LFG.HU

Tennoko
novellaCimkek

Alia Silk

(I. rész)

Az öregenber nem tudta, hogy valójában mit is kezdjen a lánnyal. Az
első időkben testőrként alkalmazta, de az idő múlásával valami különös
érzés kerítette hatalmába Dom Taresh öreg lelkét. Régen érezte ezt,
utoljára akkor, amikor Terese a halálos ágyán örökké tartó szerelmet
fogadott.
De ez már régen volt, tizenkét éve. Azóta a kis Donad felnőtt.
Donad. Ma fog először találkozni a Testőrnővel. Vajon milyen lesz a
benyomása a lányról?
Taresh meglepve tapasztalta, hogy némi féltékenységet érez jóképű fia
iránt. De a lányt közben nem zavarták az ilyen homályos szerelmi
ügyek. Őt csak a Harc érdekelte, az, hogy szelleme fejlődjön. Minden
szabad idejét a kastély hatalmas könyvtárában töltötte, sokszor még
éjszaka is ott ült a könyvek fölé görnyedve. Dom Taresh minden
hajnalban a kert felől hallható halk puffogásokra, lágy hangokra
ébredt. Még élénken emlékszik a 10 hónappal ezelőtti találkozásra.

- Dom Taresh, bemutatom Önnek a Testőrét.
Az idős férfi szeme kikerekedett, amikor meglátta a lépcső tetején a
szoknya szegélyét.
„Egy nő?` -villant át az agyán. Ahogy az alak lejjebb ereszkedett, a
fények láthatóvá tették karcsú, sudár, ugyanakkor törékenynek látszö
sziluettjét.
A vékony selyem szoknya csak annyira volt jó, hogy a lány lábait
sejtelmesebbé tegye. Egyébként testre simuló ruházata nem hagyott
kétséget csodás alakja felől. Mozgásának merevségéből úgy látszott,
hogy a nő nincs hozzászokva az estélyi ruhákhoz. Lénye erőt sugárzott,
szeme jádezöld csillogása bölcsességet. Fekete, rövidre nyírt haja
megdöbbentette a tanácsost.
Az öreg Dom mellett álló parancsnok intett a lánynak. A Testőrnő
könnyű, hangtalan léptekkel közeledett. A teremben halk zúgolódás
támadt, mindenki a lány lábát figyelte.
„Minő merészség!` -kiáltott magában Taresh.-„Egy bálon egy hölgy, nem
lehet hölgy a gálacipője nélkül. Ez tetszik!`
Az egész társaság mély meglepetésére Dom Taresh felnevetett, ahogy
megpillantotta a lány meztelen lábát.
„Gyanítom, hogyha katonai bakkancs lenne a lábán, akkor is hangtalan
és kecses volna.` -villant át egy újabb gondolat a Dom agyán.
A parancsnok komoly, dorgáló hangja zökkentette ki Taresh-t a
merengéséből.
- …Alia, meg akarja sérteni leendő gazdáját azzal, hogy nem vett fel
cipőt?
A lány szemlesütve mosolygott.
- Elnézést kérek, Wend parancsnok, de a raktárban nem volt kisméretű
gálatopán, és lássuk be, mokaszínben még sem jöhettem.
Hangja megborzongatta az öreg régen szunnyadó férfiasságát.
„Olyan a hangja, mint a park szökőkútjának. Nem! Egy hegyi vízesés
csobogásához hasonlít.` – gondolata felcsigázta.
- Wend, drága barátom, szeretnék egy pár szót négyszemközt váltani a
hölggyel az ügyről. Lehetne egy félreeső, csendes szobában? Gondolom,
a hölgy nem jártas a társas táncokban?- utolsó kérdését a lányhoz
intézte.
Alia felnevetett. Kacagása egy sólyom hívó szavához hasonlított.
- Bocsánat, tanácsos úr, de ellent kell mondanom Önnek. Ami mozgás, az
mind jöhet, és lássuk be, a tánc is mozgás. -és már indult is a
táncparkett felé.
- Szemtelen fruska.- morogta az öreg az orra alá, de mosolyogva indult
a lány után.

„Az apám lehetne.` – gondolta Alia, ahogy az öregembert figyelte a
könyvtárszoba ablakából. Dom Taresh már a hatodik évtizede felé
járhatott, de még mindig volt benne a hajdani fiatalember
délcegségéből. Hajának barnasága már fakulóban volt, de szürke szeme
még érőről tanúskodott. – „Sokat tanultam tőle ez alatt a 10 hónap
alatt. Tisztelem őt, mint Mesteremet, becsülöm őt, mint gazdámat,
szeretem őt, mint…` – ekkor valami különöset érzett meg, valami
fenyegetőt. Valahonnan a gyomrából indult a szíve felé a
veszélyérzet. Kilépett a papucsából és kilendült az ablakon.

Dom Taresh hirtelen folytott kiáltást hallott a kastély felől.
Döbbenten látta, hogy Alia kiveti magát az ablakon és majd öt
méteres zuhanás után puhán érkezik a talajra. Villámsebesen közeledett
az öreg felé. Dom Taresh meglepetése még nagyobb volt, mikor eljutott
tudatáig a felismerés, hogy a lány zuhantában nem kapálózött, hanem
néhány könnyed mozdulattal felhasította szoknyáját, kihúzta hátára
szíjazott hüvelyéből a akrdját és övéből a tőrt. A lány másodpercek
alatt küzdötte le a köztük levő távolságot. Alia még csak nem is
szedte kapkodva a levegőt a körülbelül háromszázötven méteres
távolságtól. Egyenletes légzése meglepte az öreget. A Dom csak
sejtette, hogy a lány képességei mire terjednek ki.

Amikor először ébredt a furcsa hangokra, Dom Taresh félelme kígyóként
kúszott fel a torkába. Lopva lépett az ablakhoz és ami a szeme elé
tárult, azt sosem felejtette el. Alia szinte meztelenül állt egy
ismeretlen faszerkezet előtt és izzadtságtól fényesen püffölte az
állványt.
Az öreg megbabonázva nézte a lány pontos, erővel teli mozdulatait.
Ezek az erős, férfias ütések, Alia lágy csípő mozdulatai, amikor
elfordul a szerkezet visszacsapódó karjai elől, halványan sem
emlékeztettek az előző este táncoló hölgyére. Erőteljes ütéseitől
megremegett az állványzat. A tanácsos döbbenetétől önkéntelen, de
mégis halk kiáltás hagyta el torkát. Bár ezzel együtt a félelmet is
mintha elfújták volna, aggódva figyelte a szerkezet egyik karját,
amely dörrenve csapódott a lány vállának.
Az öreg bűntudattól vezérelve lekiáltott a lánynak:
- Alia, nincs semmi baj? Jól van? Hívjunk orvost?
A lány mély lélegzetet vett, a fájdalom elmúlt. Hátrafordult és
egyenesen az öregre nézett. Aggódó tekintetét még ilyen távolságból is
jól látta.
- Köszönöm, uram. Nem kell orvos. A zúzódás meg fog látszani, de van
rá kenőcsöm. – azzal berohant a kastélyba, fel a szobájáig. Amíg a
tégelyt kereste, halkan dohogott magában. – „Buta vénember. A
tekintetétől elvesztettem az összpontosítást.`
Halk kopogás hallatszott.
- Ki az? – szólt ki a lány a kelleténél kissé ingerültebben.
- Dom Taresh. Megengedi?
Alia magára kapott egy könötst és kinyitotta az ajtót.
- Bocsánatot kérek, hogy megzavartam a gyakorlását, de ha bármiben
segíthetek… – nézett a lány kezében tartott tégelyre.
Alia szótlanul nézte az öreget. Nem értett, miért is vállalta el ezt a
munkát. Jó, jó, érti, hogy kredencajtó szélességű társai még a
legádázabb ellenséget is megfutamítják, de a tanácsos ügyfelei fontos
emberek, akik az első pillanattól rettegnének a komód nagyságú
testőrök láttán. De akkor is, az elvei, a szabadsága, a Nagymester
próbatételei. Mi lesz velük? De érezte, hogy valamiért segíteni akart
a tanácsosnak. A halálos fenyegetések, a futóedzés közben látott
szétkaszabolt őrkutyák tetemei, mind megdöbbentették.
„Dom Taresh még nem is tudja, és valószínű, hogy a személyzet sem.`
Átnyújtotta az öregnek a tégelyt és lecsúsztatta válláról a köntöst.

- Mi az, Alia? Mi történt? – nézett a lány rezzenéstelen, nyugodt
arcára.
- Veszély. Uram, kérem menjen be a kastélyba.
Taresh kedveszegetten lépkedett visszafelé a kavicsos ösvényen. A lány
hátrálva követte, szemét mindvégig a birtokot szegélyező erdősávra
szegezve. Tőrét visszacsúsztatta az övébe.
Hirtelen halk hangot hallott, mintha egy húr pattant volna el.
- Hasalj! – kiáltotta és a Dom levette magát a földre. Alia lábát
szilárdan megvetve. Állva maradt, kardját kétkézre fogva
gyomormagasságban tartotta.
Az első nyíl megérkezett. A lány a pengét kissé oldalra csapta, így
védte ki a lövést. A második nyílvessző a másik oldalon érkezett,
védte ezt is. Alia testét halvány remegés rázta meg, ahogy
beazonosította az íjász helyét.
- Maradjon itt. – súgta az öregnek, miközben futásnak eredt. Cikázva
rohant, hogy minél nehezebb célpontot nyújtson az ismeretlennek.
Közben záporoztak a nyilak, kardját készenlétben tartotta, hogyha kell
a közelébe érkező nyílvesszőket félrecsapja. Lassan elérte az erdő
első juharfáját. Tudta, hogy az ellen a fa mögött rejtőzködik. Még
mindig nem kelt fel a Nap teljesen, de a lány különös szemei
érzékelték a fickót. Alia tudta, hogy most nem számít semmi, érezte a
testét elárasztó erőt és lelki nyugalmat, mint mindig, amikor a Harc
vezette. Azt is érezte, hogy ahogy közeledett az ellenfél felé,
ritkulnak a lövések a döbbenettől. A fickó felállt. Magas volt, még a
lánynál is magasabb. Nem volt nagy darab, de látszott izmos alakján,
hogy harcra kész. Kezében hanyagul tartott egy rövid kardot. Alia csak
a szemét látta. Nevető, mélybarna szemét. Alia támadott. Teste már
nem az övé volt. Tudata irányjtását a Harc vette át. Kétkezes
felsőcsapással indított, a férfi a feje fölé emelte a vízszintesen
tartott kardot. A két penge ezüstös szikrákat hányt, ahogy egymásnak
csattantak. Alia érezte a férfiból áradó bizonytalanságot.
„Képzetlen.` – kúszott át az elméjén, de nem érdekelte. Visszahúzta
kardját, hogy szúrjon, a rövid kard markolata megakasztotta. A barna
szempár már nem mosolygott. Félelem sugárzott belőle. Halálfélelem.
Alia hosszú kardjával könnyedén kicsavarta a férfi kezéből a pengét,
ami csattanva esett a földre. A lányt ez nem zavarta, kardmarkolattal
csapott az ismeretlen arcába. A férfi lehanyatlott.

Dom Taresh bénultan nézett a szélsebes lány után. „Most tegezett
először.` – suhant át a döbbent gondolat az agyán.
Figyelte, ahogy a lány kikerüli a lövéseket, mozgása kecses volt, de
egyben vad is. A lövések abbamaradtak, ahogy a lány beért az
erdősávba. Alia leeresztett kardja szikrákat szórt, miközben
maga után húzta a földön. Az öreg feltápászkodott és Alai után indult.
Látta a szikrákat, amit a kardok szórtak. Szívét féltés markolászta.
- Ne öld meg! – kiáltott. Alia meredten állt, kezében a tőrével, félig
a fekvő férfi fölé hajolva. Lerántotta az eszméletlen pasas fejéről a
maszkot. Az ismeretlen orrából vér szivárgott. Jóképű, fiatal arca
volt, mintha már látta volna valahol. Dom Taresh-re pillantott.
- Miért, ki ez a férfi?
Az öregember, mintha éveket öregedett volna. Vállai megereszkedtek,
tartása gyengült, arcát sápadt szürkeség fedte be.
- A fiam, Donad.
Alia felpattant, futásnak eredt az erdő belseje felé.
A tanácsos döbbenten nézett utána. Néhány másodperc múlva Donad szeme
felpattant, és az ifjú sajgó orrához kapott.
- Forgószél ez a nő. – mormogta. Az öreg segített nek felállni.
- Gyere fiam, menjünk a könyvtárba, hadd dühöngje ki magát.

Alia hangtalanul suhant az erdő fái között, már az összes fát ismerte.
Az ösvények , melyeken őzek jártak, az övéi voltak.
Tíz hónap alatt minden hajnalban itt futotta le a napi adag
távolságát, ma azonban Dom Taresh kívánságára reggeli edzését
elhalasztotta, mert az öreg valami nagyon fontos vendéget várt és
megkérte a lányt, hogy legszebb ruhájában jelenjen meg.
És most tessék: a vendég itt van a ruhának annyi.
„ Miért tette? Mire volt jó ez az egész?` – dühöngött magában,
miközben erőteljes ütéseket mért az egyik fára. Dühét a növény nem
sokáig állta. Alia lassan levezette a feszültségét, pontos csapásai
alatt a fa hamarosan megroppant.
„Próba. Az egész csak próba volt.` – egyenesedett ki a fa csonkja
fölött. – „Az a kikent-kifent ficsúr kíváncsi volt arra, meg
tudom-e védeni az apját.`
Vállára kapta a fát és visszaindult a kastély irányába.

(folyt. köv)

Tennoko


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.