LFG.HU

taverna
index.hu
szerepjátékrólCimkek

A szöveges szerepjáték visszavág
WAP-os szerepjátékok?
forrás: index.hu

A számítógépek térnyerésével lehetővé vált, hogy a szerepjátékokat
végre megjelenítsék, ne csak egy mesélt valami legyen vagy pár mondat
egy könyvben. Egyesek szerint ezzel elvesztette a varázsát, hiszen már
nem a játékos képzeletére volt bízva, hogy az egyes helyszíneket
hogyan képzeli el, mivel az már adva van. Most azonban a WAP-telefonok
és a palmtopok segítségével visszatérhet a szöveges szerepjáték, drót
nélkül, interneten.

- g -

Réges-régen, egy nagyon is közeli, mondhatnánk helyi galaxisban az
emberek a szerepjátékok bűvöletében éltek. Alkalmanként rituális
szertartásokra gyűltek össze, és hallgatták a személyt, akit a törzs
csak mesélőként ismert. Közben rejtélyes nyelven beszéltek,
papiruszokra véstek, számoltak és varázskockákat dobáltak. Ez volt a
szerepjáték, és még ez ma is, ámbár a technika megállíthatatlan
nyomulásával elmosódni látszottak körvonalai.

A számítógépek megjelenésével a felhasználási lehetőségek sokasodtak.
Ekkor született meg a szöveges szerepjáték. A parancsokat először be
kellett gépelni, majd később mindezt egy menürendszer helyettesítette.
A gépek fejlődésével létrejött a grafikai megjelenítés is, ami mindig
szebb és jobb lett, elnyomva így a játék valódi értelmét, a képzeletet
megmozgató meséket, leírásokat és a társasági életet, amivel egy
RPG-party járt. A számítógépes játék egy gyűjtögetős, gyilkolászós
akciójáték szintjére süllyedt.

Az internettel elérkezett a szöveges szerepjátékok reneszánsza, mivel
a hálózat még lassú volt, itt is az egyszerű szöveg dívott. Aztán a
gépek és a Net újabb fejlődésével ismét megteremtődött a grafikai
megjelenítés lehetősége, amivel a szolgáltatók éltek is. Új közösségek
jöttek létre, a világ számos részéről játszottak az emberek és
boldogan ölték halomra a szörnyeket és egyéb lényeket a nyereség
reményében, illetve azért, hogy később ezzel villoghassanak egy jót. A
szöveges játék ismét marginalizálódott, csak a megszállottak
játszottak, és játszanak ma is.

WAP telefonokkal és palmtopokkal újra teret hódíthat a szerepjáték?

Most megjelent egy új platform, és talán egy új közönség is. A WAP
telefonokkal és palmtopokkal újra teret hódíthat a szöveges
szerepjáték. Az amerikai illetőségű Red Grendel, illetve annak
leányvállalata, a Bedouin már kis is dolgozta első játékait. A nagy
számítógépes szerepjátékok speciális igényeiket kielégítő, egyéni
programnyelvet használnak, amellyel a játékok Windows, Linux, BeOS,
Palm operációs rendszereken, de akár egy régi Atarin is futnak. A
Bedouin technológiája alapját a Java adja, ebbe igyekeznek a már
meglévő szerepjáték-programnyelveket beépíteni. Szerencsére a nagyobb
szerepjáték szolgáltatókkal és programozókkal sikerült megegyezniük a
nyelvek használatáról, de eddig még nem sikerült úgy megállapodniuk
senkivel, hogy a programok forráskódjához is hozzájuthassanak, ami a
későbbi fejlesztések, hibajavítások és az esetleges fordítások során
mindenképpen szükséges lesz.

A tesztek már olyan előrehaladott állapotban tartanak, hogy a Bedouin
kis híján szerzői jogi perbe keveredett néhány internetes
szerepjátékkal, amelyeknek wapos verzióját valósította meg. A cégek
nehezményezték, hogy a megkérdezésük, és a beleegyezésük nélkül
használták fel az általuk “teremtett” világokat. A cég egy levél
kíséretében és sűrű bocsánatkérések közepette már hozzálátott, hogy
szerződéseket kössön az eredeti szerzőkkel.

Az üzlet

A rendszer elvben ingyenes lesz, a játékosnak csak a kapcsolás és a
hívás díját kell kifizetnie. A fenntartást oly módon képzelik el, hogy
a szolgáltató reklámbevételekből tartja el magát. Minden játék
kezdetekor és végén megjelenik egy-egy hirdetés, de játék közben soha,
ezt külön kiemelték a fejlesztők. Tehát nem lesz két varázslat között
egy mélymosóhatás, legalábbis ha az adott szó valóban kötelez. A
szerzők az előzetes tervek szerint játékosonként a reklámbevételek
10-15%-ot kapnák, illetve kiemelkedően magas játékos-szám után, amit
egyelőre 10.000-ben állapítottak meg, akár 20%-ot is. Így tehát a
szerzők nagyon is érdekeltek lesznek abban, hogy egy egyedi, izgalmas
világot alkossanak, ahol szívesen kalandoznak az emberek, vagy éppen
mások.

A fejlesztő cég igen nagy jövőt lát a programban, mint kifejtették a
WAP-os mobiltelefonok egyre nagyobb számban fogynak, számításaik
szerint a vezeték nélküli internetezésre alkalmas eszközök száma,
beleértve persze a Palm kéziszámítógépeket is, 2004-re eléri az 1,1
milliárdot, ezzel meghaladva a netképes asztali számítógépek számát.
“Csak képzeljék el, hogy éppen hazafelé tartanak, és lekésik a
csatlakozásukat. 40 percet kell a váróban tölteniük, hogy újra útra
kelhessenek és persze elfelejtettek könyvet hozni. Ilyen esetben a
többség a telefonját babrálja, és miért is ne kezdene el játszani,
feltéve ha tud. Mi az ilyen szituációkra építünk” – mondta Patrick
Kerpan a Bedouin alapító-igazgatója.

A technika

A szöveges szerepjáték viszonylag egyszerű, nem igényel különleges
vizuális megjelenítést és erős processzort a számoláshoz. Éppen
megfelelő egy mobiltelefonra. Az engine is viszonylag egyszerű, sokkal
inkább kreativitást igényel, világokat felépíteni és igazgatni, ahogy
József Attila is tette. A WAP technológia pedig leegyszerűsíti a
használatot is, nem kell minden egyes parancsot begépelni, elég a
menüből kiválasztani és mehet is a dolog. Ez persze kissé leszűkíti a
cselekvési lehetőségeket, de az, hogy minden egyes parancsot
begépeljen (és pláne megjegyezzen) a játékos, lehetetlen.

A cég számolt azzal is, hogy a játékosok nem fognak folyamatosan
“nyomulni”, inkább unaloműzőnek használják majd a szolgáltatást, azaz
egy alkalommal senki sem fog a kaland végére jutni. Ezért találniuk
kellet egy megoldást arra, hogy hogyan lehetne az állásokat lementeni.
Pillanatnyilag egy játékos még csak egy mentett állással rendelkezhet,
mivel a program a felhasználó telefonjának azonosítója alapján tárolja
az adatokat. De ígéretük szerint hamarosan ez is változni fog,
megoldják annak lehetőségét, hogy az állásoknak nevet lehessen adni,
aminek alapján később visszakereshetőek.

Szerencsejáték

Meddig fog ez tartani még nem tudhatjuk. A vezeték nélküli
internetezésre alkalmas eszközök száma valóban rohamosan nő, ebben a
Bedouinnak igaza van, de ezzel együtt fejlődnek is. Elképzelhető, hogy
hamarosan a mobiltelefonok és palmtopok kijelzője is eljut arra a
szintre, hogy bonyolultabb grafikai megjelenítést tegyen lehetővé,
ezáltal újra kiszorítva a szöveges szerepjátékot, mint anno a
számítógépekről.

Kerpan úr derülátó, szerinte az üzlet beindul, és ha eljön annak az
ideje, hogy a hordozható eszközökön is megjeleníthetőek a képek, akkor
a cége is ebbe az irányba fog továbblépni, és talán létrejöhet az
Ultima Online vagy az EverQuest megfelelő változata is. A dolog
egyelőre még igencsak kétesélyes, hiszen nem lehet tudni, hogy mekkora
lesz az igény egy ilyen szolgáltatásra. Egyelőre ingoványos talajon
járnak az írók és a fejlesztők egyaránt, hogy a jövő kirobbanó sikert,
vagy csúfos bukást tartogat, még nem tudni.

De az élet kalandjáték!

klikk ide


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.