LFG.HU

HammerTimeCafe
Thaur
RPGCimkek

(A levél a M* listára érkezett, azzal kapcsolatban, hogy a KM hogyan lassíthatja le a partit, hogy egy adott találkozóra NEHOGY idejében odaérjenek… )

Üdv!

Az első kérdés, hogy mennyire sietnek a karakterek – mi volt az üzenetben, „gyertek ide!”, vagy „gyertek ide azonnal!”

A második esetben ugyanis nem sok esély van a feltartásukra. Ha az ember valóban siet, először is nem néz se jobbra, se balra, süket a külvilág ingerei szamara. Megy, mint a tank. Es mar az olyan apróságokat, mint hogy egy útkereszteződésben pont előtte vált pirosra a lámpa, hogy – érzése szerint – a szokottnál lassabban halad a villamos, hajlamos a személye ellen megnyilvánuló rosszindulatkent, ellene irányuló összeesküvéskent felfogni. Így a karaktereket nem nagyon lehet kis dolgokkal feltartani – egyszerűen nem vesznek róluk tudomást; a nagy dolgok pedig egyből gyanúsak („nem akarja a KM, hogy odaérjünk”). Mindenben időhúzást fognak látni, vitatkoznak (Sicsnek: szerényen megjegyzik :)) ), hogy ez vagy az nem tartott annyi ideig, amit a KM mond, stb.

Valami nagy és fontos dologgal még mindig fel lehet tartani őket, de ekkor a legkevesebb, hogy legyenek jelzések előtte – és még így is úgy érzik majd, hogy kilóg a lóláb. Ez nem csak a KM iránti bizalmatlanság a játékosok részéről; érthető, sőt reális a karakterek részéről is!

Ha kevésbé szorítja őket az idő (vagy legalábbis nem tudnak róla), kevésbé lesznek gyanakvóak, és lehet húzni az időt – módjával, persze Az egyik lehetőség a tömeggel operálás. Erre már elhangzott pár javaslat (bár én cirkusz helyett mutatványosokról/csepűrágókról beszélnék); ehhez még hozzájön pl. a nyilvános ítélet végrehajtás (nem feltétlen kivégzésre kell gondolni; milyen szép látvány, amikor egynéhány „testével rútul kereskedő” asszonyszemélyt lemeztelenítve (bár sárral, sőt, khmm.. ürülékkel bekenve), hátrafelé nézve szamárra ültetve körülhordoznák a városon, mielőtt kihajítanák őket… és más effélék); városi statútum kihirdetése (a városi poroszló az utcasarkon teli torokból elüvölti az új szabályrendeletet)… de ha épp vásár vagy ünnep van, azzal is elmegy egy fertályóra, amíg átnyomakodnak a tömegen, vagy amíg megkerülik valahogy…

Ha van folyó, lehet játszani a szűk áteresztőképességgel. A híd álljon :), de az átmenő szekeresektől szedjenek hídpénzt. A karakterek elég elől álljanak a sorban – hogy azt higgyek, hamar átjutnak -, de az egyik szekéren túl sokfele áru van, a gazdája meg sokat vitatkozik. Es szigorúan csak egymás után lehet menni… Sokáig nem szabad húzni, de ha a karakterek _mögött_ állók közül egynéhányan hamarabb megindulnak („Csak nem fogok en itt várni, amíg ez a büdös paraszt szórakozik!”), abból már végképp kellemes kis üvöltözés támadhat, amelyből a karakterek is kivehetik a részüket… és repül az idő…

Ugyanakkor mindig hagyj a játékosoknak „kerülőutat”. Találjanak egy másik utcát, ahol már elhaladt a menet, és oszlófélben (na, nem úgy! :)) ) a tömeg; megegyezhessenek egy csónakossal, aki átviszi őket a folyón. Ez azonban úgyis időveszteséggel jár (ha olyan utcát keresnek, ami már `üres`, az, ha meg félig-tömött, lassú az áthaladás; a csónakossal meg kell alkudni, esetleg fordulnia is kell, ha sokan vannak a karakterek; esetleg megjelenik egy őr, mert feltűnik neki, hogy egyesek fizetés nélkül sunnyognának át – látva, hogy nincs náluk áru, hamar otthagyja őket, de ez megint csak fel perc veszteség…). De azzal, hogy a játékosok/karakterek találhatnak olyan megoldást, ami látszólag időt takarít meg (a végeredmény szempontjából viszont vesztenek… csak nem olyan sokat), megnyugtatod őket, hogy nem „ellenük” vagy…

De célszerűbb rengeteg kis apróságot mesélni…

Lehet „városnézést” csinálni. Nem házról-házra persze, csak egy-két érdekesebb épületet, helyszint, embert, stb. leírni pár szóval – lehetőleg úgy, hogy a játékosok visszakérdezzenek („És mit csinál az a csapat ember a tér szélen? Hogy is néz ki pontosan az az épület?`), mert akkor mar pofátlanabbul lehet időt húzni („Most, hogy jobban megnézed… Kicsit közelebb lépsz, és…”).

Be lehet mesélni esetleg ismerősöket. Óvatosan, persze. `Látod, hogy jön szembe N.N., és már messziről vidáman int neked. Nyájasan köszönt, ahogy néhány lépésnyire elhaladtok egymástól. Pár szívdobbanás múltán hallod, hogy a nevedet kiáltják hátulról, és látod, hogy ismerősöd lázasan integetve sietve igyekszik visszafelé. „Barátom, majdnem elfelejtkeztem róla, X.Y. a lelkemre kötötte, hogy, ha találkozom veled, feltétlen említsem meg… „– mondja, mikor melled ér…”) Lehetőleg legyen komoly, a későbbiekben fontos – vagy annak tetsző információ is, amit a karakterek ismerőseiktől szerezhetnek – így nem érzik felesleges időhúzásnak… ha mar hozzászoktak az ilyen felbontáshoz, ez mar nem szükségszerű :))

Lehet apró kis „csábításokat” mesélni. Nem olyanokat, amelyek feltétlen sokáig tartanak, elég, ha a fegyverbolond megpillant egy remekmívű, díszes fegyvert az ötvösnél, és csak „megszemléli” – egy perc, nem több; vagy a piperkőc karakter hosszan követ tekintetével egy huncut pillantású, csinos menyecskét – egy másik perc; valaki megkívánja a friss, illatos mézes ostyát, amit csak óvatosan lehet elfogyasztani, hogy össze ne maszatolja magát utána le is kell mosni valahol az ujjait… a sok kicsi ha nem is órákra, de sokra megy, es nem annyira feltűnő…

Jó, ha van velük egy NJK, aki hol NEM feltartja őket, alkalmasint meg o szol, hogy menjenek, de egy-két dologhoz hozzáteszi a saját megjegyzéseit, néha tréfálkozik a karakterek rovására… csak finoman, óvatosan, de végeredményben időt húzva…

Vagy lehet durvítani a dolgot, de az ilyesmiből egy is sok lehet… Megeshet, hogy kényszertoborzás van, és ha nem ocsúdnak idejében a karakterek, és nem térnek gyorsan másik útra, arra eszmélnek, hogy egy lelkes kapitány ecseteli nekik a hadi élet örömeit, a magas zsoldon át a korlátlan előmeneteli lehetőségekig, miközben másfél tucat markos hadfi lassan gyűrűbe szorítja őket… vagy kiugrik egy apró gyermek, és az élen lovagló karakter csak az utolsó pillanatban tudja visszarántani lovat… es bar baj a gyermekben nem esik, először a holtra rémült anya ront elő, hangosan sipítozva, néhányan pillanatok alatt összegyűlnek („mi ez a lárma?”), egy-ketten csak szidjak a karaktereket (`Hat szabad loval járni, mit járni, vágtatni az utcán, barmi is történhetett volna!`), a messzebbről jövők már hangosan azt kiabálják, kik azok a gazok, akik halálra tiportak egy ártatlan csöppséget, hadd verjek be a fejüket…

Lehet, hogy a csizmadia- és a szabólegények a szokásos havonkénti céhközi rongylabdajátékot követő szintúgy rendes verekedést ejtik meg éppen, és egy véletlen elhajított kő fejbe találja az egyik karaktert… ennek eredménye lehet ájulástól vérző seben át a végre megérkező, és a verekedésnek lándzsanyéllel véget vető őrség tíznagyának kérése, miszerint „Jöjjön csak az úr, az őrszobára, van ott kirurgus is, mire végez, addigra meg már tudni fogjuk – int hátrafelé, ahol az emberei vagy két-három lassú lábú inas kezét csavargatják éppen -, melyik tacskó volt a tettes, hogy a rosszseb esne ezekbe a gazemberekbe, oszt` pillanatokon belül olyan igazságot szolgáltatunk, hogy az a suttyó, bizton állíthatom, egy hónapon keresztül a hasán tud majd csak aludni; bár én mondom, uram, a kezét kellene levágni az ilyen beste kölkének, mert hogy egymást megnyomorítják, az még csak az ő dolguk, de hogy a polgárokban, sőt az ilyen urakat, az már mégiscsak tűrhetetlen… …No, jöjjön csak, mert az úr feje, már megbocsásson, a corpus delicti…`

Az viszont biztos, hogy ha a `kis` felbontásból hirtelen váltasz `nagy` felbontásba, Khalinna Úrnő, akkor a játékosok gyanakvóvá válnak (ami kihathat a karakterek viselkedésére is). Csak lassan, fokozatosan…

Jah, város, Arel-pap, ilyesmi…

A középkorra nem túlzottan jellemzők a maffiaszerű, városokat/ területeket uraló alvilági szervezetek… én speciel a túltápolt tolvaj- és orgyilkosklánokat, más efféléket ugyanolyan rossz heroic RPG-sztereotípiának tartom, mint a kalandozókat, a varázstudók tömkelegét, a minél-nagyobb-hatalmú-valaki-annál-magasabb-szintű (lásd az emlegetett magas szintű toroni kaland az Ynevi Kolbászolásokból), és sok más egyebet…

Na de Sics jobban elmondta.

Sajna, Nyúl szerette az alvilági szervezeteket, Gazsi szereti őket – ez van :((( Ez is egy pont, ahol a saját Ynevem eltér az `offical` Ynevtől… (az én Ynevem inkább a `középkori] jelleg felé igyekszik, nem a cyber-fantasy felé :))) )

Amúgy, ha már itt vagyunk… A jakuzák, mint alvilági szervezet, valóban tetoválják magukat. Vagy legalábbis egy részük tetovált (volt…) :))

 

Vagy megpróbál nekik menni és esetleg 6-8 polgár es 1-2 kalandor segít neki.

Hm, ezt többszörös ökörségnek tartom. Először is a 6-8 polgárt… Aki ennyire nem ismeri az embereket…. Hány lövöldözés, hány balhé volt Magyarországon… ahol a tömeg szájtátva állt – és sehol senki nem avatkozott be ??

 

Ebben nincs igazad, Sics. MA igazad van. A középkorban sokkal erősebb a közösségi érzés… egy faluban, de meg egy varosban is – főleg, ha egyvalaki mar megindul (ugye, Arel barma) – a tömeg garantáltan összefut, beavatkozik…

No jó, jó, OT fegyveresre rátámadni… meggondolandó. De ha TUDOD, ha BIZTOS vagy benne, hogy jön veled a bátyád, az apósod, a szomszédod, a másik szomszédod, a komád, a sógorod, az a piszkos kontár, aki veled szemben nyitott üzletet, a… akkor talán.

Továbbá.

Az az öt fegyveres nagyon jól tudja, hogy egyetlen esélyük a gyorsaság. NEM állhatnak le verekedni, mert az őrség – vagy a tömeg – beéri, és elnyomja őket.

OK, őt fegyveresre, pláne lovasra talán már nem támadnak rá, ha nincsenek elegen, megengedem. De azért ne a mai emberi viselkedésből következtessünk feltétlen a középkori (fantasy) viselkedésre…

Ahh. Amúgy szerintem az Arel-papnak (vagy bárki más, jobb érzésű fegyverforgatónak) az _utolsó_ lovast kell elkapnia, lerángatnia a nyeregből, satöbbi. Merthogy a tobbinek kevesse van ideje visszafordulni, es eggyel el lehet bánni, akar ártalmatlanná tenni, kifaggatatas celjabol.

Ami az esetleges tőrvetőket/számszeríjászokat illeti… Egyrészt kezd kissé túlzásokba esni az ügy :), másrészt, azért egy zsúfolt téren – merthogy azért ott lesz népek összefutása, mégha későn is, az biztos – kevéssé használhatóak, végül, azért ebbe mar egy Arel-pap csak nem gondol bele – szvsz – az adott pillanatban. Mert hat nem hülye ő sem, de azért az átlagnál talán kissé vakmerőbb, és kevésbé megfontolt…

Másrészt – semmi kedvem azon filózni, van-e ilyen varázslat, vagy nincs a M*-ban, rendszerkedjen, akinek két anyja van – a Természet egy papjától elvárható viselkedés, hogy a lovakkal ért szót: azok nem hajlandóak elindulni, meg inkább minden módon megpróbálnak szabadulni lovasaiktól – akik nyilván ezt várták legkevésbé hű hátasaiktól. Ezzel egyrészt remekül múlik az idő, másreszt a nyeregből a földre huppant gazfickók látványától a tömeg is vérszemet kaphat…

Áldás, Békesség! Thaur

Ps. Eh, szóval a lovak csak elírás volt… No sebaj

_______________________________________________
Magus maillist – Magus@dlux.sch.bme.hu

http://dlux.sch.bme.hu/mailman/listinfo/magus


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.