LFG.HU

daru
novellaCimkek

A Főhős sohasem halhat meg!

Bill nesztelenül haladt előre a folyosó falához tapadva.
Jobb kezében UZI-ját szorongatta fekete bőrkesztyűs kezével.
Szeme folyamatosan járt jobbra, és balra, pásztázva a
világot a fekete símaszkon át. S habár, félig szilícium chip
alapú optikája nem észlelt semmi veszélyest, szíve mégis
hevesen vert, melynek hangját kibernetikus fülerősítője
dübörgéssé erősítette.
De őt ezt nem zavarta. Sőt a hatás kedvéért még egy zenei
chipet is berakott a koponyájába buherált chiptokba, mely
folyamatosan játszotta a horrorfilmekből jól ismert éles,
félelemkeltő hangokat. Az összjáték annyira a hatalmába
kerítette, hogy nemcsak az álarca, de még a piros pöttyös
alsóneműje is teljesen átázott az izzadtságtól. Bill csak
így tudott igazán a munkájára koncentrálni.
A folyosó végéhez érve belapult az ott álló kanapé mellé, és
jól szemügyre vette a terepet. Körülbelül harminc métert
jött a lépcsőtől, amin idáig feljött. A középen futó,
süppedős szőnyegen végighaladt a szeme, majd agya
megkönnyebbülten nyugtázta, hogy nem hagyott hátra semmilyen
nyomot. Még a lépcsőnél ellenőrizte, hogy van e kamera a
szinten, de a biztonság kedvéért megismételte. Újra
végigpislogott a négy sarkon, de a bársonytapétás falakon,
és a ráaggatott, flancos képeken kívül mást nem talált.
Végül a kanapéval szemben lévő ajtón állapodott meg a szeme.
Magas, bőrborítású, eredeti, és hamisítatlan iroda ajtó volt
ez. Mögötte a célponttal, akit likvidálnia kellett. Torka
összeszorult, és fájdalmasan nyelte le a pszichikai
gombócot. Zenei chipje egyre örültebben játszotta a
félelmetesebbnél, félelmetesebb sátáni muzsikát. Szíve
egyszerre dobogott a zene ütemével, és az összhang lassan
összeállt.
Ekkor Bill vad üvöltése kiszorítva minden eddigi érzelmi
állapotát, felugrott, és beleeresztett egy rövid sorozatot
az ajtó zárjába. A három golyóból csak egy jutott célba, de
szerencsére ez is elegendő volt a megsemmisítésre. Viszont a
másik kettő sem ment kárba, mivel olyan szerencsésen
fúródott át az ajtó anyagán, hogy kapásból szíven találta az
ott álló két őrt.
Bill erős mozdulattal berúgta az ajtót, ami kicsapódva
eltörte a két bajbajutott társán segíteni akaró harmadik őr
orrát. Sajnos, ez számára halálos sebet jelentett, és
bábuként rogyott vérben úszó társaira. Bill átnézett az
irodán. Pontosan vele szemben egy művészi ihletéssel
megtervezett íróasztal mögött vékony, kopasz öregúr ült, aki
a váratlan vendég láttán most halálra sápadt. Mellette
jobbról, és balról két 250 kilós troll állt elegáns
öltönyben, és hidegvérüket megőrizve kaptak fegyvereik után.
Bill újabb artikulátlan, már-már gyerekesen magas ordítással
a plafonba akart lőni egy sorozatot ijesztésképp, de mivel
az fémborítású volt a golyók úgy pattantak vissza, hogy
halálra sebezték a két izompacsirtát.
— Legyőzhetetlen vagy! – súgta a fülébe egy hang, melyet a
zenei chip speciális effektekért felelős subrutinja
generált.
A magára maradt öreg úgy reszketett a félelemtől, hogy
hallani lehetett aszalt golyói kocogását. Bill számára
megszűnt a tér és az idő. UZI-ját haláli nyugalommal
ráemelte a célpontara. Optikai érzékelői megjelenítették a
célkeresztet retináján, majd kivillant a távolságmérő
eredménye is. Az elektronika határozott vágta ki az “IDEÁLIS
POZICIӔ feliratot. Zenei chipje stílusosan elhallgatott.
Agyát elborította a néma csönd, melybe beúsztak szíve halk,
bársonyos dobbanásai.
Bill végre megbékélt a világgal. Eljött az ideje, hogy
leszámoljon ősi ellenségével. Megbosszulja felesége
elvesztését, két gyermeke eltűnését, és anyósa életben
maradását. Itt és most, örökre és végleg, utoljára és …
De mély filozófiai monológját hirtelen géppuskaropogás
zavarta meg, mely a folyosóról ömlött be. Bill vissza-
zökkent a négy dimenzióba, és zenei chipje is életre kelt.
Megpördült, majd kivágódott egy íves tigrisbukfenccel a
folyosóra. UZI-ja a hang irányába állt, majd rögvest
tekintete is követte. A látványtól kikerekedett a szeme.
Szíve most ziháltan, és ritmus nélkül kalimpált, hogy minél
több adrenalint pumpáljon az agyba. A folyosó szemközti
végén lévő liftből egy csapat kommandós vágtatott ki.
Bill számára úgy tűnt sohasem fogynak el. Csak özönlöttek,
és özönlöttek, élükön egy motorossal, aki a szűk folyosón
berregett végig egyenesen a behatoló felé. Bill nem
késlekedett. Meghúzta a ravaszt és golyózáport zúdított a
támadókra. Retinakijelzőjén csak úgy pörgött a
lőszerszámláló, de nem foglakozott vele. Csak lőtt és lőtt.
A golyók össze-vissza suhogtak, ám Billt egyik sem találta
meg. A kommandósoknak viszont nem ez a nap volt a
szerencsés. Csak úgy hullottak mint hajszál a levesbe.
Egymás után vágódtak el bevérezve a drága szőnyeget, és a
bársony falat. Billnek félúton eszébe jutott a tárcsere is,
mivel lőszerszámlálója már mínuszban pörgött. Ugyanakkor
tekintettel a kritikus helyzetre, erre nem volt ideje, ezért
tovább sorozta támadóit.
Már az összes kommandós a földön hevert, ellenben a motoros
tovább száguldott. Úgy látszott sebezhetetlen. Bill ekkor
felhagyott a hagyományos módszerekkel, és mérgében
hozzávágta fegyverét. Az UZI dinamikusan pörgött a
levegőben, akár egy kés, és irdatlan erővel közeledett a
motoros felé. Bár Bill nem látta a bukósisak miatt, de a
motoros arcán hetyke vigyor futott végig ellenfele
próbálkozását bírálva. Ez a mosoly azonban csakhamar
döbbenetté hervadt, ahogy az UZI eltalálta a bukósisak
rostélyát, és csővel előre, áttörve az üveget, beleállt a
fejébe.
A motoros elbukott a folyosón. Gépe kicsúszott lába alól, és
hangos robogással végigszántva a szőnyeget, megállt Bill
előtt. A motoros nem moccant.
Bill hirtelen körbepillantott. Szeme végigfutott a vérben
úszó folyosón, a kommandósok holttestén, majd bepillantott
az irodába. Az öregúr még mindig ott ült. Most eljött az
ideje, hogy befejezze, amit elkezdett, ám csakhamar
átvillant az agyán a felismerés, hogy hamarosan itt lesz a
második csapat. Nincs más választása, mint menekülni.
Nem is gondolkozott sokáig. Hagyta az öreget ott, ahol van.
Felkapta a motort és felült rá. Gyors mozdulattal berúgta,
majd gázt adva elkezdett száguldani a folyosó harmadik végén
lévő ablak felé. Az utolsó méternél felkapta az első
kereket, és kiugratott az ablakon.
Az üvegszilánkok hangos csörömpöléssel repültek ki a
szabadba Bill-lel együtt, majd a gravitációnak
engedelmeskedve elkezdtek lefelé zuhanni. Bill agyán csak
most vágott át az a mélységes felismerés, hogy ő a tizedig
emeltről ugrott ki. Ellenben visszaút már nem létezett. Csak
lefelé nézett. Tágra feszült pupillái az egyre közeledő
aszfaltútra tapadtak. Agya minden hangot megszüntetett. Még
a zenechip idétlen csipogását is.
— Vége…
Úgy tűnt ez volt Bill agyának utolsó üzenete a világ
számmára. Azonban a földtől tizenöt méterre új reménysugár
kezdett felcsillanni.
Az úttesten egy ponyvás kocsi közeledett. Bill agya
villámgyorsan kiszámolta, hogy pontosan bele fog csapódni a
ponyvába, és akkor talán túléli. Igen! Még van remény!
Ugyanebben a pillanatban egy figyelmetlen ork suhanc
gördeszkájával leugratott a Bill megmentésére siető jármű
elé. A sofőr jó reflexének, és kiváló huzalozásainak
köszönhetően villámgyorsan reagált, és szinte a másodperc
töredéke alatt beletaposott a fékbe. A blokkolt kerekek
gumijai éktelen sikítással válaszoltak a vezető parancsára,
de hangjukat túlszárnyalta egy nagy puffanás, mely Bill
motorjának, és testének becsapódása generált, közvetlenül a
kocsi előtt.
Bill tócsája nem mozdult. Még az elől a kamion elől sem
ugrott félre, mely teljes össztömegével robogott át rajta.
Főhősünk, a vékony, kopasz öregúr, – aki nemrégiben még
halálra volt ijedve – elégedett mosollyal az arcán
hunyorgatott ki a tizedik emeleti ablakból. És miközben az
utcán nyomakodó, nem mindennapi látványra összegyűlt
kíváncsi tömeget nézte, azon elmélkedett, hogy mekkora
szerencséje is volt. Hisz akkor, abban a bizonyos
pillanatban, simán lepuffanthatták volna. De a főhős sohasem
halhat meg.

Daru
daruka@freemail.hu


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.