LFG.HU

taverna
Aurin
novellaCimkek

forrás: Aurin

http://www.elte.hu/~tick/aurin/allando/maja.htm

Jelen történetünk a maja indiánok szent könyvéből, a Popol Vuhból
való. A Popol Vuh vagyis a „Gondolatok Könyve” szent mítoszok és
történetek gyűjteménye, amelyeket a Yucatán-félszigeten már a
XVI. századtól kezdve tevékenykedő Ferenc-rendi szerzetesek írtak át a
XVIII. században latin betűkkel, de kicse-maja nyelven. A hosszú
elbeszélésfüzér középpontjában egy isteni testvérpár, Hun Hunahpu és
Vukub Hunahpu kalandjai állnak, az általunk közölt történet
bátyjaikkal vívott harcaikat beszéli el.

Vadász és Jaguárszarvas

Most elbeszéljük Vadász és Jaguárszarvas születését.
Íme, a megszületésük. Ez lesz az, amit elmondunk.
Mikor elérkezett születésük napja, a Vérlány nevezetű hajadon
megszült, de Nagyanya nem látta őket, amikor megszülettek. Egyszerre
csak megszületett a Vadásznak és Jaguárszarvasnak nevezett két fiú.
Megszülettek ott a hegyen, és azután a házba mentek, de nem tudtak
aludni.
- Szabadulj meg tőlük – mondta Nagyanya, mert túl sokat sírnak. Erre
kimentek és egy termeszdombra tették őket.
Békésen aludtak rajta. Azután elvitték a termeszdombról és tüskékre
helyezték őket.
Egymajom és Bőgőmajom most már azt kívánták, haljon meg a két gyerek a
termeszdombon vagy a tüskéken. Mert Egymajom és Bőgőmajom gyűlölte és
irigyelte őket. Vonakodtak öccseiket a házba fogadni, nem akarták
elismerni őket, így azok a hegyekben nevelkedtek. Egymajom és
Bőgőmajom nagy zenészek és énekesek voltak, sok szenvedés, fájdalom és
gyötrelem közepette nőttek fel. Így azután nagy és bölcs emberek
lettek. Furulyások, énekesek, festők és faragók voltak, könnyen ment
nekik minden.
Egyszer megtudták, hogy a fiúk megszülettek, és valójában varázslók,
szüleik helyettesítői, mert azok az Alvilágba mentek és meghaltak.
Egymajom és Bőgőmajom nagy és bölcs emberek voltak, és szívükben
mindent tudtak két öccsük születéséről.
Ennek ellenére, mivel irigyek voltak, nem mutatták ki varázserejüket,
a szívük telve volt rosszindulattal, mert Vadász és Jaguárszarvas
megbabonázta őket.
A két fiú egész nap semmit sem csinált, csak vadászott. Nem szerette
őket sem Nagyanyjuk, sem Egymajom, sem Bőgőmajom; nem adtak nekik
enni, mikor Egymajom és Bőgőmajom már mindent megevett, akkor mehettek
valamit enni. De a fiúk nem haragudtak, nem bosszankodtak, csak
csendesen tűrtek, mert tudták a helyüket, és mindent világosan
értettek. Hozták a madarakat, amikor megérkeztek, és Egymajom és
Bőgőmajom megették a madarakat, de egy falatot sem adtak a fiúknak,
mármint Vadásznak és Jaguárszarvasnak.
Egymajom és Bőgőmajom nem csináltak semmit, csak furulyáztak és
énekeltek.
Történt egyszer, hogy Vadász és Jaguárszarvas hazatért, de madarat nem
hoztak. Bemenetek a házba: Nagyanyjuk nagyon megharagudott.
- Hol vannak a madarak? Hozzátok ide! – mondta Vadásznak és
Jaguárszarvasnak.
Erre így feleltek:
- Az történt, Nagyanya, hogy a madarak fennakadtak a fákon, és nem
tudtunk felmászni, hogy megszerezzük őket. Szeretnénk, ha fivéreink
velünk jönnének, és leszednék a madarakat – mondták.
- Jól van – felelték az idősebb fivérek. – Hajnalban veletek megyünk.
A két öccsük ezután kitervelte, hogy hogyan pusztítja el Egymajmot és
Bőgőmajmot.
- Csak a természetüket változtatjuk meg, és ezzel beteljesedik a
szavunk minden szenvedésért, amit nekünk okoztak.
Azt akarták, hogy meghaljunk, hogy elvesszünk, mi fiatalabb
testvéreik. Szívükbe, úgy hiszik, hogy szolgájuknak jöttünk, hogy
szolgájuk legyünk. Éppen ezért megleckéztetjük őket – mondták
egymásnak.
Ezután a kanténak* , vagyis a sárgafának a tövéhez mentek. Mikor
odaértek, lövöldözni kezdtek. Nem is lehetett megszámolni a madarakat,
annyian pompáztak a fán, és az idősebb fivérek csodálkoztak ennyi
madár láttán. Madarak voltak, de egy sem esett a fa tövéhez.
- Nem esnek a madarak a földre, menjetek és hozzátok le őket – mondták
bátyjaiknak.
- Jól van – válaszolta a két bátyjuk. És felmásztak a fára, de a fa
nőni kezdett, s a törzse megnyúlott. Ezután Egymajom és Bőgőmajom le
akart jönni a fa tetejéről, de nem tudtak. Ekkor lekiáltottak.
Hogyan menekülhetnénk meg, ó, fivéreink? Könyörüljetek rajtunk. Ez a
fa megrémít minket, ó, fivéreink – kiáltották a fa tetejéről. Vadász
és Jaguárszarvas erre így válaszolt:
- Oldjátok meg ágyékkötőtöket, kössétek hasatok alá, hogy egyik hosszú
vége lelógjon, és így könnyebben boldogultok.
- Jól van – mondta a két bátyjuk, azután leeresztették ágyékkötőjük
végét, de ezek azonnal farokká változtak, és a fivérek olyanok lettek,
mint a pókmajmok. Ugrálni kezdtek a kis dombok faágain, ugráltak a
nagy hegyekben és behatoltak az őserdőbe. Visítoztak és hintáztak a
fák ágain.
Így győzte le Vadász és Jaguárszarvas Egymajmot és Bőgőmajmot. Csakis
varázslattal tudták ezt megtenni.
Ezután visszatértek otthonukba, és mikor megérkeztek, szóltak
Nagyanyjuknak és anyjuknak, és ezt mondták:
- Ó, Nagyanya, valami megváltoztatta bátyjainkat, mert hirtelen
eltűntek, és mintha állatokká változtak volna.
- Ha ártottatok bátyjaitoknak, engem bántottatok, s nekem okoztatok
szomorúságot. Ne tegyetek ilyet fivéreitekkel, ó, unokáim – mondta
Nagyanya Vadásznak és Jaguárszarvasnak. És ők így feleltek
Nagyanyjuknak:
- Ne búsulj, Nagyanyánk. Ismét látni fogod fivéreink arcát, vissza
fognak térni ide ez nehéz megpróbáltatás lesz számodra, Nagyanya.
Vigyázz, hogy ne nevess rajtuk. És most vessünk sorsot – mondták.
Azonnal játszani kezdték furulyájukon a pókmajomvadászról szóló dalt.
Azután énekeltek, játszottak a furulyán, és táncoltak, amikor letették
a furulyákat és a dobokat. Azután Nagyanyjuk leült velük.
Továbbra is játszottak, és hívták vissza fivéreiket zenével és dallal,
a pókmajomvadászatról szóló dalt énekelve.
És akkor visszatért Egymajom és Bőgőmajom.
Táncolva érkeztek, de mikor Nagyanya meglátta csúf arcukat, nevetni
kezdett, és úgy nevetett, hogy abba se tudta hagyni.
Erre azok azonnal elszaladtak, és Nagyanya soha többé nem látta az
arcukat.
Nevetésétől felpattantak és az erdőig futottak.
- Mit tettél Nagyanya?
- Csak négyszer próbálkozhatunk, és most már csak három maradt. Hívjuk
vissza őket még egyszer furulyázva, énekelve, de uralkodj magadon, és
ne nevess.
- Kezdjük a próbát – mondta Vadász és Jaguárszarvas.
Ismét furulyázni kezdtek.
Fivéreik erre visszatértek, táncoltak, és egészen a ház udvarának
közepéig jöttek fintorogtak és Nagyanyjukat nevetésre ingerelték, mire
az végül hangos nevetésben tört ki.
Valóban nagyon mulatságosak voltak majomarcukkal, széles fenekükkel,
puffadt hasukkal, ami mind nevetésre ingerelte az öregasszonyt.
Ettől megint elfutottak az erdőbe.
És Vadász meg Jaguárszarvas így szólt:
- És most mit tehetünk, Nagyanya? Megpróbáljuk harmadszor is.
Játszani kezdtek a furulyán, és a majmok táncolva visszatértek.
Nagyanya nem tudta visszafojtani a nevetést. Ekkor felmentek oda és
felmásztak a falra. Szájuk vörös volt, arcuk ostoba, szőrös az arcuk,
felborzadt a szőrük. Szemük fehérlett, amikor pislogtak.
És amikor Nagyanya mindezt látta, hatalmas nevetésben tört ki; de
többé nem is látta az arcukat, mert elnevette magát.
- Most már csak egyszer hívhatjuk őket, Nagyanya, úgy, hogy most
negyedszer jönnek – mondták a fiúk.
Így hát ismét játszani kezdtek a furulyán, de fivéreik nem tértek
vissza negyedszer, ehelyett az erdőbe menekültek.
A fiúk így szóltak Nagyanyjukhoz:
- Mi mindent megtettünk, Nagyanya.
Eljöttek egyszer, azután megpróbáltuk ismét hívni őket. De ne búsulj.
Itt vagyunk mi, az unokáid. Akik csak anyjukat és nagyanyjukat
szeretik.
Emlékeztetni fogunk benneteket a bátyjainkra, így legyen.
Lesz maszkos tánc, és mindenki hozzájuk fog fohászkodni, Egymajomhoz
és Bőgőmajomhoz, ahogyan őket hívják – mondta Vadász és Jaguárszarvas.
Valóban a furulyások, az énekesek, az öregemberek, a festők és
szobrászok mind hozzájuk fohászkodtak azontúl.
De állatokká változtak, majmokká lettek, mert fennhéjázók voltak,
bántalmazták öccseiket, mert így mutatkozott meg a szívük. **
Ez volt hát a vesztük, így pusztult el Egymajom és Bőgőmajom, így
váltak állatokká.
Megtelepedtek, volt otthonuk, zenészek és énekesek voltak, és sok nagy
dolgot cselekedtek, amikor még anyjukkal és nagyanyjukkal éltek.

Maja-kicse nyelvből fordította és jegyzetekkel ellátta
Boglár Lajos és Kuczka Péter (Helikon Kiadó, 1984)

*Knate=e fa gyökere , amit a yucatáni majá egy rítusnál használtak,
sárga színű festékanyagot tartalmaz

**A testvérek köyütti féltékenység csaknem „intézményes” volt a maja
társadalomban. Különösen vonatkozott ez az idősebb és
fiatalabb tesrvérek köyötti viszonyra: a kicse nyelvben a féltékenység
és a fiatalabb testvérek kifejezés egy és ugyanaz a szó.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.