LFG.HU

Mensian
RPGCimkek

Kiskocsma #4

Dilajla már akkor kiszúrta az idegent, amikor az belépett a fogadóba.
Szemében huncut fény csillant, amikor arra a halom pénzre gondolt,
amit majd az idegenről szóló bizalmas információkkal keres. Alig várta
már, hogy a Pókhasú eltávozzon az asztalától. Felvette azt a tartást,
amit a pyarroni felsőbb körökben tartandó bálakon szoktak a `kísérő
nélküli dámák`, és mintegy mellékesen odasétált az idegen asztalához.
A fogadó közönsége harsány röhögéssel fogadta az úrias viselkedést, és
mozdulatokat. Nem így az idegen, aki a kifinomult mozdulatokból
azonnal látta, hogy nem a helyi ribanc gúnyolódik vele, hanem egy
etikettben igen járatos (talán egykor a pyarroni felsőbb körökben is
megfordult?) személlyel áll szemben. Meglepődött, de tetszett neki, és
kíváncsivá tette. Úgy döntött, belemegy a játékba, és a röhögő
csőcseléket figyelmen kívül hagyva, ő is az etikett szabályai szerint
fogadja a nőt. Felállt.
- Hódolatom, Hölgyem! – mondta egy kecses főhajtás kíséretében -
Megtisztelne, ha vendégül láthatnám az asztalunknál. Felajánlom
társaságomat, és ha úgy óhajtja, kísérője leszek e helyen. Kérem
bocsásson meg nekem, de álarcomat le nem vethetem, kilétemet fel nem
fedhetem – folytatta az álarcosbálakon szokásos bemutatkozás-elkerülő
ismerkedési formulával. Majd az asztalnál álló egyik üres székhez
ment, és a támláját megfogva mondta – Parancsoljon!
- Köszönöm, Uram! Társaságát elfogadom, kísérőmül Önt választom!
Álarcát csak tartsa meg, én is megtartom az enyémet. – mondta Dilajla,
és elegánsan helyet foglalt a felkínált széken. A kocsma vendégei már
nem röhögtek, hanem álmélkodva bámulták az előttük zajló színjátékot.

Egy pillanatig csend lett, majd fokozatosan visszatért a megszokott
kocsmai zsivaj. Az előadásnak vége lett, és már nem érdemes vele
foglalkozni…
A zsivaj erősödése feloldotta az idegen asztalánál keletkezett fagyos
hangulatot, és beszélgetni kezdtek. Előbb általános témákról, majd a
pyarroni etikettről. Végül a dzsadoknál, és Kenemában elfogadott
szokásokra terelődött a szó. Dilajla természetesen otthonosan mozgott
e témakörben is, és az idegennek egy kisebb előadást tartott a dzsadok
ajándékozási szokásairól.
- A dzsadok (legalábbis azok, akik gyakorta fogadnak más törzs /
országbeli vendéget, illteve sokat utaznak) nagyjából ismerik azokat a
szokásokat, amelyek nagyon eltérőek az általánostól. Egy sivatagi
nomádot pl nem illő a feleségeiről kérdezni, míg ő meg nem mutatja
valamelyiket, akkor is minél hamarabb másfelé kell terelni a
beszélgetést. Az étel és ital fajták fogyasztásának közös tiltásai
élnek a teljes dzsad/dzsenn népességben, bár bizonyos emírségekben már
lazulnak a szigorú szabályok azért a tiltott élvezeteknek még ott is
csak magányosan, legfeljebb a legbizalmasabb barátok körében hódol aki
ilyennel élni akar. Tehát, ha valaki komolyabb ajzószerrel vagy más
élvezeti cikkel kínálja meg a vendégét, az a legmélyebb tiszteletnek a
jele, és erős baráti szálakat mutat.

Az ajándékozás kérdése már sokkal bonyolultabb. Nomádnak fegyvert
ajándékozni szabad, sőt kifejezetten ajánlott, de nem mindegy, milyet.
Egy szép dísztőrt például nagyon szivesen elfogadnak, de kardot már
nem. Azt vagy maga veszi (el ellenségétől) vagy apjától,
családfőjétől, törzsfőjétől kapja a harcos. Ezzel mintegy
kinyilvánítják az alá-fölérendeltségi viszonyt, illetve a
megajándékozott mintegy hűséget fogad az ajándékozóak. Valami nagy
tartozás (vízváltság, véradósság) nyomása alatt fogadja csak el egy
idegentől. Még a más törzsbeli jóbarát sem követhet el ilyen hibát.
Amikor testvériséget fogadnak, akkor lehetséges egy kardcsere, de
fontos, hogy az adott kardot maga szerezte a harcos, nem pedig kapta
valakitől…

Míves ijat, hozzávaló nyilakkal, tegezzel szabad ajándékozni, de tudni
kell, hogy ritkán használják, inkább sátordísz. Emiatt a szépsége
jelentősebb az értékelésben, mint a minősége.

Díszes fegyveröv illő ajándék, udvarias megajándékozott ezt viseli,
amikor az ajándékozóval találkozik. Ebből néha kissebb bonyodalom
származik, ha valaki többekkel kell összejöjjön egyhelyen és ezek
között több olyan is van, akitől ilyesmit kapott. Ekkor vagy a
legmagasabb rangú, legtiszteltebb ajándékozó övét viseli a
megajándékozott, vagy olyat, amelyet családjától örökölt, így senkit
sem helyez előrébb a képzelt sorban. A fegyveröv díszei természetesen
utalnak az ajándékozóra valami módon, értő szemek felismerik, melyik
kihez kapcsolható. Mivel ennek ajándékozása elterjedt szokás, senki
sem tulajdonít egy ajándék öv viselésének nagyobb jelentőséget, mint
amekkora az valójában. Az is előfordul, hogy az ajándékozó és a
megajándékozott időközben semleges, vagy akár ellenséges viszonyba
kerültek egymással, adott alkalommal mégis ezt veszi fel, csupán
amiatt, hogy kifejezze tiszteletét a másik iránt.

Ajándékozható ezenkívül dísztárgy, könyv. Ezek egyediek, vagy az
ajándékozó vagy a megajándékozott érdeklődési körébe eső darab, de
lehet, hogy csak szimplán tetszetős vagy érdekes. Értéke nem igazán
fontos, de mindenki igyekszik nem túl drága, de nem is túl olcsó
ajándékot adni. Ezt illő valamivel viszonozni.

Van itt még egy fontos tudni való: a meghívót (akár valakinek a
házába, akár szélesebb körű, netalán nyilvános helyre való meghívásról
van szó) valamiféle kis ajándáktárgy kiséretében adják át, és az
elfogadás hasonló `csomagolással` jön vissza, és így a meghívó és
meghívott is le tudta az udvariasságnak e cselekményét. Ha valakit
igazán nagyrabecsülünk, annak lehet további ajándékkal kedveskedni, de
ezt a találkozó, a későbbi kapcsolat minősége, történései
befolyásolják.

Mondok egy példát. Ha férfi lennék, és valakit meg szeretnék hívni a
házamba (dzsad nő ilyet soha nem tenne), a meghívót a szolgám egy kis
ajándék kíséretében adná át a leendő vendégnek. Ha az a meghívást
azonnal elfogadja, hasonló kis ajándék kíséretében küldi vissza a
szolgámat. Ha nem tud azonnal dönteni, a saját szolgáját küldi egy
kis ajándéktárggyal hozzám, amint úgy dönt, hogy elfogadja a
meghívásomat. A szolgák eközben kicserélik tapasztalataikat a téren,
hogy uruk mit fogyaszt szívesen, és mi az érdeklődési köre. Később,
én, mint vendéglátó a lakásomat úgy rendezem be a látogatás idejére,
hogy a látogatónak minél jobban elnyerje a tetszését a felkínált étel,
ital, a bemutatott tánc, szemfényvesztés, vagy hallgatott zene.
Továbbá, a helységet, amelyben fogadom majd, olyan tárgyakkal
díszítem, amelyek a nagyra becsült vendég érdeklődési köréből valók.

Ha a látogatás alkalmával a vendégnek megtetszik valamely dísztárgy a
házamban, esetleg egy könyv, akkor nekiadom. Ha akarja viszonozza, ha
nem, nem. Emiatt természetesen az igazán értékes tárgyakat nem teszem
közszemlére, illetve a dzsad etikettben képzett látogató pontosan
tudja, hogy a fogadószobában látható tárgyak közül melyek azok,
amelyek esetleg `megtetszhetnek` és melyeket lenne szemtelenség
`megkivánni`. Amelyek mintegy kézügyben vannak, könnyen levehetők a
polcokról, kis asztalkákról, azok az `ajándéknak szánt` tárgyak,
amelyekért a szoba belsejébe kell menni, nehezebben megközelíthetők,
azok inkább a gazda büszkeségei, nem illő őket `elkérni`. Persze ha
igazán nagyrabecsült a vendég, a házigazda viselkedésével, szavavaival
(nem nyíltan kimondva) jelezheti, hogy valamely féltett kincsére is
`szabad a vásár`. Az ilyen, mintegy `felajánlott` tárgyat mindenképp
el kell fogadni, persze udvarias visszautasítási kisérletek mellett.
Ha a egyszer szerepet cserélnek majd, az akkori látogató valamely
hasonló értékű, érdekességű tárggyal kell távozzon! Az ilyen
viszontajándék nem az ajándékozó számára kell értékes legyen, hanem a
megajándékozottnak (vagyis annak, aki az eredeti értékes holmit adta).

Erre illő készülni. Ki kell puhatolni mi érdekli igazán a
viszontajándék címzettjét. Ez nem is olyan nehéz, hisz a házában
látható, számára fontos tárgyakból sokminden leszűrhető és ennek
felismerése is fontos eleme a dzsad etikettnek. Ha maga nem képes
rájönni, igénybeveheti szakértők segítségét. Képzett és gyakorlott
értékbecslők, dísztárgy és könyvszakértők vannak minden dzsad
bazárban, de a gazdagabb házakban mint bentlakó (szolga) is előfordul
ilyen. A viszontajándékot csak úgy elküldeni ottromba hiba. Meg kell
várni a megfelelő alkalmat (látogatóként a házamba jön, akinek
`tartozom`). Lehetséges, hogy ez sosem következik be: ennek
elkerülésére meg is lehet hívni az illetőt.

Az ilyen ajándékozások természetesen csak a rangban nagyjából azonos
magasságban állók között megszokottak. Túl nagy rangkülönbség esetén
már eleve nem alakulhat ki olyan helyzet, ahol ilyen `tartozás`
fellépne, ha netán mégis (hisz az élet néha produkál meglepő
helyzeteket), ha az ajándékozott magasabb rangú az ajándékozónál,
mindenképp meg kell oldani a viszontajándékozás lehetőségének
kialakítását, fordított esetben nem túl udvarias eröltetni a dolgot
(mármint az ajándék viszonzását, egyik oldalról sem).

Ajándékba kapott értékes tárgyat tovább adni nem tilos, de nem is túl
udvarias eljárás, hacsak közben nem történt nemzedékváltás, de
legalábbis 8-10 év el nem telt.

Láthatod, uram, itt komoly nehézségeid lehetnek majd kenemai
tartózkodásod elején, ha nem szerzel megfelelő szolgákat.

- Azt hiszem, nem kell engem féltened. Akikhez én jöttem, bizonyára
egy etikettben járatos rabszolgát fognak nekem ajándékozni, amint
először látogatást teszek náluk – feleli mosolyogva az idegen, és
iszik egy kortyot a borából.

Mensian
Szeles Csaba [szelescs@sksyu.net]


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.