általában kiméráknak nevezik: ilyenek a
sárkányok, az egyszarvúak, különös szépségű nimfák és hihetetlen
szörnyetegek, amiket/akiket nemcsak a festôk, vagy szobrászok,
zeneszerzôk keltenek életre, de bárki, aki elég erôsen elképzel
valamit, elmondja történetét, vagy megálmodja…

Megkülönböztethetô a közeli álom világa, amelyik hasonlít a mi
világunkra, sôt sok helyen átfedésben vannak egymással, ez
tulajdonképpen az álmodozás hazája, e mögött a legendák és mesék
világa, a képzelet, és mindennapi álmok földje, majd még mélyebben
a mélyálom világa, az absztrakt, megfoghatatlan álmok és rémálmok
hihetetlen birodalma…

Az elszigetelt álombirodalmakat vékony ezüstutak vagy ezüstösvények
kötik össze, vagy varázslatos kapuk, amik különbözô feltételek
teljesítésekor nyílnak meg – a lehetôségek itt is végtelenek, és csak
a fantázia szabja meg korlátaikat.

Tudtátok, hogy ha a nap kisüt, hajnalban megmozdulnak a Lánchíd
oroszlánjai? Hatalmas mancsaikkal elindulnak végigvágtáznak a városon,
meg sem állnak a Hôsök teréig. Ott már várják ôket Magyarország
nagyjai, az igazik, az álomország öregei, úgy ahogyan a legendák
szólnak… És az angyal, ha leszáll, káprázat csorog a városban minden
felé. Erre rügyeznek a fák, és kitisztul minden… ekkor köszönt be
az igazi tavasz.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.