LFG.HU

Brutalis
novellaCimkek

Konnycsepp

-Elkestunk.
-Mondd csak, fiam, jobban orvendenel, ha fertalyoraval hamara`bb erunk
ide? Mondd csak, mit tehettunk volna?
Ket ferfi all a hatszog alapu terem bejaratanal. Egyikuk szinte gyerek
meg, latnivalo, hogy sirassal kuzd osszeszoritott foggal. A masik egy
meglett ferfi, negyvenes evei kozepen, arcat szakall keretezi, a
rettento latvany ellenere egykedvunek latszik. Egykedvunek _latszik_.
Tekintete vegigjarja az ember-hekatomba minden reszletet.
-Ujabb ongyilkos szekta – mondja most. Alig-alig remegnek az ujjai,
ahogy ratomkod a pipajara. Nehany szal dohany hullik a vermocskos
padlora. Reszketo langocska gyul az ujjak kozott, megerintik a pipat,
a dohany fustologve langra kap. A pipa fustje elszall a lepcso iranyaba,
fenykeveket vetnek benne a faklyak. Mindenutt ver. Bolondok haltak itt
szornyu halalt.
-Es o? O is ongyilkos lett? – mutat az ifju az egyik aldozatra. Leany
volt, tizenketto, talan tizenharom eves lehetett, sirasra gorbulo
szajjal meredt a mennyezet iranyaba. Kis kezeben veres, gorbe tor.
-Igen – feleli az idosebbik. Gondolatai meghatarozott utakat jarnak.
Nem erezni, nem erezni, maradj hideg es erzeketlen, legyel oly koszivu,
mint a kraniak, ne gondolj bele, hogy mi lehetett volna, nem szamit mar,
nem szamit, nem szamit!- Ez egesz nyilvanvalo. Nezd csak a vagast. Meg
csak nem is remegett meg a keze.
-Es… es ki… MI tette ezt? – konyorgo felhanggal kerdez most az ifju.
Nem neki valo a latvany, jobb lenne talan felmennunk a szabad levegore,
gondolja tarsa – most legalabb nyolcvan evesnek erzi magat, iszonyu
teher kenyszeriti lefele a vallait -,de ugyis vissza kell jonni, hogy
elhantoljuk oket, legalabb essunk tul ezen.
-Mit szeretnel hallani? Hogy egy demon, egy tulvilagi, emberfeletti es
embertelen teremtmeny tette ezt veluk? Hogy megszallta oket valami a
karpiton tulrol? Hogy egy varazslo tette ezt veluk? Hogy kenyszeritettek
oket…? Hiszen te is tudod, mi tortent itt. EMBEREK tettek ezt, onmagukkal.
Szabad akaratukbol. Nincsen ra mentseguk… nincsen ra mentsegunk.
Kialszik a parazs a pipaban. Mindketten az utolso fustfoszlanyt nezik,
ahogy kivitorlazik egy legaram hatan az aldott, szabad eg fele. Egyszerre
sohajtanak melyet mindketten, aztan a fiatalabbik elloki magat a faltol,
amelyhez eddig tamaszkodott, es gornyedten, oregesen elindulnak fel a
lepcson, a lovakhoz, az asokert.
-Tobbet nem tehetunk – mondja az ifju, es maga sem erti, miert nem
nyugtatja ot meg a gondolat, es mi az a nedvesseg, amely lassan lefele
indul az arcan, majd az allarol a padlora csoppen.
-Ezek vagyunk mi most: egy konnycsepp a vertengerben, inkvizitor uram.
_________________________________________________________________________
Remelem, nem lesz lincshangulat. En ilyennek kepzelem.

Udvozlettel:
Brutalis


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.