LFG.HU

M* lista
novellaCimkek

A levelet a MAGUS archivumban találtam.

Date: Wed, 19 Nov 1997 18:32:32 +0100
From: Liszek Peter To: magus@dtalk.inf.elte.hu
Subject: Egy kis iromany!

Udv Mindenkinek!

Eme muvet egyik haverom kovette el,es szives engedelmevel a lista ele
tarom. Elmondasa szerint `epito jellegu` kritikat var.

Midon Ranagol harmadik kaoszangyalanak arca elfogyott a latohatar
folott, kiertem a surubol. Hatatokon egnek meredne a szor, ha a sok
szornyuseget, melyet a Sotet Gyuru bercei kozott ateltem, mind eletek
tarnam. Hatot oltem meg vereim kozul, s nemegy artatlan veszett oda
keresesemkor. Mestereim jol kepeztek. Jobb voltam, mint a klanom
harcosai, kiket uldozoimul szantak, de ketsegem sem volt affelol, hogy
ramakadnak egy napon. Orok hu tarsam, torom mellettem allt a nehez
orakban, s tudtam, maskor is szamithatok segitsegere a bajban. Az eros
acel erejet nem szabad lebecsulni, poffeszkedok!
Figyelmezzetek hat szavam, melyet az egyetlen tanitasai szerint verrel
vetettem papirra, ellensegeim kiontott verevel!
Ketszer fogyott el a Kek Hold a hegyek folott, mig a vadonban
koszaltam. Nem maradhattam a fekete hatar kozeleben, hisz klanom
Sho-kit mondott ram, kitaszitott lettem, sajat verem vadaszott ram.
Tudtam, messze kell jutnom, hisz a hatar kozeleben csak ellensegek
leselkednek ram; ellenseget sejtettem minden bokorban, minden fa
mogott. Az utakat tiltotta tette a felismeres: kovetnek.
Tudtam azt is, ki lohol veszett kopokent nyomomban: Tyrrus, mestere
munkajanak, elit az elitek kozott. Arcomon viseltem furge pengejenek
nyomat, szivemben acel tekintetenek benitasat. Feltem. Ha ram talal,
nem menekulok meg elve, az a talalkozas utolso lesz szamomra.
Ket honap utan varosra bukkantam; csendesen allt az ejszaka leple
alatt, konnyu palankfalan nem volt nehez bejutnom. Utcain csend
honolt, orjarat nem mutatkozott elottem. Penzt kellett szereznem, s
jobb hijjan a varosszeli ivo fele vettem utam. Elteveszteni sem
lehetett volna; ricsaj, a bor bodulataban leledzo emberek kialtasai
vezettek utamon. Egy sikator szelen megalltam, s eszrevettem a
csodulet okat. Csendes nyari este volt, a csillagok, mint megannyi
potty az ejszaka leplen.
Az ivo elott emberek, szamomra idegen nyelven orditozo megannyi
bodult, tucatnyian talan. Kort alkottak egy paros korul, kik
felmeztelenul vivtak ketsegbeesett harcukat egymassal a faklyak
fenykoreben. Mindkettejuk testen megannyi seb, kis karcolaso csupan;
nem voltak a kes mesterei, inkabb az utca tanitvanyai. Mozgasuk
egybeolvadt a faklyak inbolygo fenyevel, csandben, osszeszoritott
szajjal roptak nema, halalos tancukat. A tomeg orditva biztatta oket,
ki faklyat, ki kardot razott felejuk.

Az egyik elorelendult, s markolatig martotta a tort ellenfele
oldalaba. Amaz nem orditott, csak osszeesett neman. Oh, Ranagol,
mennyire ismeros volt e lassu lehanyatlas, szinte lattam ahogy testet
elhagyja, s istenehez indul a lelek, mint taplalo tuzet vesztett fust,
mikor utolsot lobban. A csocselek orditott, s a gyoztest unnepelte.
Korbevettek, unnepeltek, s az ivoba tessekeltek a gyilkost. Jol
mondjak a bolcsek: ember embernek farkasa.

Csak erre vartam, s elorelendultem. Mikor az utolso is belepett az
ivoba, en mar az ajtonal alltam. Korulneztem. A kis ter, melyen az ivo
allt, nem volt megvilagitva, mindent baratsagos felhomaly boritott.
Lehajoltam, s felkaptam egy darab kotelet, mely buzlott a mocsoktol,
es visszatertem leshelyemre.
Varakoztem.
Minden jo vadasznak fel kell ismernie a turelem erenyet, s en turelmes
vadasz voltam. Elmormoltam egy imat istenemnek, s felajanlottam az
elso ember lelket, kit rosszsorsa az utamba vezet. Nem vartam soka.
Az a ferfi volt, ki legyozte a tarsat a parviadalban. Kisse imbolyogva
jart, testen a sebeket bekotoztek, a gyolcs alol gyogyfuvek
kandikaltak ki. Kezeben faklyat tartva kozeledett rejtekem fele, s en
meglapultam, mint a predara varo hegyi oroszlan. Mikor elem ert, egy
hangtalan lepessel mogotte teremtem, s nyakaba vetettem a kotelet, s
egyik kezemmel osszefogva ket veget, jokorat rantottam rajta. Szinte
ereztem, mint akad tudejeben a levego, s hanyag magatartasa hogyan
valtozik gorcsos felelemme. A torom a torkaba melyedt, s a feltoro
kialtasa halk sohalykent hagyta el ajkait. Bevegeztetett.
Magamhoz vettem erszenyet, melyet bizonyara kimeritett a hosszu
tivornyazas, megis tobb volt benne, mint arrol almodni mertem volna.
Ez rossz omen, emlekeztem mentoraim szavara. Kinek sok penze van, sok
baratja is, s a hatalma sem keves. Fohaszommal kuldtem lelket Ranagol
ele, s sietve tavoztam a sikatorbol.
Kijutnom ugyanolyan konnyu volt, mint be, de ez valahogy aggodalommal
toltott el. Egy varos, melyet nem vigyaz eros orseg, nincsenek
orjaratok? Akkor meg nem sejtettem semmit…
Tovabb bolyongtam kelet fele, s mentoraim tanacsait kovetve csak
szurkuletkor indultam utnak. Nappaljaim csendes meditacioval
toltottem, s ha elfarasztott az ejszakai utam, fejemet arnyas fak
alatt hajtottam alomra. Kimerult voltam, ebersegem alabbhagyott, hisz
nincs ember a vilagon, ki allando eberseggel birna a kimerito
menetelest. Almaim zaklatottak voltak, a Fekete Hegy bercei kozott
ereztem magam ujra; nemegyszer ebredtem arra, hogy nemletezo
ellenseggel harcolok, torrel a kezemben. Elmosodott az almok es az
ebrenlet kozotti vekony hatarvonal. Liderces almok valtak valora, s en
egyedul nem tudtam megbirkozni veluk.
Nem tudom, almodtam-e az egeszet, vagy tenyleg megtortent velem, de
ereztem a gonosz kisugarzast korulottem. Hogy is lehettem ilyen
bolond! A klan vigyaz embereire, s en nem vagyok felvertezve a gonosz
magia praktikai ellen.
Elohalottkent bolyongtam a rengetegben napokig, hetekig, mig vegul a
teljes kimerultseg hataran tantorogva elaleltam. Almomban demonok es
emberek uldoztek, s en nem tudtam elmenekulni eloluk.
Raebredtem, nem vagyok vadasz tobbe, aldozatta valtam. Egyetlen
eselyem volt, hogy minden erommel eletben maradjak Ranagol tanitasai
szerint.

Arthur


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.