LFG.HU

Nagy Sándor
novellaCimkek

Egyek vagyunk csak a milliónyi világ közül. Békésen élünk egymás mellett.
De vannak dolgok amik ugyanúgy történnek. Talán egyszerre. Több helyen is.

Nagy Sándor

Barackvirág

A történet Hoi apóról szól, akinek egy emlékezetes összecsapása volt egy
meggondolatlan,buzgó fiatalemberrel.
Harciasságától és erejétől önelégülten, ennek a fiatalembernek volt egy
olyan szokása, hogy sötét ösvények mentén elbújt és amikor egy magányos
ember arra sétált, rárontott a szerencsétlenre. Nagy önteltségében
elhatározta, hogy Hoi mestert is megtámadja, nem számít milyen erős. Abban
bízott, eltudja intézni ha váratlanul tör rá.
Az esemény barackvirágok holdhónapjában történt, Hoi apó a neves
harcművész mester egyik hajnalban egy teaszertartásra indult a falu
teaházába. A Nap még nem emelkedett a látóhatár fölé, a sötétség mindent
elborított. Egyedül azon a kis ösvényen volt valamicske fény, amin az
öreg haladt és amit a sárkánydíszítésű papírlapionok szolgáltattak az út
egyik oldalán.
Hoi elmerengett a táj szépségén, nem figyelt fel az utána lopakodó fiatal
fiúra – igaz nem is számított ilyen meggondolatlan cselekedetre
Az öreg csak sétált az ösvényen a teaház felé, mikor is a fiú utolérte és
egy hatalmas ütést mért a hátára.
A mester köztudottan jó kondíciónak örvendett öreg kora ellenére, testének
minden része szinte sérthetetlenek látszott az avatott szemlélő előtt, de
ezt a fiú – ki tudja miért – nem vette észre.
Szóval a fiú ütött.
De ez volt az első és utolsó támadása ezen a hajnalon.
Meglepődve, hogy az ütés semmilyen hatást sem váltott ki, a fiatal szájhős
elvesztette lélekjelenlétét és abban a pillanatban úgy érezte, mintha a
jobb csuklója satuba került volna (Hoi apó szorítása legendásan erős volt.
Többen szemtanúi voltak, amikor egy bambusz rudat a szorításával
összeroppantott.). Próbálta a másik kezével is kiszabadítani magát, de nem
sikerült. Hoi apó aztán tovább sétált, magával vonszolva a fiút anélkül,
hogy hátranézett volna rá. A fiú felismerve, hogy teljesen csődöt mondott,
könyörögni kezdett a mester kegyelméért.
- Hát te ki vagy – ha?! – kérdezte Hoi megenyhülten.
- A nevem Ishu. – válaszolta az ifjú.
Ekkor az öreg Hoi rá nézett.
Ó – morogta halkan – nem lenne szabad ilyen trükkökkel próbálkoznod egy
magamfajta öregemberrel szemben. Ezzel szabadjára engedte.
Az öreg továbbment. Vissza sem nézett. A fiú meg csak állt döbbenten az
ösvény közepén. Arcára a felkelő Nap sugarai vetültek, vállára pedig egy
barackvirág szirom hullt a közeli fáról.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.