LFG.HU

Szaky
novellaCimkek

Másodpercek
Irta: Szaky

Tik, tak. Tik, tak. Másodercek. Mindig csak jönnek, jönnek, aztán
huss… Vajon hol vannak, mielőtt ideérnek? Mennyi lehet belőlük? Én
számolom őket. Mióta is? Köd lepi be az emléleimet. Én vagyok az a
köd.
Most megpróbálom felidézni a kezdetet. Az orvosok azt mondják, az
segít. Tik-tak. Mindig azt mondják. Sima szavúak. Csak beszélnek.
Sokat. Néha négy-ötezer másodpercet. Nekik nem fontos az idő. Tik.
Csak beszélnek. Tak.
Mikor is kezdődött? Talán eonokkal ezelőt valaki megpöccintett egy
atomot, és minden elrendeltetett. Számomra ez akkor kezdődött, mikor
megismertem Jeny-t
Zsaru voltam. A város szennyét takarítottam.Nem kaptam el drogbárókat
vagy sorozatgyilkosokat. Autótolvajok, betörők, néha egy-egy
drogdiller, ez volt öt éves pályafutásom mérlege. Ennek ellenére
szeretem csinálni ezt a melót. Néha kapok egz üdvözlőlapot valakitől,
akinek én adtam visza a kocsiját, ekszerét, gyermekét… De ezek a
ritkábbak.
Jeny-t egy bárban ismertem meg. Azt hiszem csak egy csomag cigiért,
vagy valami hasonlóért ugorhatott be. Nem volt egy bombázó. Egyszerűen
volt egy kisugárzása. A szeme… Állandóan mosolygott. Kedvesség áradt
belőle. A haja… Számomra ő volt a tökéletesség.
Soha nem voltam egy kaszanova. Persze volt néhány barátnőm,
hosszabb-rövidebb időre. Azomban ilyet soha nem éreztem. Még soha,
egyetlen lánynak sem vettem virágot az első randira. Meg kell
jegyeznem a többire se. Az a nap, mikor az enyém lett, maga volt a
boldogság. Próbálgattuk az ember által elviselhető gyönyör határait.Az
esküvőnk nagyjábol egy héttel a megismerkedésünk után volt.
Ekkoriban kezdtem el jobban vigyázni magamra. Egyszerűbb ügyeket
vállaltam. Ez meg is látszott a fizetésemen, de nem érdekelt. Ami volt
abból ketten is nagyszerűen megéltünk. És arra is elég volt, hogy
hármukat is eltartsam. Mert úgy nézett ki, hamarosan erre is szükség
lesz. Ekkor kaptam AZT az ügyet.
Tik-tak. Tik-Tak. Tik. Pedig egyszerűnek nézett ki. Néhany fugura
idönként úgy döntött, hogy nekik most penz kell, és ezt bolti
betörésekkel próbálták kielégíteni. Az esetek majd háromnegzedében nem
lehet az ilyen ügyeket megoldani.
Érdekes. Az asztalon levő órán csak háromszáznegyvenhárom másodperc
telt el, mialatt a faliórán háromszáznegyvennégy. vajon ott lassabban
telik az idő? Ha odamegyek mi lesz velem? Tovább fogok élni. Vagy pont
fordítva? Ez sokkal érdekesebb, probléma, minthogy régen elveszet
másodperceket hajkurásszak. Hiszen azok már nincsenek. Az a valaki,
aki egy percel ezelőtt voltam, már nemlétezik. Felszívódott, örökre.
Csak én vagyok. De már nem sokáig. Hamarosan eltünök, hogy átadjam a
helyem egy valaki teljesen másnak.
De ezek a gyógyszerek, amiket az orvosok diktálnak belém, állandóan
keresik a rég elveszett időt. És ha megtalálják, hangosan üvöltik a
halántékom mögött.Már megint kezdik. Hagyjátok abba!
Nem tudtam megunni Jeny-t. Mindig izgató és gyönyörű maradt. Noha ezt
soha nem vallanám be, dae nagyon jó érzés volt, hogy tudtam:
szeretnek. Órákat tudtam eltölteni azzal, hogy néztem ahogy alszik.
Csak azért, hogy mikor felébred és rámnéz, lássam az arcán azt a
jellegzetes mosolyt. Néha meglátogatta vidéken élő anyját, és én egész
éjjel rá gondoltam. Mikor megjött, mindig hozott nekem valami kis
meglepetést. Szerettem őt, ahogy egy férfi szerethet egy nőt. És ez
csak fokozódott, mikor bejelentette, gyermeket vár.
Vajon a gyermekünkakkor már létezett? Hiszen egy magzat nem önálló
lény, csak anja része. Igen. Szerintem él. A fogantatástól kezdve. De
előtte hol van a lelke? Talán -tik-tak- vár valahol, parkolópályán.
Talán éppen ott, ahol a másodpercek is tanyáznak. Amikor úgy gndolják,
hogy eljött az idő, – mert az egyre csak jön- huss, eljünnek ide,
belebujnak az én áldott jó Jeny-mbe, és várják, hogy megszülessenek.
Aztán an, hogy néha tévednek.
Kár, hogy erről nem beszélhetek szinte senkivel. Az ápolók állandóan
csak `hát perszé`-znek. Némelyik doki ugyan meghalgat, de ennyi erővel
a falnak is beszélhetnék. Az eset után kivágtak a rendörségtől, így
sok időm lett. Tik. Tak. Tik. És mindig ilyenek jutnak az eszembe.
Tik. És ezeket el kell mondanom valakinek. Aztán elhoztak ide. Tak.
Már vagy egymillió másodperce.
Sajnos nem emlékszem, hogy az ÜGY mikor kezdett fontossá válni. Azt
tudom, hogy akkor már Jeny terhes volt. Valamiért a főnőkség
ránkszált. A polgármester szorgalmazta a dolgot, nem tudom miért.
Akkoriban nagyon elszaporodtak a betörések. Nagy volt a nyomás.
Bércsökkentéssel, lefokozással fenyegetőztek. Úgyhogy kénytelen voltam
előrángatni a kapcsolataimat. Délelőtt a várost jártam információra
vadászva, az estét Jeny-vel töltöttem. Nem sok idő telt el, -tiktak-
mikorra sikerült egy fülest szereznem. Kaqptam egy időt és egy címet,
ahol a legközelebbi betörés lesz.
Aznap éjjel Jeny az anyjánál volt.Nem szóltam neki, nem akartam, hogy
feleslegesen izguljon. Mert én izgulta,m kettőnk helyett is. De
megigértem magamnak, nem hagyom, hogy valami hülyeség miatt lelőjenek.
Nem hagyom Jeny-t egyedül. Mert ez volt amitől féltem. Nem a halál.
Emlékszem a bolt. valami kis vegyeskereskedés volt. Társammal egy
kocsiban vártunk. Kegzetlenül hideg volt. Mind a ketten forró kávékkal
tartottuk magunkban a lelket. A kocsit nem lehetett járatni, úgyhogy a
lehelletünk is meglátszott. Mindenünk elgémberedett, mire megérkeztek.
Ketten voltak. Mindketten fekete cuccban. Rutinosan törték fel a
bejáratot. Néhany másodperc -tik-tak- múlva már bent voltak. Mi ketten
megközelítettök az ajtót A boltnak nem volt hátsó bejárata, csapdába
estek. A társam szabájosan bekiáltott: -Rendörség! Adják meg magukat!-
A következő pillanatban egy sötét árny leverte a lábáról.
Ekkor értem oda én. A társam üldözni kezdte az egyiket, azt, amelyik
nekiugrott. A másik még bent volt. A sötétben nem láttam mást, csak
árnyékokat. A másik kezében villant valami. Habozás nélkül lőttem.
Az árnyék felkiáltott, majd összeesett. Hirtelen nagy csönd szakadt
rám. Az adrenalin zúgása lassan alábhagyott a fülemben. Próbáltam
felidézni ay ilyenkor szokásos teendőket. Óvatosan kezdtem
megközelíteni a testet. Közben a csend annyira áthatott, hogy
meghallottam egy apró zajt. Egy csepnyi neszt.
Tik, tak. Tik, tak. egymás után, szépen sorban. A maga egyszerű
kérlelhetetlenbségével. Minden harmadik ütésre léptem egyet. Még
mindig alig láttam valamit, úgyhogy felgyujtottam a lámpám. Az
imbolygó fénysugár hamarosan megalálta a nesz forrását. Egy kis
asztali állóóra volt a földön, ahova a rabló kezéből gurult. Ezt
láttam meg, erre lőttem. Szegény ördög, még mindig élne, ha nem akarja
mindenáron megmenteni az t a kütyüt- gondoltam.
Szomorúan vettem fel az órát. Volt abban valami kicsit morbid, hogy ez
a kis szerkezet gyilkossá vált. Aztán megfordítottam a hullát.
Tik, tak, tik,taktiktaktiktiktiktik… az idő öl, én egy eszköz
voltam. Nem én húztam meg a ravaszt, nem az én pisztolyomból repült ki
a golyó, nem miattam ált meg egy szív, halt el egy lélegzet, hunyt ki
egy lélek. Egy másodperc tiktakkolt át a semmi szivárvány ürességén,
és ez a gonosz másodperc, ami azóta már eltünt, meghalt, és talán a
pokolra került, az volt az ami, vagy aki ott megölt egy embert.
Pontosan kettőt, ha beleszámítjuk a fiamat.
A fiamat, a halott édesanyja hasában.
Tik, tak. tik, tak. Tiktak. Másodpercek. mindig csak jönnek aztán…
Ó, istenem!
Másodpercek…

http://ludens.elte.hu/~szaky/


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.