LFG.HU

HammerTimeCafe
Nagy Sándor
novellaCimkek

Shanka – Requiem novella: Akik a világot járják…

Koszos, csuhába burkolózott koldus kopogtatott a viskó ajtaján.
Belülről énekszó hallatszott ki és a gazda sietős léptei.

A kinyitott ajtón keresztül meleg étel és jó bor illata csapta meg a
jövevény orrát. A háziúr egy jó adag csirkecombot szorongatva a
kezében mérte végig az idegent.

Mocskos volt akár egy hegyimalac. Szutykos, szakadt csuhát és szétjárt
utazócsizmát viselt. Hajában és szakállában száradt sárdarabok
csüngtek, egész alkarját elfekélyesedett seb éktelenítette.

- Szegény koldus vagyok gazduram, nincs tető a fejem felett, nincs
étel a hasamban, nincs nekem semmim e nyomorúságos életemen kívül.
Megszállhatnék e nálad ma éjszakára. Csak ma. Napok óta tévelygem
faluról falura, városról városra, fáradt vagyok már, a végemet érzem.
Odakint – ujjával a távoli hegyek felé mutatott – csak veszély les
rám, az emberek megvetnek, megrugdosnak, elkerülnek.

Ígérem, nem fogok az utatokban lenni, nem ártok én senkinek. Csak egy
szállásra lenne szükségem, ahol végre megpihenhetek, meg egy kis
ételre, amivel csillapíthatom éhségemet.

Kérlek! – kezét könyörgően összekulcsolta.

A gazda a szerencsétlen mondandója alatt kissé hátrébblépett. Büdös
volt a szája, akár egy pöcegödör. Megsárgult, rohadó félben lévő fogai
- már ami még volt neki – úgy álltak a szájában, mintha a részegségtől
nem tudnák melyik irányba dőljenek.

- Jól van na, te! Adunk neked szállást, meg ételt is, meg talán fürdőt
is készít neked az asszony. Gyere beljebb. – a gazda, hívogatóan
intett felé.

A koldus – akár egy félénk kisgyerek – aprókat lépve, fejét lehajtva,
szemét lesütve lépett be a házba.

Odabent hatan tartózkodtak. Mindannyian daloltak, de az idegen
érkezésére abbahagyták az éneklést.

- Mi a neved ember? – kérdezte a gazda hirtelen.

- Chawyra, uram. Chawyra a becsületes nevem.

- Na Chawyra, ez itt a családom. Shianna a feleségem, Dowcha és Dawara
a fiaim, az asztalnál pedig kedves vendégeim, Idwar, Ultas és Noven
ülnek.

-Emberek! – fordult a ház népéhez a gazda – Ez itt Chawyra a koldus.
Megszáll nálunk ma éjszakára. Asszony! Készíts neki fürdőt, aztán meg
adj neki egy kis ételt! Biztosan van még a sültből.

Az asszony és kisebbik fia azonnal egy hátsó helyiségbe sietett, majd
intett a koldusnak is.

- Én Gultar vagyok. – fordult oda végül a gazda Chawyrához.

A koldus próbált elereszteni egy mosolyt de csak egy amolyan fanyar
vigyorra tellett.

Miután eltűntek a hátsó ajtóban, a gazda visszatelepedett az asztalhoz
és folytatta a vacsorát.

Pár minutum múlva ismét danolászásba kezdtek.

Majd miután az asszony meg a fia elkészítették a fürdőt a koldusnak,
meg annak rendje és módja szerint ételt és derékaljat adtak neki,
visszatértek, és együtt folytatták az éneklést a többiekkel. Folyt az
olcsó lőré, meg a bor rendesen. A megsütött csirkék és a kismalac is
elfogyott.

Fáradtan, kimerülve, éjfélkor mindenki nyugovóra tért.

Chawyra ekkor azonban már órák óta az igazak álmát aludta.

Reggel a gazda kelt fel elsőnek, aztán a vendégei, majd Chawyra.

A koldus a konyhában ült egy lócán, onnan figyelte, míg Gultar
elbúcsúzik a három harcostól. Nem illett szó nélkül elmennie, pedig
minden porcikája ezt akarta, de a szokásjog így kívánta, hát maradt.
Legalábbis addig, míg az a másik három át nem lépi a küszöböt. Utána ő
is útra kél.

A koldus csodálta a három vándort és felszerelésüket: míves,
sárkánydíszítésű kardot hordtak a hátukra felszíjazva.

A Noven nevezetű – ki valószínűleg a vezető lehetett – krumpliszsákba
csomagolt fegyvert dobott a vállára.

Chawyra összeszűkülő szemmel próbálta kivenni a díszítéseket a
markolaton, de a titokzatos ábrák sokasága nem jelentett neki semmit.

És nem is akarta megtudni, annál is inkább, mert mikor a kard
markolatgombján halvány derengés futott végig és Novan, beszélgetését
megszakítva gyilkos pillantást vetett rá, abban a pillanatban inkább
lett volna egy norz rabszolgatáborban, bányamunkát végezve, mint sem
Gultar gazda házában.

Lesütött fejjel kezdte hát inkább babrálni koszos csuhája ujjának
végét.

Mikor aztán a három harcos elment, Gultar a koldushoz fordult.

- Úgyhiszem Chawyra te is mész.

- Igen jó gazduram, megyek. Mennem kell. Köszönök mindent. Istenek
áldjanak meg és egész családodat, beleértve a házadat, meg az
állatokat is, meg mindazt, amit szeretsz és még…

- Rendben, rendben te flótás. Ennyi áldás elég lesz. Ha jól tudom az
asszony csomagolt neked egy kis ételt.

- Igen jó gazduram, itt van a batyumban. – kezével közben a
tarisznyáját simogatta, mint valami kisdedet.

- Hát akkor ég áldjon utadon Chawyra. Reméljük – és ha az Istenek is
úgy akarják – életed hamarosan jobbra fordul. Nesze itt egy
ezüsttallér. Használd fel jól, bölcsen.
Chawyra vigyorra nyitotta száját, rothadó bűz ömlött a gazda képébe. -
Köszönöm uram, köszönöm. Ég áldja gazduramat. – majd a kis házikert
határában álló cölöpkerítésektől még visszaintett a még mindig az
ajtóban álló, és a bűztől az orrát dörgölő Gultar felé.

Két nap múlva a három harcos a Nohtromp északnyugati leejtőit járta.
Itt még könnyen haladtak, kitaposott keskeny földút segítette útjukat.
A környék kietlen, de vadregényes volt. Jobbról és balról az Istenek
otthonáig magasodó hegyóriások nyugodtak, sűrű erdőkkel borítva -
évezredek óta nem változott itt semmi. Valójában nem is volt itt
semmi, ami változhatott volna. Síri csend és magány.
Csak apróbb falvak bújtak meg az erdő mélyében, az itt élő emberek
meséi és babonái még Dhamsywbe is eljutottak.
Ok állítják azt is, hogy a Nrohtromp magasabb – e környékre eső -
részein, valamiféle gonosz manóváros áll és hogy minden holdhónapban
egyszer eltűnő fiatalok sorsáért ok felelősek.
Ezt ugyan legtöbben bolondságnak tartották, de Noven tudta, hogy az
itt élő emberek képzeletéből fogant mesebeli szörnyek és lények nagyon
is valóságos alapokon nyugszanak.
Ugyan szeretik kiszínesíteni történeteiket, de ettől függetlenül az
igazság ott lakozik a mélyükben.
Jobb lesz figyelniük.

Kis idő múlva egy kiszáradt óriástölgyet pillantottak meg nem messze
az út jobb oldalán. Ismerős – idegen falatozott egykedvűen a tövében.
Noven azonnal rákiáltott.—Hé! Te eszement bolond! Mit keresl erre?
Chawyra felkapta a fejét. A szájában egy csirkelábbal, hunyorogva
próbálta kivenni a közeledő alakokat. Először örömteli vigyor futott
át a képén mikor felismerni vélte öreg barátját, a Koszos Valart a
Púpos Chomát és a fiatal `Hosszúfülű` Livarát.
A mosoly azonban csakhamar lehervad az arcáról, mikor rádöbbent
tévedésére. A három – ekkor már majdnem odaérkező alak – nem a barátai
voltak, hanem az a három harcos, akikkel Gultar házában találkozott.
Nagynehezen lenyelte a húst (majd’ a torkára szaladt) majd a
vándorokra emelte tekintetét.
- Mi van te Chawyra, nem ismersz meg minket. Vagy talán azóta annyit
zabáltál a jóléttől, hogy elvesztetted a hangodat. – Novan
felnevetett, társai csatlakoztak hozzá.
A koldus nem mert megszólalni.
- Mondj már valamit! – förmedt rá Noven – Mit keresel te erre? Nem
félsz, hogy itt magányodban, védtelenül megtámad oszt elvisz valami
gonosz tündér? Aztán majd te leszel a vacsorája, és akkor már nem
csábíthatod Dhamsywa legszebb hölgyeit megnyerő mosolyoddal. – Noven
élvezte a helyzetet. Azt hogy egy szerencsétlenbe még jobban
belerúghat. Társai sem voltak különbek nála: mivel nekik talán még
annyi eszük sem volt, mint vezérüknek, hát csak nevettek.
Chawyra nem mert rájuk nézni sem. Még mindig tisztán égett benne az a
pillantás két nappal ezelőtt, mellyel Noven sújtotta. Kezét tördelve,
mindvégig a földet bámulva nyögte ki az első szót: – Semmit.
A három harcos abbahagyta a nevetést.
- Mi van? Heh?
- A kérdésre a válasz, hogy mit keresek én erre. Hát semmit. Csak
leültem falatozni egy kicsit. Nem messze innen Sywanban töltöttem az
éjszakát egy jóravaló idős asszonynál. O aztán ma reggel
útbaigazított, hogy erre a legközelebb, ha Dhamsywába akarok jutni.
Oda tartok éppen. – Beszéde közben egy-egy pillantást vetett a
krumpliszsákba becsomagolt csodás fegyverre.
Noven azonnal észrevette.
- Szeretnéd megérinteni, mi? Kezedben tartani, ugye? Hát tudd meg, ez
nem akármilyen kard. Varázskard ez, de az ám. – leguggolt a koldus
mellé, a bebugyolált kardot az ölébe vette és a zsákot finoman
simogatva magyarázott. – A magadfajta azonban nem érinthet ilyen nemes
fegyvert. Nem. Ősök vére csörgedezik e fegyverben csak a legnemesebb
harcos syen forgathatja.
Chawyra még mindig a földet bámulta, csak néha-néha pillantott fel.
Noven mosolygott.
- Látom majd meg esz a fene, hogy megérintsd. Na nesze! Itt az enyém.
Aztán majd elmondhatod hasonszőrű barátaidnak, hogy egy nagy harcos
fegyverét tarthattad a markodban.
Chawyra felállt.

Noven kihúzta a kardját a hátára szíjazott hüvelyből, majd átadta a
koldusnak.
A szerencsétlen majd’ összeesett a súlyától. Megemelni sem bírta.
Chawyra végigmérte a pengét.
Gyönyörű fegyver volt annyi bizonyos. A markolat közelében található
indákba tekeredett sárkányos motívum megbabonázva hatott rá.
Merengését Noven kérdése szakította félbe.
- Csodás, igaz e?
Az első csapás, amit Chawyra, Noven egyik társára Ultasra mért,
akadálytalanul választotta el a fejét a nyakától.

A másik kettő alig tudott felocsúdni meglepetéséből, mire a koldus már
le is vágta Idwar fegyferforgató jobbját, aztán hátralépett, majd
könnyed mozdulattal megpörgette a míves fegyvert.

Novenbe pillanatok alatt beléhasított a felismerés: ez itt nem egy
egyszerű koldus.

A Chawyra nevezetű idegen vigyorgott.

Noven halott társára, csonka jobbját üvöltve szorongató Idwarra, majd
a koldusra pillantott.

Kezébe vette a zsákkal bebugyolált `csodakardot`.

Nem volt felhatalmazva rá, hogy használja is – ő csak a szállító volt,
egy egyszerű bérgyilkos – de, most használnia kellett, ha nem akarta,
hogy testét férgek és pondrók rágják néhány nap múlva a föld mélyén.
Nem akarta ilyen korán elhagyni ezt a világot.

Kivonta hát a syent.

- Ki vagy te? – Noven hangja erőtlenül hatott.

- Chawyra vagyok, a Kwyrana klán vadásza. Kinek fejének fiát aljas
módon megöltétek, testét megszégyenítettétek, a klán varázskardját, a
syent pedig elloptátok, 7 nappal ezelőtt… a Shwyria klán
megbízásából.
Ahogy ezt kimondta, a koldusnak álcázott fejvadász – akár valami
fenegyors, aljas mérges kígyó – támadott. Noven hárította az első
csapást. A második vágás azonban nem őt érte: a mindeközben vergődő
Idwart szelte ketté.
A vezér hátraszökkent a felspiccelő vér útjából.
Chawyra nem állt meg. Csapásait a tolvaj-bérgyilkos azonban hárította
mind egy szálig. A gyilkos koldus nem tudta, vagy csak nem akarta
megsebezni.

A két harcos idegei pattanásig feszültek.

Csend.
Noven az egyik pillanatban dühöt érzett a levegőben.

Chawyra rettenetes, üvöltést hallatott.
Szájából nyál kezdett csorogni, fröcskölt szerteszét, orrából
rubinvörös vércseppek hullottak ruhájára és a földre, szemei vérben
forogtak, nyakán kiduzzadtak az erek.
Hirtelen szél támadt. Villám hasított a szürke égbolt csendjébe.
Noven lába földbegyökerezett.
Chawyra lassan alakult át.
Eleinte csak kékes derengést lehetett érzékelni körülötte, aztán
ruhája és a teste is változni kezdett.
Néhány pillanat múlva dühvel átitatott, őrjöngő, valahogyan mégis
gyönyörű, fakószürke hajú kecses tündér lebegett, kardjával a kezében
Noven előtt.
A környék elcsendesedett.

Csak a két vadász zihálását lehetett hallani.

- Miféle szerzet vagy te? – Noven hangja remegett a félelemtől.
- Jobb, ha nem sejted syen. Tudatlanul éltél, tudatlanul is halsz meg.
- Chawyra hangja olyan volt, mintha a Pokol feneketlen bugyraiból tört
volna elő, holott nyílvánvaló volt, hogy e lény számára nincs Pokol e
földön – sem másutt.
Fájdalmas halálsikolyra madarak tucatjai röppentek fel egy közeli
fekete fenyő ágairól, majd mintha egy nagyszínház nevezetes
színjátékának méltó lezárása lenne, esni kezdett az eső.

A tisztavérű kwyn az egyre erősödő esőben, az út porát gyorsan
felszívó pocsolya közepén állt, lábainál a három megcsonkított
holttesttel, hátán a varázskarddal.

Néhány pillanatig elmerengett, majd a zuhogó eső elöl bevetette magát
az erdő sűrűjébe.

Az óriások véréből való Végrehajtó a testeket vizsgálta. Talán egy
vagy két órája lehelhették ki lelküket.
Nhrotman felemelkedett mellőlük, majd meghúzta vízzel teli kulacsát.

Ha kis szerencséje van, holnapra beéri a kwynt, apja és testvérei
gyilkosát, renegát rendje árulóját és akkor elérkezik az az idő,
melyre oly régóta várt…
Egy évszázada.

(folytatása következik)

Nagy Sandor
boon22hu@yahoo.com


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.