LFG.HU

Silme
novellaCimkek

Élt egy ház a városban…

Élt egy ház a városban, a folyó partján. Szürke fal volt a
teste és sok-sok piciny ablak-szemmel tekintett ki a világra.
Kedves ház volt; olyannyira, hogy szoros barátság fűztea vele
több éve együtt élő borostyánhoz. Jól megvoltak így együtt: a
ház otthont és támaszt nyújtott a borostyánnak, amiért cserébe
ő minden évszakban más-más, gyönyörű ruhába öltöztette
barátját.

Kedvenc időtöltésük az volt, hogy egész nap a körülöttük fel-
felbukkanó embereket figyelték. Látták, amikor sivítva-
vijjogva mentő érkezett és nagy-nagy nyüzsgés után egy őszes
hajú emberrel a gyomrában távozott. Hallották, hogyan fordul a
szerelmes suttogás heves kiabálásba, aminek az lett a vége,
hogy egy hosszú barna hajú lány kékfolttal arcán és nedvesen
csillogó szemekkel sietett tova. A fiú utána se nézett….
De láttak idős, megfáradt párokat kéz-a-kézben sétálni, és apró
tipegőket segítettek első önálló útjukon. Egyszer még egy
szürke macska is hozzájuk dörgölődzött.
Egyik nap azonban igazán nagy furcsaságra figyeltek fel. A
folyó másik partján egy különös pár sétált. Az egyik magas volt
- több, mint két méter -, bőre mint a napsütötte nyári égbolt,
olyan kék, és a fején két kis szarvacska kunkorodott merészen.
Elsőre kicsit megrettentek tőle, de aztán a jégkék szemekbe
pillantva rájöttek, hogy viselőjük igencsak szelíd, barátságos
teremtmény.
Aztán a másik jelenséget is jól szemügyre vették. Ő is magas
volt, bár nem annyira, mint a társa, vékony és hosszú barna
haja alól kikandikáltak hegyes fülei. Szemei mosolygósak voltak
és bár egy cseppet ferdén nőttek, ez jól illett az
arcvonásaihoz. Az ő fején nem voltak szarvak és a bőre is
inkább a napsütötte homok színére emlékeztette őket.
Beszélgettek.
A két leskelődő barátot a folyó túloldalán nem vették észre, és
ők ennek felettébb örültek. Nem esett volna jól nekik, ha
megzavarják kedvenc időtöltésüket.; és bár tartottak ettől, a
ház és a borostyán suttogva beszélgetni kezdett a két
idegenről. Igazából nem értették, hogy a két meseszerű lényt
eddig miért nem fedezték fel a körülöttük lévők. Pedig igencsak
sokan elhaladtak mellettük, de úgy látszott, hogy az ő
szemükben teljesen normálisnak tűntek.
Itt valami nem stimmel – gondolta a ház és megpróbált egy
kicsit közelebb húzódni hozzájuk, de sajnos a folyó nem
nagyon hagyta.
Nézd csak, leülnek – susogta alig hallhatóan a borostyán. A
házon kívül más nem is hallotta meg; vagy ha mégis, akkor is
csak a folyó felett táncoló szél játékának tulajdonította.
A pad, amely magához ölelte a külvilágról tudomást sem vevő
lényeket halkan felsóhajtott, aztán kisimultak a homlokán lévő
gyűrődések. Hogy miről folyt a társalgás azt ő sem hallotta, de
a ház és borostyán a szél segítségével utóbb megpróbálta őt
kifaggatni erről. Nem hagyta őket nyugodni az a tény, hogy
felfedezték őket. Mert a padon ülők egyszercsak felfigyeltek a
borostyánnak benőtt házra a folyóparton. Vonzotta a
tekintetüket. Hogy miért, azt ők sem nagyon tudták, de valahogy
megérezhették azt, hogy a szürke falak és zöld levelek között
varázslat fészkel. Mert valóban mágia bujkált a két jóbarát
között; a bölcsesség és szeretet egyfajta keveréke, amely még a
legridegebb és legsivárabb épületekbe is beköltözhet, ha
tündérek járnak ott.

A folyóparti borostyános házhoz pedig vissza-vissza járhattak,
mert a fényes-modern környezetből szelíden, de határozottan
tért követeltek maguknak a régi falak, és a borostyánindák is
lassan beszőtték a szürke testet. Egyszer talán megint arra jár
valaki, akinek a szeme megakad rajtuk, s talán egy ideig
különös érzések és gondolatok öltenek majd testet tudatában,
amik majd észrevétlenül nőnek-növögetnek, s végül gyengéden
rákényszerítik az embert, hogy kutatni-keresni kezdje a házat,
amelyet borostyán ölel körül és néhanapján a folyóparti szél
suttogja kémény-fülébe az érdekes híreket.

Silme


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.