LFG.HU

Gene LaMacchia
novellaCimkek

forrás: M* lista honlapja

Talen


`Szisszenő pengék vonnak láthatatlan kört a magas alak körül,
aki mozdulatlanul áll a máglya lobogó fényében. Haja ezüstfehéren
omlik vállára, szemei kéken ragyognak, ahogy ellenfeleire emeli
hideg tekintetét. A féltucatnyi fegyveres lassan közelebb nyomul, óvatosan
köröznek prédájuk körül. A megmérettetés utolsó állomása ez, aki idáig
eljutott, figyelmet érdemel.


Egyikőjük előrébb csusszan, láthatóan magának akarja a dicsőséget.
Nem zavarja ellenfele fegyvertelensége, ez nem a lovagias párviadalok
színhelye… Rutinosan engedi útjára kardját, az egyenes vágás
célravezetőnek tűnik ebben a helyzetben. A fehérhajú ebben a pillanatban
megmozdul. Követhetetlen mozdulata nyomán egy kard terem a kezében,
mellyel olajozottan söpri félre a veszedelmesen közel került fegyvert,
majd a hihetetlen gyorsaságon láthatóan megdöbbent ellenfele karján
hosszú vágást ejt. A sebesült elejti kardját, eleget tett az első vér
követelményének, számára végetért a harc. Nem így a megtámadottnak, aki
köríves mozdulatának lendületét kihasználva a tetőponton elengedi
fegyverét, s az pörögve csapódik egy újabb, méterekkel távolabb álló
fegyveres combjába. Pillanatokkal később a két sebesült eltűnik a tűz
köréből, a fehérhajú ismét mozdulatlanul áll, a megmaradt harcosok pedig
csak most eszmélnek, hogy négyen maradtak egy szempillantás alatt.


Taktikát váltanak, egyikük kicsi, de veszedelmesnek tűnő nyílpuskát
emel áldozatukra, ezzel egyidőben ketten oldalt teremnek, hogy elzárják
a megcélzott esetleges kitörési szándékát. A kiröppenő nyílvessző
villámgyorsan megpördülő prédájuk fellebbentett köpenyében akad el,
és mielőtt újabb lövésre kerülne sor, a visszaforduló férfi kezét
sebesen cikázó tőrök hagyják el. Az első kiüti a nyílpuskát támadója
markából, a második ugyanabban a pillanatban remegve áll meg annak
felsőkarjában. Újabb vér, egy támadóval megint kevesebb…


Az eközben kardnyújtásnyira került két fegyveres oldalról közrefogja
a fehérhajút, akinél a tőrök elhajításával ismét csak nincs fegyver.
Egyszerre sújtanak le; két tökéletesen kivitelezett keresztvágás,
hogy ellenfelük ki se térhessen a kardok elől. Fém csendül fémen, a
megtámadott edzett alkarvédőin csattannak a pengék. Egy pillanatig nem
mozdul senki a hármasból, majd a középen levő feljebb löki a kardokat,
és sima mozdulattal gurul ki a veszélyes zónából. Felpattanva újabb
fegyver hagyja el kezét, a tiadlani dobócsillag eddig meg be nem
avatkozott harmadik ellenfele combjába mar. Az biccent egyet, és eltűnik a
fényből. A megmaradt két támadó tehetetlenül szemléli, ahogy a fehérhajú
felkapja elhajított kardját, és még egyet előhúz bal kezével. Kezdeti
magabiztossaguk kissé odalett, de harciasságukból mit sem vesztve vetik
magukat újra ellenfelükre. A feltünően rövid keresztvasú kardok útját
állják mindkettőjük vágásának, majd ők védik az ellencsapásokat.
Lassan mozog a hármas, védtelen felületet keresve a másikon, hibákra
várva. Egy idő után az egyik fegyveres egy pillanatra társára tekint,
hogy mire volt kíváncsi nem derül ki, mert ellenfelük kihasználva az
alkalmat látszólag védtelenül előrelép, és az immár nem összhangban
mozgók egyike lecsap, hogy véget vessen a küzdelemnek. Kardja hajszálnyira
süvít el a villámgyorsan lebukó fehérhajú feje fölött, hogy a szemben
álló döbbent társa vállába szaladjon. Majd tettén maga is meglepődve egy
szempillantással később reagál a felé zúduló alsó vágásra, s
rezignáltan érzi a combjába szaladó kardot. A küzdelem végetért, az
áldozatból vadász vált…


A győztes halkan felkacag, s ekkor a tűz fényébe majd tucatnyi alak lép.
Köztük az imént legyőzött fegyveresek, akik vidáman integetve letelepednek
a tűz köré, mely jóvoltukból pár pillanat múlva fellobog, még nagyobb
fényt adva. A harc győztese már nem kacag, lassan a tisztás közepére
sétál, ahol három ember áll, láthatóan rá várva. A sziklakeménységű arcokon
elégedettség játszik, ahogy a feléjük közeledőt nézik. A fény most már
teljesen megvilágítja a győztest, annak égkék szemében mindhárman
visszatükröződnek. A szoborszépségű arcon ugyan fáradtság honol, a
magas férfi mozgása azonban ebből semmit nem mutat. Ragadozóléptekkel
közeledik a csoporthoz, mindenre felkészülve. Aztán meglátja a mosolyt
tanítómestere arcán, és ebből rajön, hogy vége. Kiállta a Próbát, azzá
vált, amire hosszú éveken át készült. A középső alak elé érve lassan
letérdel, s az nyakába akasztja a Via Shen-i Embervadászok lunir
medálját. Gratulálok, Elf – hallja a klán vezetőjének hangját -,
bizonyítottál…`

Gene LaMacchia


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.