LFG.HU

taverna
victor
RPGCimkek

Az utcáról besz&ucircr&otilded&otilde neonfény világította meg Natalie meztelen testét, ahogy
az ágyon elnyúlva aludt kimerülten. Nyakán a harapásnyom már nem látszott,
csak a mellén végigcsordult vércsík jelezte az imént beteljesült
szentségtelen szerelemet. Csinos volt és fiatal, kortársaihoz hasonlóan
csalódott a világban, de Dante mellett fontosnak érezhette magát és élvezte,
ahogy a férfi a tenyerén hordozza. A kapcsolat elején egy kicsit viszolygott
a gondolattól, hogy egy másik lény a vérét issza a szeretkezések végén, de a
gyönyör, amit ez okozott neki hamar elfeledtette vele a bestiális aktust. Ma
már kifejezetten várja a pillanatot, amikor Dante a nyakába mélyeszti
fogait, és áramlani kezd a vére a férfi testébe. Hétr&otildel hétre er&otildesödött
benne a vágya és a ragaszkodása Dante iránt, már az sem érdekelte, hogy nem
&otilde az egyetlen kelyhe a vérivó szörnyetegének. S&otildet! Néha találkozni is
szokott a másik két lánnyal, akikkel megoszthatja élményeit, hiszen ki más
is tudná elképzelni a kéjt, amit egy vértestvér tud okozni. De ebben a
pillanatban nem gondolt sem rájuk, sem semmi másra. Elájult. Annyira élvezte
az együttlétet, hogy a pattanásig feszült érzékei nem bírták tovább a
gyönyört, és inkább megszakították a kapcsolatot a külvilággal. Azt sem
vette észre, hogy a partnere már felöltözött és becsukta maga mögött az
ajtót.

Néhány perc múlva Dante már az olasz negyed felé száguldott az ütött kopott
autóján. A grafitszürke kasznin éktelenked&otilde horpadások és golyónyomok nem
nyújtottak esztétikus látványt, de a motorházban dolgozó V-alakban
elhelyezett nyolc henger meggy&otildez&otilde er&otildevel tudta utasát az ülésbe préselni. És
Dante-nak ez volt a fontos, szerette ezt a megbízható, öreg járgányt.
Jónéhány meleg helyzetb&otildel kimentette már.
Alfredo vendégl&otildeje mellett parkolt le, mint minden csütörtökön. Belépett az
étterembe, ahol a frissen f&otildett ravioli illata terjengett és rögtön
megpillantotta Don Antoniot, a törzsasztala mellett. Egy pillanatra megállt
és végignézett öreg barátján, aki még nem vette észre, mert éppen
elmélyülten mesélt Alferdo kisebbik lányának az olasz &otildeshazáról. Az üzlet
mellett ez volt Antonio kedvenc témája, még soha senki nem merte megkérdezni
t&otildele, hogy ha ennyire szereti Itáliát, akkor miért jött el onnan? Tény az,
hogy annak idején &otilde fogta össze és teremtette meg a városban az olasz
közösséget. &Otilde volt a keresztapa, a Don. Mindenki feltétlen h&ucircséggel
tartozott neki a negyedben. Munkahelyeket teremtett és biztonságot nyújtott
az olaszoknak. Több száz emberének segítségével ellen&otilderzése alatt tartotta a
területét és megvédte azt bármi áron. Antonio öt évvel ezel&otildett Pietro
Giovanni, a legfobb maffiavezér személyes parancsára vonult vissza az
üzlett&otildel és helyét egy fiatal gengszter, Enrico vette át. Senki nem tudott
semmit az ifjú Don-rol, de hamar bebizonyította rátermettségét. Ravaszsága
és kegyetlensége hamar tekintélyt varázsolt személyének. Volt benne valami
megfoghatatlan túlvilági kisugárzás, ami alázatra kényszerített mindenkit.

Don Antonio azonnal elzavarta a kislányt, amikor megpillantotta fogadott
fiát. Széles, &otildeszinte mosollyal fogadta Dante-t, aki csak most vette le a
napszemüvegét és viszonozta a néma üdvözlést. Leültek az asztalhoz és közben
az öreg fürkész&otilde szemekkel próbálta kiolvasni fia gondolatatit.
- Szomorúak a szemeid fiam! Látom, hogy nincs rendben valami – törte meg a
csendet Antonio.
- Nem, semmi baj. Csak a szokásos napi gondok, ilyesmi… – hazudott az ifjú.
Az öreg ismerte már &otildet és átlátott rajta, tudta, hogy sokkal több van
háttérben. Hónapok óta figyelte már Dante-t és nem tetszett neki, amit
látott.
- Szóval még mindig nem akarod megosztani velem a gondodat, ami lassan már
egy fél éve gyötör? Mivel érdemeltem ki ezt a bizalmatlanságot?
- Tudod, hogy nem err&otildel van szó… – próbált védekezni Dante.
- Ne szakíts félbe légyszives! Ismertem az a fafej&ucirc ír apádat, a barátom
volt, mert különben nem adtam volna n&otildeül az én legkedvesebb unokahúgomat
hozzá. Négyéves korod óta fiamként kezeltelek, mióta a szüleid meghaltak
abban az autóbalesetben. Apád lettem apád helyett, magamhoz vettelek és
felneveltelek. Hiába n&otildettél meg ekkorára, akkor is te vagy az egyetlen fiam,
akit féltek. Látom, hogy valami súlyos dolog emészt belülr&otildel, amit nem
mondasz el nekem. Megváltoztál. Nem vagyok vak, ismerlek. Köztünk eddig nem
volt soha semmi titok, mi romlott el? Mi történt veled?
- Nem… nem mondhatom el. Kérlek, ne haragudj rám! Még én sem tudom egészem
felfogni, hogy mi történt velem. Félek, hogy ha elmondanám, nagy bajba
kerülnél miattam.

Dante határtalan gy&ucirclöletet érzett maga iránt és elkeserítette a tény, hogy
nem lehet &otildeszinte az egyetlen emberrel, akit tisztelt és szeretett. De
hogyan is mondhatta volna el neki, hogy a fia már nem is ember többé, hanem
csak egy vérengz&otilde éjszakai fenevad. Napról napra érezte, hogy a szörnyeteg
egyre er&otildesebb lesz benne, de abban reménykedett, hogy el tudja rejteni apja
el&otildel az új énjét. Attól félt, hogy Antonio összeroppanna egy ilyen hír
hallatán, és nem tudná elviselni, hogy egyetlen fiát elragadta a sötét
rettenet.
- Rendben! Látom rajtad, hogy komolyan gondolod, amit mondasz. De ígérd meg
nekem, hogy ha bajba kerülsz, hozzám fordulsz segítségért. Rajtad fogom
tartani a szemem. Tudod mit vettem észre az utóbbi id&otildekben? Egyre jobban
átveszed Enrico szokásait, kezdesz hozzá hasonlítani. Csak éjszaka vagy
hajlandó mutatkozni, nem eszel rendesen, és nem lehet tudni, hogy hol laksz.
Eltávolodtál a barátaidtól, alig lehet látni mostanában. Normális dolog ez?
Dante összerezzent magában ezekre a szavakra. Antonio nem is tudta, hogy
mennyire közel jár az igazsághoz, és mekkora fájdalmat okozott ezekkel a
szavakkal Dante-nak Az ifjú élettelen szívét elöntötte a határtalan megvetés
és undor Enrico iránt, aki fél éve hajtotta végre rajta az ölelés rítusát,
és így elrabolta t&otildele emberi mivoltát. Gy&ucirclölte káinita atyját, akit
legszívesebben most rögtön megölt volna. Ökölbe szorult a keze, és minden
erejével megpróbálta visszafogni dühét. Inkább nem szólt semmit.
- Látom felzaklatott ez az észrevételem. Mi közöd van neked Enrico-hoz?
Tegnap találkoztam vele, és élénken érdekl&otildedött fel&otildeled. Azt mondta, látni
szeretne miel&otildebb. Valami fontosat akar megbeszélni veled. Azt üzente, hogy
ma éjfél után vár téged a Texas Klubban.
- Valóban? Remek! Mi a fenét akarhat t&otildelem már megint az a patkány?
- Ne beszélj így fiam! Enrico most a f&otildenök, add meg neki a tiszteletet,
különben bajba kerülhetsz. Nem tudom, hogy mivel haragított így magára, de
jobb lesz, ha visszafogod magad, f&otildeleg akkor, ha &otilde is jelen van. Nem úgy,
mint a múltkor, amikor mindenki el&otildett „aljas gennyládának” nevezted. Nem is
tudom, hogy miért nem nyírt ki ott helyben téged. Én már megtettem volna a
helyében! – António szemében &otildeszinte aggodalom tükröz&otildedött. Legszívesebben &otilde
maga vágta volna át annak a taknyos Enriconak a torkát, de ez nem mondta ki,
mert ezzel csak tovább tüzelte volna forrófej&ucirc fiát.

Ezek után elbeszélgettek még a régi id&otildekr&otildel és az üzletr&otildel. Megették Alfredo
messze földön híres ravioliját és nem esett szó többet sem a nagy titokról,
sem Enricoról. Éjfél után Dante eljött a vendégl&otildeb&otildel és kihajtott a
tengerpartra. Vágyott egy pár perc magányra miel&otildett találkozik atyjával.

Visszagondolt ölelésének percére, amikor Enrico teljesen váratlanul
beleharapott hátulról a nyakába. Egy üzleti megbeszélésre hívta akkor ide a
tengerpartra. Így visszagondolva furcsa volt, hogy a legf&otildebb f&otildenök egyedül
érkezett a találkozóra, de Dante akkor nem tulajdonított nagy jelent&otildeséget a
dolognak. Miután Enrico befejezte az ölelést és felvázolta neki, hogy mi is
történt valójában és ki is lesz ezután bel&otildele, Dante el sem akarta hinni.
Azt hite, hogy ez csak egy rossz álom, és ilyen csak a filmeken van. De
miután bebizonyosodott, hogy Nocos igazat mondott hetekig tartó mély
depresszióba zuhant. Ezután megpróbált öngyilkos lenni, de rá kellett
jönnie, hogy ez nem is olyan egyszer&ucirc dolog. Hetekig mardosta az éhség mire
Enrico unszolására megkóstolta az embervért. Abban a pillanatban a mélységes
undor mellet egy olyan hihetetlen eufórikus érzés kerítette hatalmába, mint
még eddig soha. Érezte, ahogyan testében szétárad a meleg vér és minden
cseppje új er&otildevel tölti el. Hirtelen végtelen önbizalom és tettvágy
kerítette hatalmába, zsigereiben érezte új élete hatalmát. Ugyanakkor
érezte, hogy mindaz, ami eddig az életet jelentette számára hirtelen semmivé
lett, és ezt csak atyjának köszönhette.

Enrico nem sokat foglalkozott új gyermekével, elmondta ugyan a legfontosabb
dolgokat a vértestvérekr&otildel, de b&otildeven akadtak még megválaszolatlan kérdések
Dante számára. Ezeket mind saját magának kellett felfedeznie, nem kis
fájdalmak árán. Ekkor határozta el, hogy nem fog beállni sem a Kamarilla,
sem a Brujah klán soraiba, ahova tartozott. Nem fog behódolni a vén vámpírok
klubjának, és nem fogja kiszolgálni az öregeket, bármit is csináljanak vele.
Ez az élet nem élet, nem kár érte ha a végs&otilde halálba taszítják.
Ilyen és ehhez hasonló emlékek gyötörték Dantét miközben a hold ezüstös
csillanásait figyelte a tenger hullámain. Arra gondolt, hogy mit nem adna
érte, ha mégegyszer láthatná a napfelkeltét. De nem volt elég bátorsága
megvárni, inkább elindult a Texas Klub felé. Autója mély duruzsolással
szelte át a kihalt utcákat. A belváros felé tartott, ahol csak a klubok és
pub-ok környékén volt már csak némi mozgolódás. Fiatal suhancok és barátn&otildeik
ácsingóztak a legújabb gótikus divatot követ&otilde ruháikban a bejáratok el&otildett.
Várták, hogy beengedjék &otildeket és végre átadhassák magukat a hamis érzésnek,
mely szerint &otildek is fontosak ebben a világban.

Dante megállt autójával közvetlenül a bejárat el&otildett, a tilosban. A nagydarab
ghoul, aki a bejáratnál szedte a belép&otildeket köszönés képen csak biccentett
egyet, és kérdés nélkül beengedte &otildet a suhancok orra el&otildett, akik már egy
órája vártak a bebocsátásra. Elég volt egy szúrós pillantás a kidobótól,
hogy magukba fojtsák kitörni készül&otilde elégedetlenségüket a nyilvánvaló
igazságtalanságért.

A klubban iszonyatos hanger&otildevel dübörgött a zene. A villódzó fényekben több
száz magukból kivetk&otildezött fiatal csápolt a vad ritmusra. Dante-nak a látvány
hatására önkéntelenül is a több százezer éve &otildesemberek által szervezett
barlang-bulik jutottak ez eszébe. Átvágott a tömegen és a hátsó különterem
felé vette az irányt. Az ajtó el&otildett Jaroszlav a lengyel származású ghoul
állt. Állítólag tíz évet töltött a Francia Idegenlégióban, majd
bérgyilkolásból élt, míg be nem avatta Enrico a vértestvérek titkába.
Értékes ember, bár nem túl okos, de nagyon ért a késekhez.
- Enrico már vár rád. – súgta Dante fülébe, miközben kinyitotta neki az
ajtót.

A különterembe lépve egy egészen más kinézet&ucirc közönség látványa fogadta a
vendéget. Hétpróbás vértestvérek az összes asztalnál, többségük a Brujah
klánból. Néhányan kihívóan mérték végig az anarch káinitát, aki már többször
is elutasította az Öregek ajánlatait.
Dante egyenesen Enrico asztalához lépett, aki épp egy malkavita vezet&otildevel
tárgyalt valamir&otildel. Az asztalnál a két tárgyaló fél test&otilderei üldögéltek még
és halkan iszogatták friss csapolású vérvörös koktéljaikat.
- Ááá! A tékozló gyermekem megtisztelt minket jelenlétével! – szakította
félbe a tárgyalást Enrico. A malakvitán látszott, hogy nem igazán van ínyére
a bánásmód, de inkább nem szólt semmit, csak saját méltóságát mentve
jelent&otildeségteljesen test&otilderére pillantott.
Dante elengedte a füle mellet, a nyilvánvaló provokációt és elhatározta
magában, hogy higgadt marad.
- Térj a tárgyra, nincs rád sok id&otildem! Mond, mit akarsz t&otildelem, aztán itt sem
vagyok.
- Rendben, ahogy akarod! Annak idején bíztam benned, szerettem volna
rádbízni a pénzbehajtásokat, mert megvan hozzá a tehetséged, de
félreismertelek, megbízhatatlan vagy. Látom, hogy soha nem fogod beváltani a
hozzád f&ucirczött reményeimet ezért úgy döntöttem, hogy leveszem rólad a
kezemet. Engedélyt kértem és kaptam a beavatásodra a hercegt&otildel.
Mindkett&otildenknek jobb, ha túlesel rajta. Nekem nem kell felel&otildességgel
tartoznom tovább a cselekedeteidért, neked meg nem kell tartanod tovább a
vértestvérekt&otildel, akik ifjoncok vérére vadásznak.
- Mikor? – igyekezett Dante a lehet&otilde legrövidebbre szorítani a kellemetlen
beszélgetést.
- Egy hét múlva pénteken tizenegykor megszabadulunk egymástól.
- Alig várom. – sziszegte Dante. Ezzel sarkon fordult, és ahogy jött, úgy el
is hagyta a klubot.
Bevágta magát az autójába és csikorgó gumikkal távozott. Tett néhány
elterel&otilde kanyart, hogy megbizonyosodjon róla, hogy senki sem követi és
hazafelé vette az irányt.
Egy órán belül újra otthon volt. Natalie még mindig békésen aludt. Dante
levetk&otildezött és mellébújt az ágyba. Ismét megcsodálta a lány tökéletes
alakját, mint már annyiszor mióta ismeri. Szorosan átölelte és megpróbálta
kitalálni, hogy a beavatás mennyire fogja megváltoztatni az életét.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.