LFG.HU

Wendy
novellaCimkek

Aludj csak…


 


Ébredezett a hajnal és első sugarai az öböl lágy vizet melengették.


A víztükör sima volt és a tó átlátszó, mint mindig a kastélyban. A kertben fel-alá járt Roth, a pá rduc. Mellette Asmareht, a konzul lanya. Gazdag volt, gyönyör
69; és büszke. Tudta is róla mindenki. Szokásos délelőtti sétáján volt, szeretett egyedül lenni.Roth jó társ volt, soha nem bosszantotta fel úgy, mint a világ.És ilyenkor egyedül lehetett, legalább is azt gondolta. De a női megérzése ros
sz előérzetet csalt bele..Túlságosan is nyugodt volt a környék. Túlságosan is nyugodt!


War csak távolról figyelte a lányt. Keze játszott az tegezen, pengette az íjat,de nem nyúlt hozza. Nem tehette…


Homlokán lecsor dult a verejték, nagyon meleg volt aznap…A szúnyogokról mindig az átkozott mocsár jutott eszébe, ahol éveket töltött és ami azzá edzette,ami.Nagyon kevés harcos képes végigcsinálni ezt.Tudta, mit jelent, erezte, hogy ő a
legjobb, az egyetlen, aki képes e rre. De az emlékei…amikről azt gondolnánk, nincsenek, az emlékei…azok állandóan gyötörték…előjöttek éjjel és nappal is néha, ha valami felidezhette.Tudta, hogy nem lenne szabad ilyesmire gondolni,
de a gondolatainak csak a harcban ura. Az érzései…


Az önuralma nem a régi már, de ez több, mint próba. Szándékosan vállalta el, és csak most erezte igazan az ereiben és a verében…már minden egyes porcikáj&
aacute;ban…de hirtelen abbahagyta a játékot az íjjal…Elgondolkozott és átkozta a percet miatta. De erre sem volt mar idő!Valaki a közelben járt, beszed hallatszott és a sétány közel volt a búvóhelyéhez.Egy no é
s egy férfi beszélgettek.


-Soha nem fogja megtudni, drágám.Soha.Ezt mi mar aldöntöttük és ő nem tud meghatni engem!


-Régen más volt…Régen mindannyi an szerettük őt, nemcsak Te. De én..


-Nekünk csak útban van, hiszen csak ő az oka, hogy nem találkozhatunk, amikor csak akarunk!


War hatan végigcsorgott a jéghideg verejték…Vajon ezek meg akarjak ölni a konzult? Rengeteg merénylettől óvtak mar meg, vigyázzák minden mozdulatát, minden lépését…ismerte jól ezeket az óvintézkedéseket, mozdulni sem hagytak,sem őt, sem
a lányát.Megborzongott.A gondolatok, azok az ezerszer átkozott emlékek úgy törtek fel, mint egy szökőár.A beszélgetők rég arrébb vonultak a sé tányon és a déli hőség mindent elárasztott.Melege lett és úgy döntött, keres valam
i árnyékosabb helyet. Aki tilosban jár, jobban teszi, ha tartogat egy kis rőt…ki tudja ma, mit hoz a holnap!


Asmareth kisasszony mindent megtett azért, hogy mindenki gyűlöje.Szokáos sétája ezen a napon is óriási felfordulást okozott. Senki nem tehette a lábát a parkba, márcsak Roth miatt sem. A cselédek óriási kerülővel vitték a kerti reggelihez a
készletet.Mindez mit sem zavarta a lányt, aki,azt mondják,gonoszsággal a szívé ben született. A család papján kívül nem vitték sehova.Egyszer látták a menedéket kérő szerzetesek.Úgy hírlik, keresztet vetettek és azt mondták, a lánynak
fekete szive van.Akár így van, akár nem, Asmareth gyönyörű volt.Rengeteg bátor harcos környékezte meg majd adta fel.De mindig akadnak újak…Gyermekként nem volt szép, de szülei és a kastély csak d&iacut
e;csérte csodálatos szépségét…egy nap például,mikor az egyik apród, aki akkoriban játszótársa volt a gyermeknek,meg merte mondani, hogy nem szép, az összes tü
kröt összetörte.Dühe pedig gyilkos volt.Az apjának oly kedves vitézt a pincébe záratta meghalni.Ez volt ő.Élete egyetlen barátjának vére tapadt a kezéhez hét évesen.


-Asmareth!Asmareth kisasszony!-a kiáltas maga után vonta az óriási büntetések tömkelegét és rengeteg szenvedést.Megzavarták.A lány ereiben lüktetett a v&eacut
e;r és várta a percet, hogy kiderítse, ki merészelte.Mar nem mosolygott.Ökölbe szorította vékonyka kezét és próbálta a vérét nyugtatni.Nem látszott, mi is
bujkál az ébenfekete haj alatt,találgatni pedig nem volt érdemes.És ez a haj közeledett a kastély felé,vészesen közeledett.


-TE MER…szóltál,Dadus?


Az édeskés mosoly volt az, ami veszélyt sejtethetett. De Dadusnak nem kellett addig várnia,már egész testében remegett,mire odaért a lány.


-Aaa Lad y várja…ő mondta,hogy szóljak, én csak…


-Ah,szóval a mostohám!Jól van, Dadus… kacagott…


-Már megyek is!


Még remegett egész testében az idős dada és azt suttogta:az ördög…igen, csak az ördög lehet ebben a végzetes testben.Maga a testet öltött démon! És szegény nem is sejtette, mit mondott!


A hűvös folyosón visszhangzottak a leány léptei.Árnya végig suhant az ódon falak közt.Mintha az egész folyosó sóhajtani próbált volna.Nem.Inkább volt ez kiáltás,amit visszafolyt a lélek, mint sóhaj.A falak évezredeket éltek meg a maguk csendjéb
en de néha…mintha ez a kiáltas sosem szakadhatna ki belőlük.A gyönyörű napfényes kastély belső falai mindig mindenkiben furcsa érzést keltenek.Es ezek a falak most kiáltani akartak…


Asmareth lélegzete szinte érződött.Mellkasa gyorsan és ritmusosan pihegett, miközben a fejében már forgatott valamit.Néha-néha mosolyra húzta a szája szélét.Gonosz mosoly
volt ez.Valamit forgatott a fejében…


Eközben valaki sötét dolgokra készült egy távoli, vészes helyen. Sosem látott kénes füst és furcsa fények vették körül mindig.Porosodó könyveibe
senki nem nézhetett meg, ezt a helyet csak kevesen ismerték. Kár volt nekik is…


A vékonyka ember mormogása még kísértetiesebbé tette és ez az ember most mérgelődött. És mikor mérgelődött megszállta valami furcsa…valami hátborzongato a környéket…


- Most már nem hiányzik sok!Nemsokára meglesz! Meg kell lennie!Életem célja ez az egész…Vajon képes rá?Vajon rőre kapott már a démon?Nem tévedhettem! Mindent pontosan kiszámoltam!Senki nem fogja megsejteni…senki a világon. A b
osszú édes…mindennél édesebb.De még sok a dolog, amíg az a harcos megérkezik!Kobalt!Azonnal gyere ide!


Kobalt alacsony volt es púpos.Hasonlított egy manóra.De Kobalt egész teste tele volt tumorral es kiütésekkel.Rongyait sosem cserélte mióta életre hívta gazdája.Vékony h
angja mindig gyorsan cincogott, kivéve, mikor Morthon ideges volt.Ilyenkor legtöbbször dadogott es remegett.Nem csoda,hisz Kobalt kicsi volt,Morthon pedig nagy es hatalmas.Szolgalelke csak pillanat volt csupán, lénye pedig M
orthon egy gondolata.Mégis…mintha egyénisége átcsapott volna ezeken a gátakon…Kobaltot a szolgák szerették.És ezt a szót nem ismerhette volna a kis emberke.Senkiföldjen,Vasten v&aacut
e;rában nem ismertek az érzéseket.


Aki ismerte az már régen valamelyik szögtoronyban ül és nem lép ki az idők végezetéig…Vastennek is csak a térképek nevezték a várat, mindenki csak úgy hívta:Sötétszög.Sötétszög toronyszobáinak lakói pedig úgy hívták:Kapu. Kapu,
mely elzárta őket az élettől.És Sötétszög kristályfolyosóin most apró lábak szaladtak, vágtattak lefelé.Morthon szólitotta Kobaltot.


-Igenis,gazdám!Tessek,gazdám!Te szóltal az előbb?Vagy csak a kicsi Kobalt füle csengett,hm?Szólj,s ha így van, rögtön megyek vissza, hisz a munka,amit adtál,még tart a kertben!Ha pedig nem, mondd hát…mondd, s a kicsi Kobalt m&aa
cute;r teszi is!


És a kicsi Kobalt kedvesen mosolygott egy kis dicséretet várva, de Morthon mindig is utálta Kobalt állando csacsogását, amivel kedveskedni akart.Szerinte.Kobalt másik oka az volt, hogy fé
lt. Ezen nincs mit csodálkozni.Ko balt szolgalelke mindig figyelt…


-Csend!Elég volt…hova tetted a könyvet? Tudod, hogy kell a szertartáshoz!


Add ide azonnal!


-Ho..hozooomm mááár!Hozo..itt van!Iide is tettük és már itt is vaan.A kicsi Kobalt nem dug el semmit Morthon gazda elől,nem.Ilyeet a kicsi Kobalt nem csinál!


Félve felnézett.Morthon arcát figyelte.Vajon most mire gondol?De Morthon vonásai nem változtak, olyanok maradtak, mint az ezer éves szikla.Örök es kifürkészhetetlen.Lapozott a k&o
uml;nyvben es gondolkozott.


-Hm.Már nem sok hiányzik…A port!


-Igen,gazdám!Már hozom is!És a lány?Megvan?Nemsokára megkaparintod, amit szeretnél, igaz, Morthon gazda?Vagy még nem jön az a harcos?De Te akkor is megkaparintod, ugye?Azt hiszem, nem is sok&aacut
e;ra vegzünk majd ezzel es akkor


-Csend!Hallod ezt?Mi ez?


-Ééén nem tudom!De a kis Kobalt megy és máris kideríti!Szalad!


 


 


-Hivattal?


A mosoly az arcan gogos volt es folenyes.De hogy mitol…


-Igen,kislanyom!Valamit szeretnenk neked mondani apaddal!


-Ah!A papa is itt lesz?Remek!Epp most akartam beszelni az apammal!Most aztan…Szia papa!


A ház ura.Negten konzul sose értette,miért retteg a lányától és miért cseng olyan fagyosan a koszonese.Minden szava fagyos volt es huvos elokeloseg.


-Aaa!Sziasztok!Jo reggelt a holgyeknek!Kicsim?


-Mit akarunk mondani neki,Negten?Mondd inkabb Te!


-Krathinaval mi mar megbeszeltuk,azt,hogy…


-Krathinaval?Igeen?Krathina,tulajdonkeppen…


-Varj,lanyom!Te jovo heten elutazol!Megpedig Sorgod varosa mellett a kek hegyek koze!Tudod anyad meg en…


-Nem az any…


-Eleg!Sosem szuletett gyermekunk, tudom!Es csak aznap lett a felesegem, mikor megszulettel.Edesanyad meghalt!De lanya helyett nevelt.Ebben biztos vagyok, leanyom!A sors hozta aznap a kastelyba, mikor Te szulettel es szegeny edesanyad meghalt.Igy kell
ett lennie.Igaz,Kedvesem?


A puhan csengo kerdesre csak Krathina volt kepes eroltetett valaszt adni, ez biztos.


-Persze,dragam…


-A Sorgod papok tudjak am, hogy mit csinalnak!Csakis szep dolgokat tanulhatsz majd toluk!Az am!…


A lany duheben orditani szeretett volna es akkor…


Elajult.Falfeher lett az arcocskaja.Gyonyoru cseresznyeszinu szaja felig nyitva…Ugy tunt,nem kel mar fel.Olyan volt, mint az orokkevalosag. Valahogy… Mikor a lanya nem volt ebren, mint peldaul ebben a pillanatban, Negten konzulnak olyan erzese vo
lt, mintha egy tunder fekudne elotte.A megtestesult szelidseg es artatlansag…Gyermekkoraban egyszer nagyon beteg lett.Egesz nap aludt vagy vergodott az agyon.Akkor az egyszer…Almaban kiment es enni adott a madaraknak!


Attol tartottak, talan a parductol lehet…Nem regen kerult oda.Aztan senki nem tudta megmondani,mitol is volt ez a betegseg, de elmult.Mikor felo volt, hogy lanya meghal, Negten konzul rettegett.Halalosan imadta ezt a szornyeteget.Meg o maga sem ert
ette.Es ez a szornyeteg most egy szerencsetlen kislany volt, aki ott fekudt.Meses volt.Csodaszep!Apja csak nezte…Az orvos, akiert Krathina szaladt,hamar megerkezett.Gyermekkora ota o gyogyitotta.Titokzatos gyogyito volt o.Akkor erkezett a kastelyba, mik
or a leany olyan beteg lett.Messzirol jott,nem tudtak, honnan.De meggyogyitotta.Sajat szobat kapott odalenn, a pinceben, de ez sem zavarta.Jott es mindenkit kikuldott.Neha Krathina is rosszul lett, ilyenkor bevitte a szobajaba.Mire kijott mindig ude volt
es nem is emlekezett a rosszulletre.Csodalatos hatalma volt, senki nem tudta, honnan szerezte.Es ez a nagyon furcsa ember a maga hallgatagsagaval levitte a lanyt a pincebe.Megint…


 


 


Rettentoen gyors es aprocska labak kapkodtak e kristalylepcsokon lefele, ahogy csak birtak.Kobalt alig kapott levegot…


-Hahh,ah,a lany…Nezd,Morthon!Nehhzd…meg!Huhh…


Lerogyott az elso szekre.Szerencsere Morthon pontosan ertette, hogy mit akar mondani, maskulonben nem lennek a helyeben…Mar varta ezt a jelet.Epp ezt varta egesz nap…Felemelte a kristalyt es kozepre rakta.Valamit morgott es…


A koroltar kozepen homalyos kapu nyilt.Illuzio…Rajta keresztul lathatta az oreg magus az aldozatat.Urat es parancsolojat…Elmeje nem titok tobbe, megint,ujra,orokke…Bar egyaltalan nem valoszinu, hogy amit most akar latni, annak egy cseppet is or
ulni fog!…


 


War unta magat.A leany tul jart az eszen?Ennyit er az a tizen egynehany ev, a sok gyakorlat,a tapasztalat?Hat nem o a legjobb?A leanynak a kertben kellene setalnia…Mi tortenhetett?Nem.O nem idegesitheti magat…Nyugodtnak kell maradnia!Kulonben…A
legjobb ha most azonnal elmegy a megbizojahoz.Az elhatarozas egy harcosnal soha nem jar egyedul…Egy eros kar mozdult.Aztan az egesz test…teljesen kiszamolva!Mindig, mint egy izmos ragadozo teste.Megcsillant rajta az izzadtsag.Nem csoda…itt figyel m
ar orak ota.Es ez a test most elindult `jot tenni` azzal, akit szeretett…akit szerettet es gyulolt halalosan gyermekkora ota.Aki meg akarta oletni es aki kozben veszelyesen gyonyoru lett.A kislany, aki tulajdonkeppen szerette a viragokat es aki neha nag
yon kedves volt.De foleg okos.Es mikor vele volt, akkor ra se lehetett ismerni…vagy talan ezek mind csak az ido szepitesei es tenyleg a vesztebe rohan?Talan…de o nem tudta elhinni hogy hiaba elt sosem…Ha pedig igazat szolnak az emberek akkor minel h
amarabb akar meghalni!Ez a no vegzetes!Es ha ez csak valami varazslat?Es ha ez…a feje!Rettentoen zug a feje…Oh,jajj!


Ez az orjito fejfajas gyermekkora ota!Azt mondjak, ez a gyonyor varazslata!


Az oreg magus szerint csak egy varazslat!De o nem tudja elhinni, hogy amire emlekszik az nem igaz…Ez a leany nem gonosz!Nem tudott gondolkozni…De muszaj!Mikor kislanykent azt mondta neki,akkor is huen szereti, ha csunya…


Neki o a legszeb…es tenyleg gyonyoru lett!Oh,jajj!Hat sosem mulik el ez a fejfajas?Gyulolte a fejfajasat…Es gyulolte Krathinat is,ugyan sosem sejtette, miert…Krathina sok jot tett vele…megis, valahogy osztonosen…


Talan…lehet, hogy ez is a lany varazslata volt…Na de gyermekkent?!Hat o ezt nem veszi be!Es lehet, hogy ez lesz a vegzete…?Meglehet…


 


 


A magus mordult egyet es szikar teste megfordult.Aztan odamordult Kobaltnak.


-Hm?Hrr!Nezd meg, ki az!…De szedd a labad!


-Marr megyek is,gazdam!Mar itt sem vagyok!Mar itt sincs a kis Kobalt!Megyeeek!


Es a kicsi labak ugy pattogtak a kristalylepcsokon,hogy csak ugy visszhangzott az egesz folfolyoso…Sotetszog vendeget fogadott.Kis zomok teste ugy porzott fel a sotet folyosokon, vegig a hatso termeken, fel az alagutbol, mintha az eleteert szaladna
…volt benne valami.Ketseg kivul volt!


Az idegen a cseledekkel veszekedett.


-Allj el mar innen!Ismeros vagyok!Beengedhetsz hozza!Hallod?Ah!Ott is az a kis ember!Hogy is hivjak?…Kobalt!


-Engedd el,Nathisha!Engedd el!Erte jott a kicsi Kobalt!O mehet!O ismeros!


Bizony!Latod,Nathisha!Latod…Es o most szepen velem jon!Huhh!De sokat is futott a kicsi Kobalt!Gyere!Gyere szepen, harcos!Gyere te csak velem!Igy ni!


Vegigtekeregtek a hosszu, csillogo folyosokon le,egeszen le, at a titkos kapukon…lehetetlen volt megjegyezni oket!A szakadekfoknal vegig a lefele lepcsokon.Egeszen a magus szine ele!


-Ah!Udvozlom, harcos!Halljam!Mit intezett nekunk a mi kis harcosunk!Mondd!


Ez az az ember akinek kialtasatol zengett egy fertalj oraja az egesz Vasten vara?


Ez a kedves es szigoru magus?Kobalt megborzongott: o tudja…o a gazda!…


-Udv!


Melyen meghajolt a kiprobalt harcos.Tisztelte a magust minden porcikajaval egyutt, hatalmanak bizonyiteka rengeteg volt.Egy harcos mindig tisztelje a magiat!


-Nem sok ujat sikerult megtudnom,sajnos.De mar minden lenyegeset ugyis tudok,uram.


Remelem sikerul megtudnunk az igazat es kiuznunk azt a… -ooo…persze,persze…nagyon remelem en is!


-Tudja, mikor megerkeztem ebbe a varosba sokaig bolyongtam,kerdezoskodtem a Klasten rezidencia felol.Aztan megtalalt a maga kovete, hogy legyunk egymas segitsegere…Ez sokat jelentett!Az on hatalma oriasi!Mar csak azert is, mert megtalalt!Nem hiszem
, hogy egyedul sikerulne nekem…En pedig az igazsagot keresem.Az a var es a holgy…Eletem celja!Az eredet es a vegzet,uram!


-En viszont nem tul jo hireket kaptam, hamar kell cselekednunk,harcos!


-Jajj,uram!Most jut eszembe!En is kihallgattam egy ketes ertelmu beszelgetest… Veletlenul…


Aranyos…mindig kedves, mikor egy harcos, ha csak egy pillanatra is, ugy suti le a szemet, mint a kislany, aki rosszat csinalt.Latszott rajta, hogy uri nevelest kapott es hogy uriholgyek kozott nevelkedett…ha csak egy pillanatra is.


-Es azt hiszem…meg akarjak olni a konzult!Tenyleg cselekednunk kell!De on mar biztosan tudja is ezt…


-Hogy a…de hisz…szerencs…ooo…szerencsetlenseg!Akartam mondani!Khm..


Igeen..oo…mar regen tudom…persze!De te mit akarsz ez ellen tenni, fiam?


-Hat megakadalyozom!


-De hisz a lany…


-Az most raer, hisz az apjarol van szo!Sokat koszonhetek az apjanak,meg kell ertenie!


Meg kellett volna olnie engem!


-Khm!Fiam!A leany egy het mulva a Kek hegyek koze indul!Ennyi idonk van!


Es akkor aztan azt a gonosz lanyt pedig meg…ooo…meglatjuk, fiam!


 


Krathina kezdte magát rosszul érezni…Megint fájt a feje és ez mindig rosszat jelentett.Ez a ház tehette vele… Mielőtt idejött vidám volt, fiatal és mindenki szerette.Mostanában…nem.Inkább jóideje.Nem, nem. Méginkább pontosan mióta idejött
és betette a lábát ebbe a házba valahogy…valahogy néha úgy érezte, nem szeretik. De nem panaszkodott… Mikor aznap este éjfélkor a mesterétől megkaptaaz utasítást idevetődött nagyon aggódott érte a család.Aznap este született a kicsiés aznap
halt meg az úrnő…talán nem akartak többet veszíteni…Sokat gondolkozott azon, vajon a férje is így élte e meg…Igazából…lelke mélyén csodálkozott magán. Azt mesélik, aznap dobálta magát, habzott a szája.Brrr! Talán ez is csak a mester egyik fo
gása volt.


Hát igen.Krathina úri lány volt feltűnő intelligenciával és érdeklődéssel a sötétség iránt. Kedvenc példaképe egy sötét alak lett, tanítója a mester…hogy ki is volt a mester? Senki nem tudta…Aztán Krathina eltűnt a szülei el&
#337;l.Először csak furcsa szokásai lettek, később pedig éjfél után járt haza. Vajon minek kellene történnie, hogy megértse saját magát? Ez a kis elme hivatott lett volna megismerni és meg is érteni a világ dolgait és most…arra sem képes, hogy
saját dolgairól reálisan gondolkoz zon…néha nem értette, mi folyik körülötte. Mi történik vele…Felnőtt és lassan öregedő nőként kezdett rájönni, hogy a férfit, aki a férje, ura és parancsolója nem ő választotta saját magána
k.Kezdte megérteni, hogy nem szereti és soha nem is szerette! És mikor erről kezdett gondolkozni mindig megfájdult a feje…Még jó, hogy itt van ez a doktor! Vagy nem jó?Nem gyanús ez az em… jééézusom!Úgy hasított a tudatába a felismerés, h
ogy most megrágalmazta már azt az embert is, aki éveken át segítette őt az őrj ítő fejfájásainak elfelejtésében… Megrázta magát. Úgy döntött, emelt fővel sétál végig a kastély folyosóin és gyorsan fog menni. Valami rossz érzés
e volt egész nap.Talán a telihold hívja újra? Hát nem felejtkezik el már sohasem arról a gyerekről, aki bután bízott benne?Jajj! Valami a fejébe hasított és elájult.Megint…Nem fog hát eml&eacu
te;kezni semmire!


 


Negten konzul a szobájában ült és törte a fejét. Felesége mindig is furcsa nő volt, leánya különleges gyermek. De miért? Eddig a napig nem is foglalkozott az álmaival de múlt éjszaka valami furcsát álmodott. Múlt éjszaka előjött neki gyerm
ekkori összes rossz cselekedete.Mikor megjelent ijedt volt és rettegett. Mindig rossz gyermek volt, igaz… A szobában félhomály majd szürkület lett.Megborzongott.


errefelé mindig olyan furcsa dolgok történnek. Hát erre van ítéltetve az ember? Hogy ne értsen semmit? Elgondolkozott ismét…a munkájára kellett figyelnie.


Nemsokára sikerül élete nagy műve!Nemsokára összefoghat a környék nagy uralkodóival a gonoszság ellen!Megszervezi a találkozót!Igen!Már csak a szomszéd vár titokzatos uralkodóját kellene m
eghívni.Istenem!Hiszen nem is ismeri azt azembert!Soha senki nem látta!Dehát nem lehet olyan nehéz!Talán fél az az ember?


Nem…most nem tudott a munkáról gondolkozni.Egyre csak lányán járt az esze és az álmain…Édesapja nagy hatalmú ember volt…de gonosz és kegyetlen.Hmm…


„Emlékszem…egyszer összetörtem a medálját…`


visszhangzottak a gondolatok…`most olyan távolról csengenek….`-gondolta.


Vajon miért kellett annyira imádnia azt a … Oh, jajj!


„-Fiam!Fiam!Nézz rám!Fiam!`


Felkapta a fejét.Már kezdte unni a sok…a rengeteg érthetetlen, természetfeletti dolgot. Az istenek játéka?Próbatétel?Oh, mit vétettem ellenük?


Körülnézett…Nem volt senki a szobában. Erre számított. Sóhajtott. Olyan bánatos volt, mint gyermekként, amikor megtette azt a szörnyűséget…brrr!


„-Fiam!Hogy tehetted!Fiam!Nézz magad elé!`


Megdermedt.Az asztalon lévő szobrocska…a képek a falon!A családi portrék… Megremegett a szobája!A képek le akartak esni a falról!


„-Igeen,fiam`


Suttogott!Ez a hang suttogott és mégis mindent betöltött!A szobát…a fejét…és a szivét is!Visszhang a szobában!Milyen rettentően furcsa dolog.Még egy…


„-Fiamm!Megölted!Hát megölted!Tudd meg, mit tettél!Eljött a napja!`


Tágra nyílt szemekkel nézett maga elé…hiheti? Ez mágia? Attól mindig is tartott… Ez már hihetetlen…ez a ház… vajon mi ez a…rettegett.


„-Ne nézz így!Félsz a mágiától, igaz? Ebben a világban pedig nincs más hatalom! A Te mágusod…jó ember. Nekem tetszik.Halgass ide, fiam!`


Negten konzul halott sápadt volt.


„-Tudd meg!…Megölted a saját féltestvéred!A véred volt, fiam! El akarod felejteni?


Igen? Tudom, fiam…de tudnod kellett!Tudnod kellett!…`


Megdermedt és csak ült némán. Hát jól sejtette? A kis tanonc, a kicsi mágus… Apja törvénytelen gyermeke volt. És megölte…dehát az készült meg…nincs ments&
eacute;g!


Kétségbe esett. Ez a sorozatos rettenet! Ez a rengeteg különös dolog…Talán még a vér is megfagyott benne és… Az ablakon besütött a telihold!


 


 


Mindezidő alatt senki nem foglalkozott a kicsi Asmareth-el. Talán meg is feledkeztek róla. Nem úgy a gyógyító, aki felkeltette az ágyról és kikísérte.


„-Kisasszony!`


Kitárta az ajtót de a lány még visszaszólt:


„-Mikor…emlékezhetek ismét?`


Teljesen kókadt volt. Álmos, mint aki ezer év után ébred…


„- Ne aggódjon, Kisasszony!`- hajolt meg mélyen.


Furcsa!Néha olyan ez az ember, mint egy hal…hahh!


Felkacagott. A gondolatai olyannyira mókásak voltak, hogy hangosan kacagott, pedihg nem volt szokása…


Miér t pont hal? Hahh….Mosolyogva vonult végig a kastély hűvös folyosóin, a hallon, a kerten és a …


A kert!


Itt sétáltam…a gondolat nem sejtetett jót!


„-Ahh!Roth!Kicsim!Gyere ide!Gyere!Jó fiú!Igen!`


Dadus aggódva és elérzékenyülten nézte a lányt. Most olyan gyermeki volt. Annyira kedves!És persze nem emlékezett semmire…


„-Dadus!Daduskám!Merre vagy?Daduus!`


Sóhajtott!Hívja a tündér…és menni fog, pedig..hahh!Ki tudja, mikor lesz démoni!Brr…


„-Megyek már, kislányom, megyek!Jön a jó öreg dadus!`


A dadus öregedett, de mosolya a régi volt. Mindig, mikor büszke volt a neveltjeire vagy mikor az emlékei közt rábukkant arra a csodálatos, tündéri kicsi lányra, akit valahol, valamikor, de
réges régen elveszített ez a család. Dadus az apát okolta… talán nem fogl alkozott eleget ezzel a gyermekkel.Oh, de hisz ez az ő dolga volt… Brrr!


„Már megint mit csinál ez a gyermek?De hisz miket beszélek…ez már nem is gyermek… kész nő! Méginkább !


-Asmareth!Asmareth!Kicsi lányom!Asmareth! Ne viselkedj így! Ebben a ruhába n! Ejjnye! Állj fel! Az a rusnya dög…kiveri a fejedből még az én jómodorú nevelésemet is! Jajj, minek is nekünk egy párdúc!Oh, istenkém…”<
/P>

-Jajj, Dadus, daduskám! Ne mérgelődj már! Nem haragudhatsz Rothra, hiszen annyira szeret Téged! Igaz, Roth?`


A pá rdúc természetesen egy tapodtat sem mozdult, mivel senki mást nem tűrt meg maga mellett, csak Asmareth- et. De Asmareth most nem sok mindenre emlékezett… Valahogy nem is volt ez sürgős nála…ha visszatérnek az emlékei
megint mindenkivel undok lesz…mos t még hatnak rá a gyógyfüvek. Dadus néha azt kívánta, bár minden reggel adna neki az a jóképű csodadoktor… de csak annyit mondott rá, hogy az veszélyes. Milyen titokzatos is az az ember!


-Gyere, leányom! Látogasd meg édesapádat…nagyon nyugtalan volt miattatok!


-Miattunk,dehi….


-Oh!Nézd csak!Itt egy medalion!Milyen gyönyörű! Tiéd ez, leányom?


-Nem, daduska…De annyira ismerős…mintha láttam volna már valahol!


-Akkor ezt most szépen elrakjuk és majd megmutatjuk édesapádnak!Indulás!


 


Negten konzul csa k nézett maga elé és nagyon megrettent a kilincstől…


-Mi?Ah!Ki?Jajj,Dadus!Hát…nem tudsz te izé…kopogtatni?Mi a baj?


-Semmi…itt a lánya!


.Ah! Kicsim!Szia!Haragszol a jó öreg apádra?


-Én? Miért haragudnék és terád?


A dadus menteni akarta a helyzetet…és persze kiélvezni az emlékezetkiesést.


Szája mellé tette a tenyerét és odasógta a konzulnak:


-A gyógyfüvek, Uram…


-Ah!Semmi, semmi, gyermekem!Jól érzed magad?Jól vagy?


-Persze, papa!Minden jó! Csak a kertben talá…


-Igen, a kertben találkoztunk!Ugye, kicsim?


Asmareth értetlenül nézett a dadusra. Tágra nyitott szemeivel olyan ártatlan volt, mint a könnyed erdei tündék…mint egy látomás, egy rég letűnt álom, amely perceken belül szertefoszlik…


-Aaahh!!Dadus!Te kétszínű szörnyeteg!Apám azonnal szól...Apám!Te pedig engem egy…engem egy…


Elájult.Végül is várható volt…


-Gyorsan, dadus!Vizet!


Egy pohár víz csodákat tesz néha…


-Ah!Mi történt?…Ne nyúlj hozzám, szerencsétlen!Ezt még megbánjátok!


Mint egy forgószél, mint maga a Gurrun hurrikán, úgy vágta ba az ajtót maga mögött.Negten konzul szobájának képei megremegtek a falon.Csend lett.


-Uram, ha bármiben segith…


-Persze, dadus, köszönöm, de most inkább….hagyjon magamra!


Dadus fimonak betette maga mögött az ajtót Negten pedig lerogyott az asztala mögötti székre.


„Uram!Istenek az égben! Hát mit vétettem? Oh jajj…mit is beszélek! Hiszen én sem vagyok jobb, mint ez a csodálatos szörnyeteg!Ifjúként a legszörnyűbb bűnök egyikét mondhattam magaménak…oh,istenek az égben!Segítsetek rajtam!Ez a há T>z valahogy egyre nyomasztóbb!`


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.