LFG.HU

Gyöngyharmat Niara
novellaCimkek

Sötétség köpenye

-Kicsim! Ne butaskodj! Nem sokaig lesz mar turelmem
bujocskat jatszani veled.

Elindul a no,egy nagyobb farakas fele,ahol a kislanyt
sejti.Keserves,de visszafojtott nyoszorges jon a farakas
mogul.A no arcan magabiztos mosoly terul szet,eloveszi
kotenyebol az ott rejtegetett fakanalat.Lassan kozelebb
es kozelebb lep a farakashoz.Mar majdnem ott van,mikor
egy szurtos kislany ugrik ki a fahasabok kozul,es orditva
menekul.

-Eleg legyen,utoljara mondom! Gyere vissza es legyel jo
kislany.Mar regota az agyban a helyed! Ne akard hogy
megharagudjak rad!

A kislany erre lassit,majd megall.Lassan az anyja fele
fordul,es konnyes szemmel visitja:

-Soha tobbe nem fogok aludni! Nem akarok aludni! Nem akarok
aludni! Felek odabent,es nem akarok tobbe odamenni!

Az anya koveres arcat elonti a harag.Egy lepessel a lany
mellett terem,eros ujjak kulcsolodnak a vekonyka csuklora.
A gyerek nem megy,leul a foldre.Az anyjat nem erdekli,
huzza maga utan,es folyamatosan atkozodik.

-Ezerszer es meg ezerszer megbantam mar,hogy a vilagra
hoztalak,te kis szornyeteg! De holnaptol maskepp lesz!
Majd apad kitalal neked valamit amivel embert tudnak
faragni beloled!

Kozben elerik a szegenyes hazat.Az anya kinyitja az egyik
ajtot,beloki a szipogo lanykat,majd razarja az ajtot.

-Most pedig szepen megvarod a reggelt,es holnaptol minden
maskepp lesz!

Sotetseg.A lanyka beul a sarokba,terdeit maga ala huzza,
es egy sosem hallot notat kezd dudolgatni,mikozben resz-
ket,mint az oszi fakon a szaraz levelkek.

`Sotetseg kopenye
Sotetseg vesz korbe
Nem felek nincs mitol`

—- Par evvel kesobb —

Kora delutanra jarhat az ido,a piacon meg zajlik az elet.
A helyszin egy oriasi kereskedovaros,poros levego,zsivaj
mindenutt,idegen nyelvek almosito zsongasa.A fiatal lany
kikonyokol a piacter szelen levo fogado ablakabol,es
gondolataiban elmerulve figyeli az ablak alatt nyuzsgo
emberaradatatot.Nagyon faradt mar,nem aludt jo ideje.
Egy het? Egy honap? Egy ev? Ki tudja.Egy ido utan nincs mar
jelentosege.Csak a kodfatyol marad az elmen,meg a zavart
gondolatok.Lassan telik az ido.
Kopognak az ajton.
Lassan megfordul a leany,majd egy halk `tessek` utan bejon
a fogados.

-Holgyem,itt van a vacsoraja,es a szokasos.

-Rendben,koszononom.

Meg egy meghajlas utan a fogados lassan kihatral a szobabol
es bezarja az ajtot maga utan.

A SZOKASOS.Egy apro bogar az egesz,piciny sarga hatat nehany
zold csik tarkitja csak.Eszik es el,el es eszik.Es neha ot
eszik meg.Varazslatos hatasa regen kozismert:harcosoknak
kevertek az etelebe,nagy haboruk elott.Segitsegevel napokig
is tudtak kuzdeni megallas nelkul.Persze a hatas aztan elmult,
es a gyengek meghaltak az elvonasi tunetek miatt.De a gyengek
mindig meghalnak.A lany folyamatosan szedi a bogarakat,nem is
tudja hany eve.Arca koraven lett tole,teste osszetoprodott.
De-ami a lenyeg-nem kell aludnia.Es ez szamara mindennel
fontosabb volt.Az etelhez mar hozza sem nyul.Var.Varja mesteret.
Mindig eljon napszallat utan,hiszen megigerte.Es mindig meg-
tartja az igeretet.

Nagyon de nagyon sokmindent tanult mar a mestertol.O egyszeru-
en csak Uram-nak szolitja,nem veletlenul.O hozta eloszor
neki a bogarakat,o emelte ki a szutyokbol amibe szultek,es
mindig egyutt VACSORAZTAK…
Most azonban ez egy kulonleges ejszaka lesz.Mar hetek ota
keszulnek ra mindketten.A lanynak megigerte mestere,hogy
a ma ejszaka utan tobbe nem kell felnie az Almaitol.
Es ez mindennel tobbet szamit annak,aki tobb eve egy percet sem
aludt.

Lassan leszall a nap,voros korongja a horizont ala bukik.A
piacter is majdnem teljesen ures,eltekintve egy-ket gyanus
alaktol.A lany leul az agyra,fejet tenyerebe hajtja.
Halk sustorgas az ablak felol.A lany tudja,mit jelent.

-URAM! Annyira vartalak mar! Mikor kezdjuk?

-Akar maris. -mondja a magas ferfi,es elmosolyodik.Furcsa
mosolya van.
-Csak fekudj hanyatt,es lazits.
A lany bolint.A ferfi megis ideges.Evszazadok ota kifejlesztett
erzekei veszelyt jeleznek,es ez meg OT is feszultseggel tol-
ti el.
Nem tevedett.Halk moraj egyre tavolabbrol,majd kozeledik.
A lany felpattan az agyrol,az ablakhoz rohan.

Az eg eggyevalt a folddel:nincs hatar a ketto kozott.Tuzosz-
lopok szantjak vegig a varost,szinte erezni lehet a sok szaz
halott utolso lehelletenek fuvallatat.A Tuzoszlop egyre
kozeledik,es a lany tudja,hogy ennyi volt.Mielott azonban
a fergeteg elerne oket,a ferfi a lany fulebe sugja:

-Most elmegyek.Keresd a jeleket magadon.Meg talalkozunk!
Aztan kodde valik,nincs tobbe.

A tuz betor a fogadoba,mar csupan sulyaval is porra zuzza
az egesz emberi takolmanyt.A lany ott all az ablakban meg
mindig,sertetlenul.A forrosag mar a boren,erzi az apro
holyagok turelmetlenul tornek utat magunknak egykor finom
boren keresztul.Szembefordul a tuzoszloppal,es lehunyja a
szemet.

`Sotetseg kopenye
Sotetseg vesz korbe
Nem felek nincs mitol`

Gyongyharmat Niara


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.