LFG.HU

Ria
novellaCimkek

Kínai legendák: Vu Shung

Egyszer élt a hegyekben egyedül egy idős mester. Furcsa
történeteket meséltek róla a varosban. Az emberek tartottak
tőle, mert nagyon különbözött tőlük. Néha különös hangokat
hallottak a hegyekről, mintha száz démon viaskodna egy hatalmas
szellemmel. Viszont tiszteltek is a tudását. Ha betegség ütötte
fel a fejet, rögtön érte küldtek, ha szárazság veszélyeztette a
termest, kérték, imádkozzon az istenekhez. Soha senkihez nem
volt egy rossz gondolata sem, mindig mosolygott, a gyerekek
köré gyűltek és meséket kérleltek tőle. Mindenhol szerettek.

Néha elment a városba és meglátogatta az öccsét és annak fiát.
A fiú tehetséges volt a harcművészetekben, könnyen sajátított
el bármilyen mozdulatot. A környéken a legjobb harcos hírében
állt. Bár az apja szigorúan nevelte, mert csak egy kis boltja
volt és nem akarta, hogy a fia léha dolgokkal foglalkozzon.
Felesége korán meghalt, nem volt több gyermeke, azt akarta,
hogy ha meghal, Vu Shung folytassa a bolt vezetését. Ezért nem
szerette, ha testvére Vu Chen meglátogatja, feltette a fiat
tőle.

Egy nap eljött az ideje, távoznia kellett a földi világból. Vu
Chen épp akkor jött el hozzá látogatóba. Mivel másra nem
számíthatott Vu Chen-t kérte meg, hogy vigyázzon a fiúra és
nevelje becsületben. Vu Chen a következő fogadalmat tette
fivére halálos ágyánál: `Ígérem neked, testvérem, Vu Shung a
legjobbat fogja tőlem kapni, abból, amit én adhatok neki`.

A temetés után eladták a boltot egy nagyon távoli rokonuknak és
felköltöztek a hegyekbe. Vu Shung nagyon boldog volt. Végre
igazi harcművész lesz belőle, ő lesz a halandók között a
legjobb, hiszen Vu Chen nagymester, mindenki tudja, hogy
sokszor diskurál az istenekkel. Talán meg azok is tőle kérnek
tanácsot. Nem lesz nála hatalmasabb és ügyesebb harcos.
Mindenkit le fog győzni. Vu Shung ezzel az álommal ment fel a
hegyre. Teltek a napok, a hónapok és Vu Shung egyre
türelmetlenebb lett. Nem tanult kardforgatást, nem tanult gyors
egykezes technikákat, nem tanult semmilyen harci gyakorlatot.
Vu Chen mást tanított. Miközben sétáltak az erdőkben,
hallgatnia kellett, ahogy a szél motoz a fák közt, figyelnie a
folyók természetet és érezni a fényt és meleget a hegytetőn. De
ezek Vu Shungot csak idegesítettek, nem ezt akarta, ő harcos
akart lenni.

Egy nap nem bírta tovább, bár nagyon tisztelte nagybátyját,
mégis szóvá tette:
`Vu Chen! Miért mutatsz nekem lányoknak való dolgokat? Hol az
az erő és tudás, miről a városban mesélnek? Miért nem tanítasz
engem, hogy a legnagyobb harcos lehessek?`
Vu Chen ezt válaszolta neki: `Már így is harcos vagy. Harcolsz
az emberekkel, harcolsz önmagaddal. Miért tanítsalak harcolni,
mikor harcban állsz az egész világgal. Inkább nézd meg azt a
világot. Érezd, ahogy a fény átjárja a tested, lelked. Engedd
be magadhoz, nyisd ki lelked ablakait, hadd fürödhessen meg. A
tudás nem a harc nagyszerűségében van, hanem az elengedésében.
Ha összhangban élsz az erőkkel, akkor elkerül a harc és nem
lesz szükséged a harci tudásodra. Elég annyi, amennyit tudsz,
több nem kell ahhoz, hogy felismerd az értelmetlenséget és
pusztító hatását. A tudás a felismerésnek kezdődik.`
`De mester, nincs velem semmi baj, csak jó harcos akarok lenni.
Taníts meg arra, hogyan kell látni az ellenfél mozdulatait,
mielőtt megtenné, tanítsd meg, hogyan kell a kézzel harcolni a
fegyver ellen és fegyverrel a kéz ellen. Mutasd meg, hogyan
lehet el-eltünni és megjelenni egy másik helyen. Hogyan
szolgáljam az embereket, ha nem tudom őket megvédeni.`
`Nem csak fegyverrel és ököllel védheted meg őket, hanem
szerető gondoskodással is. Szeresd az embereket, a világot és
ne harcolni akarj értük. A zaklatott elmén át nem hallatszanak
az istenek hangjai. Ki nem él együtt az összhanggal, elveszti
önmagát és eltéved`
Vu Shung elszomorodott. Úgy látszik nagybátyja megöregedett,
érzelgős öregember lett belőle. Lehet, hogy nem is tud már
harcolni. Úgy érezte nincs mit a nagybátyjától tanulni.
Hallotta, hogy délen nagy mesterek fogadnak tanítványokat.
Egy reggel így állt Vu Chen elé:
`Úgy látom téged is utolért az öregség. Elmegyek, keresek olyan
mestert, aki megmutatja a harc értelmet és hogyanját.`
És elment. Vu Chen szótlanul nézet utána. Tudta sokáig nem
fogja látni Vu Shung szemében a tiszta fényt. Remélte nem fog
örökre kihunyni belőle.
Vu Shung hosszú vándorlás és sok harc után eljutott ez első
mesteréhez. Ezt mondta neki a mester: `én vagyok a fegyverek
mestere. Megtanítalak arra, hogyan ölj a fegyverrel, és hogyan
hárítsd el ellenséged csapásat. Megmutatom neked a különböző
fegyvereket, a fegyverekkel vetett gáncsokat és azt, hogyan
ölhetsz meg valakit a saját fegyverével` Vu Shung örült, hogy
végre harcolni tanulhat. Olyan technikát tanult meg miről meg
csak nem is hallott. Megtanulta, hogyan engedje szétáradni
magában a gyűlöletet az ellensége iránt és ezt, hogyan
vezetheti le a fegyverébe. Megtanulta meglátni mások
gyengeségeit és azt is hogyan fordíthatóak ellenük. Megtanulta
hogyan idézhet elő az ellenségében félelmet, és hogyan
pusztíthatja el a megbénult ellenfelét. Mikor mindent
megtanult, a mestere így szólt hozza: `most már tudsz ölni
fegyverrel. Keresd meg a következő mesteredet, ki megtanít ölni
a képzeleteddel.`
Vu Shung tovább haladt délnek. Valahol lelke mélyén észrevette,
hogy nem hallja a szelet a fák között motozni, nem érzi, hogy a
fény melengetne belsejét. De nem foglalkozott vele, haladt
tovább délnek.

Mikor elért a következő mesteréhez, az ezt mondta neki: `látom,
tanultál már dolgokat. Tudsz bánni a fegyverrel, megtanultad
léte igazi értelmét, a pusztítást. Most én megtanítom neked,
hogyan idéz meg túlvilági lényeket, hogyan kényszerítsd őket
szolgálatra, és hogyan fognak téged segíteni abban, hogy megöld
az ellenségeidet.` És Vu Shung tanult. Uralma alá hajtott sok
démont, kik csak őt szolgálták. Mozdulat nélkül tudott
pusztítani, csak gondolatait használta fel. Éjszakánként
gyakran álmodott lényeivel, kik álmában testéből táplálkoztak,
majd nappalra visszabújtak testébe és gondolataiba. Már
mindennek meglátta a gyengéjét és ezt fel is használta.
Mindenhol újabbakat keresett, hogy azokat is legyőzze. Hitte,
ha mindent megtapasztal visszatér az emberekhez és tudásával a
hasznukra lesz. Mikor már gondolata erejével bármit el tudott
pusztítani újabb mestert kellett keresnie.

De a legyőzött démonok és lények vele maradtak, nem hagyták el
a tanulás végeztével. Követték, mindenhová vele mentek. Lelkére
sötét felhőként telepedett a sötét tudás. Lépte már nem a
fiatalos, üde ifjú lépte volt. Lelassult, megöregedett. A
lények az alsóbb szintek felé húzták. Már nem látta a fényt,
akármikor haladt is, a sűrű erdő eltakarta előle a napot.
Elérte a déli határt. Tudta, következő mestere a határ
túloldalán várja. Megállt.

Ekkor megjelent előtte Vu Chen szellem alakban. `Öcsém fia, Vu
Shung. Megtanultad-e harc értelmet és miértjét? Megkaptad-e
azt, miért otthagytad az északi hegyeket?`
Vu Shung így felelt: `Ha nem jártam volna mesterimnél, most nem
tudnám, hogy léteznek más technikák is. Most már mindenkit le
tudok győzni. Nincs nálam ügyesebb és tanultabb harcművész.
Nincs jobb nálam és én még jobb, akarok lenni. Ha már mindent
tudok, akkor visszatérek az emberekhez és elmondom nekik.
Felkészítem őket, megmutatott azt, amit tanultam. Így többé nem
lesznek tudatlanok.`
`Jöjj velem Vu Shung megmutatom neked a harc értelmet` Ekkor Vu
Shung lelke elhagyta testét és követte Vu Chen szellemét. Vu
Chen szelleme visszavitte az emberek közé. Egy mogorva,
zárkózott kovácsnál megálltak. Vu Chen ezt mondta: `Nézd meg
ezt a kovácsot. Ő is járt a fegyverek mesterénél, hogy
megtanulja, hogyan kell igazi, jó kardot készíteni. Megtanult
mindent, amit a fegyverekről tudni lehet. Figyeld meg őt, és
azokat, akikkel beszélget.` A kovácshoz rövidesen egy gazdag
ember érkezett a kiséretével. Sürgette a kovácsot, hogy
igyekezzen, neki sürgős, fontos dolga van, és szépre csiszolja
a kardját, mert ha egy foltot is talál rajta, kitiltja a
városból. A kovács nem szólt, végezte a dolgát. Amit tett csak
Vu Chen és Vu Shung szelleme látta. A kovács felébresztette a
dölyfös szépség démonát a kardban. A démon tettre készen várta,
hogy a fegyver visszajusson gazdájához. Vu Chen és Vu Shung
szelleme követte térben és időben a kard és gazdája sorsát. A
démon megkívántatta a fegyvert egy harcossal, aki a
tulajdonlásért megküzdött. Megölte a régi tulajdonost és a
fegyver a felébredt démonnal sötét útra kelt.
Vu Chen és Vu Shung visszatért a kovácshoz. Épp kisfiúkat
tanított fegyverrel harcolni. Az egyik bízva tudásában
hazaszaladt és apja kardjával akarta megmutatni a többi
gyereknek a tanultakat. Ügyetlenségében súlyosan megvágta egyik
társát. Megrémülve tettétől magaellen fordította a fegyvert. Vu
Shung nem akarta végig nézni a gyermekeket gyászoló családok
fájdalmát.
Ekkor Vu Chen szelleme egy kolostorbeli szerzeteshez vitte Vu
Shung szellemét, és ezt mondta: `Ez a szerzetes is tanult
azoktól a mesterektől, akiktől te. Nézd tetteit.` Egész nap
követtek a szerzetest, aki mindenkivel kedves volt. Ha valakit
betegség támadt meg, felkereste és megszabadította a betegséget
okozó démontól. Ha gyerekeket látott veszekedni vagy küzdeni,
odament és szétválasztotta őket, majd meséjével megnyugtatta
lelküket és eloszlatta a düh sötét felhőjét. Az iskolában az
élet szépségéről és az isteni erőkkel való együttélésről
tanított. Megmutatta, hogyan örvénylenek a folyók, és hogyan
zúg a szél a hegyekben. A megjárt utakat csak a szemében égő
szomorkás fényről lehetett felismerni. Nem mesélte el hol járt,
mit látott. Ezekről hallgatott. De az embereknek elmondta,
hogyan zárjak el ajtajukat éjszakára és hova tegyek az ágyukat,
ha békében akarnak aludni. Elmondta, miből készítsék a
füstölőket, hogy a sötétséget távol tartsák szívüktől. Hasznos
tanácsokkal látta el az embereket és a gyermekekre vigyázott,
ne legyenek sötét álmaik. Ő jól tudta milyenek azok. Vu Shung
mélyen megrendült, ahogy a szerzetest figyelte. Átérezte tiszta
békéjét és összhangját.
Miután Vu Chen szelleme visszavezette Vu Shung szellemet
testéhez, megkérdezte tőle: `Akarsz e meg újabb mestertől
tanulni? Akarod e még az embereknek megmutatni, hogy mit
tanultál mestereidtől?`
Vu Shung így felelt: `Sokat láttam. Messzire jutottam, de rossz
irányba indultam el. A fényt kellett volna megfigyelnem a
hegyen, de én a sötét erdőbe indultam a könnyebben és
gyorsabban megszerezhető tudás reményében. De most mar tudom,
nem szabad az emberek tiszta lelkét sötét tudásommal terhelni.
A szél dalára kell őket megtanítanom.`

Vu Shung visszatért az emberekhez, újból Vu Chen-nél lakott a
hegyen. A háta mögött összesúgtak az emberek: ő az ki olyan
messze járt, de visszajött. Ha kérték, hogy mutasson harci
mozdulatokat, szomorkásan elmosolyodott és tovább ment. Vu Chen
halála után is fenn maradt a hegyen. Néha lejárt, meglátogatta
távoli rokonát a boltban. Ha beteghez hívták, ment gyógyítani
és engedett a gyerekek kérésének, mikor mesét kértek tőle.

irta: Ria


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.