LFG.HU

CoC
novellaCimkek

A novella a következö cimröl lett másolva:

http://ludens.elte.hu/~coc/wte.html
, az iró engedélyével…

A garouk legendái

Werewolf novella

A megszentelt utak

Megint érte jött a farkas. Brian tudta, hogy ezúttal

nem fog tudni elmenekülni. A házában volt. A szobájába

tartott. Brian lefutott a lépcsőn, a pizsomája elszakadt

az ajtóban. Vér borította a kezét, de nem tudta

miért.

Kirohant – át az előkerten, át a kapun, az erdőbe.

Megállás nélkül futott, légzése

gőzpamacsokat bocsátott az éjszakai levegőbe.

A szél hidegen fújt. Az erdő fenyegető volt,

minden tövises és sötét. Hóval borított

gyökerek tépték a lábát, tüskék

szaggatták a ruháját.

A farkas utolérte. Tudta, most el fogja kapni – a többi

üldözés csak álom volt, de ez valódi. Hátrapillantott

a válla felett és hirtelen felismerte mit jelent a hab az

állat állán. Éhes volt; a fiú látta

a szemében a vágyat a húsra.

Valahol elöl a közelben egy üvöltés repesztette

szét az erdő állandóságát. A Hold

egyszerre előúszott egy felhő mögül és

láthatóvá vált, félig telten, a fiúra

derengve, a hóra hullajtva fényét. Farkasmancsok ropogtak

a havon. Mi volt az? Fehér harcol a feketével ott elöl?

Sötétség. Farkasszemek?

Brian megfordult ahogy a farkas ráugrott. Súlyos karmok

vágódtak a mellének, de nem sértették

fel a bőrt. Hanyatt esett, a levegő kiszorult belőle.A

farkas felette állt, hatalmas szája nyitva. Brian tekergette

a nyakát egyik oldalról a másikra, vadul keresve némi

segítséget.

A farkas megmarta a nyakát egyszer, gyengén, majd még

egyszer, erősebben. Agyarak tépték fel a bőrt.

Vér cseppent ki. Brian nyöszörgött.

A farkas eleresztette és mélyen a szemébe nézett.

- Eljöttél…- mondta, először méltányolva

Brian-t.


Brian felébredt. Hideg veríték mocskolta be az

ősi takarót, amibe becsavarták. Még mindig viselte

a pizsomaalsóját, de a véres felső eltűnt.

Egész testében megborzongott, ahogy rádöbbent

milyen hideg is van. A padlásról lenézve egy öreg

indiánt látott, amint épp görnyedve fát

rakott a tűzre. Az öreg hosszú haja szürkésfehér

volt, és bár nagyon idősnek látszott, mozgása

olyan könnyed volt, ami meghazudtolta korát. Tölgy égett

a tűzben, durrogva és ropogva, ahogy a nedveket elérték

a lángok. Valaminek igen kellemes szaga volt. A fiú szemei

végigfutottak a fatetőn, a szálfa falakon, a bográcsokban

levő ételeken, a szoba értékes üvegablakán.

Karcolások voltak a falakon, mintha valamilyen állat rajtuk

élesítette volna a karmait.

- Csináltam neked süteményt. Gyere le, kicsi – mondta

az öreg. Brian megrázta magát, hogy jobban felébredjen,

bukdácsolt az ágyban, majd megtalálta lábával

a masszív létrát és lemászott. Megvakarta

magát és egy bolhát talált a pizsomájában.

- Hol vagyunk? Nem… nem emlékszem… – kezdte Brian.

Az öreg egy rakás lepényt rakott az asztalra és

mellé valamit, aminek juharszörp szaga volt. Tiszta vaj olvadozott

a felső lepényeken. Brian majdnem megkóstolta.

- Egyél – mondta az öreg, az arca rezzenéstelen,

ahogy a tűzhelyen levő kannához ment, hogy kávét

töltsön magának.

Brian körülnézett a szobában. Most látta,

hogy a karcolások a falakon faragások voltak – céltudatos

sebek a fán, nem egy vadállat véletlenszerű

karmolászása. Egy magányos füstpamacs tekeredett

elő egy kis agyag csészéből, ami valamilyen kisállat

koponyája alatt lógott. A füst zsályaillatú

volt, átható és tisztító hatású

az orrára. Brian lassan leült az asztalhoz, még mindig

dörzsölve a szemét és próbálva teljesen

felébredni. A szoba furcsa volt, de furcsán családias.

Szél fújt át a kéményen, és

a tűz egy pillanatra felszikrázott. Az eltévedt szellő

átszelte a szobát, és az öreg, úgy tűnt,

meglepődött ezen. Felemelte a fejét mintha valami távoli

dologra figyelne és bólintott.

- Nos, akkor menj tovább és figyelj, ha a szagot nem tudod

elrejteni. Számítok rád.

Még egy gyors szélroham kavarta spirálba a füstölőből

felszálló füstöt. Ekkor a szellő hirtelen

elnyugodott.

Az öreg megrázta a fejét, mosolygott és leült

az asztalhoz. Az arca ünnepéjessé vált. Brian

úgy találta, bízik az öregben, és a meleg

lepény túl jól nézett ki ahhoz, hogy kihagyja.

Megragadta a villát és vett az ételből.

- Először mindig nehéz. Nem emlékszel mi történt

vagy hol is vagy. Ez jó lehet; sokminden történt veled.

Emlékszel a nevemre?

Brian tagadóan rázta a fejét és még

több vajas lepényt tömött a szájába.

Farkaséhes volt.

Az öreg nem figyelt erre.

- A nevem Utolsóként-Meghaló. Ez az a név,

amit a Nép adott nekem, amikor a te korodban voltam. Ez… kapcsolatos

azzal a jövendöléssel, amit születésemkor

mondtak, hogy élni fogok a vég eljöveteléig.

A családom hosszú életű. A gyámod leszek

egy rövid ideig.

- Gyámom? Miért? Vannak szüleim. Hol vannak?

- Nincsenek itt. Nem tudsz visszamenni hozzájuk. Átváltoztál,

Brian.

- Hogy változtam? Nem tudok visszamenni hozzájuk? Hogy

érted ezt?

- A farkas-népből való vagy, Brian. Garou vagy.

Alakváltó. Vérfarkas.

- Vérfarkas?? Te hülyülsz velem.

Az öreg megrázta egyszer a fejét, határozottan.

- Nem. Garou vagy. Mint én.

Brian lerakta a villáját.

- Őrült vagy öreg. – Felállt. – Te egy átkozott

őrült vagy. Hol vagyunk? Te elraboltál engem?

- Ülj le és fejezd be a reggelidet, Brian.

Brian az ajtóhoz futott és kitárta. Csakhogy odakinn,

az ajtó előtt a hóban egy hatalmas, fekete farkas

pihent nyugodtan. Azonnal megfordult, ahogy Brian kinyitotta az ajtót

és morogva közeledett felé, amint a fiú megtorpant.

- Ő Sosem-Pihenő-Vadász. Ő is azt szeretné,

ha leülnél, és befejeznéd a reggelidet – mondta

az öreg. Brian figyelte, ahogy a farkas elkezdett tekergőzni

és alakulni. A teste elkezdett púposodni, megnőtt;

egy óriási farkas villant fel a szeme előtt. Lassan

karjai, kezei nőttek, egy toronymagas ember-farkassá vált.

Végül zsugorodott, eltűnt a szőre, egy meglehetősen

szép nővé vált.

- Hívj csak Kate-nek – mondta mosolyogva. Fekete bőrdzsekit,

farmert, és egy különös agancs-nyakéket viselt.

A lány sietett elkapni Briant, ahogy a fiú majdnem összeesett,

és visszavezette az asztalhoz. Utolsóként-Meghaló

előszedett egy fémflaskát és az asztalra helyezte.

- Igyál – mondta. Brian nagyot kortyolt belőle. Az ital

keserű volt, de ahogy leküzdötte ezt, Brian azonnal jobban

érezte magát.

- Oké… hát… farkasember vagyok. Jó. Nagyszerű.

Gondolom ez tönkre teszi a társasági életemet.

Tudjátok, bezárkózni, ha telihold van…

Kate felnevetett.

- Dehogyis, mi legtöbbször akkor változunk, amikor

akarunk. Azonkívül ezt számomra az Újhold jelenti.

Te a Félhold jellegű srácokhoz tartozol, azt hiszem.

- Az öreg bólintott.

- Csakugyan, Vadász. Brian egy Philodox, a Szent Utak őrzője.

Ezért van itt.

- He? És ez tulajdonképpen mit jelent? – kérdezte

Brian, még egy keserű kortyot húzva a flaskából.

Grimaszolt, ahogy lenyelte, de mire leért megnyugtatta és

jobban érezte magát, mint ahogy eddig. Az öreg elvette

tőle a palackot, figyelve az arcát. Semmi felismerés

nem jelent meg rajta.

Utolsóként-Meghaló lehajtotta a fejét.

- Nem emlékszel? Mennyi éjszakát töltöttünk

el az álmaidban, mint ahogy most itt állunk, ezen a helyen,

beszélve neked a Nép Bölcsességéről.

Brian lassan megrázta a fejét.

- Nem… nem, nem tudok semmit…

- Amikor megszülettél a Hold félig telve volt az

égen. A jelleged leginkább az ősi utak őrzésére

való, a Nép szokásinak és rítusának

ismeretére. Én magam is a Nép Utjainak egyik Őrzője

vagyok. Ismerem az Ezüst Szöveget; ha tehetem, újra meg

fogom tanítani neked.

- Nagyapa, talán emlékezni fog mindenre a fiú,

ha elmondasz neki egy keveset… ki van készülve. Én

is csak kevésre emlékszem az Első Átváltozásomból.

- mondta Kate.

- Mi az az Ezüst Szöveg? Olyan, mint az aranyozott betűk,

vagy a platina táblák? – kérdezte Brian. Kíváncsiság

töltötte el.

- A Nép feljegyzései… minden garoué, az egész

világon. Itt van, láthatod, a falakba vésett jelekben.

Ez egy spirituális hely, az Ezüst Szöveg Kunyhója,

és áldott vagy, hogy itt lehetsz.

- Ah, én nem értem… úgy érzem… ahh,

mintha egy vadászkunyhóban lennék az erdőben.

Mint amit akkor használtunk, amikor szarvasra vadásztunk.

Figyeljen, mister, miért nem engedi, hogy elmenjek felhívni

az anyámat és apámat, és megmondjam nekik,

hogy oké vagyok, és utána vissza jönnék

és meghallgatnám az összes kedvenc sztoriját.

Mit mond?

Kate csúfondárosan mosolygott az öregre, aki nem

mutatott semmi reakciót a lány viselkedésére.

Egy megújult szellő legyezte meg a lángokat a főzőhely

alatti tűzben, aztán körözni kezdett Utolsóként-Meghaló

feje körül. Ő röviden figyelt a szélre és

így szólt hozzá:

- Megértettem. Köszönöm, Sussra. Elengedlek. -

Katehez fordult. – Menj és nézz körül a sáncnál.

Kevés az időnk! Menj és nézd meg, mit lehet

tenni a feltartóztatásukra.

Kate egy szó nélkül bólintott és kilépett

az ajtón, majd hangosan becsapta.

Visszafordulva a fiúhoz az öreg szigorúan, de halkan

beszélt.

- Megtanított apád valaha is, hogy figyelj az idősebbre?

Nos, én vagyok az idősebb, és meg fogsz hallgatni!

Vagy kipenderítelek a hóba és hagyom, hogy a Sárkány

reggelije legyél!

Brian rásandított.

- A micsoda? A sárkány? Az mi?

A pillanat frusztrációja keresztülszaladt az öreg

arcán, amit egy csendes sóhaj és egy nyugodt pillantás

követett.

- Ez is a történet része, de nem az egész

mese. Hadd kezdjem az elejéről, amíg eszed a reggelidet.

Látod itt ezt a jelet? Ez az első – a legősibb feljegyzés.

Ezt mondja…

Gaia elsőszülötteinek,

Én, a Főnix, egyedül vagyok, az első és

az utolsó.

Láttam Luna születését Gaiában,

Figyeltem növekedését.

Fürödtem hatalmában

És a föld repedéseiben láttam

Az Élet eljövetelét.

- Mi ez, a Teremtés Könyve? Ki írta

ezt a Szöveget?

Az öreg mosolygott.

- Nem egészen, Brian. Ez a népünk

történelme. A Szöveget sok garou vezette az évek

során – a legendák úgy mondják, maga a mitikus

Főnix írta ezeket a jeleket. Úgy tűnik, a Szöveget

a Főnix védi és figyeli. Sokan őrizték

ezt a Szöveget a Főnix után, mindegyikük hozzáadta

a saját írását, a saját ötleteit.

Mindegyik jel emlék, a Szöveg egy része. Ezekben a jelekben

szellemek vannak, szellemek, amelyek megtanítják a jelek

értelmét.

- Említetted Gaiát. Ki az? Az a

görög földistennő?

- Gaia a mi szavunk az Anyára, minden teremtményre.

Minden, amit itt látsz, az Gaia. A Föld, a Nap, a csillagok,

a világok, itt és az Umbrában – mindegyikük Gaiától

való. Minden Gaiától való, még a Szövő,

a Vad, és a Sárkány is, akit Féregnek is hívnak.

- És ők kik? Ki… mi… az a Sárkány?

- Ez a részlet elmondja neked, Brian.

A Nagyok, a Celesztinek között

Ott volt a Vad, örökkön változva Változó


A Szövő, örökkön szőve Alkotó

És a Sárkány, örökkön pusztítva

Egyensúlyozó.

Aztán a Szövő őrültté vált

És vadászott a Vadra

Begubózta a Sárkányt

Bár a Vad elszökött.

Egyensúly nélkül a Sárkány megromlott

Romlottsággá változottŰ

Teremtésre vágyakozott

És kitárta agyarait,

Hogy elpusztítsa Gaia egészét.

- Mit jelent az – a Sárkány a romlottság?

A Sárkány egy szörny vagy hasonló? – kérdezte

Brian.

- A Sárkány egy nagyon is valódi

szörny és egyúttal egy nagyon hatalmas szellem, amely

rengeteg módon testesül meg. A mérgező vegyianyagmocsarak,

a gyermekek kihasználása és molesztálása,

a botrányos politikusok: ezek mindegyike lehetne példa a

Sárkány jelenlétére és hatalmára,

jóllehet az emberi gonoszság gyakran egyenlő bármivel,

amit a Sárkány csinál. A Sárkány egy

mágikus bestia, akinek hatalmában áll másokat

megszállni és így erőt adni neki. A hatalma

óriási volt a korai időkben és a garouk rengeteg

csatát vívtak a talpnyalóival akkor is éppúgy,

mint most. A Sárkány éhes, és egész

Gaiát el akarja nyelni. – Utolsóként-Meghaló

kinézett az ablakon. – Most ott van kint. Vár.

- Mi történt utána? – firtatta

Brian. – Még mindig itt vagyunk. Miért?

- A Szöveg folytatódik. Gaia általában

válaszol minden kihívásra, a maga módján.

Nézd, itt…

A Sárkány a Föld

fölé emelkedett

Éreztem az árnyéka hidegségét

És, mint Télen, elaludtam.

Hirtelen felébredtem Luna

Ragyogó, bátyjához méltó ragyogására

az égen

- Gyere – mondta Luna. – Hozz ajándékot. Gaiának új

fiai születtek.

Elmentem oda, ahol Luna világított

Nővére teremtményeire

És majmokat láttam, akik farkasok is voltak egyszerre

És farkasokat, akik majmok is voltak egyszerre

És tudtam, hogy semmi sem mehet

Ugyanúgy, mint régen

És Luna mondta: – Ezek Gaia garoujai. Ők fogják Őt

védeni a Sárkánytól, aki éhezik rá.

Megbecsülésemet adtam nekik, mivel ők Anyánk harcosai.

- Hadd tegyem ezt rendbe. Nekünk állítólag

el kell menni mérgezett földeket tisztítani, folyókat

pucolni, és megakadályozni az amazonasi erdőírtást?

Úgy, mint a Bolygó Kapitány? Valami mitológiai

bestia miatt? Úgy értem, teljesen egyetértek a környezetvédelemmel,

de…

- A Sárkány nagyon valós.

Mindenütt ott van a befolyása, nem csak a nyilvánvaló

helyeken. Megtanultuk, hogy egy garounak először belül

kell legyőznie a Sárkányt, mielőtt reménykedhetne

abban, hogy kívül is harcolhasson vele. Te is észre

fogod venni, amikor átmész a Beavatási Rítusodon.

- Gyanítom, van erről szó

az Ezüst Szövegben.

- Ezek a karcolatok mesélnek az Első

Falkáról, és az első Beavatási Rítusról…

Farkas Nagyapa a garou-kölyköket

elvitte

Az erdőbe és otthagyta őket

Három hóra, egyedül -

Nyafogtak és harcoltak egymás között

De mikor a Sárkány követői támadtak

Egy akarattá váltak, egy Falkává,

Az Első Falkává, és megölték a Sárkány

rémes teremtményeit.

- Hát, a Beavatási Rítus

olyan cserkész-dolog, ahol kint vagy az erdőben?

- Nem, Brian. A Beavatási Rítus

egy tűzpróba. A legbelső természet és

a lélek próbája. Alatta felfedezed a belső éned.

Kölyökből, egy ifjoncból, felnőtt leszel,

teljesen elismert, mint garou. És megszerzed a garou neved.

- Mint Utolsóként-Meghaló?

Az öreg mosolygott.

- Igen.

- És megtámadott a Sárkány

a Rítusod közben?

- Ez gyakran veszélyt hordoz magában,

de ez tesz minket erőssé. Ezután köszöntnek,

mint új garou. Itt – ez az Első Falka ünneplése…

Eztán Luna átragyogva

a fákon, szólt a

Rítus- Ajándékaikért, kapják meg őket:

Ajándékokat kaptak a kölykök, az Első Falka,

Az Öt Égtáj felől

Északról jött az Átlépés Útja

Délről jött az Égető Düh Útja


Nyugatról jött az Alakváltás Útja

Keletről jött a Bölcsesség Útja

És Belülről, Gaia egy darabot

Magából a kölyköknek adott, hogy hordozzák

magukban mindig -

Gaia Útját.

- Mik ezek az utak? Mit jelentenek? – kérdezte

Brian.

- Nekünk, garouknak, sok mágikus képességünk

van, ajándékok az Öt Széltől. Az Északi

a szellemvilágba való átlépés útját

adta – így tudtam az álmaidban hozzád menni. A Déli

Dühöt adott nekünk, amely szörnyű, dühöngő

harcosokká tesz, még ha azzal is fenyeget, hogy elpusztít

belülről. Szerencsére, mint Philodox, te vagy a legjobban

kiegyensúlyozva a Dühben.

Nyugatról jött a Változás

Útja, a képesség, hogy számos formát

vehessünk fel, többek között a fél-farkas harcos-alakot,

amelyet mi Krinosznak hívunk. Északról jött a

Bölcsességünk Útja. A garouk Bölcsessége

két alapon nyugszik: az Ajándékainkon és a

rítusainkon. Az Ajándékok mágikus hatalmak;

ezek segítenek olyan dolgokat megtenni, mint eltűnni a kereső

szemek elől, vagy felismerni az Igazságot, ha halljuk. Ezek

Gaia titkai, amelyet a hasonlóan gondolkodók között

osztott szét. A Rítusok a mi különleges imáink

Gaiához, bár szociális jelentősége is

nagy. Ezek a mindannyiunkban meglevő szentségre utaló

útjaink. Végül Belülről kaptunk valamit magából

Gaiából, amit mi egyszerűen Gnózisnak hívunk.

- Az a Hold-izé honnan jön? – kérdezte

Brian.

- Ah. Az Égiszek. Ez a vers beszél

róla…

És Luna mondta – Tudjátok

hát, hogy ők

Az én gyermekeim is.

Luna gyönyörű bundát adott nekik,

Mindegyik Luna egy arcát mintázta

Hatalmas Luna, vad szívű Luna

Bölcsesség anyja

Ravaszság anyja

Őrület anyja

Sokarcú nő – bár

Egynél többet sosem mutat ő -

Elvitte a garoukat az öt-falú lakjába

És megtanította nekik a legjobb képességüket

Belső Ajándékaikat

És ott volt az Első Falka öt tagja,

Ahrounnak, Galliardnak, Philodoxnak, Teurgistának és

Ragabashnak hívva. Keményen álltak Anyjuk Nővérének


Fényében, és tudták, hogy az ő

Hatalma és mágiája velük marad örökre.

- Látod a Hold számunkra nem csak

egy égitest. Ő Gaia szépségének visszatükröződése.

Ő az eleven változás, minden misztérium forrása,

minden szellemek anyja. Mi az Ajándékaink Anyjaként

látjuk őt. De ugyanakkor ő az őrület hírnöke,

a Düh teremtője.

A te égiszed nem csak a születési-

fázisod. Sokkal többet jelent. A Ragabashok az utak és

ösvények megnyitói; határokat döntenek le,

így mások megismerik a saját korlátaikat. A

Teurgisták szellemidézők, víziók látói.

A Philodoxok a Szent Utak őrzői – közvetítői

és bírái népüknek. A Galliardok a holdért-táncolók,

bárdok és énekesek, a vadak, akiknek gyönyörű

üvöltései széthasítják az éjszakai

levegőt. Végül az Ahrounok nagy harcosok véget

nem érő bátorsággal, erővel és

elhivatottsággal. Te Philodox vagy, a Félhold. Ez az, ami

vagy, de ennél fontosabb, ez a te szereped a garouk között.

- Tehát az égiszek olyanok, mint

a zodiákus jegyek?

- Nem egészen, de közel jársz.

Azt, hogy miként kívánod szolgálni az égiszedet

rajtad áll, de emlékezz: a Nép az égiszed alapján

ítél meg. Az égiszek tradíciója ősi,

magához az Első Falkához nyúlik vissza.

- Akkor mindegyik garou visszavezetheti a családfáját

az Első Falka egyik tagjához? – firtatta Brian.

- Igen, így is mondhatjuk. Bár sok

törzs származott abból az első falkából.

- Törzsek? Mint az indián törzsek?

- Igen, de közülük csak 13 él

jelenleg Gaiában. Az első törzsek közül három

örökre elveszett. Itt Farkasok Figyelője, az Ezüst

Szöveg egy másik őre beszél róluk.

Sok év elmúlt, és


Az első kölykök párosodtak

Farkasokkal és emberekkel

A vérvonaluk erőssé nőtt

És sok törzset alapítottak

Ahogy elmondták nekem, Farkasok Figyelőjének

Mindegyikük a mély erdőn keresztül futott

És megvoltak a saját útjaik

Az Ezüstagyar, erős, mindnyájunkat uraló

Az Árnyékok Uraival a hátukban

És a Csontok Rágóival a lábuknál

A Fekete Fúriák a Fívéreiktől messze

váltak

Anyjuk parancsára

Dühében és Haragjában nőttek

És maguk félrevonultan éltek

Ekkor jött a Düh Háborúja, és

A Nép tengernyi serege űzte a Féreg-medvéket

Messzi északi búvóhelyükre

És így nőtt meg Fenris Kölyke

A Fianna és Fehér Üvöltők serege

- Mi volt a Düh Haborúja? Egy hatalmas

csata a Féreg ellen?

Utolsóként-Meghaló felsóhajtott.

- Volt egy idő, amikor vadásztunk

a világ többi alakváltójára, azokra, akik

más állatok bőrét viselték. A vérmedvék,

a gruahlok vezetők voltak közöttük, akik elrejtették

előlünk a tudásukat és egyetértettek a

Féreggel. Legalábbis a Szöveg így mondja. A népünk

most máshogy vélekedik, lehet, hogy mi voltunk a hibásak.

A medvék egyszerűen csak távol tartottak egy erős

gyógyszert a civakodó gyerekek kezétől. Szomorú

idő volt számunkra, a rossz ítélet ideje. De

hadd folytassam…

A Népből néhányan

úgy döntöttek

Hogy hosszú útra kelnek,

Követve a tisztákat

Követve a szívüket

És átvágtak a jeges síkságon

És rengeteg embert találtak egy új földön

Ezek a garouk voltak a Croatanok,

A Vendigók és az Uktenák

Később Városok nyíltak a síkokon

És a Nép néhány tagja hátát mutatta


Az erdőnek, hogy a falak mögött élhessen

Mi Város Járóknak nevezzük őket

A Nép körében mindig akadtak

Kik folyvást bámultak

Az éji égre

Egyedül, még falkájukon belül is

És Csillagjáróknak hívták magukat

És magas hegyeken éltek

Én Gaia Gyermekei közé tartozom,

Farkasként születve a népembe,

Akik az Impergiumnak véget vetettek,

Akik az emberekkel békét teremtettek

- Én azt hittem, hogy a farkasemberek igazi

emberek voltak, akik farkassá változtak, nem pedig fordítva.

- Garouk születnek a farkasok és az

emberek között is. Egy garou eredetét származásként

ismerjük. Igen, a farkasoknak is meg kell tanulniuk két lábon

járni, mint ahogy mi a négy lábon való futást

tanuljuk meg. És van még egy származás, egy

a kettő között, amely garouk tiltott egyesüléséből

ered. Őket metiseknek hívjuk. Őket megvetik szentségtelen

fogantatásuk miatt, és mégis, néhány

metis nagy dicsőséget szerzett.

- Mi volt az Impergium?

- Egykoron, a sumérok és az egyiptomiak

előtt a Nép úgy tekintett magára, mint az emberiség

uralkodóira és pásztoraira. Hitték, hogy képesek

megakadályozni a Férget abban, hogy tovább pusztítsa

a Földet, ha megbizonyosodnak róla, hogy az emberek népessége

nem ér el egy bizonyos számot. Igy hát betörtünk

az emberek falvaiba, megkerestük a legöregebbeket és leggyengébbeket

és szétválasztottuk az embereket, megakadályozva,

hogy a magvaikat szétterjeszthessék a szent erdőkben

és földeken.

A Gaia Gyermekei voltak azok a garouk,

akik dacoltak az öregjeikkel, és az Impergium végetvetéséért

harcoltak. Kemény munkával és áldozatokkal

érték el céljukat. Most hallgasd a törzsek dalának

végét…

A déli törzsünk, a

Bunyip-

Hol vannak?

Kiáltottunk át a szeleken

Szellemeket küldtünk a szelekkel

És ők nem felelnek.

- A Bunyip elveszett számunkra, nyom nélkül

eltűnt. A Féreg trükkjeinek és saját ostobaságunknak

estek áldozatul. A Tiszták közül való Croatanok

meghaltak, miközben Gaiát védték a Féregtől.

Senki sem maradt meg ezekből a törzsekből.

Vannak mások is a tizenhármak között,

mint a Vöröskarmok is, farkasok, akik az emberiségtől

távol élnek és gyűlölik azt. Ismertek még

a Néma Vándorok, a titokzatos kóborlók. Gyakran

ők a hírvívőink és hátborzongatóan

pontos jóslatok közvetítői.

A Szöveg megemlítette a Fehér

Üvöltőket – a törzset, amely megbecstelenített

minket, a törzset, amely elfordult tőlünk a Féreg

Odvába, hogy eltáncolja a Fekete Spirált. Most Fekete

Spirál Táncosoknak hívják magukat és

a Férget szolgálják szívvel, lélekkel

és testtel. Én a Vendigók közé tartozom.

Te, fiam, a Fiannákhoz.

- Amit csak akarsz. Csak az a hiba, hogy nem értem

mit jelent mindez.

- Égiszek, származások és

törzsek rengeteg fajtájával fogsz találkozni

a falkában, amihez csatlakozni fogsz.

- Falka? A garouk is falkákat alkotnak,

mint a farkasok?

- Igen, így van. A falka a legfontosabb

számunkra. Nézd ezt a verset…

És én, Ragyogón

Fénylő Karom,

A földre borulok sírva,

Mert a falkám halott

És a falkám nélkül senki vagyok.

Nem kívánok karmokat,

Vagy szemeket, vagy karokat, vagy lábakat,

Vagy bundát, vagy bőrt.

Tökéletlen vagyok, semmi vagyok

A falkám halott

És csatlakozni akarok hozzájuk.

- Kissé melodramatikus, nem gondolod? -

mondta Brian a homlokát ráncolva.

- Sosem ismerhettél mag egy igazi családot,

Brian. A családod szétszakadt, gyűlölettől,

haragtól, bizalmatlanságtól és meg nem értéstől

telve. Egy falka Gaia családja, saját külön élettel

és szellemmel. Valóban, a falka szellemét a totemének

nevezzük, és sok totem létezik. Az én falkám

toteme Chimera, az Álommondó. A tied lehet Sólyom,

vagy Bagoly, vagy Prérifarkas, vagy Fenris. Ki tudja? Annyiféle

totem van, ahány hajszálad.

- A… a szeled egy totem? – kérdezte Brian.

Az öregember egy másodpercig csendesen nézte Briant,

a szemei a felismerés lobbanását keresték,

valami jelet, hogy a fiú álmaiban adott tanítások

előbukkannak.

- Nem teljesen. Tudod, Brian, szellemek vannak

mindenütt körülöttünk. Ebben a házban,

a földben, a fákban, a folyókban. Még a városban

is; sőt, néhány garou a számítógépekben

levő szellemekkel beszél. Az ősi időkben sok szellem

megrémült tőlünk. Itt, ez az írás

beszél róla…

Amerre jártunk

Az erdő csendes volt

És a szellemek mégis nőttek

Egyedül voltunk, de

Luna, vezetőnk és védelmezőnk,

Megmutatta a szellemekkel való beszéd módját

Saját nyelvükön

És mi szóltunk hozzájuk

Szóltunk az Atyáikhoz és Anyjaikhoz

Nagyatyáikhoz és Nagyanyjaikhoz

Vezéreikhez és bölcseikhez

Összehívták a Szellemek

Nagy Gyűlését

Rengeteg ima szállt Gaiához

És Éj-repülő, a holdnélküli,

Elhívta Sast a találkozóra

És más totemek is jöttek

Hogy figyeljenek és beszéljenek a Gyűlésen

Megállapodás született

Békeítélet Gaia szellemei között

Többé nem vadászhatunk rájuk

Megbocsátás nélkül

Viszonzásul megígérték nekünk

Hogy ha megtiszteljük őket szertartással

És tánccal

Ők válaszolni fognak a hívásunkra

Ők élessé teszik halálos karmainkat

És hatalmukat nagyságunknak ajánlják

- A szellem, akit itt láttál, a

szélszellem, Sussrának hívják, egy szellem-szövetségesem.

Megidézem, amikor az oltalmára van szükségem.

Dolgoztunk már együtt a múltban is, és etettem

Gaia bennem buzogó forrásából. Ő inkább

egy barát, mintsem szolgáló.

- Azt hiszem úgy mondtad, hogy a Teurgisták

idéznek szellemet. Te hogy vagy rá képes?

Utolsóként-Meghaló elmosolyodott.

A kölyök gondolkodik!

- Ismerem a megfelelő Ajándékot.

Nem mindegyikünk illik oly tökéletesen az égiszeinkbe.

Megtanultam egy kevés Ajándékot innen- onnan a kaernem

népétől.

- Kaern? Egy kőkör?

-Nem. Egy Gaiának szentelt hely. Kaernnek

hívjuk, mivel az első szent helyeink temetők, más

néven cairnok, voltak. De a kaernek jóval többek nekünk.

Ime, ezek a sorok egy ősi kaernről beszélnek…

Hosszan és messze utaztunk

A küldötteink üvöltöttek nekünk

Kő és szikla és hó fölött

Egy helyet kerestünk, hogy megálljunk

Magasabbra és magasabbra törtünk

Egykor éber tekintetek figyeltek

Tüzes leheletet, Féreglény- szárnyakat

A holdon átvillanó sötét árnyakat

De álltunk még

A leghosszabb éjben

A hold vékony sarlója kúszott

A legfelső csúcs fejére

És Luna fényében

Szűzi földön

Magasabban mindennél hívtuk Őt

Hívtuk Gaiát kristály üvöltéssel

Ezüst trón, ezüst patakunk

Csavarodva, pusztítva,

Szúrós vizek

Magasabbak még az ezüst hegyek

Erősebb még az ősi fenyő

Hívtuk sorsunkat,

Táncoltunk és énekeltünk

Gaiához szóltunk az éjben

És sötétség jött mindenünnen

Nem féltük a sárkány röptét

Csillag, Szikla, Szél, Folyó


Mind a négyük, a Negyed Holdak

Feláldozták életük e végzetteli éjszakán

Ajándékul adták nékünk legmagasabb Trónusunkkal

Üvöltsünk hát értük is most, ők,

kik emlékeznek

Gaia szentelt vidékére

Legyen hát a Féreg ellen vívott háború

Minden Gaia szent kaernjében nagy tett

Az öreg megszólalt:

- Ez az oroszországi Negyedhold Klánját

írja le. Az az egyik legöregebb kaern.

- Klán?

- Egy klán garouk egy csoportja, akik egy

kaern közelében élnek. – Utolsóként-Meghaló

szélesre tárt a karját – Ez a hely a Rejtőző

Szél Kaernje, és mi a klánjának a tagjai vagyunk.

Tudod Brian, a klán irányítja a kaern erőforrásait.

A messzi múltban Gaia ajándékait jelentéktelen

dolgokra pazarolták. A Féreg meggondolatlan csatákba

csábított minket. Sok háborút elvesztettünk,

és számos kaern meg lett gyalázva. És így

Gaia rávezette a Népet, hogy egy kaern köré gyűljenek,

és irányítsák magukat. Nekünk, garouknak,

rengeteg társulásunk van.

- Lássuk csak… falka, származás,

égisz, törzs, klán… honnan tudod, kihez, mihez kell

lojálisnak lenned? Találgatsz?

Utolsóként-Meghaló elmosolyodott.

Ez volt az a kérdés, amit a fiú már ezelőtt

is kérdezett, az álom-tanítása alatt. Ez jó

jel.

- Nem kell találgatnod. Ez valójában

igen egyszerű. Réges régen a Nép Philodoxa feljegyezte

a vezéreink bölcs szavait és egy énekbe foglalta

őket. Mi ezt az éneket Litániának hívjuk.

Itt, látod ezt a faragást? Igy beszél róla…

Sok időnek előtte

Mikor még a sötét uralta a földet

A Nép szétszóródott

Dühösen, háborúztak egymás ellen

Lerohanták mások szent helyeit

Nem volt béke

Garou harcolt garouval

És a Féreg megosztott minket egytől egyig

És felénk kerekedett

A Nép Bölcsessége

Hatalmas volt, ez bizonyos, és

A Nép öregjei

Erősek

Elvezették gyermekeiket és

Gyermekeik gyermekeit

Egy új megismeréshez

Minden Garou Nagy Gyűlése


Lett összehívva

Az Asztal Kőnél

Mind összegyűlt az egész világból

Éjnek idején

Ott ők

Egy Törzs voltak, és ott

A Galliardok elkántálták

Az első Litániát

Napkeltétől napnyugtáig

Ismételték a szavakat

Míg minden jelenlevő emlékezett rájuk

A Farkason kívül csak három

bestiát engedtek figyelni

Ők voltak

Gyík, aki emlékezett minden szóra,

Holló, aki megértett minden szót,

És Prérifarkas, aki megtartotta magának a szándékait

Elmondatott, hogy a végnapokban

Gyík, Holló és Prérifarkas visszatér,


Hogy emlékeztessen, hogy tanítson és, hogy megszegje

a Litániát

Mivel a garouknak olyan szilárdnak

És olyan örök-változónak kell lenniük,

mint a Holdnak

- Hogy jutottak el a garouk egy helyre az egész

világból? Sokat futottak?

- Nem, Brian. Történetesen a Nép

akkoriban elfuthatott volna a világ egyik feléről a

másikig, ugyanis abban az időben a földek mágikusan

közelebb álltak egymáshoz. De nem, létezik egy

utazási mód a kaernek között; ezt a módszert

Holdhídnak hívják. Egy időben Holdösvényeknek

nevezték ezeket, de mi, a modern Nép hidaknak hívjuk,

mert felívelnek a szellemvilágba, azután pedig vissza

a sajátunkba. Igy vagyunk képesek a kaernek között

utazni oda- vissza.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem

mindegyik garou kedveli egymást. Ez igaz?

- Nagyon igaz, Brian. A törzsek nagy része

szükségtelenül veszekszik és az ahrounok mindig

gondolkodás nélkül megtámadják egymást.

Ez a bennünk levő Düh Ajándéka miatt van.

Néhányan azt mondják, hogy a Féreg adott nekünk

Dühöt, saját magunkat téve ezzel önmagunk

legveszedelmesebb ellenségévé. Biztosak nem lehetünk

ebben, de a Fekete Spirál Táncosok a bizonyítékok

rá, hogy ez részben igaz. Elveszítünk minden

önuralmat, amikor a Dühünk felülkerekedik rajtunk.

Gyilkológépekké válunk, óriás

teremtményekké borotvaéles karmokkal, gyorsabban mozogva,

mint amit a szem látni bír.

Az öregember lehajolt és kinyitotta

a tűzhely ajtaját. A lángok forrósága

keresztüllövellt a szobán.

- Mint a tűz, Brian, hasznossá kell

tenned a Dühödet, nem pusztítóvá. Meg kell

tanulnod mérsékelni, nem pedig egyszerűen elfolytani.

Ha nem tanulod ezt meg, a Düh felemészt. – Még egy hasábot

rakott a lángokra, ami köhögve és zúgva

életre kelt.

- Ez… ez volt az, ami történt…

otthon velem? – Briannek hirtelen víziói támadtak,

emlékképek villant fel előtte. A szülei a földön

heverve kifacsarodott testtel. Az a valami löttyedeten lógó

bőrlebernyegekkel göcsörtös karjai alatt, rá

vigyorogva, suttogva és gügyögve neki. Emlékezett

a lelkében égő tűzre és emlékezett

a mozgásra, szélnél is sebesebb mozgásra. Kinek

a vére volt a kezén?

Uolsóként-Meghaló bólinott.

- A Dühöngésed menete meg az

életed, és a Nép beszélni fog rólad

ezért.

- Miért? Mit tettem? – Brian remegett,

a sokk lehatolt a lelke legmélyéig. A szülei halottak!

És semmit sem tehetett, hogy megmentse őket!

Utolsókét-Meghaló tenyerébe

vette a fiú kezét. Brianen a nyugalom hulláma söpört

végig. Az öreg bütykös ujjai megszorították

Brian fiatal ujjat, és a fal felé vezeték őket.

- Érintsd meg őket, Brian. Benned

vannak. Érintsd meg őket és ismerd meg az igazságot.

Bánat, fájdalom

Halál, pusztulás

A Féreg fölénk száll

Semmit sem tehetünk

Halált lövő puskák

Mancsot törő csapdák

Semmit sem tehetünk

Harapd el a fájdalmat

Találd meg az ifjakat

Jegyezd fel tetteik

Az utolsó napokban

Csinálnak maguknak

Hoznak majd ránk

Nagy Dicsfényt

Találd meg az ifjakat

Figyelj rájuk

Figyelj jól

Messzehangzó szavaikra

Találd meg az ifjakat

Hallgasd beszédük

Hoznak majd nekünk

Bölcs szavakat

- Igen. Bölcs szavak. Hallod magadban a Bölcsességet,

Brian?

- Úgy… úgy érzem, mintha

lassan ébredeznék… mint egy hosszú álomból.

- Folytasd, Brian. Folytasd a jel olvasását.

Találd meg az ifjakat

Mielőtt elvesznek

Mutass nekik jó utat

Mutass nekik igazságot

Készítsd őket

A Féreg ellen

Készítsd őket

Fel magukért

Találd meg az ifjakat

Edzd szellemük

Tanítsd őket

Becsületre

Bölcsesség, Dicsőség

Becsület, nagy Hírnév

A még nagyobb tettekért

A sötétben

Megjelöljük őket

Amikor az utolsó garou

Is halott lesz

Senki sem mondja

Nem volt harc

Fogainkat s karmainkat

Mártjuk majd azokba, kik

Gaia éjében megbújnak

Az utolsó korszakban

Figyeld a végjeleket

Figyeld az Éj

Uralmát

- De semmit sem csináltam! Már halottak

voltak – a szüleim már halottak voltak! Miért adna ez

nekem Dicsőséget?

- Lemészároltál egy Fekete

Spirál Táncost, Brian. A karmaid élesek és

őseid szokásai a véredben folynak. Dicsőség

száll rád.

- Miért nem sikítottak? Miért

nem futottak? – könnyek gördültek végig Brian arcán;

az öreg felé fordult és a vállára borult.

Ahogy Brian zokogott egy falat érzett szétporladni az elméjében.

- A Delírium. Nézd itt…

Brian megérintette a vésetet és

a szavak folytak, hívatlanul, az elméjébe.

Az első idők bűnei


A büszkeség bűnei

Mi hoztuk az éji-félszet

Anyák rejtik gyermekiket

Gyermekek az öregeket

Figyeltek és vártak

Egyedül a rejtekükben

A harcosok harcoltak

És mindannyian meghaltak

És semmi sem volt képes

Véget vetni

Az Impergiumnak

Mi hoztuk az éji-félszet

Rémülettel teltek el

A gyermekek és gyermekeik

Sok tél múlt el és mi

Ott voltunk mindegyik alatt

Mi hoztuk az éji-félszet -

Őzt-áthatót

Nem voltak képesek

Sikítani sem mozdulni

Nem emlékezek

Létünkre

A Delírium

Őket is elérte

Most is eljön

Éj-félsz örök

Kétlábúak félve futnakŰ

Előlünk

Harc-alakban

Crinos fél-farkasként

A Delírium

Legyűri őket

A múlt bűnei

A büszkeség bűnei

A Féreg a félelmüket

Szívük ellen fordította

Mi hozzuk az éji-félszet

Köztük élve

Nem ismernek

Külön mindig

Nem szerethetjük

Nem maradhatunk velük

Mindig, mindig

Éj-félsz jön

Brian reszketett, a sírás már

szabadon tört fel belőle. Ajtócsapódást

hallott, egy szélfuvallat megborzongatta a testét. Az öreg

vigasztalta, de közben csendesen Katetel beszélt egy Brian

számára ismeretlen nyelven.

- Jönnek, Halálmedve-rhya. A sánc

elesett.

- Nyitok egy Holdhidat, Sosem-Pihenő-Vadász.

Át fogsz rajta menni. Követni foglak. El kell égetnem

ezt a kunyhót. Sosem szabad megszerezniük ezt az információt.

- Ennyi bölcsesség elvesszen, Öreg?

Porig égetve? Ez nem történhet meg.

- A tudás az ifjú Brianben van.

Benne nyugszik, és most már ismeri. A Szöveget a szívében

hordja.

Brian felnézett:

- Ahogy mindig is volt, Utolsóként-Meghaló

- mondta, a garou szavakat mintha transzban ejtette volna ki.

Kint a szél süvöltött. Mániákus

nevetés hallatszott be távolról, a kecskefejő

"whoop-whoop-whoop" hívása.

Utolsóként-Meghaló a kis

szoba közepe felé lépett és lehunyta a szemét.

Lágyan zümmögve hívta Főnixet, a kaern totemét.

A totem elkezdte megnyitni a Holdhidat.

Brian lenyűgözve figyelte, ahogy egy

opálos fényű gömb emelkedett ki a talajból.

Nézte ahogy nőtt, míg nagyobb nem lett Katenél,

teljesen betöltve a szobát. Szél tört be rajta,

meleg, nyirkos szél. Kate haragosnak látszott, majdhogynem

dacosnak, mielőtt lehajtotta a fejét és belépett

a Holdhídba. Aztán a gömb összezsugorodott és

eltűnt.

- Még egy dolgot meg kell tanulnod, Brian.

Tudnod kell, hogy a te kötelességed, mint a Szöveg utolsó

Őrének, hogy erről a napról megemlékezz

- Utolsóként-Meghaló keményen Brian szemeibe

nézett. Brian különös késztetést érzett,

hogy engedelmeskedjen az embernek, mintha az apja lenne.

- Beszélni fogsz arról a napról,

amikor Utolsóként-Meghaló meghalt. Beszélni

fogsz arról, miként maradt hátra, hogy megtegye végső

kötelességét Gaiaért. Te fogod megírni

ezt a szöveget.

- De – de én azt hittem, te nem halhatsz

meg az utolsó napokig! – sírt Brian.

Utolsóként-Meghaló megragadta

Brian karját.

- Ezek a végső napok, Brian! Emlékszel

az Apokalipszis Faragására?

Ezek a végidők

Mikor a Féreg felemelkedik

Gyűrűzése végső békét hoz

a földre

És garou garouval fog harcolni

Amikor az emberek vadásznak ránk

Furcsa Szövő-teremtésekben

Amikor halál követ minket

Mint egy éhes medve

Meg fogjuk ismerni a végjeleket

A Nép száma megcsappan

Nem lesznek elegen, hogy törődjenek

Rendesen a kaernekkel

Az elveszett kölykök meg fognak halni

Vagy a Féreg veszi el őket

És számos vízió

Teljesedik be

Őrizd eme jeleket jól

Jelöld meg a végidőket

Eljönnek

Eljönnek

- Mi Apokalipszisnek hívjuk. Itt van. Ezek

a végső napjaink. Ki tudja mikor következik be a Féreg

végső csapása? Addig csak reménykedhetünk

és folytathatjuk a harcot.

Kint süvöltött a szél; hófelhők

sötétíttették el az ablakokat. Az egész

kunyhó recsegett a vihar közepette.

- A szelek visszatartják őket, de

a Fekete Spirálok idáig követtek bennünket. Nincs

elég garou ennek a helynek a védelmére. Igy

hát biztosnak kell lennünk, hogz nem fog a kezükbe kerülni.

Ezért maradok. Jegyezd fel, ami történt! A Népnek

szüksége van a versedre.

- Nem hagyhatom, hogy itt maradj meghalni! Szükség

van rád. A Népnek szüksége van a bölcsességedre.

- Most már ismered minden bölcsességemet,

fiú. És többet is, mivel a bölcsek vére

folyik az ereidben. Tudni fogod mit tegyél, amikor eljön az

ideje. Lehet, hogy te vagy az utolsó Szövegőr. Most

menj!

A holdhíd ismét megnyílt

Brian mögött, de ő csak alig érzékelte.

Figyelte, ahogy Utolsóként-Meghaló egyik benzines

kannát a másik után felnyitja, és szétlocsolja

a folyadékot a száraz fára.

Az öreg a tető felé nyújtózott.

A teste meggörnyedt és kicsavarodott és megnőtt,

a harci-alakba, crinosba, változott. Megrémítette

volna Briant, ha nem lett volna annyira ismerős a számára.

- Menj! És amikor elmész mondd meg

az Öregeknek, hogy nevet adtam neked. A Nép Féregnek-Be-Nem-Hódolónak

fog hívni. Mivel a Szöveg sosem porlad el, hacsak az összes

garou be nem hódol neki.

Brian tétvázott, kezei a holdhíd

sima oldalán nyugodtak.

- Menj, a francba is! Mindjárt ideérnek…

Az ajtó egy reccsenéssel forgácsokra

szakadt. Két fekete valami véres karmokkal és sárga

agyarakkal a szbába lépett nevetve, őrűlten

nevetve. Megrőjítette őket a pusztítás

és a rothadó hús bűze, ami körülöttük

terjengett.

Brian, aki megfordult, hogy lássa őket,

egy kemény taszítást érzett, ahogy az öregember

rettentő erős crinos mancsa átlökte a hídon,

messze a pusztulástól.


Jegyezzétek meg jól

Ó Gaia gyermekei

Utolsóként-Meghaló

Énekét éneklem én

Ereje nagy volt

Bölcsessége erősebb

A tanítóm volt

Mielött Átváltoztam

Láttam az utolsó

Ember végét

"Ezek a végnapok"

Mondta nekem

Mivel meghalt

Gaiát védelmezve

A garoukat védelmezve

És mindazt amik vagyunk

Mivel meghalt

A Litániát védelmezve

A Szöveget őrizve

A bántalmaktól óvva

Jegyezzétek meg jól

Ó Gaia gyermekei

Mivel a nevem

Féregnek-Be-Nem-Hódoló

Oltalmamra bízva

Lett a Szöveg

És Őrei közül

Én vagyok az utolsó.

Ne felejtsétek

Halálmedvét

Utolsónak-Haló nevét

Az Ezüst Szöveg őrét

Ki ezüst lánggal égve ég


coc@ludens.elte.hu


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.