LFG.HU

HammerTimeCafe
StB
ismertető
A játékidő alatt egyre erőteljesebben furakodott a fejembe a (túlzásgyanús válasszal kecsegtető) kérdés, hogy egyáltalán láttam-e már valaha ennél abszurdabb és őrültebb filmet? A mai, nagyrészt sótlan és álmosítón visszafogott vígjáték felhozatalt szemlélve, azt hiszem ez azért hízelgő. A dolog még szembeötlőbb annak fényében, hogy az Other Guys a felszínen egy teljesen átlagos zsarukomédiának tűnik – és minimum a Cop Out óta fáj nekem ez a műfaj -, holott ettől a koncepciótól valamilyen (többnyire humoros, de legalábbis bolondos) módon minden jelenetében fényévekre löki magát, a néző (potenciális) nagy örömére, és a szereplők mindegyikének nyilvánvaló buggyantsága segítségével.
 
 
Nem tartott sokáig leesnie, hogy a cím valójában nem is a főszereplő röpképtelen palimadarak kitoloncoltságát jelképezi az őrsön belül, a kollégák köréből, hanem a film által felvonultatott, minden esetben totálisan váratlanul az ember pofájába csapó, abszolút groteszk figurákat és helyzeteket is előrevetíti. Leginkább nem is a komédiák szerelmeseinek ajánlanám ezt a filmet, hanem azoknak, akik minél perverzebb élvezetet lelnek az emberiség nagy, tarka és zavarkeltő állatkertjének kukkolásában – és ki nem? Persze ha emlékszünk még teszem azt a Csupasz pisztolyra vagy az Airplane!-re, amely filmek sokkal több hasznot tudtak húzni a bizarrságaikból, mint amennyire azok öncélúan, erőltetetten vagy taszítóan hatottak (volna), máris helyben vannak az elvárásaink. Az Other Guys olyan benyomást kelt, mintha egy írócsapat kollektív vígjátékfilmes tapasztalataiból évek alatt kisajtolt esszenciát öntötték volna rendőrös-buddykomédiás formába – ha nem is tökéletes, de szívvel-lélekkel készítették, és messzemenően eleget tesz rendeltetésének. Lehet, hogy csak én néztem egy kiemelkedően fáradt délutánon, de akkor is tény marad, hogy ennyit filmen én idén még nem röhögtem és szórakoztam jól.
 
 
A történet – és mellesleg minden idők egyik legvagányabb üldözéses nyitójelenetének tanúsága – szerint a Sam L. Jackson és Dwayne “The Rock” Johnson alakította zsarupáros New York legfelkapottabb bűnüldöző sztárja. Annál jobban szereti őket a sajtó, a közvélemény és az őrző-védő kollektíva, minél többször három nulla éktelenkedik a köztulajdonban okozott kárukat felbecslő papírokon. A tabló túlsó végéről lógatják a lábukat az “other guys”, Marky Mark és Will Ferrell, a jelvényes állatfaj táplálékláncának ásóbékai magasságaiban elhelyezkedő senkik. Egy nem várt fordulat következtében (mármint nem a fordulat ténye a váratlan, hanem a mikéntje) aztán nekik is elő kell bújniuk a pókhálók és porcicák árnyékából, annál is inkább, mert a felgöngyölítendő ügy ugyancsak nem várt fordulatokat vesz, és pimaszul elszlalomozni látszik a törvénykezés jogi-erkölcsi sorompói között. Ferrelléket pedig nem olyan fából faragták, hogy eltűrjék a film ellaposodását, legyen szó akár a sztori elnyűttségéről vagy a humor elfáradásáról. Mire elérünk ahhoz a ponthoz, hogy dinamikus diszfunkcionális duójuk kilép az utcára, majd belép a másik fél magánéletébe, végül a szájába tapos a bűnügy vajas fejű résztvevőinek, már elég világos, hogy nem közönséges figurákról van szó, valamint hogy ez a film nem egyszerűen a “fióktologatók éles akcióban” elkoptatott sablonján igyekszik keresztülgyömöszölni a nézőt, hátha az mosolyogva bukkan elő a túloldalon.
 
A poénok meglehetősen meglepőek. Jóllehet kötelezően következnek minden párbeszéd minden második mondatában, viszont – Jé!-effektus – zömében, hogy-hogy nem, tényleg poénosak, már akinek egyébként is bejön Ferrell (és Adam McKay író-rendező) szabadalma, az idegesítően fáradt, mégis fáradtra röhögtetni képes humor. Megnéznék egy kulisszák mögé bepillantást nyújtó videót a forgatásról, mert a film tömény, minden jelenetén domináló abszurditás-tényezője arra enged következtetni, hogy a forgatási idő negyven-hatvan százaléka a komplett stáb földön fetrengésével és/vagy saját fejét fogásával telt el. Ennek ellenére a történet nem érződik holmi üres placebónak, amit muszájból csaptak a vicckupac alá, az akciójelenetek kifejezetten izgalmasak (hehe, ld. még http://www.youtube.com/watch?v=Sqz5dbs5zmo&feature=related), és a karakterek – sokadszorra is leírom – üdítően őrültek egytől egyig, még a Mark Wahlberg- vagy Michael Keaton-féle, szépfiúságukból sejthetően normális szerepet kapott alakok is. Hál’isten.
 
A fent szokatlanul gyakran használt hiperboláimat és szuperlatívuszaimat félretéve: a The Other Guysbanaligha üdvözölhetjük az év filmjét, az év vígjátéka cím eddig viszont nyakas bitorlóra lelt a személyében. És még a stáblistát is megéri végignézni. 4 szó szerinti nyugdíjas szexvonal / 5. Ez jólesett.
 
 
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.