LFG.HU

lanozzunk
Gyenes István
RPGCimkek

Nyomozás és bizonyítás a középkorban (v1.00)
Írta: Gyenes István

A középkorban a nyomozati munka jelentős mértékben foglalt magába
szubjektív elemeket. A szubjektivitás abban rejlik, hogy a jogi
döntések nem a bizonyítékok, objektív adatok és vallomások alapján
készültek. Az emberek társadalmi egyenlőtlensége más és más
feltételeket szabott a nyomozás folyamán, és nem elhanyagolható módon
jelen volt a vallási lelkület is.
Az alábbi szempontok a nyomozati munka olyan sarkalatos pontjait
dolgozza fel, ami a kriminalisztikai eszközök alkalmazásában
meghatározó tényező lehetett. A többféle körülmény együttes jelenléte
meghatározza, hogy melyik felderítése, bizonyítási eljárás kerül
alkalmazásra.
Egy példán keresztül levezetve:
Két falusi jobbágy tyúktolvajlási vitáját sokkal kisebb erőkkel és
anyagi ráfordítással nyomoztak, mintha a városban valaki kifosztotta a
templomot.

Abban a korban a nyomozati munka nagyon függött az elkövetés
helyszínétől, amely lehetett:
-Város (besúgók, fejvadászok)
- Falu, tanya (zárt közösség, mindenki ismer mindenkit)
- Kültelki (nyomok, nyomolvasók)
A nyomozati munka folyamán felhasználható erőforrások mennyiségét
befolyásolta a helyszín.

Nem volt másodrendű tényező a fentebb említett helyszínek tulajdoni
viszonya sem. Mivel a bíráskodás és a felderítési munka a birtok
tulajdonosának felelőssége volt, tekintettel a bűncselekmény súlyára,
ami függött a bűncselekmény fajtájától és a szereplők jogállásától. És
az egyes tulajdonosoknak jelentősen eltérő módszereik voltak.
Birtok tulajdon:
- Királyi (leginkább ellátott volt katonákkal, képzett emberekkel)
- Egyházi (rendelkezésre állt az istenítélet, Inquizíció)
- Nemesi (Tv.-ek szubjektív értelmezése, terror)

És talán a leglényegesebb felosztás a nyomozati tevékenység során
felhasznált módszerek feltételrendszerében bűncselekmény sértettje
szerinti felosztás:
- Királyi áldozat (Nagy erőkkel folyt a nyomozás)
- Papi áldozat (elvi kérdés volt a felderítése)
- Nemesi áldozat (Szintén jelentős erőket mozgósított)
- Nemtelen áldozat (volt rá példa, hogy a kutyát nem érdekelte)

Nem árt kategorizálni az előforduló bűncselekményeket megjelenési
formáik szerint:
- Életellenes (fokozatai: gyilkosság, csonkítás, testisértés)
- Vagyonellenes ( fok: rablás, lopás, rongálás)
- Vallásellenese (fok: istenkáromlás, szentségtörés, eretnekség)
- Politikai (fajtái: rendszer ellenes, hatalmi célú)

Ebben a részben már a középkorban felhasznált kriminalisztikai
eljárásokat részletezném. Ezek az eljárások léteztek, de nem minden
esetben alkalmazták őket.

Tanúvallomás:

Mivel a nyomozati munkához nem állt rendelkezésre megfelelő technikai
felszerelés és az általános műveltség szintje is igen alacsony volt a
kapcsolódó területeken, ezért leglényegesebb elem a tanúvallomás volt.
Ugyanakkor a római jogot teljesen elfeledte a kora középkori
joggyakorlat.
A tanúk terén teljesen háttérbe szorult a ténytanúk szerepe. Helyette
inkább közvetett módon tanúskodott csak, az adott fél becsületességét,
fedhetetlenségét igazolta.(Érdekes adalék, hogy a boszorkányperekben
is megvolt ez a védekezési lehetőség, de nem lehetett érdemben élni
vele, mert nem volt olyan ember, aki elvbarátságot vállalt volna az
eretnekkel.) Ebben az esetben nem a tanúk mondanivalója, hanem a tanúk
száma és bizonyos esetekben a vagyoni osztálya számított. Voltak
példák a középkor folyamán, mikor az embereket statisztikai értékekkel
látták el és a tanúk értékének összege döntött az ügyben (Nemes ember
= 5 pont, szegény ember = 1 pont, rabszolga, bűnöző = 0.5 pont,
ismeretlen ember = 0 pont). Voltak olyan irányú kezdeményezések is,
hogy vitás kérdésben a két félnek megadott határidőre a bíró által
meghatározott mennyiségű tanút összeszednie, de a tanúk osztályozása
itt is megtörtént (példa erre, egy középkori hűtlenségi per mikor az
asszonynak 15 nap alatt 12 tanút kellett volna állítani, és akkor
igazolódik ártatlansága). A tanúszedő rendszernek volt egy érdekes
hátránya is. A törvényben nem határozták meg, hogy a másik oldal nem
akadályozhatja a tanúk szervezését. Ez a rendszer kiváló lehetőséget
biztosított a visszaélésre (a fenti esetben a férj megvesztegetéssel
és erőszakkal akadályozta a tanúk gyűjtését).
Ez a rendszer úgy változott később, hogy csak két-két tanút lehetett
állítani és ezek értéke döntött. Abban az esetben, ha csak egy tanú
jött össze a bíró könnyen az istenítéletre bízta a döntést.
A ténytanúk újra használatát leginkább a Kánonjog segítette ennek
elterjedése a XII. sz-ra tehető. Ebben a rendszerben már a vallomásnak
a tárgyalt bűncselekményre kellett irányulnia. A vádlott is
állíthatott tanút, aki az igazát bizonyította. A kánonjog jelentős
mértékben épült a római jogra, de erről Thaur magiszter többet tud
mondani.(remélem, érti a célzást és reagál rá)
A középkor későbbi századaiban eléggé elfeledett lett a kánonjog
széleskörű használata. Sokkal inkább a kínvallatás vette át a döntő
szerepet.

A középkor folyamán figyelembe kell venni, hogy a tanúk és vádlottak
nem vallomást tettek, hanem esküt. Az eskü döntő szerepe a germán
népszokásban azon alapult, hogy a `szabad ember` komoly alkalommal
adott szava mindig igaz. Ennek a hipotézisnek a keresztény vallás
adott axióma jelleget, isteni megtorlást kilátásba helyezve hamis eskü
esetén. Ugyanakkor ezen fenyegetés sem rettentette el teljesen a
hazugságtól. Nem szabad abban a hitben ringatni magunkat, hogy minden
középkor ember a biblia szerint élt és soha nem követett el bűnt. A
középkor folyamán rengeteg példa volt a hamis tanúzásra.

A ténytanúk által tett vallomás értékelésében komoly problémát
jelentett, hogy nem lehetett őket behatóan ellenőrizni és sok volt
köztük a személyes ellentéten, anyagi haszonszerzésen alapuló
hazugság. Ebből adódóan az ítéleteket nemegyszer tévesen hozták meg.
A tanúvallomások megszerzésének többféle módszere volt.
- Besúgó által
A középkori városokban volt leginkább jellemző a nyomozati munka ezen
segédeszköze és itt állt legjobban rendelkezésre a megfelelő háttér. A
hatalom legnagyobb segítsége a besúgórendszer volt. A besúgók
jelentést tettek bárminemű szokatlan eseményről és ezekből az
eseményekből sok használható dologra lehetett következtetni. A
besúgórendszert úgy alakították ki, hogy a frekventált helyeken
kiemeltek egy olyan embert, aki valamilyen okból kifolyólag köthető
volt a hatalomhoz és érdeke fűződött a tevékenység folytatásához. Ez
az érdek lehetett anyagi, de akár zsarolás is.
- Felhívás a szemtanúk jelentkezésére, fejpénz kitűzése
Ezt említettem az előzőekben. Nagy hátránya volt, hogy nem lehetett
tudni hazudik e. És nem volt életbiztosítás a tanúskodás, mert ha
felmerült a hazugság eshetősége könnyen istenítélet elé került a tanú
is.
- Kínvallatás által szerzett tanúvallomás
Ezzel az igazi probléma az volt, hogy nem lehetett objektívan
értékelhető tanúvallomást kicsikarni, mert a delikvens inkább mindent
magára vállalt, csak ne kínozzák. Ezzel a témával a kínvallatás
témakörben foglalkozom többet.

Istenítélet szerepe a bizonyításban:

Ennek fontos szerepe abban állt, hogy a vitás kérdésekben, ahol nem
lehetett tanúk alapján igazságot tenni, vagy a bíró lusta volt
szöszölni az üggyel egyszerűen az istenre bízta a döntést. Az alapja
az volt, hogy az `emberi megismerés korlátozottságát` szembeállítja az
`isteni bölcsesség végtelenségével`. (Aquinói Tamás fektette le ennek
a dogmának az alapjait.)
Az istenítéletek abszolút érdemtelen az igazságszolgáltatás
gondolatára.
Az istenítéletek változatos formában voltak jelen:
- Vízpróba (összekötözött állapotban felmerült, lebegett a felszínen
bűnös)
- Tűzpróba (tüzes vasat fogott és vitt azt pár lépést, majd bekötötték
a kezét, ha nem gennyedt el a seb pár nap alatt mikor levették a
lepecsételt kötést ártatlan volt.) Érdekesség, hogy egyes jobbágyok
keze annyira kérges volt, hogy nem tett kárt a tüzes vas benne.
Továbbá a nemesember állíthatott maga helyett olyat, aki `vitte a
vasat`.
- Mindkét fél felemelt kézzel állt a kereszt előtt, és akinek hamarabb
lejött a keze az a bűnös.
- Úrvacsora próba (sütöttek egy gusztustalan maszlagot, és ha megtudta
enni az egészet úgy, hogy nem hányta ki ártatlan volt)
- Nemesi körökben lehetőség volt a párbajra is, mint istenítéletre.
Itt akár bérbajnokot is lehetett állítani.
- Stb.

Felhívnám azért az olvasó figyelmét egy gondolatra! A tortúra és az
istenítélet között nagyon távoli kapcsolat van. Mindkét módszer
egyetlen közös vonása: kegyetlensége. Az alapvető különbség azonban a
két módszer között az, hogy amíg a tortúrával a gyanúsítottat
szólásra, a gyanúbeli bűncselekmény elkövetésének beismerésére akarták
bírni, addig az istenítéletek során közömbös volt a próbára vetett
személy viselkedése, az tudniillik, hogy kiabált, szitkozódott vagy
akár vallott nem volt fontos.
Csak a próba eredménye számított.

Kínvallatás eszköze a bizonyításban:

A tortúra, mint bizonyítási eszköz nem középkori találmány, már az
ókori görögök is használták, igaz csak a rabszolgákkal szemben.
Ugyanis az volt a felfogás, hogy a rabszolga csak akkor vall őszintén,
ha az öntudatlanság küszöbére kínozzák őket, mert csak a szenvedés
adhat meggyőző erőt a rabszolga szavaihoz. Ugyanezt a formulát
alkalmazták a római birodalomban is azzal a kitétellel, hogy ha a
rabszolga értékét veszti a kihallgatás alatt az okozott kárt meg kell
téríteni a tulajdonosnak.
A IV: században kínvallatásnak vetik alá a vádlottat akkor is, ha
szabad ember. Később kiterjesztik az ingadozó tanúk és mindekire, akit
a bíróság ilyen vallatásnak akar alávetni. Egyre nagyobb jelentőséget
tulajdonítanak a tettes beismerő vallomásának, és egyre durvább és
kegyetlenebb eszközökkel csikarják ki a vallomást.
A vádlott kihallgatásánál nincs meg nem engedett módszer, lehet
hazudni, jutalmat, bocsánatot ígérni, kilátásba helyezni és végül meg
is valósítani a kínzás bármilyen módját. Ezzel szemben lényeges pont,
hogy a jogszabályok nem a kínvallatásnak tulajdonítanak bizonyító
erőt, hanem az eskünek.
Ezért a kínvallatás hatása alatt tett vallomásokat eskü alatt meg kell
erősíteni a bíróság előtt. Aki erre nem hajlandó, azt ismét
kínvallatásnak kell alávetni. Ha háromszor egymás után kibírja a
kínzásokat, és nem ismerte be a bűnét, akkor esküt vettek tőle, hogy
bevádolásáért és megkínzásáért nem áll bosszút, és szabadon engedték.
Volt aki túlélte.
Az egyik oklevél tanúsága szerint a vádlottnak nemcsak húsába, de
csontjába is behatolt a spanyolcsizma. Kiszorította a csontvelőt is,
és túlélte. Volt olyan `boszorkány` is, aki a háromszori csigára
feszítés, hüvelykszorítás és spanyolcsizmazás után sem vallotta be
bűnét, és így szabadon engedték.
De egy év múlva újra perbe fogták. Megint kiállta a kínzást, akkor meg
ezt vették terhelő bizonyítéknak, mert ezt csak olyan ember bírja ki
aki az ördöggel cimborál.
A kínvallatásnak megvoltak a szigorú szabályai, sőt `tudományos`
könyvei is.
A törvénykönyvek a vallatóeszközök mérnöki pontosságú műszaki rajzait
is tartalmazták.
Az inquizíció eszköztárára, vallatási struktúrájárá most lehetőség
szerint nem térnék ki. Erről egy külön esszében gondoltam foglalkozni.

Pszichikai kínvallatás:
Mint a kínvallatást úgy a pszichikai kínzást is alkalmazták a
kihallgatás, bizonyítékgyűjtés során. Ennek a módszertana embertől
függött. Igazán csak olyan ember kezében volt hatékony aki
rendelkezett a használatához megfelelő tudományos, műveltségi
ismerettel. Ennek konkrét szakácskönyve nem volt.
Használatát legszemléletesebben egy példán keresztül tudom bemutatni.
Az egyik nemesúr elfogott egy hírhedett rablót, akit hiába kínoztak
meg nem volt hajlandó bevallani semmit. Erre nemes bilincsbe verette
és közszemlére tétetett a bitang egy nyilvános helyen, de hogy ne
unatkozzon adtak neki egy nagyadag tollat és tollat kellett fosztania,
valamint párnát kellett tömnie.
Két napig bírta a gúnyolódást, majd győzött benne a büszkesége és
vallott.
Szépen bizonygatta, hogy ő nem anyámasszony katonája, hanem hírhedett
rabló és sorolta a tetteit mellé.
Másik formája a pszichikai kínzásnak az volt, hogy hosszabb időre
kenyéren és vizen bezárták egy vizes, hideg, dohos cellába, majd onnan
időnként felhozták és végig kellett nézni milyen jó ételeket esznek az
emberek, ruhát adtak rá, majd levették róla, és megígérték, hogy ha
bevall mindent részesül a jóból ő is. De a kínzásoknak nagy volt a
tárháza.

Nyomkövetés bizonyítási eljárás:
Már St. László királyunk is törvénybe iktatta a nyomozás ezen
formáját.
Meg kellett vizsgálni hová vezetnek a tolvaj nyomai, és ha a falu
határában tűntek el csak a nyomok, akkor a falunak kellett a tettest
kiadnia, vagy kollektívan kellett a kárt megtéríteni.
Nem szabad ezt a nyomozati formát lebecsülni! Bizonyított tény, hogy
volt olyan ember, aki 300(!) km-en keresztül követett egy nyomot és
sikerült neki elfognia a tettest. A vizsgálók, bírók külön
nyomszakértők bevonásával dolgozhattak.

Okmányvizsgálat bizonyítékként felhasználasa
Tulajdonviszonyi vitákban elfogadták az okmányokat is bizonyítéknak.
De nagyon vizsgálták az okmány valódiságát. Az okmányhamisítás mint
bűncselekmény már az írásbeliséggel együtt megjelent. Ezen
bűncselekmény művelői eleinte kizárólag az egyház berkein belül
tevékenykedtek, mivel ott volt csak hosszú ideig írásbeliség. Erre
született az a törvény, hogy az egyházi személy magántulajdont
semmiféle okmánnyal, adománylevéllel nem szerezhet.
Az okmányokban vizsgálták a pecsétet, szóhasználatot, dátumot,
aláírót.
Volt rá precedens, hogy a hamisító azon bukott le, hogy 11 nappal az
aláíró halála utánra datálta az okmányt. Ha valakit okmányhamisítás
miatt ítéltek el könnyen a fejét és jószágát veszíthette.

Szakértők bevonása a nyomozásba:
A középkorban is használtak már szakértőt a bizonyítási eljárásban.
Jelen lehetett, (később kötelező volt) egy orvos a nyomozásban, aki a
mérgezéseket vizsgálta (igaz kezdetleges módszerekkel), vagy az
erőszakos halállal elhaltaknál megpróbálta meghatározni milyen fegyver
is volt a halált okozó.
Szakértőnek fogadták el az aranyműveseket, asztalosokat, lakatosokat.
Ezek jelentősége a lopás, betörés felderítésében volt mérvadó.

Nos ennyi van kész belőle! Kérném a nagyarabecsült olvasót segítsen
még kerekebb egészt létrehozni belőle. Várom a reagálásokat!

By Die
gyenesi@hmrfk.agria.hu


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.